Hipparion, a világhódító "őspóni"

A páratlanujjú patások rendjén belül a kainozoikum idejében talán egyik legsikeresebbnek mondható családjának járó címet a lófélék nagy eséllyel magukénak tudhatják. Észak-Amerikából kiindulva az Antarktisz és Ausztrália kivételével minden földrészen képesek voltak saját erejükből megvetni a patájukat, ami eme család tagjaiba tartozó állatok nagy alkalmazkodóképességére ad bizonyítékot. Evolúciós útjuk is szinte már iskolapélda arra, hogy miként is képesek válaszolni a fejlődésük azon kihívásaira, ami elé a klímaváltozás, és az őt követő egyéb finomságok állítják az állatokat. Az erdők aljnövényzetében legelésző, macskánál alig nagyobb kis lényecskéből olyan állat alakult ki, ami még egy másik faj történetével is szorosan összefügg. A számtalan kihalt lóféle között talán az egyik legkozmopolitább nem, aminek maradványait Floridától kezdve egészen Tanzániáig megtalálták, az a Hipparion volt.

Mauricio Anton

A Hipparion genus a kora miocéntől (aquitaniai korszak: 23 millió évvel ezelőtt) egészen a középső pleisztocénig (calabrai korszak:1,8 millió évvel ezelőtt, ám 787 ezer évvel ezelőtt eltűnt a genus) fennmaradt, tehát körülbelül 22 millió éven át képes volt életben maradni az élet színpadán. Őse az Észak-Amerikában élt Merychippus volt, aminek a neve kérődző lovat jelent, ami kissé abszurd páratlan ujjú patás létére.

A genusba tartozó legnagyobb fajok marmagassága meghaladta az 1,4 m-es magasságot, átlagosan alig voltak magasabbak 1 m-nél. Testtömegük a számítások alapján 63-120 kg között alakulhatott a fajokon belül. Testalkatuk sokkal inkább antilopszerű volt, a többi lótól eltérően. A mai lovakhoz képest nem volt egy hatalmas jószág, a genus legnagyobb tagjai sem voltak nagyobbak a mai legnagyobb pónifajtáknál sem.

Gredinia

5-2 millió éves Hipparion felső állkapocsbeli fog

A Merychippus-ból kifejlődött állatok három csoportra oszlódtak. A Hipparion-ok, a Protohippus-ok csoportjára és végül a Pliohippus-ok csoportjára. A Hipparion csoportba túlnyomórészt fűevő, legelő életmódú fajok tartoztak, amik az egyre szélesedő pusztákat kihasználva tudtak szétterjedni a Földön, nagyrészt az északi félteke kontinensein . A Merychippus-tól külsőleg nem sok mindenben különbözött: három lábujjal rendelkezett, amik közül csak egy (a középső) érintette a talajt, és feltehetőleg nagyrészt a nyílt füves síkságokon való gyors futáshoz alkalmazkodott, ám ami mégis megkülönböztette tőle, az a fogazatában keresendő.

A Hipparion fogazatában az a különleges, hogy a többi lótól eltérően magasabb fogkoronával rendelkezett, ami sokkal hatékonyabban volt képes feldolgozni a száraz puszták legkeményebb, legszívósabb füveit is. Felső zápfogaik sokkal nagyobbak voltak, amivel nagyobb erőkifejtésre lehettek képesek és a lehető legtöbb növényi táplálékot voltak képesek felaprítani vele.

Egy 2018-ban a Madridi Természettudományi Múzeum kutatói által a Cerro de Los Batallones nevű késő miocén kori lelőhelyről származó, bőséges mennyiségű fiatalkorú Hipparion leleteken végzett radiológiai vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a modern lovaktól eltérően (Equus genus tagjai) a Hipparion gyorsabb egyedfejlődéssel rendelkezett. A teljes élettartalmukra vonatkozó  számítások 11-15 évet mutattak, szemben a ma élő lovak átlag 19-23 éves élettartamával. Továbbá azt is felfedezték, hogy a Hipparionok gyors fejlődése miatt még ki sem cserélődtek a tejfogak, az állkapocs hátsó részein lévő maradandó őrlőfogak már kibújtak és használható állapotban voltak, ezzel ellentétben a mai lassabb egyedfejlődésű lófélék esetén, akik csak azután kezdik a tejfogak cseréjét maradandó fogakra, mielőtt az első őrlőfog kibújna az állkapocsból.

Rudolf Farkas alkotása
A Pannon tó környéki élőhelyek, és azok faunájának illusztrációja.

Élettere Észak-Amerika, Eurázsia és Afrika nyílt füves pusztái voltak, ahol mai rokonaihoz hasonlóan hatalmas ménesekben rótta a mérföldeket, esetleg más fajok társaságában mint például antilopok, orrszarvúak és egyéb nagytestű patások körében. A kor legismertebb ragadozóinak kedvelt és rendszeresen fogyasztott zsákmányállata volt. Az időszak nagyragadozóit felvonultatva igazán széles választék állt rendelkezésre. A medvekutyákkal kezdve a későbbi fejlettebb kutyák, hiénák és macskafélék is szívesen falatoztak szegény teremtésekből.

A pliocén vége, pleisztocén eleje felé ezek a lovak ritkulni kezdtek, mert a fejlettebb lovak főképp az Equus genus korai képviselői színre léptek, akik a hosszabb élettartamuk és lassúbb egyedfejlődésük miatt feltehetően jobban tudtak alkalmazkodni a változó környezet viszontagságaihoz. Emellett az ugyanolyan táplálékforrásokat használó új növényevők, mint például a mamutok megjelenése is komoly versengést idézett elő ilyen téren. Szinte már kegyelemdöfésnek nevezhető az, hogy a gyorsabb, fejlettebb és intelligensebb ragadozók megjelenése is szépen gyérítette a már ígyis jócskán megcsappant Hipparion állományokat.

Leogon alkotása, Melanisztikus Megantereon vadászat közben

Kis érdekesség hogy a Kárpát-medence területén a Hipparion leletek eltűnése kissé egybeesik a Pannon tó Fekete-Tengerbe való lefolyódásának és a tavat körülvevő környezet eltűnésével. Az utolsó Kárpát-medencei Hipparion leletek közé tartozik pl. A Kisláng környékén talált Hipparion moriturum pleisztocénkori lelete.

A genus utolsó fajainak a maradványait Kelet-Európa és Délnyugat-Ázsia eldugott szegleteiben kerültek feltárásra, ezekről a maradványokról azt feltételezik a tudósok, hogy talán megérhették a késő pleisztocént is, bár nagy valószínűség nincsen rá.

Néhány faj a genusból:

• Hipparion forcei (1948): Észak-Amerikában, azon belül Kaliforniában élt 23 millió évvel ezelőtt. 
• Hipparion tehonense (1916): Észak-Amerikában, Floridától Kaliforniáig élt 23 millió évvel ezelőtt. 

Az Észak Amerikai Hipparionok és az Eurázsiai Hipparionok közt néhány különbséget is felfedezhetünk. Az Eurázsiai Hipparionok testmérete kisebb és feltehetően karcsúbbak is voltak, mint amerikai társaik.

• Hipparion crassum (1859): Kelet-Európában élt 4,9 millió-787 ezer évvel ezelőtt. 
• Hipparion (Eurygnathohippus) hasumense(1983): Kenya, Tanzánia és Csád területén élt 3,5-2,5 millió évvel ezelőtt. 
• Hipparion (Baryhipparion) tchikoicum (2007): Kína és Mongólia területén élt 6 millió évvel ezelőtt. 
• Hipparion primigenium v. periafricanum (1832): Délnyugat-Európában élt 9–5,3 millió évvel ezelőtt. 
• Hipparion mediterraneum (1855): Délkelet-Európában élt 9-5,3 millió évvel ezelőtt.

Forrás:

https://www.nature.com/articles/s41598-018-26817-3#Sec2
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hipparion
http://www.prehistoric-wildlife.com/species/h/hipparion.html
https://prehistoric-fauna.com/Hipparion-primigenium

http://www.rudolfart.hu/prehistoric-animals.html
https://www.deviantart.com/leogon/art/Predator-Megantereon-414124925
https://www.deviantart.com/gredinia/art/The-hipparion-818688629
https://twitter.com/Paleowin/status/1159071613570158592
http://www.geologypage.com/2015/10/new-discovery-of-late-miocene-hipparion-fossils-from-baogeda-ula-inner-mongolia-china.html
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/0031018270900180