Magyarország emlős megafaunája… vagyis inkább mik azok amiknek élniük kellene

Rászántam magam, hogy megírjam e cikket. Nem szándékoztam hosszú cikket készíteni. Nem akartam olyan fába vágni a fejszém mely hasonlatos az utolsó 2-3 millió évben élt nem madár dinoszauruszok összegyűjtésével. Sikerült. Noha nem olyan nagy ez a fa, viszont a gyantája pusztulástól szaglik és kisercsenésénél agonizáló sikolyokat hallat.

Nem túloztam el. Van mikor nehezen születik meg egy cikk. Ezt a cikket a fájdalom, keserűség, szégyen és bűntudat irattata meg velem. Elég határozott felfogásom van a témában és szerencsére ahogy látom nem vagyok ezzel egyedül, sőt a cikk egy jelentős szegmense egy kimondott publikáció alapján íródott. Irénteni fogunk politikát, egyezményeket, társadalmat, gazdaságot, és rengeteg más dolgot mint a fegyvertartást. Igen, még mindig többek közt a mamutokról van szó.

Homotherium Megaloceros-ra vadászik, Julio Lacerda alkotása.

Európai vadszamár, a jégkor titokzatos lóféléje

 A jégkori Európa megafaunájáról sokszor szeretjük azt hinni, hogy mindent tudunk róla, azonban néhány elfeledettebb része még mindig felderítésre vár. A barlangi leopárdhoz hasonlóan a növényevők körében is van egy állat, ami a mamutok, vadlovak és egyéb híresebb növényevők árnyékába lett szorítva a hírnév terén. Az előbb említett állatokhoz mérten sokkal jobban bírta a klímaváltozással együtt járó viszontagságokat, aminek köszönhetően meglepően sokáig képes volt fennmaradni. Ez az állat az európai vadszamár.

Roman Uchytel alkotása.

Barlangi leopárd: A jégkori Európa rejtélyes nagymacskája

A pleisztocén kori Európa nagyragadozóira gondolva a laikusok számára elsősorban a méltán híres barlangi oroszlán és a barlangi hiéna juthat az eszükbe. Ezzel az égvilágon semmi gond nincs, mivel a helyi ökoszisztéma csúcsragadozóiként hatalmas szerepük volt a táplálékhálózatban. A kardfogút Európában említeni nagyon kockázatos, mivel ekkor jelen voltak az öreg kontinensen, csak nem a nagyközönség által ismert genusok. A nagy robusztus amerikai kardfogúak sokkal agilisebb, mondhatni gepárdszerű rokonai a maguk módján eredményesen felvették a kesztyűt a többi húsevővel szemben. A macskák ráadásul nem egyedül uralták ezeket a végtelen erdőket és havas mezőségeket, mivel a farkasok és a medvék is legalább olyan nagymértékű veszélyforrásnak számítottak, mint az előbb említett nagymacskák.

Ilyen vetélytárs felhozatal mellett a legtöbb ragadozónak inába száll a bátorsága, azonban a leopárdok nem védtelen kis cicusok. A mai világban is rengeteg példa van arra, hogy képesek az emberek településeiben is nesztelenül vadászni, egyes esetekben akár búvóhelyet is találni. A jégkori Európában sem volt ez másképp. A  barlangi leopárd a térség egyik talán legkevésbé ismert nagymacskája, pedig remek példa a leopárdok alkalmazkodóképességének a bemutatására.

Roman Uchytel alkotása.

Pseudosuchia vol. 3: A valódi szárazföldi krokodilok

Félelmünk, hogy a pseudosuchia téma több cikket fog eredményezni, mint ahány részes a Barátok közt. „Krokodilok és amiket annak hiszünk, a Pseudosuchia-k”  és a „Pseudosuchiavol. 2: Sebecia” elolvasása célszerű e írás előtt, bár alapvetően a lényeg ezek nélkül is érthető és utólagos olvasása az előzményeknek nem fog kavarodást okozni. Lelkiekben már felkészültem a „Pseudosuchia vol. 95 264: A szárazföldi Metriorhynchidae-k” című cikkre is.

Érdekes a fanyalgásunk, hiszen nincs min fanyalogni. Csupán csak sajnálatos módon mi is beleestünk abba a hibába sok éve, hogy „őskrokodilok” címkével elláttuk a Pseudosuchia-kat, hogy rendben voltak szárazföldiek, tengeriek, meg mintha lettek volna kétlábúak is, de kit érdekel hiszen OTT A DINOSZAWRUSZ! Ráadásul a melegvérűség kérdése is érdekes, hiszen a krokodilok és madarak közös őse már melegvérű volt, előbbiek hidegvérűségre visszaváltása pedig egy nem teljesen tisztázott evolúciós lépés. Nem arról van publikáció, hogy ki hitte volna, hogy melegvérű „őskrokodil”, hanem hogy ki hitte volna, hogy hidegvérű Pseudosuchia. Szóval amit az átlag ember és ide értve az őslények fele érdeklődőt is, amit ő lát és tud az totálisan más és akár ellentétes amiket a tudomány már tud és evidenciaként kezel. 11-es hírösszefoglalóban pl. szerepel egy eset, aminél a média olyan marhaságot volt képes írni, hogy a tudósok is meglepődtek, hogy kétlábú őskrokodil.

Nem is olyan rég Ausztráliában, Hodari Nundu alkotása.

 

Paradolichopithecus: Az európai ,,majomember"

Eme cikk főszereplője egy sok tekintetben különlegesnek mondható főemlős. Egy olyan majom, ami a paleontológiával foglalkozó különböző fórumokon is ritkán fordul elő. Nagyon sok titkát még mindig rendíthetetlenül őrzi, azonban a téma szakértőinek áldozatos munkája egyre nagyobb és szélesebb betekintést engednek ezeknek a furcsa kétlábúaknak a világába. 

Felnőtt és kicsinye. Hodarinundu alkotása.

Pseudosuchia vol. 2: Sebecia

E cikk elolvasása előtt a „Krokodilok és amiket annak hiszünk, a Pseudosuchia-k” elolvasása nem árt, annak amolyan plusz moduljaként is tekinthető. Megírás oka két dolog. Melegvérűség dologgal kapcsolatban vétettem egy hibát az előző cikkben. Továbbá a kréta végi kihalást nem csak a krokodilok élték túl, a Sebecosuchia-k kaphattak volna kis plusz figyelmet, pontosabban a Sebecia-k. Illetve még talán egy harmadik saját gondolat, mely alapján a krokodilok jövője akkor se lenne fényes, ha nem lenne ember. Duplázzuk már meg akkor: Sebecia-k tökéletes példája annak, hogy a kriptozoológiát művelők inkább menjenek lekvárt kapálni térdig érő szélben.

Granastrapotherium-ra rontó Barinasuchus, HodariNundu alkotása.

"Rövid hírek" 14.

Újabb hírcsokor, szokásos "random" hírekkel. Most van némi törlesztés is év elejéről. Mondjuk egy kiemelendőbb hír van a Pterosauria-kkal kapcsolatban. Illetve kettő figyelemre méltóbb, egy Itáliából és egy ami érinti kicsit hazánkat is.
Mondjuk igazából mind figyelemre méltó....

Luchibang, Joschua Knüppe alkotása

Hogyan lett az ember: Neandervölgyiek és az ő titkaik

A mai modern ember (Homo sapiens sapiens) a földön talán az egyetlen faj, ami olyan helyzetbe került hogy akkora tudást és agykapacitást tudott felhalmozni, hogy a saját végtelenül mohó kíváncsiságát kielégítve folyamatosan tudja a saját múltját kutatni, azt felfedezni. Az ember törzsfejlődése mindig is érdekes kutatási területet biztosított a szakembereknek, igaz nem mindig volt kifizetődő ilyen téren kutatásokat végezni, azonban az a végtelen kíváncsiság mindig talált valami apró repedést amin keresztül tovább tudott folyni, és így valamilyen szinten csillapítani tudta az érdeklődők tudásszomját. A történelem során a korábbi emberelődöknek valamilyenféle nyoma a felszínre került, sokszor a helyi legendáknak és babonáknak estek áldozatul, hasonlóképpen a többi prehisztorikus lény maradványaihoz. A tudomány fejlődésével azonban ez a terület még mindig egy hatalmas, összetett és rejtélyekkel teli kutatási terep maradt, persze az egyre jobb módszereknek hála az itt végzett munkák és felfedezések egyre érdekesebbek, sőt egyre meghökkentőbbek lettek.

Neandervölgyi vadász Haploidoceros zsákmányával a vállán. Mauricio Anton alkotása.

"Évmilliók urai - Élethű dínók amerikából" kritika - avagy ténylegesen olyan élethűek?

Üdvözöllek benneteket kedves olvasóink! Lehet sokan hallottatok már a Szegedre érkezett élethű dinoszaurusz kiállításról, én mikor elsőnek hallottam róla, azonnal eldöntöttem, ide el kell mennem, viszont nem mint egyszerű nézelődő, hanem mint "paleokritikus", ahogy azt Primevalboy szerkesztő kollégám is tette anno. Tényleg ilyen pontosak ezek a dinoszauruszok, mint amelynek szétkürtölték őket? Vagy megint csak egy tök átlagos, tudományos szempontból pontatlan kiállítás?

Kezdjünk is bele, elsőnek elemezzük az internetes leírást.

Szóval.

A leírás szerint élethű, életnagyságú dinoszauruszokat lehet megtekinteni, illetve kreatív játékokkal várják az érdeklődőket.

Nézzük csak tudományos szempontból mennyire állják meg a helyüket a múzeumban látottak, hallottak!

Archeopteryx - Hol is van a törzsfán?

Mikor 1861-ben az Archeopteryxet felfedezték a dinoszauruszok közül még csak a Megalosaurus, az Iguanodon, a Hylaeosaurus és a Hadrosaurus volt ismert. A Richard Owen által megalkotott új öregrendbe besorolt állatokat azokban ezekben időkben lomha, mocsarakban élő gyíkoknak gondolták. Az Archeopteryxet leíró Hermann von Meyer fejében talán meg sem fordult az állatot a dinoszauruszok közé sorolja be. Túl nonszensznek tűnhetett azokban az időkben egy ilyen galambméretű és tollas állatot a dinoszauruszok közé sorolni.

Az 1861-ben megtalált tollas Archeopteryx példány.