2020. december 29., kedd

"Rövid hírek" 22.

Év utolsó hírcsokra. Őslénytan terén nem lenne rossz egy 2020 "New Game Plus", más téren pedig inkább ne. Ebben egyetérthetünk, bár sajnos a Covid-19 még szolgáltatni fog nekünk még jó pár ingyenes DLC-t.

Van új érdekes tollas kis ragadozónk, pteroszauruszok eredete kezd tisztázódni, lehetséges, hogy a korai madaraknak volt klisésen hatodik érzéke. No és itt ez a kép, kezdjük is vele.

Illetve sikerekben és egészségben gazdag új évet mindenkinek. 

 

Marzio Mereggia alkotása.

2020. december 22., kedd

Lystrosaurus sikertörténet mítosza

Maija Karala alkotása, egy idős hím.

Lystrosaurus, sokak által ismert állat mely a Therapsida-n belül Dicynodontia és a lystrosauridae család tagja. Nem kérdés a melegvérűsége, esetleges szőrzet pedig spekuláció csupán, bár van erre elég erős felhatalmazás. Generalista növényevőként úgy ismert, mint a perm-triász nagy kihalás nagy túlélője, mely előnyt kovácsolt az egészből és meghódította a világot. (Testvére a Kwazulusaurus nem volt ennyire szerencsés.) Maradványait megtalálták lényegében minden kontinensen. Egy idő pontban pedig a szárazföldi gerincesek túlnyomó többségét ő adta. Tehát egy katasztrófa taxon. Vagy mégsem?

Rövid hírekben is eredetileg "szemezgetésnek" lett szánva, majd rendes rövid hírnek alakult, végül igen egy kisebb különálló cikk lett belőle. Van is miért, lássuk hát.

2020. december 10., csütörtök

"Rövid hírek" 21.

Mostani csokor tartalmaz pár érdekes dolgot. Rendben, mindegyik tartalmaz ilyet, ellenben a mostaniban van egy publikáció mely a blog kezdeti idejében felvetett egyik dolgot erősíti meg. E mellett a Spinosaurus-hoz is jön kis újabb variálás. Illetve őslénytani blog, de egy mai állatos információ is ide lett ráncigálva, révén van ráhatásra az eddig kialakult képre.

Ismét kis kulisszatitok szerűség: Volt már szó, hogy a blog motorja ami a bejegyzések formázásáért felelős nem éppen a legjobb. Nos kapott egy újítás, mint látható bekezdéseket nagyobb térköz választja el automatikusan, ez ennek köszönhető. Ellenben a régi hibák még mindig élnek. Zniw bemutató cikk esetén a felvezető szövegnél a képet úgy alsó hangon ötször kellett újra betennem, igazítanom, szöveget formáznom, hogy jó legyen. Végig ugyan azt a sémát követve, hogy nagy kegyesen a papírforma szerinti dolgot hajlandó legyen megcsinálni. Bár mostanság nem észleltem azt, hogy publikálás után plusz sorközöket tenne be a blog csak úgy a szövegbe. Esetleges hibákért így elnézést előre is, nem mindig rajtunk múlik.

Emily Stepp alkotása, variációk a Spinosaurus-ra.

2020. november 18., szerda

Zniw Adventure

Nem is tudom hol kezdjem. Blogon, illetve a facebook oldalán kétszer volt bejegyzés a játékkal kapcsolatban. Egy még jóval megjelenés előtt egy trailer, illetve nem rég a megjelenés után. Elején leszögezném, hogy a játék jó, sőt kezdő point and click adventure, vagy magyarítsuk kattintgatós kalandjátékosok számára is jó. Nekem összes tapasztalatom a műfajjal nagyon régi random flash játékok miket sosem vittem ki, illetve a Jurassic Park: The Game. Ami inkább interaktív film, elvégre a játék minden opciót kijelez, lényegében nem kell keresgélnünk. Tehát a Zniw Adventure volt az első amivel úgy játszottam, hogy végig is vittem. Vagy talán úgy általánosságban az első.

No de nézzük is, mit tettek le lengyel jó barátaink. Primal-hoz hasonlóan itt is eltérő színű szöveg spoilert takar. Révén itt a történeten túl a feladványok megoldásai is spoilerek.


2020. november 15., vasárnap

"Rövid hírek" 20.

Mondhatni elég furcsa, most ugyan akkora időintervallumban kevesebb hír érkezett. Az ilyen rövid hírezéssel, hogy csak lényegre szorítkozunk talán sikerül megmutatnunk, hogy hazánkban míly kevés felfedezés, publikáció és miegymás híre érkezik el. Angol nyelvterületre több, de így sem fed le mindent, ahogy mi se hozunk le mindent sajnos. Mármint, discord csoportunkban van hír/publikáció gyűjtemény. Talán nem marad ki onnan semmi.

Nem került a hír csokorba, talán mindenki olvashatta magyar oldalakon, hogy korántsem beton szilárd őseinknél, hogy a férfiak vadásztak a nők pedig gyűjtögettek. Peruban előkerültek közel 9000 éves leletek, mi alapján nők is vadásztak. Szóval most mégis csak bekerült így az előszóba...

Matthew Verdolivo alotása.

 

2020. november 11., szerda

Primal: Az ordító kettős mérce

Befejeződött az első évad, így véleményezném ezt az alkotást. Elején több dolgot leszögeznék. Spoileres dolgokat eltérő betűszínnel fogom jelölni. E mellett maga a sorozat jó, lesz felé kritikám, ám súlyosabb kritika nem a sorozat felé lesz és nem is azok felé akik felé eddig volt a blogon.

Aki nem tudná, mi is a Primal… Genndy Tartakovsky, Pindúr pandúrok, Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack, Star Wars: Clone Wars…. Hát nem túl biztató a felsorolás? Szamuráj Jack nem is olyan rég kapott egy befejező évadot, mely elé nem tanácsos kis gyerkőcöt ültetni, mert vér. A Primal pedig véres, erőszakos, brutális. Tehát nem kell félni, hogy Pindúr pandúrokat kapunk csak dinókkal.


2020. október 27., kedd

"Rövid hírek" 19.

Troodon és fészke.
Forrás

Újabb összefoglaló cikk. Féltem, hogy elég rövidke írások lesznek benne, de a legvégén azért bekerült néhány terebélyesebb, miből egy átment rage-be. Másik pedig teljesen egyértelmű dolog lenne, de persze hogy voltak kételkedők, így mégis szükség volt rá. Mit is várunk, mikor napjainkban még mindig dívik egyeseknél az, hogy vízen kívül a nagy dinoszauruszok életképtelenek voltak a méretük miatt...



2020. október 16., péntek

"Rövid hírek" 18.

Idei SVP (Society of Vertebrate Paleontology) rengeteg mindent szállított nekünk. Röviden Twitteren a #2020SVP-vel vagy ide kattolva végig nézhetitek a dolgokat. Bocsássatok meg, de tényleg rengeteg minden van SVP-hez méltón.

Ezen túl a mostani összefoglaló eléggé vegyesre sikerült. Van itt régi paleofail ami reális módon de valóságnak tűnik. Én vészvarjúskodásom beigazolódása. Illetve tulajdonképpen van pár vízzel kapcsolatos dolog. Itt látható kép már bizalomgerjesztő? Uszony mellsővégtagos Compsognathus alapkoncepciója mégse tűnik annyira blődnek. (Az uszony azért az, a vízi életmód lehet mégse annyira.)

 

Igen... ilyen is volt.. Forrás itt.

2020. október 11., vasárnap

Őslénytani nevek hejesírása ← igen, ez klisés volt

Itt jelentős önkritikával kell élnem saját magunk felé, saját magam felé. Nem csak azért, mert alapból képtelen vagyok helyesen írni. Blog évei alatt őskáosz honolt, honol a tudományos nevek írása terén. Hol kicsi, hol nagybetűvel kezdtük, hol kötőjeleztük a magyar ragokat, hol nem. Sőt van olyan szerkesztő kit legszívesebben elektrosokkolnék, hogy ha már nem tudja fejből leírni a rendszertani neveket helyesen, akkor használja már a Ctrl+C és Ctrl+V lehetőséget.
Magyar nyelvben kimondottan ezekre nincsenek érvényes szabályok. Össze lehet ollózni innen-onnan, viszont sok hézag marad, sőt ellentmondásosak is lehetnek. 2019-ben jutottam el oda, hogy kell a blogra legalábbis egy amolyan szabályszerűség. Viszont ez sem volt hibátlan. Konkrétan alapvető magyar nyelvi (és angol) szabállyal ütközött egy pontban. Alább olvashatjátok, mit miért. Sárgával szedett részek a „szabályok”. Melyek nem hivatalosak.
Főleg nem, hogy sikerült olyan mélységekbe lesüllyednem, hogy nyelvészek egymásközti cikkháborúját olvasgattam már. Feleslegesen, mert állatnevek esetén is csak a "magyar" formát vitatják és nem a (latin) tudományost. Tehát házi nyúl vagy házinyúl e a helyes? Messze se az mire szükségünk lenne. Próbáltam pl. magyar tanárral vagy fejlesztő pedagógussal, (ki diszlexia, diszgráfiás egyénekkel is foglalkozik) tehát olyanokkal beszélni cikkünk témájáról akik minden napokban benne vannak a magyar nyelv helyes használatában és nem értekezés háborút folytatnak arról, hogy a házi nyulat hogyan kell írni. Hogy is fogalmazzam meg... Fehér zászlós visszavonulás. Tehát igen, sikerült olyan dologba belekezdenem, amit azok se tudnak, akiknek kellene elviekben.
Ettől függetlenül lehet lesz olvasó ki ismeri a bölcsekkövét ebben a témában. Ez jó lenne. Legrelevánsabb talán Ősi Attila könyve a "Dinoszauruszok Magyarországon", révén ez egy szakmai könyv. Ellenben lejjebb majd lesz rá példa, hogy ebben is akad hiba. Illetve más... hogy is mondjam... hivatalosan szakmai tekintély könyvével ha összevetnénk, akkor ég és föld a különbség, így jó referencia Ősi Attila könyve.
Ezen túl ez a cikk szerkesztőtársaimnak és nekem is egy alap, amihez tartani kell magunkat.

2020. szeptember 28., hétfő

"Rövid hírek" 17.

Újabb „rövid” híres cikkünkben kicsit magyarkodunk két ízben. Ám az egyik csak apróság. A másik esetén publikáció érdemi tartalma melletti… talán felháborodás. Illetve még egy dolog mi lehetne gond forrás. Ám hála a hős mamut kockának… Discord szerverünkön csak én nekem tetszett ez a mamut kocka dolog…

Egy tervezett nagyobb cikk végül nem valósul meg, így „kivonatolt” rész idekerült. E mellett szokásos vegyes felvágott, ám ismét a dinoszauruszok dominálnak.

c-compiler alkotás, mamut koca

Illetve kis háttér infó, kulissza mögötti rage következik. A blogspot átvariálta a felhasználói felületet. Ez még rendben is lenne újra kellene szokni. Ellenben van ami nem úgy működik ahogy kellene, mint ahogy eddig is. Egyszerű példa. Utóbbi jó pár hónapban megpróbáltuk a blog új cikkeit egységes betűmérettel megkreálni és az esztétikus sorkizártat használni. (Ezt mért nem használja senki? Könyvek. Könyvek! Azokban is így van.) Viszont a szövegszerkesztési hibák nincsenek javítva a blogmotorban. Megállapítottunk tehát egy sablont, amit viszont itt a blogon nem lehet megcsinálni. Vagy túl kicsi a betűméret, vagy túl nagy. De a köztes kellene. Tehát megcsináljuk szövegszerkesztőben. Microsoft Office kuka, a blogspot nem hajlandó elfogadni az abból kimásolt szöveg formázását. Ellenben a LibreOffice már jó neki, igen ugyan azokkal a beállításokkal. Mármint nem egészen. Azt vettük észre, hogy az operációs rendszer se mindegy neki. Mi köze van ehhez? Illetve nekem újonnan a laptomon az új LibreOffice fájlok esetén megvan a formázás, átveszi, de nem veszi figyelembe az oldalszélességet és a szöveg megy ki a képernyőről az éteri semmibe. Ez a szöveg 14-es betűmérettel van kimásolva LibreOffice-ból. A cikk HTML kódolása szerint ez a közepes betűméret. Ezt a mondatot beállítom most a blog szövegszerkesztőjében lévő közepes méretűre. Nos? Kisebb. HTML nézetben a kódolás alapján ez is közepes. Primeval Park: Szaporodni, vagy nem szaporodni? - az útólsó ilyen cikk ami ilyen kisbetűvel íródott. Az pedig, hogy a blog szövegszerkesztője mentés vagy épp publikálás után dönt úgy, hogy plusz sorközöket rak be, mert miért is ne... Főleg a forrás felsorolásokhoz, minden egyes link közé egy sorközt... ejh.

2020. szeptember 14., hétfő

Dinosaurs A Prehistoric Adventure és egy gondolat

Rövid lesz ez a kis bemutató révén a játék nem túl tartalmas és kétlem, hogy jönne hozzá frissítés. Meg persze egy órát se játszottam vele. Ellenben ingyenes. Szóval mi is a probléma? Csak annyi, hogy látom benne a potenciált, kár érte. Kiváló ügynök volt. 
 

2020. szeptember 13., vasárnap

"Rövid hírek" 16.

Szeretnénk, hogy azok akik olvasnak minket nagyobb rálátást kapjanak az őslénytanra, hogy a médiában megjelenő hírek csak töredéke annak, melyek valójában megjelennek. Sőt torzultak, elferdítettek. Van életünk, iskola, munkahely, így sajnos annyi időnk nincs amennyi jó lenne. No és a kedv. Ha olyan a hangulat csak ülünk egy publikáció fölött magyarul papírra vetni a lényeget, meg nem akaródzik az ujjainkból kijönni. Így tehát nem tudunk mindent fordítani.
Első lépésként a szerkesztői Discord szerverről a publikáció/hír gyűjtést áthelyeztük a Kreatív Biológia Csoportba. Így amik nem kerülnek blogra ki ott bárki ki csatlakozik megtekintheti. Másodkörben mivel sokan nem csatlakoznak a Discord közösséghez, így ezekből is lesz szemezgetés, a megszokottól eltérően sokkal rövidebb magyar nyelvű „ismertetővel”.
"Christopher252" alkotása

2020. augusztus 26., szerda

"Rövid hírek" 15.

Újabb hír összefoglaló cikk megérkezett. Megfagyott csöpségektől a torkosságba belehaltakig.  Illetve kis pár soros érdekesség felmenőinkkel kapcsolatban, miből is készítettek ékszert. Igen előfordul, hogy leállunk gondolkodni, (vitatkozni, székeket egymás fején széttőrni és hasonlók) hogy ez még belefér az őslénytanba? Elvége K. sz. e. pár ezer éves dolgokról is szót szoktunk ejteni.
Acuetzpalin Hodari Nundu alkotása

2020. augusztus 14., péntek

"Rövid hírek" 14.

Újabb hírcsokor, szokásos "random" hírekkel. Most van némi törlesztés is év elejéről. Mondjuk egy kiemelendőbb hír van a Pterosauria-kkal kapcsolatban. Illetve kettő figyelemre méltóbb, egy Itáliából és egy ami érinti kicsit hazánkat is.
Mondjuk igazából mind figyelemre méltó....
Luchibang, Joschua Knüppe alkotása

2020. augusztus 2., vasárnap

"Rövid hírek" 13.

Simosuchus mely egy Notosuchia.
Pterosaur-Freak alkotása.
Elég szembetűnő a különbség egy publikáció tartalma és a közt ami egy őslények terén viszonylag járatos olvasót érdekelhet (tehát nem száraz adatok), no meg a média által felvizezett információkat tartalmazó hosszú, de kevés érdemi információt tartalmazó írás közt. Sikerült egy új fajról írnom két mondatot. Elsüllyedek szégyenemben. Mármint lehetne írni mely maradvány mekkora és ilyenek vagy költeni hozzájuk olyan dolgokat melyeket csak be kellene másolni más hasonló állatokhoz is. Előbbi átlag olvasót nem érdekli (akit igen, van forrás) utóbbi meg a média felvizezése. Szóval két mondat...
Viszont a hírösszefoglaló talán legérdekesebb dologgal kezdődik. Volt-e más szárazföldi csúcsragadozó a Theropoda-k mellett? Illetve mi is a helyzet ezzel a melegvérűséggel a krokodilok és rokonaik közt? Miből jön nem csak az Archosauria-kra, de felmenőikre is következtetés.

2020. július 21., kedd

"Rövid hírek" 12.

Bent vagyok egy paleoszubkúltúra csoportban, ahol nem csak őslénytani van, de hasonlóan a bloghoz kapcsolódó dolgok, játékok, filmek és miegymások. Itt jelzik ha van valami új hír. Ami azt jelenti, hogy pl. 4 naponta van egy értesítés, miközben a mi fordítandó anyag listánk 4 nap alatt 10-20 dologgal gyarapodik amúgy. (Igen, nem fordítunk, ill nem tudunk mindent lefordítani, annyi minden van.) Történt, hogy egyik nap óránként jött az értesítő… Hát igen. Amikkor már ott is naponta több dolog van.
Megint emlegethetném a média és magyar média baromságait. „új” Alvarezsauria esetén egy magyar oldal úgy hozta le, hogy „Földön kívülről érkezhetett...” Hát… mindig van lejjebb. Ahogy azt hiszem magyar oldalon is láttam egy borostyános hír átvételét mivel van egy gond. Kezdjük is ezzel ezt az összefoglalót.
Brian Engh alkotása

2020. július 17., péntek

Raptor a köbön

Raptorozunk így, raptorozunk úgy, raptorozunk amúgy. Mi a raptor szó helyes használata? Mit jelent? Miért helyes vagy nem helyes általunk raptornak nevezett lények raptornak nevezése? Röviden járjuk körbe ezt a témát. „Mi a Dinosaurus? – Új rendszerezés?” - Cikket ajánlom e írás mellé.

2020. július 14., kedd

Kolumbiai mamut, a prérik titánja

Az ormányosok a földtörténet egyik legsikeresebb csoportjai közé tartoznak. Törzsfejlődésük során  Ausztrália és az Antarktisz kivételével minden egyes kontinensen megvetették a lábukat. Számtalan fajuk élt a világ különböző szélességi körein, a trópusoktól egészen a leghidegebb sarkvidékekig, mostanára azonban csak a trópusok három elefántfaja képviselteti magát eme fenséges állatcsoport utolsó mohikánjaiként. Ősi képviselőik közül talán senkinek sem kell bemutatni a gyapjas mamutot, ami szerte az egész északi félteke talán leghíresebb ősemlőse. Nagyon sok előnnyel rendelkezik a többi társával szemben mind hírnév, mind testi tulajdonságok terén, azonban eme genus számos más figyelemre méltó fajjal rendelkezik, amelyek sajátságaikkal talán még északi bundás rokonukat is maguk mögé utasítják. A pleisztocén kori észak amerikai megafauna egyik legnagyobb tagja volt, fennmaradt nyomát azonban nemcsak a csontokban kell keresni. Nevében nem másnak állít tiszteletet, mint Kolumbusz Kristófnak, Amerika jelképes felfedezőjének. Ez az állat a kolumbiai mamut.
Kolumbiai mamutok a BBC által 2013-ban megjelent Jégkorszak óriásaiból.

2020. július 6., hétfő

"Rövid hírek" 11.

Igen, ez egy Thylacosmilus. Cikkből kiderül mi is ez a fajta dizájn, de előtte kis „szolgálati” szösszenettel kezdjük, majd jöhetnek a hírecskék. Podcastünk terén nyújtott katasztrófákat átvészeltük. Úgy három és fél órás hanganyagot vágtam meg, két óra majdnem 22 percre. Kivágott dolgok majdnem fele Feri afkolása volt, másik fele pedig nem releváns, vagy olyan dolgok mik nagyon eltértek már a témától. Kipróbáltuk, milyen, ha nem csak mi vagyunk ott a felvételnél, pár olvasó vagy más szerkesztő is hallgatóként jelen volt. Illetve írni lehetett, ennek nyomai megtalálhatóak a podcastben. Tervünk szerint a következő felvétel esetén is így lesz, sőt ez már meg lesz hirdetve a Facebook oldalunkon, mikkor lesz. Természetesen ehhez majd a discordra fel kell jönni.
Ezen túl a világon vannak olyan emberek akik képtelenek bármiféle társadalmi létre, interneten élik ki unszociáltságukat. Ők a trollok. Előfordulnak a blog kommentmezőiben is. Jó szórakozást kívánunk hozzájuk.

2020. június 21., vasárnap

"Rövid hírek" 10.

Most rövid hírek közt van pár hosszabb. Spekulatív biológia esetén, mint jövő ragadozói elég kedveltek a menyétfélék. Igazi retró, révén „régen” a menyétfélék változatosabbak és nagyobbak is voltak. Számomra két publikáció volt érdekes, egyik fehér cápákkal kapcsolatos. Paleontológia, hogy tud a mostani fajok védelmében közreműködni. Illetve amit eddig is sejtettem, de inkább csak a Pterosauria-k kapcsán merült fel bennem, az a bőrhéjú tojások kérdése az Archosauria-knál. Illetve megvan az eddig ismert legősibb parazita.



2020. június 18., csütörtök

Regnum of Dinosauria

Mint láthatjátok, jobb oldalt kicsit variálódott a blog. Tulajdonképpen évek óta érlelődik egy dizájnbéli ráncfelvarrás. Ám ez még mindig csak érlelődik, idővel beérik.
Kreatív Biológia Csoport a mi Discord szerverünk/csoportunk. Alá bekerült még egy Discord közösség, mely egy készülő The Isle magyar szerver Discord csoportja. Kapcsolódó név RyK, ki több mint 3000 követővel rendelkező YouTube videós. Főleg The Isle és ARK videókkal rendelkezik, de számos más játékba is belekóstolt, mik fent vannnak a csatornáján.
The Isle cikkemben írtam róla, hogy volt már magyar szerver, ám eléggé, hát „nyeh” lett az egész. Ilyen baljós felhők ezúttal nem gyülekeznek. Továbbá feljebb írt dolog, hogy készülő. Révén mikor e bejegyzés kikerül, még nem lesz szerver (csak a Discord csoportban van gyülekezője a leendő magyar játékosoknak), hiszen az EVRIMA frissítés még forró, Utahraptor és Tenontosaurus mik játszhatóak, illetve még nincs lehetőség szerver indításra, csak official szerverek vannak.
Tehát ha The Isle játékos vagy, esetleg kacsingatsz a játék felé szeretettel várnak a Regnum of Dinosauria-n.

2020. június 10., szerda

"Rövid hírek" 9.

Axelrodichthys, Júlia d'Oliveira alkotása
Bőséges csokor van most dinoszauruszukból. Rögtön két Ankylosauria-s hír is van. Hír persze átvitt értelemben, révén valójában publikációkról van szó. Egyik ilyen például teljes terjedelmében 72 oldalas, tehát a „rövid” jelző sem állja meg a helyét. Ez a Bissektipelta CT vizsgálatos publikáció. Ennél a hírnél van egy híroldal is linkelve ahol illusztrációnak betettek egy rajzolt Jurassic World Ankylosaurus-t. Remek...
Megfigyeltem, hogy gyakran sikerült kommentárt rakni a hírekhez magam, magunk részéről. Erre azért van szükség, mert sokaknál észlelhető (és nagyon régi magamra is visszagondolva), hogy új hírt, felfedezést úgy kezelik, hogy az akkor most úgy van és minden eddigi dolgot kidob a kukába. Valójában nem, lehet, hogy sok dolgot érvénytelenít, mint az új Ceratopsia-s publikáció, de leggyakrabban újabb lehetőségként jön. Ahogy majd az Overoraptor publikációjából származó kis családfa is az.

2020. június 6., szombat

Hogyan lett az ember: Neandervölgyiek és az ő titkaik

A mai modern ember (Homo sapiens sapiens) a földön talán az egyetlen faj, ami olyan helyzetbe került hogy akkora tudást és agykapacitást tudott felhalmozni, hogy a saját végtelenül mohó kíváncsiságát kielégítve folyamatosan tudja a saját múltját kutatni, azt felfedezni. Az ember törzsfejlődése mindig is érdekes kutatási területet biztosított a szakembereknek, igaz nem mindig volt kifizetődő ilyen téren kutatásokat végezni, azonban az a végtelen kíváncsiság mindig talált valami apró repedést amin keresztül tovább tudott folyni, és így valamilyen szinten csillapítani tudta az érdeklődők tudásszomját. A történelem során a korábbi emberelődöknek valamilyenféle nyoma a felszínre került, sokszor a helyi legendáknak és babonáknak estek áldozatul, hasonlóképpen a többi prehisztorikus lény maradványaihoz. A tudomány fejlődésével azonban ez a terület még mindig egy hatalmas, összetett és rejtélyekkel teli kutatási terep maradt, persze az egyre jobb módszereknek hála az itt végzett munkák és felfedezések egyre érdekesebbek, sőt egyre meghökkentőbbek lettek.
Neandervölgyi vadász Haploidoceros zsákmányával a vállán. Mauricio Anton alkotása.

2020. június 1., hétfő

PK DevLog összefoglaló utóbbi hét hónapról

Imvól az új PK DevLog összefoglaló. Ismételten sok dolog nem került be. Például azért, mert régebben már volt szó róla, hogy készül, esetleg kész dolgon finomítanak. Például a vízrendszer vagy moduláris építkezés is mindig előkerül, főleg az utóbbi. Ejthető róluk szó, de sok dolog magától értendő, hogy elkészítik. Vagy igazából a rivális játékot a JWE-t nézve már nem annyira magától értetendő. Igen, utólag sok „megjegyzés” dolgot kiszedtem a JWE-vel kapcsolatban. Nem akarok feleslegesen így már unalmasan és egyeseknek irritálóan kötekedőnek tűnni vele szemben.
Összefoglaló végén vannak linkek a DevLogok-hoz. Részletesebb információkért, vagy az ide be nem került képekért érdemes rálesni. Pl. állatok animációi nem kerültek ide be. Ám pl. pár állat hangja is meghallgatható a bejegyzésekben.

Két szösszenet a Tarbosaurus-szal kapcsolatban

Tarbosaurus bataar sokak által ismert, mint "olyan csak, kisebb, mint a T. rex" vagy "az is Tyrannosaurus". Tarbosaurus-szal kapcsolatban két dolog következzék. Ez itt pedig a Prehistorik Kingdom Tyrannosaurus bataar-ja vagyis Tarbosaurus bataar-ja. Ez mind két témát reprezentálja.

2020. május 25., hétfő

"Rövid hírek" 8.

Most kicsit több dolog került ebbe a csokorba és véletlenül egy 2016-os publikáció is bele keveredett, de mivel nem hoztuk le, így belefér. Két hírnél is szóba kerül a médi torzítása, a Megaraptora esetén nagyítóval kell keresni a tényleges hírt a média kritikája melett. Nem csoda.
Megaraptor, nem róla, de rokonáról lesz pár szó. Tuomas Koivurinne alkotása.

2020. május 9., szombat

"Rövid hírek" 7.

Mohamad Haghani alkotása
Új kis hír gyűjteményben felesben vannak szárazföldi és tengeri állatok. Facebook-os oldalon pedig már beszámoltunk a Spinosaurus farkáról. Rettegve várjuk, hogy kiderül: ez még csak egy „ebihal” volt. Mondjuk csak nem. Bár még egy lépéssel közelebb kerültünk a Spinofaarus megvalósulásához. Nem lepődnék meg, ha felfedeznének egy a Spinosarurusnál is vízi életmódhoz alkalmazkodottabb Spinosaurinae-t.
Viszont most nem lesz szó a spinoról. Egy esetben lesz szó viszont farokról.

2020. május 7., csütörtök

A Dinoszaurusz tündöklése és bukása

Sajnos kevés olyan képregény van ahol valós és hiteles őslények szerepelnek. Ha van egyáltalán. Pár éve láttam pár képet egy Tini Nindzsa Teknőcök képregényből, ahol még a Triceratops pajzsán is volt toll. Kicsit átmentek a ló túloldalára. Marvel érdekes viszonyban van a dinoszauruszokkal. Katasztrofálistól az „elindultak a jó irányba” kategórián át az elégedetten való csettintésig van itt minden. Idei év elején debütált Starbrand egy Tyrannosaurus és pár helyen tudnék belekötni, de azok is inkább olyan dolgok, hogy csak keresem, hogy mibe köthetnék bele. Amúgy nagyon is jó T. rex ábrázolás.
Marvel. Adott nekünk valamit, ami nagyon csúnyán elveszett a múlt ködében. Talán Age of Reptiles mi közel áll hozzá, bár ha maga korának ismeretihez hasonlítjuk, akkor elmarad tőle. Dinosaurs, A Celebration vagy magyar nevén A Dinoszaurusz tündöklése... ...és bukása. Egy ismeretterjesztő négy füzetes széria 1992-ből. 1993-ban sajnos csak két füzet jelent meg nyomtatásban magyarul.

2020. április 25., szombat

"Rövid hírek" 6.

Vannak itt érdekes hírek, Amerikából eddig nem ismert dinoszaurusz család első tagját megtalálták. Hírek egy alapos átrendszerezéssel kezdődik Scleromochlus esetén, meg az állat testtartása is változik.
E mellett, talán sikerült konszenzusra jutnunk a rendszertani nevek „helyes” írásmódja esetén. Előfordulnak hejesírási hibák a blogon, mint az előbb, csak ez direkt. Régebben nagy katyvasz volt a rendszertani nevek írásával. Magyar szabály ezekre nincs lényegében. Angol esetén pedig mikor azt írják, hogy „tyrannosaur”, akkor utána kell járni, hogy az most Tyrannosaurus, Tyrannosauridae, Tyrannosaurinae vagy Tyrannosaurini. E mellett a magyar ragozás sem segít rajtunk. Utóbbi fél vagy már egy évben a magyar ragozást kötőjellel tettük a rendszertani nevekhez. Révén a rendszertani nevek végei mik gyakran eltérnek egymástól és a magyar ragok bekavarhatnak. Ezen túl eddig úgy volt, hogy minden rendszertani nevet nagybetűvel írtunk. Mivel volt gond belőle, hogy ki mikor hogy írja. Mert magyarban sem írjuk naggyal azt, hogy pl. patás. Igen ám, de ezek nem magyar szavak. Össze-vissza volt, mikor hogyan volt. Helyesen nagybetűvel kell írni őket. Igen ám, de mikor melléknévként van alkalmazva, akkor kicsivel kell. Nos ezért van, hogy lesz kisbetűvel írt rendszertani név.
Nem csak Ázsiában volt jelen a "család". Damirv G Martin alkotása.

2020. április 22., szerda

Saurian, tekintsünk rá

Legelején szeretném leszögezni, hogy a játék még bőven nincsen kész. Ezzel tisztában vagyok és olvasó is legyen ezzel tisztában, hogy esetleges negatívumok ebből fakadnak, ideális esetben ezek később már nem lesznek a játékban.
Cikk megírása több, mint 3 óra játékidő után született, az oka, hogy a játékban jelenleg ennyi tartalom van. Illetve más hasonló játékokkal van ismeretségem, így alap játékmenet közel sem volt ismeretlen számomra. Bár mondjuk furcsa volt, hogy a támadás gombbal lehet inni és enni. Ezt más gombokra szokás kiosztani.

2020. április 15., szerda

"Rövid hírek" 5.

Forrás: Reddit
Lábnyomok egy barlang mennyezetén. Mém ebből vicces, de alább kiderül, hogy mennyire nem stimmelnek a dolgok a mémmel. Nem baj, jő a póktrájk attól még.
A hogy a Mamenchisauridae-k is rögtön két hírrel jöttek. Ahogy érzem sikerült a bevezető szöveget elmajomkodnom, szóval van egy majmos hír is ennek örömére. Meg pár kisebb állatkás.
Oculudentavis pedig még mindig gyűrűzik. Pár napja mobilom hírfolyamában láttam, hogy angol nyelvű híroldal akkor 10 órája közölte le a kolibri méretű dínó hírt. Holott a publikáció megjelenése után másnap már az volt a helyzet, hogy nem Dinosaurus-ról van szó, hanem más hüllőről. Médiában úgytűnik még mindig, mint Dinosaurus szerepel, holott a "paleoszubkúltában" már nem.


2020. április 7., kedd

25 000 éves építmény Oroszországból

Na itt nem kell, mindenféle ősi idegenek sorozat hagymázas ábrándozásaira gondolni. Nem ufóleszállópályára bukkantak Moszkva közelében az archeológusok. Az építmény nem egy, a Földön ismeretlen anyagból készült. Viszont az emberi kultúra fejlődésének szempontjából igen is egyedülálló dolog. A kör alakú építmény 60 csontból épült fel, és 12 méter széles.

A Kotenski 11-es építményben hatvan mammutcsontra bukkantak. Ez az eddigi legnagyobb ilyesfajta, prehisztorikus építmény, amit találtak.

2020. április 5., vasárnap

"Rövid hírek" 4.

Ophthalmothule, Hodari Nundu alkotása
Rendben ez a kép kicsit hatásvadász, nem ekkora feje volt a most sorra kerülő Plesiosauria-nak. Mostani hírcsokor egészen gazdag új lényekben. Új kréta végi észak-amerikai Dromaeosauridae, mely megjelent magyar médiában de… „kicsi, de halálos” szokásos szöveggel. Vannak új Pterosauria-ink, köztük az első afrikai Tapejaridae. Meg természetesen szokásos kis mütyűrök is vannak.

2020. március 31., kedd

Fénylő Dinosaurus-ok?

Fényt kibocsájtó Dinosaurus-okat (és más lényeket) számos kitalált világban láthatunk. Ha kicsit bele akarunk menni, akkor ez biolumineszcencia, ahogy ezt megjelenítik ezekben a világokban. (Őslények tekintetében ARK Aberration DLC-je, vagy az Archotek) Ilyen képességgel rendelkező állatok valóságban is vannak. Ám ezek csak „egyszerűbb” szervezetek, mik így kémiai úton állítanak elő fényt. Szóval mi is a realitása a fénylő dínóknak?
Brian Engh képe egy "fénylő" Heterodontosauridae-ról.

2020. március 21., szombat

"Rövid hírek" 3.

Alkotó: Esther van Hulsen
Előző hírcsokorban szerepelt a Oculudentavis, egy a Siats-nál is brutálisabb dolog. Ugye a Siats esetén volt, hogy kijött a publikáció, hogy van nekünk ilyen Theropoda-nk, majd másnap, hogy mégsem az rendszertana, ami előző nap volt. Oculudentavis ennél is meredekebb. Indult madárnak, majd felvetült, hogy nem madár Maniraptora, végül az is felvetült, hogy Lepidosauria. Volt aki ezek után poénból megrajzolta Ichthyosauria-nak. Ehhez kapcsolódó mémet Facebookos oldalunkon is megosztottunk. Már a Siats esetén meg kellet volna tanulnunk, hogy őslénytani hírek eseté nem szerencsés az azonnali leközlés, pont az ilyenek miatt. Így a jövőben senki ne lepődjön meg, ha nem azonnal jön ki nálunk egy bombasztikus hír. Oculudentavis az volt, túlságosan is.
Mostani hírcsokrunkban, mint az itt látható képen is látszik, szó lesz dínó fiókákról, ám nem az aranyos értelmükben. Podcastben is említve volt, hogy Jack Horner a Maiasaura-k esetén elnézte ezt a nagyon gondos szülő dolgot és elég nehéz belátni a nem madár Dinosauria-k utódgondozásával kapcsolatos tényeket. Nos Horner nem direkt tette és új publikációval miben részt vett, ezt törlesztette. Csokrot viszont kezdjük szőrcsomókkal.

2020. március 20., péntek

Krokodilok és amiket annak hiszünk, a Pseudosuchia-k

Postosuchus-ok és Desmatosuchus
Helmert Ravenhorst alkotása
Sajnos, ha őslénytan, akkor a paletta felét vagy még többet leuralnak a Dinosaurus-ok ill. tévesen annak titulált Pterosaurus-ok. Mi is az a Dinosaurus? Erről már született egy rövid és lényegre törő cikk. Eléggé mostohán bántunk a Pseudosuchia-kkal. Még én jómagam is képes vagyok lerendezni annyival, hogy "őskrokodilok". Holott ez nagyon hibás megnevezés. Ahhoz képest, hogy a Pseudosuchia-k mekkora klád és milyen diverz, alig kapnak reflektorfényt és akkor is csak simán krokodilként kezelve őket. Holott a krokodil, mint rendszertani kategória csupán csak egy kis szelet.
Kapják meg most az őket megérdemlő figyelmet. Egy "rövid" áttekintés, mik is ezek az állatok.

2020. március 11., szerda

"Rövid hírek" 2.

Elég gyakran fennakad szemöldökünk, hogy az őslénytani hírek, hogy torzulnak, ahogy egyik médium átveszi a másiktól. Most elégedett vagyok egyikkel, a Gorgonopsia-k gyógyulásáról szólóval. Azzal kezdődik a cikk, hogy „finoman” leírja, hogy a valóságban nem egymást azonnal megölő szörnyek voltak az ősállatok, hanem életük küzdelmeit magukon hordozó lények. Pl. szerintem a mindenki által ismert Nagy Al (Big Al) nevű Allosaurus is, mely esetén most tudatosult bennem, hogy a nem régen elkülönített új faj, a jimmadseni tagja.
Ilyen hírecske összefoglalóknál óvatlanul is belefutunk, hogy ehhez a hírhez még lehet ezt-azt kapcsolni. Vagy újra felfedezünk, egy le nem közölt, ám fontos hírt.

2020. március 8., vasárnap

Rossz dinoszaurusz filmek bemutatása 4.rész: Carnosaur 2 (1995), avagy a Karnoszaurusz - Borzalom vagy pedig soha el nem múló nosztalgia?

Legmélyebb tisztelettel köszöntöm a kedves olvasókat! Először is mindenki elnézését kérném, amiért semmilyen bejegyzést nem teszek közé. Ennek legfőbb oka, hogy huszonéves személyként, lassan harminc; az életem kb. 112,65 százaléka munkából áll. Na jó, igazából nem ennyi, de a lényeg, hogy tényleg rengeteget dolgozom és a maradék szabadidőmet javarészt magánéletre szeretném szánni. Remélem megértitek! Köszönöm mindenki megértését!
2015 elején írtam legutóbb filmkritikát mégpedig a Carnosaur c. borzalmas filmből. Említettem is, hogy a film második része idehaza megjelent Karnoszaurusz címen. Erről a filmről szeretnék most beszélni, mint rossz(?) film. Kezdjük!

2020. március 4., szerda

"Rövid hírek" 1.

Facebook oldalunkon rendszeresen osztunk meg híreket, velősen a lényegre szorítkozva. Természetesen egy 10-20 oldalas tanulmány teljes tartalmának 5-10 mondatba sűrítése lehetetlen, ám ezért vannak források jelölve rendszerint. Eredetileg a 3 napontai hír megjelenés már olykor mindennapos hír megjelenés lett. Ez jó is lenne, ám a Facebook oldalon visszakeresni hosszútávon dolgokat körülményes. Opcionálisan itt a blogon van egy opció a „Hírek (Facebook)”, mely már most láthatóan hosszútávon egy gigászi listává válna így.
Így tehát nem fix időközönként a blogon lesznek bejegyzések miben több különböző őslénytani hír lesz a lényegre szorítkozva. (Régebben már volt néhány ilyen.) Lesznek esetek, mikor a Facebook oldalon jön le majd hír. Bár eddig sikerült mindig rosszul megtippelnem, mi az amit át fog venni pl. a magyar média. Így általam nem túl jelentősnek gondolt hír bizony lejött a magyar médiában. Pl. sarki Dinosaurus toll borostyánban. Sors iróniája, hogy ezt első ilyennek tudták be, majd nem sokra rá egy felvidéki szakember újra felfedezett múzeumban porosodó sarki Dinosaurus toll fosszíliákat, melyeket jóval előbb tártak fel.
Ne szaporítsam a szót, itt látható képen lévő gyönyörűséggel kezdjük is. Illetve kis reklámra még lopom az időt. Ha tetszik a blog, a munkánk, akkor arra kérünk, hogy ha ismersz olyat akit érdekelnek az őslények, akkor ajánld neki a blogunkat. Köszönjük.

2020. február 17., hétfő

Újabb bizonyíték a Dinosauria-k melegvérűségére

Ma már lényegében tény, hogy a nem madár Dinosauria-k és rokonaik a Pterosauria-k melegvérűek voltak. Ellenben médiában és sajnos néhány „szakértő” esetén is még mindig hidegvérű dolog előjön. Igénytelen vándorkiállításoknál mai napig külön szekciót szoktak szentelni annak, hogy hideg- vagy talán melegvérűek voltak-e? Évek óta a kérdés már eldőlt. Melegvérűek voltak. Tény, az emlősök közt közelmúlttal együtt két „hidegvérű” faj is van. Yale Egyetem, Cambridge-i Egyetem, Calgary Egyetem és a Royal Tyrrell Múzeum szakembereinek hála újabb bizonyíték kerül a többi közé.
El nem nevezett Ornithomimosauria kréta végi Alaszkából, hipotetikus kinézet

2020. február 7., péntek

Hipparion, a világhódító "őspóni"


A páratlanujjú patások rendjén belül a kainozoikum idejében talán egyik legsikeresebbnek mondható családjának járó címet a lófélék nagy eséllyel magukénak tudhatják. Észak-Amerikából kiindulva az Antarktisz és Ausztrália kivételével minden földrészen képesek voltak saját erejükből megvetni a patájukat, ami eme család tagjaiba tartozó állatok nagy alkalmazkodóképességére ad bizonyítékot. Evolúciós útjuk is szinte már iskolapélda arra, hogy miként is képesek válaszolni a fejlődésük azon kihívásaira, ami elé a klímaváltozás, és az őt követő egyéb finomságok állítják az állatokat. Az erdők aljnövényzetében legelésző, macskánál alig nagyobb kis lényecskéből olyan állat alakult ki, ami még egy másik faj történetével is szorosan összefügg. A számtalan kihalt lóféle között talán az egyik legkozmopolitább nem, aminek maradványait Floridától kezdve egészen Tanzániáig megtalálták, az a Hipparion volt.
Mauricio Anton

2020. február 5., szerda

Primeval Online Nyolcadik Podcast




Eljött az idő újabb podcastre. Szóval imvól. Elnézést kérünk Feri általi halláskárosodás miatt előre is.

Témáink: