Észak-Amerika miocén kori partközeli vizei és azok partvonalai számos különösnek és egyben érdekesnek nevezhető őslénynek a fő élőhelyeként szolgált. Ezeken az őskori partokon számos olyan lény is élt, ami már magán viselte a vízi környezethez való alkalmazkodás kezdetleges formáit, amit az általuk hátrahagyott maradványokban fel is tudunk fedezni. A rokonaikhoz képest tömörebb és áramvonalasabbnak mondható csontváz mellet a sokkal szélesebb kézfej is kiváló szolgálatot tudtak biztosítani ilyen téren. A lágyrészekről ebben az esetben csak a csontokból tudunk következtetni, mivel a tengeri környezetből adódó nedvesség, és a különböző sók nagyon hamar kikezdik a tetemeket, nem is beszélve a partoktól kezdve a tenger sötét fenekén élő különböző fajta dögevők egész seregéig, akik ha tehetnék akkor a csontokat is elfogyasztanák. A kora miocénben a növényevőktől kezdve a ragadozókon át emlősök széles skálája próbált szerencsét, hogy kihasználja a tengerek által nyújtott hatalmas táplálékforrásokat. A ragadozók közül a mai fókák elődei is ebben az időben kezdték birtokba venni a partközeli területeket, azonban mellettük egyik náluk sokkal nagyobb rokonuk is belevetette magát a tengerek habjaiba. Ennek a nemnek képviselői kis túlzással akár ,,tengeri medvéknek" mondhatóak is voltak, ők a Kolponomos-ok.
 |
| Kolponomos.Lucas Lima alkotása. |
