Szóval a dodó (Raphus cucullatus) ábrázolások kezdetektől napjainkig. Felkapott állat lett és a kihalási folyamatokra felhívta a figyelmet, DE. Különösen a rajzfilmek, animációs filmek és logók (A számítógépes játékokra is rá kellett volna nézni, az arány csak rosszabb lenne.) rendkívüli hangsúlyt fektetnek a csőr elülső „kidülledő” részére. Ez egyenesen arányos azzal a képpel, hogy a dodó egy ügyetlen, buta és balfék volt mivel eleve kihalásra volt ítélve. Beszélhetünk arról is, hogy a dodó alapvetően nem volt egy kövér állat, mint amilyennek elképzeljük. Tény nem nevezhetnénk futómadárnak se, ahogy hétköznapi értelemben értjük ezt. Kövérsége származik abból, hogy elfogott példányokat felhizlalták, tojók az augusztusi tenyészidőszakra meghíztak, illetve a tollazat dússágából, március környékén lehetett a vedlési időszak. Ezek összessége határozza meg, hogy korabeli ábrázolásokon, vékonykák-e vagy gömbőcök-e. Nem volt ostobább sem, mint egy átlag madár, sőt madarak közt szaglása a jobbak közül lehetett. Aki a galambokat hülyének tartja, annak a dodó is az lenne. (Tőlem a Népligetben már kutyát utánozva próbált galamb ételt pitizni. Szóval pitiző dodók. Mért is ne?) Magyarán a média alkotott belőle egy szerencsétlent.
