Dokumentumfilmek


Bár nem minden szerkesztő van oda minden dokumentumfilmért és olyan is van aki szinte elvből elutasítja, hogy ő ilyet nézzen (bár volt, hogy elcsábult) attól még lehet egy lista a blogon ezekről. Hiszen témában kevésbé járatosnak kiindulási alapként tökéletesek. Nincs minden dokumentumfilmről cikk, kritika vagy értékelés a blogon, nem is lesz. Dokumentumfilm megtekintés esetén alábbi pár dolgot azért tartsa észben mindenki:

Ezeket cégek profitért készítik. Jobb esetben tisztességes vagy elfogadható terméket adnak ki kezük közül, van hogy szódával elmegy. Ám olyanra is van példa amire a hulladék szót lehet használni leginkább. Ilyen a Discovery Channel Dino Hunters című szériája, ami konkrétan interneten megvásárolható rossz minőségű modelleket használt fel. Így lett például két ujjas Giganotosaurus. E mellett arra is van példa, hogy a lények tervezési fázisában minden rendesen halad, ám a modellezők és animátorok a művészek és szakemberek által neki adott anyagokat nem követik. És így pl. koncepciós rajzon tudományosan teljesen rendben lévő állat a képernyőn már "nyeh" lesz. És más okok is lehetnek, pl. költségek miatt újra használt modell, mint a Prehistoric Park-ban az Albertosaurus és Tyrannosaurus modellje közös.

Igen sajnos vannak dokumentumfilmek melyek úgy készülnek, hogy összedobnak valamit és kész. Megjelenésükkor is már elavultak sőt totális marhaságok lehetnek.

Dokumentumfilmek öregednek, megjelenésükkor állításaik rendben lehettek, mára már lehet pont ellenkezője lehet aktuális ismereteink révén.

Jobb esetben felkérnek szakembereket és nem csak biodíszletnek.

Modern dokumentumfilmeknél sajnálatos módon leginkább egy elképzelést mutatnak be, arra építik fel a CGI-t, holott még számos más elképzelés is legitim lehet. Legjobb példa az állatok kinézete, de viselkedése is ilyen.

Szinkronos dokumentumfilmeknél rengeteg hiba fakadhat a szinkronmunkákból. Volt rá példa, hogy a Magyarosaurus-t a magyar szinkronban nem voltak képesek magyaroszaurusznak mondani.

Legfontosabb pedig, hogy a dokumentumfilmeket fogyaszthatónak kell eladni, e miatt is sok torzítás lehet.

Nincs tökéletes dokumentumfilm. Maga idejében a T. rex ízekre szedve sem volt hibátlan, nem volt 100%-os, csak 99%-os. (Ez irónia nélkül.) Dokumentumfilmek arra jók, hogy ajtóként fogja fel az érdeklődő az őslényekhez, ajtó amit át kell lépni, amin be kell lépni. Amennyiben az egyént tényleg érdekli a téma, akkor számos további lehetősége van még pontosabb és hitelesebb információk szerzésére. Ilyen ez a blog, ám számos másik hasonlót is találni leginkább angol nyelvűt. Ilyen és ehhez hasonló blogok pedig forrás megjelöléssel operálnak. Van hogy egy cikkben (ahogy pl. dokumentumfilmben is) egy mondat mögött egy több oldalas paleontológiai publikáció lapul meg, melyet több ember több hónapos vagy éves, fáradságos munkával készített el. Dokumentumfilmeket tehát amolyan ízelítőnek képzelje el mindenki, melyek messze nem árulnak el mindent, van hogy szépítenek, van hogy hazudnak, ám aki igazán ráharap, az betér az ajtón és elmondhatatlan kulináris élvezetek elé nézhet, ha időt és energiát szán rá.

Előfordul, hogy a feltöltött filmeket törlik, ez esetben, ha nincs új feltöltés akkor nem tudunk mit kezdeni. Amennyiben van újra feltöltés itt, facebook-os oldalunknak írva, vagy discord szerverünkön jelezzétek. YouTube, Indavideo, Videa és hasonló oldalak linkjeit tesszük fel. Olyanokat nem ahol mindenféle akár +18-as reklám tolódik az ember képébe esetleg némi kompjúter vírus fűszerezéssel. Tehát megbízható oldalak jöhetnek szóba. (Innen viszont törölik a jogvédett tartalmakat.) Vannak feltöltések melyek nem működnek (pl. nekem), ellenben visszajelzések alapján, van akinek működik. Böngésző illetve készülék függő lehet ez esetekben, hogy megnézhető-e. Elő fordul, hogy egy szériának nincs minden részéről információnk, így hiányos a lista. Igen, olyan dokumentumfilmek is felkerülnek melyekről a szerkesztőség egyöntetűen negatív véleménnyel van. De az ősi idegenek őslényes része ennek ellenére se.

Mint feljebb írva volt, dokumentumfilmeket pénzért készítenek különböző cégek, így nem veszik jó néven, hogy csak úgy online megtekinthetőek. (Igen elég ironikus, de ilyen a rendszer.)

Blog indavideós profilja.

Tudományos publikációk használata, keresése stb..


Primeval sorozat

A blog névadója kakukk tojás, mivel nem ismeretterjesztő sorozat, hanem sci-fi és őslénytani szempontból finoman is sok csúsztatással.

 

Dead Sound kisfilmek

Legelső ténylegesen őslényes animációs kisfilmje nem olyan pontos és van angol narrátor. Ellenben ami miatt ilyen előkelő helyre került, az öt rövidfilmje narráció nélküli. Van bennük hiba, ellenben megérdemlik az előkelő helyet. Illetve nagyon érzelmesek. Kicsi kellene még hozzá, hogy mesterművek legyenek. Így készültek angol nyelven vannak, viszont rengeteg infót tartalmaznak.


Magyar őslényes dokumentumfilmek

Magyar dokumentumfilmek, magyar őslényekkel.


Dinoszauruszok, a Föld urai (Walking with Dinosaurs) - 1999

Mára alaposan megkopott és elavult, továbbá voltak ferdítések, mint a Liopleurodon túlméretezése, vagy a Tyrannosaurus élőhelyét vulkanikusként való bemutatása. Ettől függetlenül őslényes doumentumfilmek terén etalon, nem csoda maga a hangulata és korához mérten kitűnő látványvilága miatt. Szinkronjára sem lehet panasz.

  

Ősállatok között (Walking with Beasts) - 2001

Dinoszauruszok, a Föld urainak "(nem madár) dinók utánni" kiadása. Mára megkopott, de hangulatos.

 

Szörnyek között (Walking with Monsters) - 2005

Dinoszauruszok, a Föld urainak "dinók előtti" kiadása. Mára megkopott, de hangulatos.

 

Ősvilagi Kaland (Prehisroric Park) - 2006

Vannak vele gondok, ahogy feljebb is volt egyre hivatkozás, de a szereplők főleg Nigel Marven feledteti az egészet. Maga korában jó volt, hangulata miatt és miert Prehistoric Kingdom ihlető pedig ajánlott darab megnézésre.


David Attenborough -féle dokumentumfilmek

Alapvetően nem tökéletesek, szokásos szinkron hibák is megvannak, mint hogy Titanosauria helyett titanoszaurusz van mondva. Alapvetően viszont rendben vannak.


Dinoszaurusz titkok/Őshüllők arénája (Jurassic Fight Club) - 2008

Finoman szólva sem ajánlott alapozni erre a szériára. Nanotyrannus már nem érvényes genusz, fiatal Tyrannosaurus volt. A stegosaurus-camarasaurus-ceratosaurus-allosaurus jelenet sor pedig jól reprezentálja a széria minőségét. Ha ilyen hülyék lettek volna a dinoszauruszuk egy év alatt kihaltak volna. Már akkor biztosan tollas állatok tollatlanságra az indok az volt, hogy nem tudták meganimálni a tollakat, de emlős ragadozós rész is van ahol a szőr, nos jó. Illetve vegyük ide Jim Kirkland posztját a szériáról.

 

Jack Horner: Alakváltó dinoszauruszok - 2011

Nem a szívünk csücske, kicsit túl játsza magát az előadásán, de a mondanivaló teljesen rendben van. Tény, hogy a Triceratops - Torosaurus esetén még erősen megoszlanak a vélemények.

 

 Tengeri ősszörnyek (Sea Monsters, A Prehistoric Adventure) - 2007

 Jobb félék közül való.

 

Őshüllők 3D - Tengerek dinoszauruszai (Sea Rex 3D: Journey to a Prehistoric World) - 2010

Név alapján már tiltást érdemelne, mert ugye definiálva van, mit lehet dinoszaurusznak nevezni, és Plesiosauria-k bőven nem esnek ebbe bele. Ezentúl ismét Plesiosauria helyett pleszioszaurusz van mondva, mely ugye egy genusz de  össze van keverve a renddel. Ezek inkább a fordítás hiábái, tartalmilag is lehet találni, pl. a Liopleurodon nem olyan nagy, mint a WWD-ben, ám így is kicsit nagy.

 

A nagy dinóvándorlás (March of the Dinosaurs) - 2011

Maga korában is már erősen rezget alatta a léc, mára teljesen elavult. Alaszkai dinoszauruszok nem vándoroltak el a sarki tél elől, helyben vészelték át. Készítők a Nodosauridae esetén meg sem próbálkoztak azzal, hogy azt mutassák, hogy az a lomha állat vándorolt, az ott maradt a hóban tollatlanul és túlélte. Tehát saját magát cáfolja, még ha logikátlanul is. 28 és 29 rövidhíres cikkben van a sarki dinoszauruszokról, utóbbiban konkrétan az alaszkaiakról.

 

Dinoszauruszok, a Föld urai (Walking with Dinosaurs) - 2013

Technikailag ugyan az, mint előző más megközelítésben. Itt Pachyrhinosaurus-ok vannak célkeresztben. Mivel ugyan az az alaszkai dinó vándorlást dolgozza fel, így igen, mára teljesen elavult. Illetve ahol beszélnek az állatok az a verzió inkább családi/gyerek film.

 

Dinoszauruszok a jégen (Last Polar Dinosaurs) - 2009

Rengeteg dologban elavult, információkban abszolút nem érdemes rá adni. Ellenben az jó, hogy nem vándoroltak el a tél elől, ami doksi idejében még nem elfogadott volt. Ami miatt mégis érdemes megnézni, az hogy bemutatja milyen (időnként életveszélyes ) körülmények közt dolgoznak a szakemberek.

 

Őshüllők bolygója (Planet Dinosaur) - 2011

Egy a korában egészen jó darab, bár magyar szinkronban voltak fülbántó bakik.

 

Dinoszauruszok bolygója (Dinosaur Planet) - 2003

Elég régi darab, ellenben a maga korában nagyon is jó volt. Az pedig megérdemelne pár tucat taslit aki a Magyarosaurus-ra kitalálta a "magiaszaurusz" kiejtést a magyar szinkronban.

 

Visszhangzó dinók (Dinosaur Echo) - 2017

Kanadai dinoszaurusz leletekről, elég nagy szekció van ichnofosszíliáknak. (nyomfosszíliák) Illetve komoly hangsúly van szakemberek személyén. Sajnos van hiba, pl. Wendiceratops Triceratops-nak van mondva, nem Ceratopsia/Ceratopsidae/Centrosaurinae-nak. Vagy Pachyrhinosaurus említése esetén teljes más állatokat mutatnak. Ettől függetlenül jó darab, mive betekintést nyújt a háttérmunkákba.


Dinoszauruszok az ősvilág urai / Amikor Amerikában dinoszauruszok barangoltak (When Dinosaurs Roamed America) - 2001

Maga korában nagyon jó széria volt.


Spinosaurus - a húsevő dinók királya (Bigger Than T. rex: Spinosaurus) - 2015

Maga idejében rendben lévő dokumentum film volt, rövid blogos cikk van róla.


T. rex túlélni minden áron (T.rex: Ultimate Survivor) - 2015

Nem lenne vele gond, ha nem lenne Nanotyrannus.


Nanotyrannus - a T. rex riválisa? (Dino Death Match ) - 2015

Lényegében az egész kuka. Nanotyrannus fiatal Tyrannosaurus volt. Olyan szempontból érdekes lehet megnézni, hogy mik miatt gondolták (és gondolják egyesek), hogy külön faj/genusz volt.


Ősállatok Top 10-e (Top 10 Biggest Beasts Ever) - 2015

Hát amennyire jó volt a T. rex ízekre szedve a dinoszaursz héten, annyira volt ez rossz.

 

T. rex ízekre szedve (T.rex autopsy) - 2015

Nem 100%, csak 99%-os. Ez egy igazán jó dokumentumfilm.

 

 A T-Rex újrafelfedezése (Rediscovering T-Rex) - 2018

 Nem olyan jó, mint a T. rex ízekre szedve, de ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne.

 

 Különös teremtmények 1. évad 7. rész (Strange Creatures) - 2015

Felhasznált illusztrációk rosszak. Ellenben elhangzódik olyan nagyon fontos dolog, hogy a Deinonychus-nál már legelején felismerték azt, hogy csak úgy tudta hajlítani a csuklóját, mint egy madár. Ez szép és jó is lenne, ha nem olyan csontváz modellen demonstrálnák ahol pont, hogy nem úgy van, pont ki van törve és előtte van egy madár csontváza. Szokásos baromság, hogy a T. rex ma már csirke és ilyen idiótaságok túlcsordulnak. Elefánt és orrszarvú esetén "lényegében teljes szőrzetüket elvesztették" megfogalazás félrevezető, mert nem vesztették el, van nekik. Dilong "kisebb tirannoszaurusz"-nak van nevezve, ami ismét hiba. Mert Tyrannosauroidea és nem Tyrannosaurus, nagyon nem. Yutyrannus-hoz olyan gagyi stockmodell-t raktak be, melynek alig van tolla ahhoz képest, hogy a valóságban mennyi volt. Egyetlen egy jó (szerintem túl tollas) ábrázolás van az egész doksiban, egy R.J. Palmer kép. De ez nem menti meg a doksit attól, hogy ne legyen gagyi. Ja, meg a madarak dinoszauruszok, ez már akkor is tény volt.

 

Britannia dinoszauruszai (Dinosaur Britain) - 2015

Vannak "minimális" hibák az ábrázolások tekintetében, CGI is lehetne jobb, viszont ez a 2015-ös dokumentumfilm egy jó darab. Nézőt végig kalaúzoló hölgy pedig mém alapanyag lett paleoszubkúltúrában. (Jó értelemben.)

 

A jura kori dinoszauruszok titkai (Secrets of the Jurassic Dinosaurs )- 2023

Paleontológus régésznek fordítása. Arról van szó hogy nem volt fű, de a CGI részéken mindenhol fű, Allosaurus a Tyrannosaurus elődjének nevezve, sőt 18 millió évvel élt előtte... hát az van 80 inkább. Eighty - eighteen nagyon nem mindegy. Szóval szinkron helyenként fülbe vágóan hibás. Tartalmi rész vegyes, CGI borzalmas, igénytelen. A Sauropoda-k hangsebességet átlépő farkvége mára már megcáfolt, illetve itt se foglalkoznak azzal hogy a farok vég roncsolódna. Ellenben szóba került a "talphallás". Bemutatásra kerül a paleontológiai terepmunka és veszélyeiből is van kis bemutató. Középszerű, de abból a jobb féle.


A dinók pusztulása/A dinoszauruszok végnapjai (Last days of Dinosaurs) - 2010

Nagy kihalás kényes téma, blogon se igazán foglalkozunk vele, dokumentum filmek általában úgy mutatják be ami ha úgy lett volna talán baktériumok túlélik. Erre a dokumentum filmre sem célszerű alapozni, elég felületes.

 

 A dinoszauruszok csatája (Clash of the Dinosaurs) - 2009

Egy alapvetően rendben lévő széria, lehetne jobb is. Hiba pl. hogy a Deinonychus-t nagy prédára vadászónak mutatják.

 

A T. rex igazi arca (Dino Gangs) - 2011

Óvatosan kell kezelni, állatok anatómiája korához mérten is hibádzik, animációkkal is van gond.

 

A dínók igazi arca (The Feathered Dinosaur) - 2011

Mára kissé avit, dokumentumfilm NatGeo-tól, 2011-ből, mikor még hatalmas szenzáció volt az egyre több tollas dinoszaurusz lelet. És persze, hogy azzal kell zárni, hogy a csirke a legközelebbi mai rokona a T. rex-nek... mert a csirkén kívül más madár nem létezik. (Csirke helyett "minden madár"-t kéne mondani.)

 

Múzeumi rejtélyek (Museum Secrets) - 2011 - 2014

Mindenféle usai múzeumokban lévő dolgok bemutatása, illetve hátterükről. Egy részben több mindenről van szó, néhány részben őslények is vannak, ezek vannak linkelve. Tyrannosaurus esetén többféle illusztrációt is mutatnak, köztük eléggé elavultat is, ellenben az elmondott információ teljesen rendben van.

 

 Az Élet Enciklopédiaja (???) - 2001

Mára koros, de ennek ellenére alapozónak jó. Őslényekről és mai élő fajokról egyaránt ad át információkat.

 

Az élet kirobbanása (???) - ???

Kambriumi diverzációs "robbanásról".

 

Bizarr dinoszauruszok (Bizarre Dinosaurs) - 2009

NatGeo darabja, animációk és modellek már akkor se a jobbak közül volt. Deinocheirus-t is említik, de még mint fára másznó dinó kiadású lajhárt. (Akkor még kevés lelet állt rendelkezésre.) Ellenben a magyar szinkron pl. Stegosauria-t mond helyesen, rendszeresen ezt simán sztegoszauruszoknak-nak szokták írni/mondani.

 

Amikor a dinoszaurusz volt az úr (When Dinosaurs Ruled The Earth) - 1999

Átlagos dokumentumfilm széria, mégis a narrátor személye mi kiemeli, ki nem más, mint Jeff Goldblum. (Ian Malcolm a Jurassic filmekből.) Sajnos csak az angol esetén. Hazánkban erős kavarással jelent meg, részeket önállóként kezelve a szériától és hasonlók.

 

A dinoszauruszok (Dinosaurs!) - ?1988-'90?

Finoman szólva is  eléggé koros, ám ha ezt nem nézzük jó pár későbbi darab sokkal rosszabb. Tudom ajánlani, mivel a maga korában szinte teljes körű ismeretanyagot  adott át. Sőt már itt dinoszaurusznak vannak mondva a madarak, bár a toll kérdés nincs pedzegetve. 

 

Dinoszauruszok Ausztráliában  (Dinosaurs in the Outback ) - 2016

Hát közepesnek jó szívvel mondható, ellen az ausztráliai dinoszauruszok megismeréséhez kezdő lépésnek oké.

 

Élet a Földön, őstörténet újraindítva. (Life on Earth: A New Prehistory) - 2017

Szokásos hibák megtalálhatóak benne, mint a kitört csuklók. Illetve pl. a Darwinopterus tollatlan, ami egyértelmű hiba.

  

Amikor a krokodilok dinókat ettek (Crocs Eating Dinos/When Crocs Ate Dinosaurs) - 2010

Az amúgy se top CGI-ban elrontottak olyan dolgot, hogy az Archosauria-knak nincs karmuk a mellső végtag 4. és 5. ujján. Mi ez a páncélos hüllőzés? Ki spórolták a tudományos neveket, Anatosuchus neve el sem hangzódik. Kaprosuchus-ból hogyan lett vadkankrokodil? (varacskos- vagy disznókrokodil) Laganosuchus simán lepalacsintázása.... Sarcosuchus, Araripesuchus és a Montealtosuchus sincs kimondva. Ki vannak tiltva innen a tudományos nevek? Suchomimus és Spinosaurus bezzeg ki van mondva, ugyan arra az állatra.... Remélem, nagyrészt csak a magyar szinkron hibái ezek. Ja és egyik bemutatott kihalt állat sem krokodil. Azt mondjuk meg kell jegyezni, hogy bár kommentálás nélkül, de szerepel benne, hogy helyenként olyan szabályzás van, hogy nem máshova viszik a "problémás" krokodilt, hanem szimplán megölik.
Hogy mi a krokodil és mi nem az, arról itt.


Dinós döglött akták (Dinosaur Cold Case) - 2020

Borealopelta-ról, annak jó minőségű leletéről egy egészen jó dokumentumfilm. Állattal kapcsolatos egy rövid hír itt.

 

Dínóvadászat (Dino Hunt) - 2014

Vannak jó infók benne, ellenben nagyon sok téves infó is. Elég komoly torzítás, hogy két Pachyrhinosaurus faj össze van mosva. (2012-ben lett elkülönítve a P. perotorum) Ráadásul Tyrannosaurus van mondva Tyrannosauridae helyet, akkoriban nem élt T. rex. 74 millió éves Ankylosaurus... akkor még bőven nem élt. Scolosaurus az, egy kép van is róla a doksiban. Dokumentum film egy részében elhangzódik a nem madár dinoszaurusz, madarak csak rokonaik dinóknak, meg hogy a dinók kihaltak. Abszolút nem konzisztens. De talán legjobb példa, hogy 80 millió év helyet 80 évet mondanak. Szerintem ezzel le is állok a hibák sorolásával. Ne erre alapozzatok. Ellenben az, hogy bemutatják, hogy egyesek poénból megsemmisítik a leleteket az jó pont. Mármint, hogy szó van ilyen vandalizmusról. Illetve többféle terepi munkát is bemutat ami jó. Továbbá az is pozitív, hogy mikor a "csirkeszaurusz" a téma, akkor a szakember kimondja, hogy csirke eleve dinoszaurusz. Látszik a dokumentumfilm esetén a különbség a narrátor és a szakemberek szövege közt, még fordítás ellenére is a szakemberek szövegei sokkal jobbak.

Gyilkos dinoszauruszok (Deadly Dinosaurs with Steve Backshall) - 2018

Hogy is mondhatnám. Elég fanboyos, hatásvadász, erőltetett poénok, bár lehetne rosszabb is. E mellett különböző dokumentumfilmekből vannak összeválogatva a CGI jelenetek. Mely ott logikai baki, hogy Velociraptor-t tollasnak mondják és mutatják, ellenben a WWD-ből van jelenet tollatlan Utahraptor-okkal. Szóval inkább az eredeti dokumentumfilmek, ahonnan vették a bevágásokat. Magyarosaurus esetén megfeledkeznek arról, hogy két faj volt. (Magyarosításban legalább nem rontották el és nem magioszaurusz lett.) Gigantoraptor tollas, Therizinosaurus pucér... hát akkor még nem volt olyan doksifilm miben tollas lett volna.... Ja és X-Man-ben az ROZSOMÁK! Nem Farkas. Vizes pohár jelenet meg... ejh.


Szuper Krok (Super Croc) - 2001

Egyértelműen mára már koros, ám pl. mikor CGI-ban mellső lábáról van közeli, nincs elrontva, nincs karom a 4. és 5. ujjon. Illetve mai krokodil fajokról is ad jó kis információkat. Igazi időkapszula. Ajánlott blogos cikk mellé.


Ősvilág (PaleoWorld) - 1994 - 1997

Discovery Chanel minősége ez alapján az ezredforduló előtt is borzalmas volt. Ennek a kijelentésnek köze sincs ahhoz, hogy majd 30 éves dokumentumfilm széria. Jók a zenék és különböző bejátszások, ellenben egy ősállatra azt mondani, hogy színtiszta gonoszság volt.... Elvileg több szinkronos változat is van, hát öm, az én VHS példányomé borzalmas. Plesiosauria-plesiosaur-pleszioszurusz, mint genusz és mint elrontott fordítása a Plesiosauria-nak Kitűnő példája annak, hogy a blogon miért lett bevezetve, hogy a rendszertani neveket nem egyszerüsítűnk és ragokat kötőjelezzük. Mert egyszeri laikus számára érthetetlen katyvasz lesz, hogy a Kronosaurus is Plesiosaurus, meg rövid és hosszúnyakú plesziosauriszok... Plesiosauroidea- és Pliosauroidea-akról van szó, nem pedig Plesiosaurus-ról.


A dinoszauruszok nyomában (Dinosaur Hunters) - 1997

Mára már tudjuk, hogy az Oviraptorosauria-k főleg növényevők voltak, szóval igen,  az idő alaposan elment felette. Ellenben a mongóliai korai ásatásokról és mai nap meglévő szélsőséges ásatási körülményekről ad információt a film.


??? (Dinosaurs The Natural History Museum) - ???

Deinocherius helyett Deinonychus van mondva. Ellenben a Tyrannosauridae pl. nincs leegyszerűsítve. Elsőre jól Stegosauria van mondva, majd a következő mondatban már hibásan Stegosaurus van mondva. Szóval vannak akkoriban is hibának számító dolgok és van, hogy nagyon koros doksi.


Dinoszauruszok kívül és belül (Dinosaurs) - ???

National Geographic-ról felvéve, VHS-ről digitalizálva. Régi, mára elavultnak tekinthető. Pl. melegvérűség ma már nem kérdéses, magasabb légköri széndioxid tartalom miatt a növények tápértéke magasabb volt mint ma és hasonlók. Theropoda-s részből hiányzik 5-7 perc a végéről. Sajnos a szinkronnal is vannak hibák, pl. raptor le lett ragadozó madárra fordítva.


A legyőzött dinoszauruszok (???) - 2009

CGI gyenge, anatómiával baj van, pl. a csuklók ki vannak törve. Stegosaurus-ok lemezein a bőr jó meglepően, de az hogy vért pumpálnak a lemezekbe, vagy hogy füves réten legelésznek már nem jó. Alapvetően emlősökről szól, ám azt a klissét követi, hogy az emlősök minden nap kihalás szélén voltak mert jaj gonosz dinók. Második rész inkább a tollas leletekről szól. 2009-hez mérten is vannak benne elavult dolgok. Magyar szinkron se túl jó, egyszer pl. toll helyet pikkelyt mond a narrátor.


Dinoszauruszok támadása (Dinosaur Attack) - 1999

Elég régi dokumentumfilm, alapvetően lábnyom fosszíliák köré épül. Szokásos hibák megvannak, pl. szokásos fordítási hibák. Szerintem még akkoriban is eléggé mered volt, hogy az Acrocanthosaurus nem tudott egyszerre futni és lélegezni. Sauropoda-k hidegvérűnek vannak mondva.... Szóval eléggé elavult. 


Az egyetlen Föld 7. rész - A dinoszauruszok völgye (???) - ?'90?

Elég régi '90 előtti japán széria dinoszauruszokról szóló része. '91-ben kapott magyar szinkront. Eléggé  elavult, már akkoriban is hiba volt Pterosauria-k Dinosauria-nak mondása.


Kihalásra felkészülni! (Animal Armageddon ) - 2009

Hát, lehetne jobb is, de rosszabb is.


Túlélni az armageddont (???) - ???

Alapvetően jövőnkkel foglalkozik, de a múltbéli tömeges kihalásokat veszi példának. Bár a szokásos hatásvadász dokumentumfilm, végén a nap kitágulásánál úgy élhetjük túl, hogy elhagyjuk a bolygót... ez több milliárd év múlva történik meg. Addig meg....


Őskori katasztrófák (Prehistoric Disasters) -2009

Vannak hibák, pl. mikor Cynodontia-król van szó akkor Diictodon van mutatva, illetve őslénytani nevek kiejtésével is gond van. Őslényes bejátszások a WWD, WWB és WWM-ből vannak. WWD-s parti iguanodon-os vándorlás van kréta végi kihaláshoz vágva. De dokumentumfilm szerint kréta végén voltak Diplodocus-ok is.... Meg a dinoszauruszok kihaltak. Tehát nincsenek madarak, ja de madarak említésénél már mégse. Az "emlős" pedig faj doksi szerint... sikerességükre adott magyarázat is sántít. Krokodilok meg nagyon nem "első hüllők", úgy 100 millió éve jelentek meg. Az ilyen nemtörődömségek lehúzzák az egészet. Szerintem az első két rész rendben van, harmadik imbolyog, negyediknél erőteljes igénytelenség tapasztalható, mi sanszosan alá ássa az előző részeket is. Ezekre a kora nem mentség.


Tömeges kihalás: a pusztulás szélén (Mass Extinction: Life at the Brink ) - 2014

Vannak vele problémák, pl. állatok ábrázolása és hasonlók, ellenben hatalmas nagy jó pont jár érte, hogy a kréta és perm végi kihalás mellett jelentős műsoridőt kap a holocéni tömeges kihalás. Igen, amit éppen mi emberek művelünk.


A gyilkos kráter titkai (Secrets of the Dinosaur Crater) - 2017

Dinoszauruszok bukását okozó kihalásról.


Óriás ragadozók (Mega Predators ) - 2001

Hatásvadász. Pl. a Megachoerus ma már Archaeotherium és az Entelodontidae-ák inkább vízilószerűek, mint disznószerűek, ahogy kimondott ragadozó táplálkozás is kétséges. Kapcsolódó blog cikk. Ám ez betudható a korának.


Megaszörnyek pusztulása (Death of Megabeasts ) - 2008

Név is elég hatásvadász, egy nyomós ok lehet megnézésére, az hogy az ausztráliai megafaunáról nem igazán van dokumentumfilm. Bőven nem tökéletes, például hol a Quinkana?

 

Amikor bálnák jártak/sétáltak (When Whales Walked ) - 2019

Vannak hibák, a krokodilos szegmensnél van nagyobb probléma, a krokodilok kréta idején jelentek meg, nem a triászban. Pseudosuchia-k krokodilnak nevezése hibás. Szóval van benne hiba. Blogon Pseudosuchia-król több cikk is van. Valószínűleg fordítási hiba lehet, mivel egy helyen kihallani rendesen, hogy "crocodile line". Ami nem krokodilt jelent, hanem krokodil vonalat, olyan evolúciós ágat amin a krokodilok is rajta vannak. Továbbá nem foglalkoznak a Sebecosuchia-kkal, holott meg kellett volna említeni, hogy nem csak vízi Pseudosuchia-k élték túl a kihalást.
Figyelembevéve milyen a dokumentumfilm paletta az alapján ez egy jó darab. Illetve igen, csak egynegyede szól a bálnákról. Krokodilok, madarak és elefántok is kapnak műsoridőt. Így a cím nagyon csalóka.


Az emlősök felemelkedése (Rise of the Mammals) - 2019

Egész jó dokumentumfilm arról, hogy a kréta végi kihalás után hogy váltak az emlősök domináns szárazföldi állat csoporttá.Megjegyzés, igen az Stomping Lands/The Isle V1-es T. rex.


A jégkorszaki óriások rejtélye (Mystery of the Ice Age Giants) - 2019

Nem túl mély dokumentumfilm, felületes ám így átfogó képet ad.


Bársonyos Karmok (The Velvet Claw) - 1992

1992-es széria, mára elavult. Ellenben vérbeli igazi dokumentumfilm, stílusos, szép rajzolt animációk, fülbemászó zene, magyar szinkron is illik az összképbe. Ajánlott a megnézése.

 

A jégkorszak óriásai (Ice Age Giants) - 2013

Jó példa, hogy egyféle elképzelést mutat be pl. Smilodon harapási erő, e mellett vannak hibák a szinkronban. Viszont határozottan nem egy rossz darab.

 

Gyapjas mamut: a boncolás (Woolly Mammoth: the Autopsy) - 2014

Megtalált mamut múmiáról szól, annak vizsgálatáról és következtetésekről.

 

Masztodonok, a jégkorszak óriásai - A halálcsapda (Mastodon Death Trap) - 2012

CGI gyenge nincs is sok, ám kapunk vágóképeket ásatásról is.

 

Őskori elefánt (Prehistoric Elephant) - ???

Lehetne jobb a CGI, de nem vészes. Korrekt darab.

 

Őskori ragadozók (Prehistoric Predators ) - 2007

 Kora miatt mára már nem "annyira" aktuális. (Pl. azóta elvégzett DNS vizsgálatok.)

 

Dinók emlékkönyve (???) - 2009

CGI gyenge, ellenben van pár mai napig jó infó benne. Kivéve ami elavult, mint pl. hogy madarak nem leszármazottak, hanem azok. Szerepel a "csirkeszaurusz" és elég nagy hiba, hogy a madarakat nem dinoszauruszként kezelik.

 

?Megalodon? (Megalodon Giant Shark) - 2010

Megalodon egy devon- és jurai kagyló genusz volt, sajnos lemoshatatlan ez a megnevezés az Otodus megalodon-ról. (Bár "gyakran" változik a genusz neve.) Szóval erről az óriás cápáról szól, minden "megalodonos" doksifilmmel óvatosan, ha már az állat nevével sincsenek tisztában...

 

Jégkorszaki olvadás (Ice Age Meltdown) - 2009

Jégkorszaki változásokról, elődeink alkalmazkodásáról. Kiemelném, hogy a Milanković-elméletet is bemutatja.

Indavideó feltöltés

 

Hogyan lett az ember? (A Species Odyssey ) - 2003

A mi evolúciónkról, 2003-as, így elég koros már.

 

A neandervölgyiek apokalipszise (Apocalypse Neanderthal ) - 2015

Pont olyan téma kör ami nagyon ingoványos és sok új felfedezés volt a dokumentum film óta. Blog cikk mi ide vág.


Az emberiség hajnala (Dawn of Humanity) - 2015

NatGeo dokumentumfilmje, Dél-Afrikában egy barlangban talált több, mint ezer maradvány a Homo naledi-től.

 
A tíz legnagyobb régészeti felfedezés (Ultimate Ten) - ???

Tízből három felhozott felfedezés őslénytani, fajunk korai történelmével foglalkozik. Időkeret rövidsége miatt erősen felületes.


Az emberiség családfája (The Human Family Tree ) - 2009

Pár tucat ember DNS vizsgálata, mely alapján egy családfa felállítható. Van pár szemöldök húzogató dolog, de ezt betudhatjuk annak, hogy pár tucat mintás vizsgálat és nem több ezres.


Mindennapi tudomány (Earth Investigated VI Ancient Mariners ) - ???


A majomtól az emberig (Ape to Man ) - 2005

Azóta elég sok új tudományos eredmény volt, illetve narrációban is találni hibát. Ellenben a dokumentumfilm sémája miatt érdemes megnézni. Hiszen történelmi háttér, a felfedezők személye is komoly hangsúlyt kap a doksiban. 


Ahobbit rejtélye (The Hobbit Enigma) - 2005

Koros, ám érdemes megnézni, mivel bemutatásra kerül a szerencsére ritka, de létező "Csak, mert." hozzáállás.


Majomember: Kutatás az első előember után (Ape Man: Search for the first human) - 2005

Kicsit szokatlanabb előadás mód, mára elavult CGI és mai állatok szerepeltetése ellenére nem egy rossz darab.


Bennünk élő évmilliók (How The Earth Made US ) - 2010

Emberi evolúcióról.


Emberré válni (Becoming Human ) - 2009

 Emberi evolúcióról.

 

Hitler Jurassic Parkja (Hitler's Jurassic Monsters) - 2014

Inkább második világháborús dokumentumfilm és nagy részt ezzel foglalkozik. Alapja az, hogy vissza akarták tenyészteni az őstulkot.

 

Föld történet két órában (History of the World in Two Hours ) - 2011

Hát két óra a felületességhez sem elég, szóval e 2011-es darabot tényleg áruházi kolbászkóstolóként ildomos kezelni.

 

Föld születik - 4,5 milliárd év egyenes adásban (Earth: Making of a Planet ) - 2011

Elég felületes és vannak benne arcpirító hibák. Pl. Ichthyosauria-ra vadászó  Plesiosauroidea, melyet Pliosaurus-nak mondanak, holott az Pliosauroidea.


Monumentális történelem (Blowing Up History) - 2016

Alapvetően emberi történelemmel foglalkozó széria, így a blog kereteibe nem igazán illik. Ám mivel bronzkor hajnalán élt Ötzi így őt még át tudjuk csusztatni a rostán.


Ötzi, a jégember - Halál az Alpokban (Iceman Murder Mystery: Lost In the Ice ) - 2019

Ötzi-ről volt már egy 2016-os, "A Jégember Titkai" címmel. Kettőt érdemes lehet összevetni.


Az első népek (First Peoples) - 2015

Öt részes sorozat az öt kontinens lakóinak eredetével foglalkozik.


Igazi vadon élő állatok - Dinoszauruszok és más furcsa lények (?) - ?

Régi darab, elavult, gyerekeknek készült, szinkron miatt felnőtteknek alkohollal javaslom.


Állatkert a hátizsákban (Zoboomafoo) 1999 - 2001

Klasszikus, sokunk gyerek korát bearanyozta a széria. Mára ami őslényeket illeti alaposan elavult.


Egyszer volt... - 1979 - 2008

Francia ismeretterjesztő sorozat, igazi klasszikus. Mára már elég koros (Kenguruként ugráló Theropoda-k...) és csak pár rész van mi bloghoz kapcsolódik, ezek ide kerülnek.

 

A varázslatos iskolabusz

A buszoszaurusz dinoszauruszos rész szóval... szóval inkább idősebb nosztalgiázni vágyóknak jó, nagyon elavult.

 

Dokumentumfilm töredékek

Előfordulhat, hogy nincs meg egy rész teljesen, nem kicsi hiányzik belőle, hanem negyede, vagy jóval több mint a fele. VHS kazettáknál, tehát régi dokumentumfilmeknél előfordulhat.

  •  Indavideó feltöltés
    • RTL-en reggel ment francia széria. Háttérsztoir alapján kamion volt stúdió. Egy rész szolt csak dinoszauruszokról.
    • NatGeo dokumentumfilmje az Oviraptorok-ról. Már akkor is hiba volt, hogy Protoceratops-okra vadászó állat lett volna, tény legalább nem tojásevő klissét eröltették.
    • WWD különkiadás, a Nagy Al Balladájának „így készült” részének töredéke.

 

Áldokumentumfilmek

Legjobb példa, hogy az emberek milyen könnyen képesek valamit elhinni, csak azért, mert "dokumentumfilm". E gyűjtés legelején van egy kis írás, hogy hiába "dokumentumfilm", attól még nem lesz jó és hiteles információ forrás erre itt van is jó pár példa.  Szóval igen nem kevés ember hitte el, hogy sárkányok léteznek/léteztek, ahogy sellők is léteznek, no meg Tengeralattjáró is vígan zabálja az embereket, holott ugyebár nem is létezik, mivel csak áldokumentumfilm.
Gond ott jön, hogy alapvetően ezek szórakoztató alkotások lennének jobb esetben némi valóság alappal, ám ha ez nincs, akkor is még jók lehetnek. Szerkesztőségben sajnos e műfaj megítélése elég rossz, nem is a néhány szánalmas darab miatt (Tengeralattjáró), hanem a nem kevés ember miatt kik elhiszik, majd minket kiáltanak ki ostobának, me' há' dokumentumfi'mben vót.

 

Sárkányok Birodalma (The Last Dragon ) - 2004

Lényege hogy sárkányok mintha léteztek volna azt mutatja be, kezdő szegmens még a kréta legvégén játszódik. Jó darab.

 

Kannibál a dzsungelből (The Cannibal in the Jungle) - 2015

Helyi folklór, kriptozoológiai és paleontológiai ismeretek keveréke. Mind az elején és végén elmondják, hogy fikciós film, hála égnek talán ezért nem lett olyan nagy porkavarása, mint a sellősnek. Egészen jó darab, van mibe bele lehetne kötni, mint pl., hogy a hatóságok miért nem nézték meg a kamera felvételeket. Van egy kellemes horror atmoszférája is. Homo floresiensis-ről szól, mintha még élnének.

 

Sellők: A megtalált test, Az új bizonyíték (Mermaids: Mermaids: The Body Found, The New Evidence) - 2011, 2013

JustVidman ezzel kezdte a karrierjét. Szóval a lényeg, hogy mi lenne, ha léteznének sellők és miattunk elég ramaty helyzetük lenne, hatóságok/cégek meg titkolják, hogy van még egy értelmes rokon faj, me' há' fegyvőr kísérlet, meg há' olaLY nagy elipszilonos jével. Igen itt a sellők úgyszintén majmok, mint mi és mondjuk úgy, hogy szórakoztató film, én legalábbis élveztem a megtekintését. Amolyan lightosabb spekulatív biológiás doksi. Azok meg akik ezt elhiszik... 

 

A sötétség cápája: A "tengeralattjáró" bosszúja (Shark of Darkness: Wrath of the Submarine ) - 2014

Discovery Chanel féle régi VHS PaleoWorld, a nem is olyan régi Dino Hunters mellé amolyan fordított katarzisnak beillik. Ezek a Discovery Chanel sötét oldala? Vagy ez az igazi arca? Ezt is túl sokan hitték el, hogy valódi. Ilyen dokumentumfilmért én felszámoltam volna ezt a céget. Miért? Fehér cápáról szerzett ismereteink rengeteget fejlődtek, már tudjuk, hogyan lehet a támadások számát minimalizálni, sőt ahogy itt is látni együtt lehet úszni ezekkel a cápákkal.  Erre a Discovery Chanel kiadja ezt a "kakit", ahol egy fehércápa kimondottan emberekre vadászik. Gratulálok. Gerjesszük még a félelmet és gyűlöletet a fehér cápák felé.

Ja hogy utalnak rá, hogy ez egy Otodus....

 

 

Angol nyelvűek, magyar felirat nélkül

Vagy nem tudunk magyar szinkronról vagy nem is volt, illetve feliratos verzióról se tudunk.

 

? - (Dinosaurs: Fuzz, Feathers, or Scales?) - 2019

Thomas R. Holtz, Jr.-ral beszélgetős a tollak realitásáról.

 

? - (NOVA: Alaskan Dinosaurs)  - 2022

Számos dokumentumfilm már tollasan mutatta az alaszkai, felső krétai dinoszauruszok, nos ez a doksi... minek is toll egy sarki Edmontosaurus-ra, minek az neki? Hiába jól elhangzódó információk, emberek többségének a képi megjelenítés marad meg az elméjében és az hát... gagyi.

 

A dinoszauruszok világa (Dinosaur Revolution) - 2011

Sok kritkát és savazást kapott. Személy szerint meglepp, hogy 2011-es széria, hiszen elég sok dokumentumfilm péltád vehetne róla, máig megállja helyét lényegében. Egyesek Jurassic Fight Club-hoz hasonlítják minőségben. Egyik kritizált fő elem, hogy az állatok túl antropomorfizáltak, ami tény, hogy akár emberi reakció is megfigyelhetőek arcukon. Ellenben ez a fajta torzítás még elfogadható (talán még művészi eszköz is lehet) szemben olyanokkal ahol konkrétan paleontológiai tényeket mellőznek/torzítanak, mint a Jurassic Fight Club.

Két másik változat/vágás is létezik a szériából.

  

? (Rise of the Mammals) - 2019

Elvileg szinkronosan leadták magya TV csatornán. Régi vágású dokumentumfilm.


? (Tarbosaurus: The Mightiest Ever) - 2012

Hogy is lehetne kultúráltan megfogalmazni. Jurassic dizájnok dokumentum filmekben is mindig is igénytelenség egy jele. CGI minősége is csak ront az egészen.


? (Land of Dinosaurs) - 2009

Rossz modellek és animációk, 2007-ben már tudható volt a Velociraptor-ról, hogy tollas itt meg pucér, szóval nem túl jó.

És most van a gond, mert ez lengyel nyelven a fent van interneten a Tarbosaurus: The Mightiest Ever 3. része ként. De ez a minőség nem ér annyit, hogy bárki kiderítse milyen háttérhatalmi szálak szövevényeskednek itt.


? (Monsters Resurrected) - 2009

Nagyon hatásvadász, főleg mikor a Spinosaurus egy mindent is megölőnek van beállítva. Ez utóbbi rész mára totálisan elavult. Okkal sokaknak nagyon nem a szive csücske ez a széria.

  

? - Age of Big Cats/Prehistory of Big Cats? - 2018

Nagymacskákról szól, kihaltakról is, sok mai fajról készült felvétel van. Pl. városokban vadászó leopárdokról.

 

? (The Real T-Rex with Chris Packham) - 2018

Alapvetően egy rendben lévő dokumentumfilm, a T. rex "semmilyensége" viszont nem véletlen volt kritizálva. Jobb dizájnt is kaphatott volna.

 

? (Amazing DinoWorld) - 2017 -

Nagyon nem tökéletes, szárnytollakkal van gond és igaz a Pachyrhinosaurus perotorum, de az elavult nagy tülök klissét húták elő. Ahány lépés előre, ugyan annyi hátra.

 

Curiosity Stream dokumentumfilmek

Ha jól értelmezem ez egy streaming platform, tehát fizetős. Amiket láttam ezekből a filmekből, látvány és hitelesség terén (Jurassic filmes compy)  az alapján mondjuk finoman: Ne fizessetek ezekért.

 

? (Prehistoric America) - 2003

 Észak-Amerika a jégkoráról.

 

 ? (The Valley of the T. rex) - 2001

 2001, Jack Horner és T. rex. Nyugtató és tömény legyen kéznél.

  

Dinoszauruszok: Patagónia óriásai (Dinosaurs: Giants of Patagonia) - 2007

Giganotosaurus-ról szól.


 ? (Giant Monsters) - 2003

Animal Planet helyett lehetne Monster Planet, Varanus priscus hányszor is? Ötször nagyobban van mutatva itt a reálistól? Hatásvadász. Direkt komikus színészi játékot nézni is inkább kínos.

 

? (Prehistoric Predators of the Past) - 2007

 

  

? (Dinosaur Eggs & Babies) - 2007

Nem tényleges dokumentumfilm, elvileg gyerekeknek készült edukációs programból lettek a részek összevágva, ám így kiad egy egészen jó (ám régi) dokumentumfilmet a dinoszauruszok szaporodásáról.

 

? (Super Giant Crocodile) - 2018 ill. előtt

Még mindig nem krokodil a Sarcosuchus. Személy szerint feleslegesnek tartom az állat publikációjánál kiadott mellett.

 

? (The Real Jurassic Park) - 1993

Első Jurassic Park mellé rendelhető dokumentumfilm. Nagyon régi, annak idején rendben is volt. Csak egy kérdés, ha az első Jurassic World mellé lett volna ilyen dokumentumfilm, akkor meghasadt volna a tér-idő kontinum? Dinosaur Britain is 2015-ös.


? (Jurassic Giants: Dinosaurs and More) - 1993

Elég sokféle vágóképpel mely a korszak sajátossága, így tökéletes megszemlézni, hogy régen hogy gondolták az őslények ábrázolását.


? (Dinosaurs of the Jurassic and Other Periods)  - 1987

Kár, hogy csak az elején van stop motion és utána csak rajzolt képek és azok is elég vegyes minőségűek még a korhoz mérten is.


? (Dinosaurs: Fun, Fact and Fantasy) - 1982

Brit dokumentumfilm, zenés betétek nélkül is lehet elég bizarr lenne jó pár jelenet. Gyerekeknek készült hát na.


? (Dinosaur!) - 1985

1985-ös vérbeli dokumentumfilm sok más retro filmből bevágott jelenettel. Na és láthatjuk Robart T. Bakkert és Jack Hornert még ereje tejében. És van minimális kriptid fűszerezés.


? (Dinosaurs! A Fun-Filled Trip Back In Time!) - 1980, 1987

Nem egészen tudom mit láttam, gyerekeknek készült. Jó régi darab, igazi retró kapszula.


? (Dinosaurs & Other Prehistoric Animals)

Nagyon retró. Viszont már itt a Pterosauria-kat melegvérűnek mondják és emlősökhöz hasonló szőrük volt. Ugye mára eljutottunk oda, hogy toll szó használható a pycnofibres-re.


? [Dinosaurs (Smithsonian Video)] - 1980

Klaszikus, különböző érás, többségében stílusos régi (az anorexiás T. rex már akkor is ház... nah) ábrázolásokkal.


? (The Dinosaurs!) - 1992

PBS-től, régi, vérbeli dokumentum film, sok mindent bemutat, jó rajzolt jelenetek, hangulatos narráció. Idősebbeknek igazi nosztalgia bomba.


? (Whatever Happened to the Dinosaurs?) - 1992

Régi gyerekeknek készült, gyerek szereplőkkel.


? (The Great Dinosaur Hunt) - 1994

Jópofa, hangulatos rajzolt jelenetek, emlékszem volt magyar szinkronnal. Régi, de jó darab.


Eyewitness  filmek - 1994 - 1997

USA verzió, rövid de korában jó darab volt. Maiasaura kikelős jelenet nem ehhez készült, de még ma is jól néz ki.


? (Dinosaur Digs: A Fossil Finders Tour) - 1995

Régi dokumentumfilm mely foglalkozik a popkultúrális hatásokkal is valamivel jobban, mint más társai. (Miért vannak zenés részek?)


Fantázia (Fantasia) - 1940

Amikor a Disney még jó volt. 1940-es, szép rajzok, hangulatos aláfestő zene. Inkább rajzfilm és hangulatfilm narráció hiányában.


(?) Prehistoric Australia - 1995

Elszállt fölötte az idő és tudomány. Ellenben a stop-motion miatt megéri megnézni.

 

Retró bonbonok

Ebbe a gyűjtésbe nem teszünk fel pár perces vagy egynegyed órás töredékeket dokumentumfilmekből. Ellenben mi van akkor, ha majd 100 éve egy ismeretterjesztő anyag volt 5 perces? Szóval ezek itt alapvetően nagyon régi és mára nagyon elavult kicsi retró gyöngyszemek.

 

 

  Köszönet mindenkinek akik segítettek összehalászni őket és főleg a feltöltőknek.

 


 

 

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok.A Dinotasia-hoz esetleg magyar feliratot nem tud valaki?
    Előre is köszönöm.zso2

    VálaszTörlés