A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kréta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kréta. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 23., szombat

T. rex ökoszisztémája és azon túl - felülírások, javítások, kiegészítések 1

Úgy döntöttem, hogy nem fogom folyamatosan átírni a cikkeket mivel elég katyvasz lenne. Nem minden esetben tűnne fel 1-2 plusz mondat, ám lenne rá példa, hogy eléggé kitűnne, hogy nem illik oda. Valószínűleg fogok csinálni külön menüpontot vagy ilyesmit ennek a témakörnek.

Van néhány új faj. Vannak olyan publikációk melyekben a mellékes információk fontosak, családfák pl. és azért kerültek ide. Megint van denevérekről szóló anyag ami ide került és nem véletlenül, mert olyan megállapítás van benne ami amúgy jelentősen kihat a Pterosauria-kra és az erdőtüzekre is. Lássuk is azt amit látnunk kell.

Prehistoric Planet koncepciós rajz. Gaëlle Seguillon alkotása.

 

2024. január 14., vasárnap

Tyrannosaurus ökoszisztémáján túl, az utolsó nem avialae dinoszauruszok és pteroszauruszok

Eljött hát ez is. Ha már Észak-Amerikával foglalkoztam, háromszor is. Az más kérdés, hogy az első két kört ma már finoman szólva is az ürülék nem ép kulturált szinonímájával tudom illetni. Első körben a nem megfelelő forrás használat, legyen a keresés, felhasznált források és azok listázása miatt. Ettől függetlenül a fő gondolatok és megállapítások változatlanok. Észak-Amerika egy dolog, ellenben a világ többi részén mi volt a helyzet az utolsó 2-3 millió évben? Ennek próbáltam minél alaposabban utánna nézni és összesíteni az információkat. Nos, van miről is írnom.

Prehistoric Planet koncepciós rajz. Gaëlle Seguillon alkotása.

2024. január 12., péntek

Wakinyantanka styxi, mint ragadozó óriás Oviraptorosauria

Készül egy méretes cikk, miben szerepelt volna ez a spekulatív biológiás felvetés. Ám inkább előrébb veszem. Észak-Amerika utolsó nem avialae dinoszauruszait összesítő cikkemben már említettem a Wakinyantanka styxi-t. Illetve említettem ezt az opciót is. El fogok játszani a gondolattal, mi lenne ha egy óriási Oviraptorosauria lenne a második ragadozó a Tyrannosaurus rex után, kimondottan gyors és “kis” prédára specializálódva. Természetesen nem égbe puffogtatott böffenést szeretnék, így kezdjünk is neki a "nagy viharmadár" (vagy nagy viharszellem) felvezetésének.


Wakinyantanka styxi csőrében fiatal Tyrannosaurus rex-szel. Cikkhez készítette Bóta Zsombor.

2023. október 28., szombat

Dualista zsarnokok

Agyon mondogattam már ezt a Tyrannosaurus rex leuralta az életterét és más Tyrannosauridae-k is így jártak el. A helyzet az, hogy a T. rex mellett is volt legalább egy nagy Dromaeosauridae mely falkában nagyobb prédára is vadászhatott. Ám van rá esély, hogy kettő volt. Ez a kiegészítés már bekerült a Tyrannosaurus ökoszisztémája V3 c. cikkbe. Ázsiában olyan “kettő szabálya” volt, hogy egy-egy 10 méter fölötti és az alatti Tyrannosauidae élt egymás mellett, ám nem volt például nagy termetű Dromaeosauridae. A helyzet tehát az, hogy az egész koncepció, hogy egy faj leuralta az összes nagy és közepes ökológiai fülkét lehet kuka. Gorgosaurus és Daspletosaurus dualizmusa pedig újabb ok.


Huitzilin Flores alkotása.

2023. október 1., vasárnap

Egy birodalom ura: Az Acrocanthosaurus

Ha csak az ismert elterjedést nézzük, akkor lehet, hogy a Tyrannosaurus rex-nek királysága volt, ám az Acrocanthosaurus atokensis-nek birodalma. Blog tulajtól volt már 2015-ben egy cikk az állatról, ám több okból is szükséges alaposabban megszemlézni ezt az állatot. Személy szerint én nagyon sokáig nem kedveltem ezt a jószágot, ám idővel hozzászoktam létének tényéhez. Ráadásul e közel 110 millió éves Carcharodontosauridae elég fontos több szempontból is.

 

ABelov2014 alkotása.


2023. szeptember 24., vasárnap

Oxigénről és a szén-dioxidról röviden leginkább a mezozoikumra szorítkozva

Van néhány eltervezett, ám sosem belekezdett cikk. Vannak mikbe belekezdtem és végül nem fejeztem be őket. Ennek több oka is lehet. Most jutottam el oda, hogy egy ilyet meg kell írnom.

Szóval hogyan is állunk a légköri oxigén szintjével a Föld történelme során? Nem kell túl hosszú cikkre számítani, mivel elintézhetjük annyival is, hogy: Nem tudjuk.

2023. szeptember 11., hétfő

Tökéletes példa a problémára: Sinoceratops

Amennyire fontos állat, annyira nem kapott elég fényt. Amikor pedig megkapta, bár ne kapta volna. Lesz itt mit javítani a jövőben, jelenben és múltban. Lássuk ezt a különleges állatot.

 

ABelov2014 alkotása.

2023. június 26., hétfő

Az elfeledett Chadceratops

Az Udanoceratops amennyire “karakteres”, annyira nem ismert. Ez persze köszönhető lehet a kevés megtalált leletnek is. Ám szerintem csak szimplán nem kap elég figyelmet, szereplést. Egy őslényes dolgot sem tudok mondani miben helyet kapott volna. (És lenne minősége.)

 

Batavotyrannus alkotása.

2022. december 5., hétfő

Tyrannosaurus ökoszisztémája, avagy Észak-Amerika a Maastrichti korszakban – harmadik felvonás

 

Hát megint itt vagyunk. Harmadik kiadás, ám ezúttal igyekszek (még) korrektebb munkát végezni. Ettől függetlenül ha van időtök, lessétek meg az előző két változatot. (Ezt és ezt) Ugyanis nem kívánok olyan dolgokra kitérni, mint hogy mi Laramidia vagy Appalachia. Utóbbi kontinensről miért van kevés lelet vagy ilyesmi. (Illetve blog fejlődésének jó indikátora lehet, honnan hova jutottunk.) Továbbá ezúttal még kisebb merítést fogok vizsgálni, 68-66 millió évvel ezelőtti időkeretet, bizonyos esetekben lehet ez 69 is, de nem fogok 70 vagy 72-ig elmenni. Ráadásul ezúttal egy sokkal jobb térképen való jelölést kívánok használni.

Kis megjegyzés: Rengetegszer panaszkodtam már a blog szövegszerkesztőjének problémáira. E méretes cikknél órákat szenvedtem csak azzal, hogy eltüntessem a blog általi átformázásokat. Amikor azt hittem volna, hogy kész, a blog újabb részeket formázott át. Igen, kénye-kedve szerint hajlamos szövegrészeket átformázni, plusz sorközt beilleszteni és ilyeneket.  Ha például szöveg közben hirtelen megváltozik a betűméret, akkor azt a blog maga variálta át.


Julius Csotonyi és Alexandra Lefort alkotása, Javelina formációról.

2020. január 17., péntek

Aszteroida irtotta ki a dínókat… már megint itt tartunk

Mark Garlick képe
Pár évvel ezelőtt nem csak terveztem, de neki is kezdtem egy cikknek a K/T kihalásról, tehát amikor Dinosaurus-ok elbuktak vagy másképpen a nem madár Dinosaurus-ok kihaltak. Cikkből azért nem lett semmi mert olyan képlékenyen homályos vagy épp homályosan képlékeny az egész, hogy csak na. Nem ezt az elmaradást szeretném bepótolni, mert ez a téma bizony a szakembereknek is komoly fejtörést okoz. Frissen magyar médiában is megjelent egy hír. Ezt szeretném kicsit kitoldani, hogy főleg a tömeges kihalásoknál nem szabad biztosra venni semmit.

2019. április 22., hétfő

Új nagytermetű Troodontidae Theropoda Alaszkából


Az Alaszka északi részén található Prince Creek Formációba egy nagytermetű Troodontidae dinoszaurusz töredékes maradványaira bukkantak. Nem először találják meg ezen állat fogait az USA legészakibb államának területén, de kezdetben a Troodon nagytermetű, északi képviselőjének gondolták, míg ezen genus meg nem szűnt.

Julio Lacerda alkotása

2018. szeptember 20., csütörtök

Hatalmas új ősmaradvány lelőhelyet találtak!

A napokban a média felfigyelt egy hírre miszerint egy új, hatalmas ősmaradvány lelőhelyre bukkantak a kutatók Dél Afrikában!  Egyenlőre annyi biztos hogy ez az egyik legtörténelmibb őslénytani felfedezés a világon. A Witwatersrandi, Birminghami és Oxfordi egyetemek geológusai és paleontológusai is igazolták a hatalmas felfedezést, miszerint több különböző dinoszauruszhoz tartozó maradványt fedeztek fel Qhemerha falujában mely a Sterkspruit nevő város mellett fekszik Dél Afrikában, a kutatócsapat több mint egy hetet töltött itt dinoszaurusz maradványok után kutatva és mint azt most láthatjuk sikerrel jártak, a terület kőzeteinek érdekessége hogy a környéken nem igazán vannak hasonló helyek és még világszinten is ritkának számítanak azok a lelőhelyek ahol ilyen gyakoriak a többé-kevésbé teljes maradványok mint itt, hiszen legtöbbször csak néhány töredék vagy teljes csont kerül elő, ezen a helyen viszont az eddigiek alapján gyakoriak a teljes csontvázak, egyes kutatók a természet csodájának nevezték amit itt találtak, ez egy lenyűgöző hely, melyhez hasonlót nem illetve ritkán találni! Jelenleg nincsenek publikációk az új felfedezésekről, mivel elsőnek az UNESCO-nak a világörökség részévé kell jelentenie a helyet, hogy védjék különleges maradványait a vandálok és az illegális gyűjtögetőktől. A kőzetrétegek ezen a helyen a triásztól a jurán át egészen a kora krétáig őrzik az egykor itt élt őslények maradványait, nagyon izgatottan és kíváncsian várom az innen felfedezett fajok leírását, de addig nem tehetünk mást mint hogy várunk...




Forrás:

http://www.sabcnews.com/sabcnews/massive-dinosaur-bone-bed-found-in-e-cape/

https://www.youtube.com/watch?v=EqgFouy3Egs

2016. október 21., péntek

Alamosaurus sanjuanensis

Az Alamosaurus volt az egyik legnagyobb élőlény, mely valaha a földet taposta Észak-Amerika délnyugati részein élt egy időben és egy helyen, mint a Tyrannosaurus. A Sauropoda dinoszauruszokon belül a Titanosauria csoport tagja, a csoporton belüli besorolása egyenlőre bizonytalan.


2015. február 25., szerda

100-millió éves fű és parazitája

Sokan ismerhetitek a Walking With Dinosaurs című többrészes dokumentumfilm-sorozatot. Ez a filmsorozat  15-éve készült, de egyes dolgaiban a mai napig helytálló. A készítők egy dologra nagyon odafigyeltek, mégpedig arra, hogy a jelenetekben ne legyen fű (egyes jelenetekbe azért mégiscsak bekerült). Ráadásul pont az Egy dinasztia bukása című rész helyszínén vagyis Új-kaledónián mondja a rendező, hogy akkoriban nem voltak fűfélék. Na jó, a készítőket nem lehet okolni hiszen a sorozat készítésekor az volt az elfogadott, hogy az egyszikű növények a mezozoikumban még nem voltak jelen. Erre az elméletre azóta több dolog is rácáfolt pl.: 2005-ben egy Indiában 65-millió évvel ezelőtt élt Titanosauria koprolitjában (aki eddig nem tudta a koprolit megkövült ürülék) fűfélék maradványait fedezték fel. Ez a felfedezés több mint 10-millió évvel korábbra tette a fűfélék kialakulásának dátumát, mint addig gondolták. Az új felfedezés sokkal korábbra datálja a fűfélék kifejlődésének időpontját mint azt eddig valaha is gondoltuk (mint ahogyan ez a kígyókkal is megtörtént).
a gyantában megőrződött ősi fűféle egy parazita gombával