2020. április 5., vasárnap

"Rövid hírek" 4.

Ophthalmothule, Hodari Nundu alkotása
Rendben ez a kép kicsit hatásvadász, nem ekkora feje volt a most sorra kerülő Plesiosauria-nak. Mostani hírcsokor egészen gazdag új lényekben. Új kréta végi észak-amerikai Dromaeosauridae, mely megjelent magyar médiában de… „kicsi, de halálos” szokásos szöveggel. Vannak új Pterosauria-ink, köztük az első afrikai Tapejaridae. Meg természetesen szokásos kis mütyűrök is vannak.






Burma ismét
Ebben a borostyánban megőrződött ízeltlábú egy Coreidae vagyis karimáspoloska. Hasonlatos a ma élő Chariesterus-okhoz, ellenben nem az eltérő test, hanem a tapogatók terebélyes kiterjedése ami nagyban eltérővé teszi. Ilyen sem a ma ismert fajok közt, sem feltárt kihaltak közt nem ismert. Így a Magnusantenna wuae elég egyedi.
Elég sok elképzelés van, hogy ezek látványos tapogatók mire szolgáltak. Lehetséges, hogy szag érzékelő receptorokkal bírtak, hogy a nőstények szagát könnyebben megérezzék. Ez elég feltűnő testrész így ragadozóknak. Tapogatók alakja és élénk színű pigmentek hiány alapján viszont lehetséges, hogy a mimikrit (is) szolgálhatta. Tehát pl. valamiféle növényi résznek álcázta magát az állat. Illetve a borostyánban megtalált egyed még nem volt felnőtt. Ez alapján lehetséges, hogy a felnőttek különleges tapogatói nagyobbak lehettek.

Forrás:
https://www.iflscience.com/plants-and-animals/cretaceous-bug-with-weirdly-exaggerated-antennae-discovered-in-99millionyearold-amber/


Új Dromaeosauridae Új Mexikóból
Dineobellator notohesperus egy Maastrichti idei Velociraptorinae. Nem csak a Velociraptor közeli rokona, de Acheroraptor-é is, mellyel találkozhatott is a Dineobellator. Ezen felül más kortárs és „élőhelytárs” Dromaeosauridae-kkal való összevetés alapján kijelenthető, hogy diverzifikálódás nem állt le a kréta legvégén. Állat közel 20 darab maradványból ismert, mely elégséges más rokonokkal való összevetéshez. Illetve sikerült tollszárcsomókat is kimutatni.
2008-ban Ojo Alamo Formációban feltárt új faj jelentős révén, a Hell Creek Formációban talált Acheroraptor-on és Dakotaraptor-on kívül nem igazán találni más kréta végi Dromaeosauridae-t. Leginkább csak fogak ismertek. Innen is ered, hogy a K/T idejére a Dinosaurus-ok tulajdonképpen már „haldokoltak”, mely elmélet koporsójába ez egy újabb szeg lehet. Pontos kora még nem behatárolt. Lelőhely réteg vizsgálatok alapján szó lehet 66 millió évről, de 70-ről is.
Sergey Krasovskiy alkotása
Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41598-020-61480-7
https://twitter.com/StevenJasinski/status/1243231266733948928


Új Japán Dinosaurus „faj”
Egy eddig ismeretlen dinoszaurusz fajhoz tartozhatott az 1965-ben, Japánban megtalált tojás. Yoshiharu Shimizu helyi lakos megkövesedett tojáshéjakra talált a Yamaguchi prefektúrához tartozó Ayaragi folyó felső medencéjénél. A férfi fényképeket és vázlatokat készített a leletről, amit évekig a házában őrzött. 2017-ben bocsájtotta a helyi egyetem rendelkezésére a leletet és a feljegyzéseit. Mint kiderült maga a tojás 120-100 millió évvel ezelőtt került a föld alá, a kora kréta időszakban. Hasonló tojásokra találtak Kína és Dél-Korea területén, de ezen lelet héja sokkal vastagabb mint azok, így Multifissoolithus shimonosekiensis néven új oofajba sorolták. A becslések alapján a 10 centiméteres gömb alakú tojást egy nagy termetű állat rakhatta le.

Forrás:
https://mainichi.jp/english/articles/20200318/p2a/00m/0na/030000c

Legelső ismert Bilateria
Vagyis kétoldali szimmetriájú állat, mint mi, rovarok, madarak és így tovább. Észak-ausztráliai Nilpenában, az 555 millió éves ediakarai korszakból származó lerakódások esetén a szakemberek sejtették, hogy Bilateria-knak közük lehetett hozzá, ám nem találtak eddig egy egyedet sem 15 év alatt. Viszont most, NASA által használt 3D-s lézerszkennernek hála sikerült rátalálni egy rizsszem méretű egyedre.
Új faj neve Ikaria wariootia. Genus neve találkozó hely adnyamathanha nyelven, fajnév pedig a helyi pataktól, Warioota-tól származik. Ikaria a maga korában egy fejlett élőlény volt, ki és bemenetes tápcsatornával, melyet az üledékben megtalálható szerves anyag elfogyasztásával kamatoztathatott. Üledékben pedig perisztaltikus mozgással volt képes haladni, mint ahogy egy mai féreg.

Forrás:
https://phys.org/news/2020-03-ancestor-animals-australian-fossils.html

Első fosszilis pingvin bőr
Palaeeudyptes gunnari elérte 130 centis magasságot, rokona a P. klekowskii akár a 2 métert is. Bár minket 43 millió évvel megelőző P. gunnari érdekel ez esetben. Antarktiszhoz tartozó Marambio szigeten találták a maradványokat még 2014-ben, innen a La Plata Múzeumba (Argentína) kerültek. Idén kerültek publikálásra.

Forrás:
https://www.nst.com.my/world/world/2020/03/574576/skin-43-million-year-old-penguin-found-argentina

Afrika “első” Tapejaridae-ja, többek közt
Tudósok 3 új Perosaurus fajt fedeztek fel a 100 millió évvel ezelőtti Szaharában. David Martill professzor elmondta, hogy ezek nagyon hasonlóak voltak a más földrészek Pterosauria-ihoz. "Érdekes, hogy ezek a lények egy olyan világ fölé emelkedtek, ahol krokodilszerű- és húsevő ragadozók uralkodtak, viszont mondjuk a Sauropoda-k és az Ornithischia-k ritkábbak voltak."A maradványaikat a marokkói középső kréta, Kem Kem Ágyaiban találták meg. Állkapcsok és fogak darabjaiból azonosítva, három-négy méter hosszú szárnyakkal rendelkeztek. A szóvivő elmondta, hogy: Ezek a légi halászok repülés közben kapták el a zsákmányukat, gyilkos megjelenésük, nagy tüskeszerű fogaikkal, rendkívül hatásos "fogfogót" képeztek. Ilyen nagy Pterosaurus-ok nagy távolságokra is képesek voltak energiát raktározni" Martill hozzátette, hogy ez az év egy aranykor a Pterosaurus-ok megtalálásának tekintetében, hisz már 3-at találtak, holott még március van. Az egyik faj, egy új Anhanguera, korábban csak Brazíliából volt ismert. Egy másik, Ornitocheirus-t eddig csak Angliában és Közép-Ázsiában találtak. Ami az ismert genusok új fajainál is lényegesebb, az a hiányos maradványok alapján leírt biztosan Tapejaridae, így Afrotapejara zouhri az elsőnek számít a kontinensről.
Anhanguera piscator, John Conway alkotása
Afrotapejara, Megan Jacobs alkotása

Forrás:
https://www.independent.co.uk/news/science/pterosaur-dinosaur-new-species-sahara-desert-a9431741.html
https://gizmoposts24.com/smart-weird/three-new-species-of-flying-reptiles-discovered-in-morocco-56707/
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667119303532
https://phys.org/news/2020-04-fourth-pterosaur-discovery-weeks.html

Új Cambroraster faj Kínából
Maotianshan-pala területén talált új faj még nincs nevesítve, illetve egy fiatal egyedről van szó. Cambroraster falcatus nem is olyan rég került leírásra, a Burgess-pala területéről. (Kanada) A feltehetően új faj kiterjeszti a genus elterjedését. Új faj egy törvényszerűségre is rávilágít. A nyílt vízi fajok fej lemeze lehetségesen hosszabb, mint az aljzat közelében élőké.

Forrás:
https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/occurrence-of-the-eudemersal-radiodont-cambroraster-in-the-early-cambrian-chengjiang-lagerstatte-and-the-diversity-of-hurdiid-ecomorphotypes/D4AD12D56D158EC7AFD9ACBA499B6A7C
https://twitter.com/Prehistorica_CM/status/1243553813577052165


Új jelentős Cryptoclididae faj
Ophthalmothule cryostea jelentős a Cryptoclididae-k rendszerezését illetően. Eddig erősen hiányos egyedekből voltak ismertek, így pontos taxonómiájuk problémákba ütközött. Új faj és annak típusegyede (PMO 224.248) se 100%-ban teljes, ellenben őslénytani szempontból lényegében teljesnek mondható. Koponya hiányosan is de előkerült 20 centivel a testtől. Így nagyban segíti a család rendszartanát, eddigiek alapján úgy fest, hogy családon belül két elkülöníthető fejlődési út volt.
Agardhfjellet Formációban (Spitzbergák) találták a maradványokat. A lelőhely közép jura és kréta eleji rétegekkel rendelkezik. Ophthalmothule kora krétai rétegből került elő. Közel 5-5,5 méteres lehetett. Csigolyák vizsgálata alapján az állat felnőtt volt mikor elpusztult. Koponyája valamivel több, mint 20 centis volt, így rokonságában neki volt a legrövidebb koponyája. Fogai kiállnak és kopás nyomok találhatóak rajtuk, mely a használat miatt lehetséges, vagy éppen a szoros illeszkedés miatt. Hiányos és sérült koponya vizsgálata alapján látása kifinomultak lehetett. Északon élt, ám még nem a sarkkörön túl, így a zavaros vagy mélyebb fényben szegényes víz miatt lehetett szüksége jó látásra. Ezeket összevetve apró nem páncélos állatokkal táplálkozhatott.
Benson és Bowdler 2014-ben megalkotta a Colymbosaurinae kládot a Djupedalia, Spitrasaurus, Colymbosaurus, Abyssosaurus, Pantosaurus striatus és Colymbosaurus genusokból. Ám erősen hiányos leletek miatt a klád létjogosultsága kérdéses volt. Ophthalmothule-nak hála ennek a kládnak van létjogosultsága, de újragondolást igényel.

Forrás:
https://peerj.com/articles/8652/ - A new plesiosaurian from the Jurassic–Cretaceous transitional interval of the Slottsmøya Member (Volgian), with insights into the cranial anatomy of cryptoclidids using computed tomography

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése