A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dinosaurus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dinosaurus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 5., vasárnap

"Rövid hírek" 4.

Ophthalmothule, Hodari Nundu alkotása
Rendben ez a kép kicsit hatásvadász, nem ekkora feje volt a most sorra kerülő Plesiosauria-nak. Mostani hírcsokor egészen gazdag új lényekben. Új kréta végi észak-amerikai Dromaeosauridae, mely megjelent magyar médiában de… „kicsi, de halálos” szokásos szöveggel. Vannak új Pterosauria-ink, köztük az első afrikai Tapejaridae. Meg természetesen szokásos kis mütyűrök is vannak.

2020. március 31., kedd

Fénylő Dinosaurus-ok?

Fényt kibocsájtó Dinosaurus-okat (és más lényeket) számos kitalált világban láthatunk. Ha kicsit bele akarunk menni, akkor ez biolumineszcencia, ahogy ezt megjelenítik ezekben a világokban. (Őslények tekintetében ARK Aberration DLC-je, vagy az Archotek) Ilyen képességgel rendelkező állatok valóságban is vannak. Ám ezek csak „egyszerűbb” szervezetek, mik így kémiai úton állítanak elő fényt. Szóval mi is a realitása a fénylő dínóknak?
Brian Engh képe egy "fénylő" Heterodontosauridae-ról.

2020. március 21., szombat

"Rövid hírek" 3.

Alkotó: Esther van Hulsen
Előző hírcsokorban szerepelt a Oculudentavis, egy a Siats-nál is brutálisabb dolog. Ugye a Siats esetén volt, hogy kijött a publikáció, hogy van nekünk ilyen Theropoda-nk, majd másnap, hogy mégsem az rendszertana, ami előző nap volt. Oculudentavis ennél is meredekebb. Indult madárnak, majd felvetült, hogy nem madár Maniraptora, végül az is felvetült, hogy Lepidosauria. Volt aki ezek után poénból megrajzolta Ichthyosauria-nak. Ehhez kapcsolódó mémet Facebookos oldalunkon is megosztottunk. Már a Siats esetén meg kellet volna tanulnunk, hogy őslénytani hírek eseté nem szerencsés az azonnali leközlés, pont az ilyenek miatt. Így a jövőben senki ne lepődjön meg, ha nem azonnal jön ki nálunk egy bombasztikus hír. Oculudentavis az volt, túlságosan is.
Mostani hírcsokrunkban, mint az itt látható képen is látszik, szó lesz dínó fiókákról, ám nem az aranyos értelmükben. Podcastben is említve volt, hogy Jack Horner a Maiasaura-k esetén elnézte ezt a nagyon gondos szülő dolgot és elég nehéz belátni a nem madár Dinosauria-k utódgondozásával kapcsolatos tényeket. Nos Horner nem direkt tette és új publikációval miben részt vett, ezt törlesztette. Csokrot viszont kezdjük szőrcsomókkal.

2020. március 4., szerda

"Rövid hírek" 1.

Facebook oldalunkon rendszeresen osztunk meg híreket, velősen a lényegre szorítkozva. Természetesen egy 10-20 oldalas tanulmány teljes tartalmának 5-10 mondatba sűrítése lehetetlen, ám ezért vannak források jelölve rendszerint. Eredetileg a 3 napontai hír megjelenés már olykor mindennapos hír megjelenés lett. Ez jó is lenne, ám a Facebook oldalon visszakeresni hosszútávon dolgokat körülményes. Opcionálisan itt a blogon van egy opció a „Hírek (Facebook)”, mely már most láthatóan hosszútávon egy gigászi listává válna így.
Így tehát nem fix időközönként a blogon lesznek bejegyzések miben több különböző őslénytani hír lesz a lényegre szorítkozva. (Régebben már volt néhány ilyen.) Lesznek esetek, mikor a Facebook oldalon jön le majd hír. Bár eddig sikerült mindig rosszul megtippelnem, mi az amit át fog venni pl. a magyar média. Így általam nem túl jelentősnek gondolt hír bizony lejött a magyar médiában. Pl. sarki Dinosaurus toll borostyánban. Sors iróniája, hogy ezt első ilyennek tudták be, majd nem sokra rá egy felvidéki szakember újra felfedezett múzeumban porosodó sarki Dinosaurus toll fosszíliákat, melyeket jóval előbb tártak fel.
Ne szaporítsam a szót, itt látható képen lévő gyönyörűséggel kezdjük is. Illetve kis reklámra még lopom az időt. Ha tetszik a blog, a munkánk, akkor arra kérünk, hogy ha ismersz olyat akit érdekelnek az őslények, akkor ajánld neki a blogunkat. Köszönjük.

2020. február 17., hétfő

Újabb bizonyíték a Dinosauria-k melegvérűségére

Ma már lényegében tény, hogy a nem madár Dinosauria-k és rokonaik a Pterosauria-k melegvérűek voltak. Ellenben médiában és sajnos néhány „szakértő” esetén is még mindig hidegvérű dolog előjön. Igénytelen vándorkiállításoknál mai napig külön szekciót szoktak szentelni annak, hogy hideg- vagy talán melegvérűek voltak-e? Évek óta a kérdés már eldőlt. Melegvérűek voltak. Tény, az emlősök közt közelmúlttal együtt két „hidegvérű” faj is van. Yale Egyetem, Cambridge-i Egyetem, Calgary Egyetem és a Royal Tyrrell Múzeum szakembereinek hála újabb bizonyíték kerül a többi közé.
El nem nevezett Ornithomimosauria kréta végi Alaszkából, hipotetikus kinézet

2020. január 17., péntek

Aszteroida irtotta ki a dínókat… már megint itt tartunk

Mark Garlick képe
Pár évvel ezelőtt nem csak terveztem, de neki is kezdtem egy cikknek a K/T kihalásról, tehát amikor Dinosaurus-ok elbuktak vagy másképpen a nem madár Dinosaurus-ok kihaltak. Cikkből azért nem lett semmi mert olyan képlékenyen homályos vagy épp homályosan képlékeny az egész, hogy csak na. Nem ezt az elmaradást szeretném bepótolni, mert ez a téma bizony a szakembereknek is komoly fejtörést okoz. Frissen magyar médiában is megjelent egy hír. Ezt szeretném kicsit kitoldani, hogy főleg a tömeges kihalásoknál nem szabad biztosra venni semmit.

2019. március 30., szombat

Új alaszkai Dinosaurus

Masato Hattori

Bővül az alaszkai Dinosaurus fajok száma hála a Japán Hokkaido Egyetemnek és dallasi Perot Természettudományi Múzeumnak. Közösen fedezték fel az első „sarki” Lambeosaurinae Dinosaurust (Egyszerűség kedvéért: Fejdíszes kacsacsőrű. Edmontosaurus bőrtaraját ne vegyük ide.) a Prince Creek Formációban.

2018. november 21., szerda

"Évmilliók urai - Élethű dínók amerikából" kritika - avagy ténylegesen olyan élethűek?

Üdvözöllek benneteket kedves olvasóink! Lehet sokan hallottatok már a Szegedre érkezett élethű dinoszaurusz kiállításról, én mikor elsőnek hallottam róla, azonnal eldöntöttem, ide el kell mennem, viszont nem mint egyszerű nézelődő, hanem mint "paleokritikus", ahogy azt Primevalboy szerkesztő kollégám is tette anno. Tényleg ilyen pontosak ezek a dinoszauruszok, mint amelynek szétkürtölték őket? Vagy megint csak egy tök átlagos, tudományos szempontból pontatlan kiállítás?
Kezdjünk is bele, elsőnek elemezzük az internetes leírást.

Szóval.

A leírás szerint élethű, életnagyságú dinoszauruszokat lehet megtekinteni, illetve kreatív játékokkal várják az érdeklődőket.

Nézzük csak tudományos szempontból mennyire állják meg a helyüket a múzeumban látottak, hallottak!

2018. július 21., szombat

Nyári hírösszefoglaló II.


Öm izé… Igen, ígértük a hírösszefoglalókat és sikeresen félévvel le vagyunk maradva. Hm. Készülnek ellenben olyan cikkek, amikhez sok forrást kel átbújni. Egyik ilyen cikk pl. lehet nem lesz olyan húde hosszú, de talán már két tucat cikket/publikációt néztünk át miatta. És még mindig ugyan ott tartunk, mint a munkálatok megkezdése előtt. De legalább a témával foglalkozó szakemberek is pont ugyan ebben a cipőben vannak. Ennyit arról, hogy az ősvilágról biztosan meglehet tudni bármit is.

2018. július 13., péntek

Archeopteryx - Hol is van a törzsfán?

Mikor 1861-ben az Archeopteryxet felfedezték a dinoszauruszok közül még csak a Megalosaurus, az Iguanodon, a Hylaeosaurus és a Hadrosaurus volt ismert. A Richard Owen által megalkotott új öregrendbe besorolt állatokat azokban ezekben időkben lomha, mocsarakban élő gyíkoknak gondolták. Az Archeopteryxet leíró Hermann von Meyer fejében talán meg sem fordult az állatot a dinoszauruszok közé sorolja be. Túl nonszensznek tűnhetett azokban az időkben egy ilyen galambméretű és tollas állatot a dinoszauruszok közé sorolni.

Az 1861-ben megtalált tollas Archeopteryx példány.

2018. április 20., péntek

Retro Dinosaurus Horror



Van egy alapszabály a szerkesztők közt. Nem másolunk más blogokat, youtube videósokat és más internetes hírességeket. Ad egy, mi népszerűségünk alapján senkik vagyunk. Ad kettő, saját stílus kell. Eredetileg eme cikk az első Jurassic World film előtt lett volna közzétéve, a rendező bácsi "tollas dínók nem félelmetesek" twitter bejegyzése miatt. Csak felmerült bennem, az hogy a film nem biztos, hogy olyan borzasztó lesz. És igazam lett, megjósoltam ama kulcsfontosságú jelenetet.
Most mégis egy Retro klasszikus Dinosaurus horror film lesz a Jurassic World rendezőjének elszólása miatt nagyító alá véve. Mi is ez a retro dínós horror?

Hitchcock klasszikus alkotása: Madarak
Ez a film nem egy kitalált esemény. Van valós alapja.

2015. április 3., péntek

Vandalizmus áldozatává vált európa legnagyobb dinoszauruszfészke

Egy Megaloolithus faj rekonstrukciója fosszilis tojáshéjakkal

Történnek néha a paleontológiában szörnyű, és felháborító dolgok, amelyek sok olyan felfedezéstől fosztják meg a tudósokat, melyek átírhatnák az eddigi tudásunkat. Sajnos eléggé gyakran előfordul ilyesmi, az illegális fosszílakereskedelemtől és gyűjtéstől a magánkézben lévő értékes leleteken keresztül, a leletek szándékos elpusztításáig.

2015. február 9., hétfő

Bolyhoska II – Nem minden cuki mi bolyhos

IsisMasshiro alkotása


Új dínó név: Bolyhoska cikkem már feltűnt néhány helyen belinkelve. Eme személyeknek köszönöm, hogy a cikkemet megfelelő retorikai fegyvernek gondolták. Így utólag én nem vagyok eléggé megbékélve saját írásommal. Szerintem nagyon felületes. Igen, tény ennyi információ is perdöntő mennyiségű, mint ami ott van. Ám valljuk be, sok ember van kiket nem tud meggyőzni és bizony talán ez sem fogja őket. Ez már az ő saját döntésük, hogy nem akarják az őslényeket valós állatokként kezelni.
Akkor most Bolyhoska 2; ha eztán is van ki tollatlan Tyrannosaurus, Triceratops vagy Velociraptor mellet kardoskodik... az az ember szimplán mérhetetlenül… olyan negatív szót tesztek ide ami nektek tetszik.
Eme írás előtt, a régit célszerű elolvasni. Révén lesznek információk miket nem veszek át belőle.

2014. január 10., péntek

Új dínó név: Bolyhoska



Archosauria, mi is ez?

Uralkodó gyíkok a jelentése. Mi itt a gond? Három nagy archosauria ágat lehet elmondani. Dinosaurus, Pterosaurus és krokodilok. Ebből kettő irtózatosan nem felel meg a gyík szónak. Eme bejegyzés arról fog szólni, hogy az iskolában tanult és közéletben sőt tudományos életben használt hal – kétéltű – hüllő – madár – emlős felosztás totálisan retardizmus (és nem darwinizmus) anyagi manifesztálódása.
Mért? Madarak dínók, ám a dínókat hüllők közé sorolják. Akkor most hogyan lehet egyen rangú a hüllő és madár? Én szerintem és más szerint is, madár helyet Archosauria lenne a megfelelő szó. Mért is?