Személy szerint eleinte én is óckodtam elfogadni Horner tézisét, hisz csak rá kell nézni a 3 állatra. Talán azért is voltam ennyire tartózkodó, mert nem szeretem, hogy Amerika faunáját próbálják pusztán néhány fajra leszűkíteni. Később azonban átgondoltam (kissé logikusabban mint ahogy azt Horner tette) és kigondoltam a magam elméletét.
Horner szerint a Dracorex a legfiatalabb, még nincs kupola a fején pusztán szarvak a feje hátsó részén és dudorok a tetején. A Stygimoloch már idősebb, maga az állat jóval nagyobb és már kezd megmutatkozni a kupolás forma. Végül ott van a felnőtt példány, ami a legnagyobb, már az egész feje egy nagy kupolás formát alkot, s szarvai összezsugorodtak. Nagyjából ennyiről szól Horner elmélete, és igazat is adok neki, mert a 3 állat szarvainak és dudorainak elhelyezkedése megegyeznek:
A fiatal példányokhoz tartozó Dracorex (G, H) és Stygimoloch (E, F) koponyák részletei, a fiatal felnőtt (C, D) és a kifejlett (A, B) Pachycephalosaurus koponyájához viszonyítva