2019. december 30., hétfő

JWE folytatás következzék

Szóval a terv az volt, hogy lesz Decemberben egy podcastünk. Eleve a napom káosz volt. Felvétel közben 15-20 percre elment az internet. Egyik témához felvétel után, még az nap jött olyan elem, ami bárcsak ne jött volna. Több másik téma közül egyik még a JWE volt és pont volt róla szó, hogy Pteranodon nem lesz, ha mégis akkor pedig hogyan, compy se lesz, bár van pletyka ezekről stb.. Aztán jött a Return to Jurassic Park DLC híre és tulajdonképpen a podcast 1/3 része elavult lett. Ráadásul a modolás tiltása is „részlegesen” fel lett oldva.
Illetve JWE cikk óta került pár dolog a játékba, mikről ildomos szót ejteni. Mondhatnám, hogy a játék kezd olyasmi lenni aminek lennie kellene. Viszont sajnos ez nincs így. Kb. olyasmi a helyzet, mintha a pudingtortát beturmixolnánk, egy részét kidobnánk, ami még van abba sódert szórnánk és valamilyen oké formájúvá pofoznánk. Majd nagy anime szemekkel és pirospozsgás mosolygós arccal tennék jó drágán a vendég elé. Előző JWE cikk végén is volt ételes hasonlat, most is kb. ugyan az a konklúzió.
Jobb talaj textúrák. Hail modding!


Kezdjük az árral
Előtte megjegyzem, hogy DLC-vel együtt jön általában patch, pl. 1.8 a Claire's Sanctuary DLC-vel karöltve jött. Pl. a patch tartalmazta azt, hogy van a Spinosauridae-knak minimum vízfelület igénye, illetve számukra élelemnek halasetetőt. Így esetleges kavarodásét bocsánat, mivel nem javítom, de mint példa felhívom erre a figyelmet, hogy ugyan ennél a DLC-nél pl. a környezeti elemeket (fa, szikla) oda írtam a DLC-hez, holott a patch tartalmazza.

Név
Ára - Euró
Tartalom
Alapjáték
44,99
Az alap játék.
Deluxe Dinosaur Pack
10,99
Archaeornithomimus
Crichtonsaurus
Majungasaurus
Styracosaurus
Suchomimus
Fallen Kingdom Dinosaur Update
0
Allosaurus
Baryonyx
Carnotaurus
Sinoceratops
Stygimoloch
Indoraptor
Secrets of Dr. Wu
14,99
Olorotitan
Troodon
Ankylodocus
Spinoraptor
Stegoceratops
Pár költségcsökkentő fejlesztés
+ 2 pálya
Cretaceous Dinosaur Pack
4,99
Carcharodontosaurus
Dreadnoughtus
Iguanodon
Carnivore Dinosaur Pack
4,99
Acrocanthosaurus
Herrerasaurus
Proceratosaurus
Claire's Sanctuary
14,99
Albertosaurus
Euoplocephalus
Ouranosaurus
Paleobotanika
JW filmben látott platós teherautós túra
Környezeti elemek, fák, sziklák, talajfestés
+ 2 pálya
1.9 patch
0
Nasutoceratops
Herbivore Dinosaur Pack
4,99
Dryosaurus
Homalocephale
Nigersaurus
Raptor Squad Skin Collection
1,99
JW filmbéli 4 raptor színezete
Return to Jurassic Park
19,99
Compsognathus
Pteranodon
JP1-2-3 épületek, de csak külön érában
+ 2 pálya



Szóval ez 111,92 euró, ami kb. 320 ill. 350 forintos árfolyammal 35 815 – 39 172 forint. Ha egy AAA játékért annyit kérnének el amennyi a fejlesztési költségeket állja és nem „túlárazott” DLC-kkel akarják a hiányt (és aztán a nyereséget) kitermelni, akkor ez így egy AAA játék ára. De ez nem az. Ennyit nem ér meg a játék. Ha le van árazva, ahogy December elején is volt, az úgy már rendben. Ugye erre a leárazásra Facebook oldalunkon is felhívtuk a figyelmet.
Előző cikk óta megjelent újabb tartalmakat vegyük is sorra.



Claire's Sanctuary
Secrets of Dr. Wu beépült az alap kampányba, addig ez egy különálló jóval rövidebb misszió sorozat. Első pályán feladatokat kell teljesíteni, nem kell parkot építeni, csak minimális építkezés kell. Aki még nem játszotta volna vele, egy fontos tudnivaló: Csak 8 darab állat menthető ki a végén. Pályán pedig több mint 8 faj van. Ez a 8 egyed a következő pályán lesz elérhető, és ezek a fajok lesznek klónozhatóak, 50% DNS-el. Továbbá első körben csak az első négy kimentett állatot tudjuk lerakni és csak később lesz lehetőség a többit is. További feladatokról nem szükséges beszélni.
Albertosaurus szemöldöke „érdekes”. Értem én hogy keratin, de a készítők produktumai alapján ők ilyen dolgokkal nincsenek tisztában. Illetve neki is gumiszerű a bőre. Szerintem a gumi bőrű állatokat ugyan azaz ember csinálta. Ouranosaurus-ról nem csak nekem ugrott be Perry. Euoplocephalus viszont már majdnem jó, tehát a játék egyik legpontosabb dínója. És előző JWE cikkben említettem, hogy esélyesen következő DLC egyik állata lesz, mivel megtalálható volt a neve a fájlok közt.
Már modolt kinézet, bőre sem olyan gumiszerű már.
Ez pedig az eredeti.


Két új pálya közül Sanctuary az említésre méltó, ugyanis a RTJP-ig ez volt a legnagyobb pálya és egybefüggő területű. Viszont jogosan volt itt mérgelődése a játékosoknak. Ugyanis a beépíthető terület mellett egy enyhén dombos fennsík van… ami mért nem beépíthető? Akkor ne csinálják meg ilyenre.
Paleobotanika pedig csalódás. Építhető (egyetlen egy darab) üvegházba nem lehet minden növényt ültetni… meg most korhadt fát ültetek és növesztek? Értem én, hogy miért van korhadt fa itt, de akkor a fejlesztők tisztában vannak őslénytani dolgokkal, ami nem látszik a játékon. No és a rákok, korhadt fa esetén a lényeg, a rák fogyasztása volt. Illetve még egy meme is az oka lehet, még a játék megjelenése előttről. A Species Profile videók hangyaszemöldöknyi infóit figurázta ki egy ilyen videó, amiben rönk van. Bizonyos növények bizonyos családoknak jók, egészségesebbek, hosszabb életűek és a népszerűségük is magasabb. Viszont ha olyat esznek, ami nem nekik való, akkor rövidebb ideig élnek és népszerűség is csökken. Én naiv hittem azt, hogy ha lerakok két paleoetetőt, egyikbe hadroknak, másikba ankyloknak valót rakok, akkor mindegyik abból eszik, ami nekik jó. Hát nem. Mivel én nagyban mixelem a növényevőket, így ha paleoetetőt akarnék az nagyban rontana a lehetőségeimen. Szóval paleoetető maradt a Sauropoda-knak, arról csak ők tudnak enni.
Platós teherautó meg oké. Hol a kajaktúra?



1.9-es frissítés
Battle at Big Rock-hoz érkezett frissítés, miben a Nasutoceratops ingyenes dínó. Viszont a nőstény egyed került be, a hím nem. Ez a dínó is rendben van, bár túl nagy és animációi eléggé… hát…. Nem vagyok kibékülve a mellső lábakkal.


Herbivore Dinosaur Pack
Nigersaurus oké, szokásos dolog, hogy olyan ujjakon is van karom mint nem kéne stb. itt is fennáll. Nekem személy szerint nem tetszik, de sokaknak igen, de mint írtam okés. Azt leszámítva, hogy ugyanolyan életképtelen, mint a többi Sauropoda a játékban. Amikor hátulról ront rá a ragadozó, még védekezni sem próbál a farkával. Dryosaurus, le se tagadhatni, hogy ugyanaz csinálta, aki az Ouranosaurust, ugyanolyan gumiszerű bőr. No meg olyan a hangja, mint a Minecraft-ból a ghastoknak. Az hogy ebből a játékból lopták kölcsön és módosították, vagy csak azért ilyen, mert úgyszintén módosított macska hangról van szó, nem tudom. Ez az állat is oké, bele lehet kötni, de más JWE állatokhoz mérten jó. No és Homalocephale… Hogy is mondhatnám? IMÁDOM. Ugyan úgy el van rontva gumiszerű bőrrel, de a rainforest skin hozzá számomra egyszerűen remek. Meg úgy általánosságban is rendben van az állat.
Szóval egyik nem tetszik, másik kettő gumiszerű, viszont alapjárton JWE más állataihoz mérten egészen jó. Ez egy kifejezetten jó pakk, a játék többi dolgához viszonyítva.

Nem elfutni! Simogatni! Ilyen cukiságtól tömegkáoszban pánikolni...


Raptor Squad Skin Collection
JW-ben látott négy raptor színét teszi elérhetővé.


Return to Jurassic Park
Vagy vissza a csalódásba. Szóval... Compsognathus Jurassic filmekből van, annak oké. Fűből alig látszódik ki, eredetileg ezért se akarták a fejlesztők annó, de a „rajongói nyomás” miatt imvól. Nem azért, de számos dínó nagyobb a kelleténél, nem dőlt volna össze a világ, ha a compy kap még maximum fél métert ezek után. Compy ártalmatlan, nem bánt senkit és semmit. Tényleg. Tartható növényevőkkel. Az emberek viszont ettől és mint feljebb látható a cuki homalotól is sikoltozva menekülnek. Mondjuk érthető, mert a dínók érintése azonnali hatállyal halálos. Valóságban ha rálépnénk egy compyra, akkor szegény pára meghalna. Itt viszont mi halunk szörnyet. Igen, senki nem hal meg továbbra sem, ha jeeppel teljes gázzal a tömegbe hajtunk. Pteranodon a JP3 alapján van és rendben is vagyunk, filmhű. JW ptera nincs és TLW Pteranodon sincs, a rainforest skin szeretne az lenni… erre majd visszatérek miért aggályos. Igazam lett, a pterák a madárházban fix helyen szállnak le, fix útvonalon repülnek. Nem tudtam elképzelni, hogy ki tudnak-e szabadulni. Révén akkor kint a parkban repkednének, szállnának le, vadásznának-halásznának stb.. Ki tudnak szabadulni, de rögtön fel is repülnek jó magasba és soha viszont nem látjuk őket. Mindenki felejtse el, hogy levegőben repkedő Pteranodon-ok adnak még prehisztorikusabb hangulatot. Amint megsérül a madárház, el se köszönnek, elhúzzák a csíkot. Van a játékban egy hangfájl mi alapján ha sok ptera szökik meg, akkor csoportosan megtámadnak egy halászhajót és katonaság lép közben. Illetve elvileg naaagyon ritkán lehet látni „vad” Pteranodon-okat repülni.
Rálépett. Meghalt.

Kampány okés, hasonlóan a Claire's Sanctuary-hez nem része az alap JWE kampánynak. Bár sokaknak kiábrándító, hogy csak itt van veloci vs. rex harc. Azzal nincs gond, hogy kampányban nem elérhető még az őslények fele sem, Sanctuary esetén is így volt. Gondok ott jönnek, hogy csak a kocsis túra van, nincs kilátótorony, se a kerítésre rakható nézelődő. Van szuvenír bolt és egy kávézó (ugye kávézókban étel is kapható), van WC, lámpa, útjelző táblák. Aminek pedig mindenki örül: mamutfenyők. Látogatóközpont három épületet egyesít, kutatás, DNS kivonás, és fosszília vadászatot. JP és JP3 béli kerítés. Ranger jeep van, helikopter nincs. Jeepek immáron törnek, állatok megtámadják. Jeepből lehet altatni és jelzőfáklyát lőni a medicinák mellett. Eddig is gáz volt a fegyver animáció, ugye félautomata, minden lövés után fel kell húzni, és animáció még mindig ugyanolyan rossz. Viszont a jelzőfáklya miatt fegyverre került egy gránátvető, amit valóságban másik ravasszal (tudom, hogy elsütőszerkezet) kell használni és külön kell újratölteni. Na ilyen nincs. Maradt a régi eleve rossz. Jelzőfáklya amúgy az állatok figyelmének elvonására alkalmas, viszont maguktól nem alkalmazzák a ranger-ek. Parkba nem mágnesvasúton jönnek a látogatók, hanem általunk építhető helikopter leszállón át.
Mikor a kampányt játszottam úgy voltam vele, hogy oké, kevés féle épület van, de ez a túrakocsis dolog egészen jó. Hiszen fejlesztésekkel egészen messze ellátnak belőle az emberek. Szóval kampányban még oké. HÁT NEM.


Két külön éra van a játékban. JP és JW éra. JP érában nem elérhetőek a JW épületek. Tehát ha sandbox vagy challenge módban játszunk és JP érában, akkor nincs ACU center, nincs innovációs központ, nincs kilátótorony, van egy kajálda, egy ajándék bolt, WC és bunker. Én idióta azt hittem, hogy a JP épületek elérhetőek lesznek a JW épületek mellett. Hát nem. Sőt, ha challenge módban JP érában játszunk, akkor bizony az állatok kétharmada nem lesz elérhető. Csalódás és alkotói szabadság elég komoly megnyírbálása. Hörcsöglabda és a platós valami nem ad nagy látótávolságot, a JP túrakocsis látótáv fejlesztések ezekre pedig nem használhatóak. Tehát… itt vannak jó ötletek… erre elk… rontják. Pedig olyan jó és még kibalanszolt ötlet is lehetett volna, hogy JW féle kutató-, fosszília- és expedíciócenter vagy JP látogatóközpontja amiben mind három van, így nem foglal annyi helyet, ill. mondjuk a fejlesztési lehetőségek korlátozottak, három a kilenc helyett. De nem. Csak megjegyzem, hogy a fosszíliacenter a JW film alapján az innovációs központban kéne, hogy helyet foglaljon. Tehát eleve ami a JWE-ben van már hibás. Mamutfenyők, madárház (nem a JW-ben látott), új skinnek és WC mik a JW érában is elérhetőek. Igen a dekorációs elemek, mint a lámpa, útjelző táblák sem érhetőek el JW érában. Ha DLC Nublar pályáját JW érában kezdjük, ugye nincs vonatállomás. Fixen le van nekünk téve egy Operation Center, ami a Security Center modellje, csak itt ez így a park belépési pontja és nem lehet áttenni máshova. Holott a helikopter leszálló alapján megoldható lenne. Ide még betoldom: Ha sok mamutfenyőt teszünk le, kvázi erdőt, akkor teljesen más madárhangok lesznek, mint az alap dzsungelben. Apró, de nagyon figyelmes részlet.




Új skinnek. Modellek is kicsit módosítva vannak, hogy filmhűek legyenek. Tyrannosaurus, Velociraptor, Parasaurolophus, Stegosaurus, Brachiosaurus és Ankylosaurus kap új nem csak szín de kinézetet is. Ankylosaurus esetén nem értem, hogy vannak változtatások, de akkor a csőrét mért nem csinálták meg? Illetve TLW ptera színe miért JP3 pterán van, miért nincs TLW ptera? Miért nincs JP és TLW galli, miért nincs TLW mamenchi, JP3 trici? JW Pteranodon miért maradt ki? Az később lesz? Ha a hím és nőstény raptor skinnek meg vannak nevezve hím- és nőstényként, akkor Nasutoceratops hím mikor lesz?


Sanctuary 1,09 négyzet kilométer (Tudom, Nublar North 1,10, de mivel nem egybefüggő terület, így nehéz azt a 0,01 négyzet kilométerét kiaknázni.), addig a RTJP Nublar pályája már 1,73 négyzet kilométer. Nos még pár DLC és elfogadható nagyságúak lesznek a pályák a „kis” jelzőnek. Viszonyítás képen: Prehistoric Kingdom-nál a nagy az 15 négyzet kilométert jelent. Itt látható pár kép, hogy Sandbox módban RTJP előtt próbáltam minden állatot tartani. Az a kis hely senkit ne tévesszen meg. Mint írtam Sandbox. Több hotel kellene, már így is kevés az a három erőmű és mivel sandbox így az állatoknak nincs populáció limitje, akármennyi másik állatot megtűrnek maguk körül. Ragadozóknál meg a hely igény csökkentés gének bent vannak és így is hajszálpontosan vannak kicentizve szinte. Szóval ez nem olyan park amit szeretnék építeni és a játék rendszere is nyeh.
Sanctuary pálya és RTJP előtti "fullos" park.


Egy szerencse van a RTJP DLC-vel. Bár vannak reputációk, ezek közt nem futottam össze (a kampányban) olyannal, hogy x-y ölje meg a másikat, és a felek se szabotálják a parkot, mert nem repuzol nekik. Érdekes is lenne, hogy Hammond ereszti az emberekre a dínókat. Hammond, Grant és Sattler kikhez repuzni kell. Még itt van Malcolm, megbízásai Grant és Sattlerhez adnak reputációt. Cabot-ot meg már a DLC kampány legelején ki kellett volna vágni a helikopterből a tengerbe. Szóval mindenki „kedvence” itt van fiatalon és ugyanolyan irritáló, ő megbízásai Hammondhoz adnak reputációt.
Megjelenés előtt sokan fel voltak lelkesedve, hogy lesz szaporodás, ugyanis videókban látható volt egy fejlesztés, mi a szaporodást gátolja. Nincs szaporodás. Ez a kampányban a küldetésekhez szükséges fejlesztés. A „lore” része. Semmi több.
Nublar pálya „hatalmas” (jó vicc), a Sorna viszont… Pena-nál is rosszabb. Főleg, hogy ha JP érában challenge módban akarjuk kivinni. Tudjátok, csak túrakocsi van, nincs kilátó torony.  Hát nem csodálatos? Nem.



Ez az ötödik kerítés volt, amin átsétált. De legalább saját kifutójába ment vissza és csak pár embert taposott el. Többször volt nekem ez a bug és mások is jelezték már.


Gondok és egyebek
Csalódtam a RTJP DLC-ben. Több jó van benne, mint az eddigiekben, de rosszból is több. Fő gond, hogy látszik, hogy odafigyelnek, hogy mit szeretnének az emberek, de ahogy azt megadják… még főbb gond, hogy baromi sokan pedig több mint 100%-ig megelégszenek ezzel. Van WC. Hurrá! Ja hogy most hirtelen alapszükséglet lett a WC? Meg mi az hogy a gyorsétteremben és étteremben nincs WC? Szerencse, hogy a WC kis helyet foglal. De akinek teljesen felépített kicentizett parkja van az most barmolhatja szét. Igen, mutathatok magamra. Bár inkább költözök az új Nublar pályára.
Fontos WTF logika kimaradt az előző cikkből. Egyik oka, az hogy nem értettem teljesen a mechanikát, mi alapján kell az embereknek hotel. Nézzük csak. Logikusan a hotelekkel azt tudnánk szabályozni, hogy hány látogató lehet a parkban. Sajnos játék legelején ez kikristályosodik, hogy téves. Nagyon sokáig az volt a fejemben, hogy minden pályára ill. (plusz nehézségi szint) meg van előre szabva, mennyi hotelre van szükség. Ez is téves. Jó hogy van a játéknak wikia oldala, mellyel sokat foglalkoznak, de nem írják le a lényeget. Itt a hotel oldala, viszont nem tartalmazza a lényeget, mi alapján kell hotelt építeni. Szóval minél több dínó van, annál több látogató jönne be, de ha nincs elég hotel, nincs elég hely, hogy bejöjjenek, tehát romlik a park értékelése.
Csak egy kis gixer compy szállítás közben. Iiiigen a 2 kilós állatot ugyan úgy szállítják, mint a Sauropoda-kat.


Tehát, a Dinosaur Rating minél magasabb, annál több ember jönne, de mivel nem férnek be, ezért romlik a Capacity ami lerontja a Facility Rating-et. Fentebbi képen sandbox-ban az új Nublar pályán lévő park próbálkozásom. 10 darab hotel sem elég... Ráadásul sandbox módban játék közben állítható a nehézség, illetve azok alpontjai. Feljebb általam látható Sanctuary pályán épült parknál elég az pár hotel a könnyű nehézségen. Viszont nehezebb fokozaton már kevés, ellenben több látogató is jönne be. Hoteleknek azt kellene megszabniuk, hogy hány ember jöhet be a parkba. Könyörgöm, ha én egy nagy parkot akarok építeni, sok dínóval, akkor ezt dobhatom ki a kukába, mert muszáj sok hotelt építenem, és mivel sok hotel van, sok ember, sok egyéb épület kell. Transport Rating-ről ne is beszéljünk. A vasútmegállók is sok helyet foglalnak, főleg ha nagyon körülményes a lerakásuk. Ez is nehézség függő. Tehát nehezebb fokozaton muszáj gyakran lerakni, mert jaj használniuk kell kis talpacskáikat… De mi ez a sírás? Ilyen kicsi parkba minek mágnesvasút? Filmben azért volt vasútrendszer, mert majdnem egész szigeten voltak látnivalók, nem csak kis cafaton.
Arról ne is beszéljünk, még mindig nincs pl. ballontúra ami a JPOG-ban van. Viszont mi van itt ami a JPOG-ban van? Úgy van. Tornádó. És ahogy a JPOG-ban, itt is rá fog menni az épületeidre biztosan, nem fogja elkerülni őket.
Még egy észrevétel. JW érában ACU/Ranger és tudós személyzet is ott van a látogatók közt és ugyan úgy használják a látványosságokat, pl. hörcsöglabdát. Felteszek egy kérdést: Mióta ilyen nagy a privát fegyveres szolgálatom? És amikor elszabadul a pokol, akkor nekik saját életük árán kéne a látogatókat menteniük. Erre egy Homalocephale-tól sírva menekülnek. JP érában ranger és munkás (a piros JP logós munkavédelmi sisakjukban) személyzet van így látogatók közt. Izé… JW érában nincsenek munkások? JP érában nincsenek tudósok? De filmben voltak. A lényeg, hogy ha már az alkalmazottak ott vannak a látogatók közt, akkor ne ilyen irreálisan nagy létszámmal. Illetve ACU/Ranger személyzetnél legyen már fegyver és automatikusan használják már! Bőven elég ha csak tazzer lenne náluk.
Hologram fedelű kocsi. Mert eső ellen semmit nem véd...


Írtam előző cikkben, hogy másodkézből kapott infót ne vegyük készpénznek. Révén egyesek fals képeket gyártottak, hogy Frontier hogyan és miket reagált embereknek. Érződik, hogy eléggé kritikus vagyok a fejlesztők felé, főleg amit pl. a PK oldalára írtak Steam-en nagy arrogánsan. Viszont megemlítem, hogy elvben azért nincs rendes méretű pálya, mert a konzolok nem tudnák kezelni a mentéseket. Ez ugye nagyon „mivan?”. Ellenben tapasztaltam még a tört változatnál, hogy Sorna-n a központi helyen annyi ember volt, hogy szaggatott a játék, ha nagyon ráközelítettem. Továbbá Sanctuary pályán készült park esetében is a játék eléggé zabálja a gépem memóriáját. Nem akarok hülyeséget mondani, de mintha az 1.9 után a játék gépigénye megnőtt volna. RTJP óta pedig nem hajlandó ultra beállításokat engedni a játék, csak high beállításokat. Eddig ultrán játszottam. Két monitorom van és a JWE közben általában filmet vagy videót nézek. Ez egyre nehezebb, mivel a játék valami miatt jobban leterheli a gépem. Olyan mintha az utóbbi frissítésekkel a játék gépigénye nőt volna.
És ha már frissítés. A játék automatikusan letölti a DLC-ket, legalábbis a Steam rendszerében. A RTJP esetén nem vettem meg a DLC-t, beléptem a játékba, előtte frissített. Főmenüben jelezte, hogy új DLC van. Rákattoltam, nem lépett ki a játék, megvettem a DLC-t… és már játszhattam is. Amint megvettem a játék jelezte, hogy új kampány van. Mert már fel volt telepítve, csak engedélyezve nem volt. Aki pl. nem rendelkezik minden DLC-vel és olvasod ezt… ugye, milyen jó érzés tudni, hogy azok a DLC-k már a gépeden vannak? Oly közel, és oly messze. Hát gondolom, hogy nem jó, bosszantó.

Ennek volt hangulata, ahogy a rex és ranger jeepek együtt mentek rá a raptorokra.


Előrejelzés
Return to Jurassic Park DLC előtt jóval volt egy szivárgás. A RTJP bejelentése a blog Facebook oldalára is kikerült és ott említettem ezt a szivárgást. Régebben is voltak ilyenek, de nem volt sok jelentőség tulajdonítva nekik, révén nem kaptak nagy figyelmet, révén úgy is kacsa. Ez köszönhető egy régebbi cikkemben említett mindenféle Youtube videós észlénynek, akik elég erőteljesen ferdítenek sőt lényegében fals infókat hoznak le. Viszont hitelesnek tűntek ezek a szivárgások utólag így a Hammond's Legacy DLC lett végül is a „puding próbája az evés”. (Most hogy ezt legépeltem, átgondoltam, hogy nem pudingos szólásmondást kéne írni, de ha már elején is puding volt a példa…) Tulajdonképpen a Hammond's Legacy szivárgásból bejött minden, persze a név Return to Jurassic Park lett végül.
Euoplocephalus előbb bent volt a játék fájljai közt, mint hogy a DLC-t bejelentették volna, miben bekerült a játékba. Nos, Pachyrhinosaurus. Számíthatunk rá, ugyanilyen ok révén. A gond ott jön, hogy a fájlok közt több mint fél éve Charonosaurus is ott virít. De mivel Parasaurolophus Ázsiában is megtalálható a játékban, kétlem hogy leváltanák charonora.
Hammond's Legacy szivárgásban viszont Charonosaurus, Concavenator, Miragai és Therizinosaurus szerepelt. Eddigi pakkokban mindig három dínó kapott helyett. Amikor több vagy kevesebb, akkor kampány is érkezett a DLC-ben. Így a most szóban forgó öt állat nem biztos, hogy egy DLC-ben jön. Illetve nem is biztosak. Ne felejtsük el, hogy a játék megjelenésekor, még nem akart compykat a játékba a fejlesztők. Illetve amíg nem hivatalos, addig amit írtam nem szabad készpénznek venni. Lehet pont a szivárgás miatt változtatták meg DLC címét, és pont ugyan így törölhetik is ezeket a feltehetően tervezett állatokat.
Nincs JPTG herrera skin? RTJP-ben sincs? Akkor majd a moddal megoldjuk...


Compy megjelenésével immáron lehet számítani elég kistermetű pl. a filmek és a könyvek kánonját képző Microceratus-ra is szerintem. Viszont én nem adok esélyt jelenleg tollas dínókra. (JP3 hím raptor tarkóján van toll mondjuk. De új filmes kánon háttéranyagokban az Indominus és -raptor tollait leguán tüskékre variálták át… meh.) Tény, ha szigorúan vesszük, akkor jelenleg 6 Dinosaurus-ra kellene kötelezően tollat rakniuk, ill Proceratosaurus még hetediknek ide tollható lenne, de akkor már 8 és 9 helyre kellene az alberto és tyranno. Illetve Pteranodon még. Ha jön a Dimorphodon, arra muszáj lesz, mivel a filmben is volt. Viszont nem sok esélyt adok, hogy lenne tollas változata bármely mostani állatnak is, ill jövőbelinek. (És igen, pycnofibres immáron egyfajta  toll.)
Pteranodon-nal kapcsolatban bejött a számításom. Szóval, szerintem lehetséges, hogy hasonlóképpen lesz megoldva a Mossasaurus. Tehát fix modellű medencét lehet majd építeni, és abban lehet majd tartani. Kétlem, hogy mostaninál lehetne majd mélyebb vizet alkotni. Compy és homalo már így is vízfelszín alatt rohangál, nincs úszási animáció és szerintem nem is lesz. Szóval se kajak-, se hajótúrára ne számítsunk. Holott előbbi a JW filmben, utóbbi JP1 parkjában és könyvben volt.
Készítők pedig tisztában vannak a könyvvel. RTJP DLC-vel jött JP érában csak olyan fajok szerepelnek, melyek első 3 filmben vagy könyvekben szerepeltek. Dryosaurus a könyvekből helyettesíti a Hypsilophodon-t és Othnielia-t. Hadrosaurus-nak nincs helyettesítője, de Maiasaura itt van, ahogy Apatosaurus, Styracosaurus és Euoplocephalus is. Igazából arra akartam utalni, hogy a készítők tisztában vannak pár dologgal, de így jobban belegondolva… ha ez igaz, akkor ismét a játék névjegyévé tehető látványos elrontás itt van. TLW-ben a rex fészekben látható egy Anatosaurus/Edmontosaurus koponya (Játékban Edmontosaurus regalis lenne, de az a koponya Edmontosaurus annectens, vagyis “Anatosaurus”.) DPG-s baromság szerint Proceratosaurus sosem létezett a filmes kánonban, első részben se, hiába vannak ott az embriók, e kánon izé háttéranyag szerint Carnotaurus is volt már első JP film idején a Sorna-n. Könyvekben viszont tényleg szerepel is. Ezeket pedig tartalmazza a játék. Microceratus-t nem, de ha a dryo jó hypsi helyettesítő volt, akkor ennek a homalo jó lett volna. Nem részletezem tovább, lényeg, hogy felfedezhető, hogy a JP érában azért van jó pár állat benne, mert a könyvekben szerepeltek, viszont van ami hiányzik és lehetne pótolni vagy benne kellene evidensen lennie. Tehát előrejelzéseket, spekulációkat így kell kezelni. Fix dolog is képlékeny.

Lambeo, mint átvariált cory. Torosaurus egyedibb, de valós fejjel.



Modok
Eddig is volt néhány skin mod, most viszont… nem szakad át a gát, de igen van változás. Nincs ténylegesen plusz állatot adó mod. Meglévő állatot cserél le az ami van. Pl. Deinonychus helyett Oviraptor, Allosaurus helyett Torvosaurus, Corythosaurus helyett Lambeosaurus. Illetve módosít állatokat, hogy film vagy valósághűbbek legyenek. Mamenchisaurus-hoz pl. olyan mod van ami filmhűbbé teszi, Torosaurus-hoz pedig olyan, ami valósághűbbé, igaz a mellső lábak még mindig nem jók, de így egészen pófás jószág lett. Iiigen, a helyzet, az hogy egyes Torosaurus egyedeknél ilyen orrtülök lehetett, a modban lévő ábrázolás (és a Jagged Fang Designs JPOG mod Torosaurus-a) MOR 981 és 1122 egyedeken alapszik. Ami a mod készítőjétől jó pont. Révén előző JWE cikkben panaszkodtam a játékban lévő a Ceratopsia-k egysíkúságára. Aminek megoldására felvetettem, hogy toro helyett pl. Nasutoceratops lett volna jó. Nos, nasuto van a játékban már, toro pedig így sokkal egyedibb lett. És ez az amit mondani szoktam, hogy valós dolgok és normális keretek közt tartott spekulatívbiológia alkalmazásával jobb eredmény érhető el, mint a tények torzításával.
Finoman szólva is a játék talaj textúrái mosott tudjuk mik. Erre is van már mod, sőt a sima föld textúra is immáron rendesen föld vagyis barna színű és nem libaf… színű. Bár kevés talaj textúra van, így ezzel már lehet ügyeskedni. Sőt, nagyon sokat dobnak a játékon.
E mellet van mod arra is, hogy lehessen mixelni a JP és JW éra épületeit, bár van néhány ami kresselést okoz. Illetve JP érában kell játszani, a kresselések elkerülése véget, illetve a dekorációs elemek így érhetőek el. (egyenlőre) Ezt a modot a készítője folyamatosan fejleszti. Pl. célja, hogy Indoraptor, Carnotaurus és Velociraptor esetén is legyen mód arra, hogy képesek legyenek álcázni magukat. Génmódosításnál az opció már ott van, de élésben még nem működik. Aki olvasta a könyveket az tudja, hogy első könyvben a raptorok közül a vadon születettek voltak képesek színváltásra, második könyvben pedig a Carnotaurus-ok.

Kinek melyik tetszik, azt választja. Nekem az utóbbi.


Zárszó
A játék még mindig nem olyan amilyennek lennie kellene, sőt a készítők elég érdekesen képesek elrontani a dolgokat. Nem akarok, újabb ételes hasonlatot írni. Na jó, de: Szóval ez így ezzel a mentalitással egy random rántott hús, mindenki szereti és eszi, de nekünk ötcsillagos étek kellene... A gond ezekkel az elrontásokkal, hogy az emberek többségének fel sem tűnik, hogy ez nem jó, ez lehetne sokkal jobb is, ha a fejlesztők kicsit odafigyelnének, kicsit több munkát fektetnének bele. A mod készítők ezt a kis odafigyelést és munkát pótolják be jelenleg. Viszont ezzel az odafigyeléssel sem kapnánk meg azt a fajta játékot, amit szeretnénk. Csak egy példa: növényzetet úgy körülbelül rakjuk le, nincs az, hogy azt a virágos bokrot pont oda rakjuk ahova szeretnénk. Ez csak egy a sok közül.
Sokan rebesgetik, hogy lesz JWE2, révén a készítők látják az alapvető igényeket, de ahhoz a játék rendszerébe túl mélyen kellene belenyúlni és átírni. Meglátjuk hogyan is fog alakulni.
Továbbra is tartom, hogy ha le van árazva a játék, akkor nyugodt szívvel le lehet rá csapni.

Alábbi két oldalon  találhatóak modok, de ne feledjétek: Biztonsági mentést csináljatok az eredeti fájlokról.


Izé... ha elhízna is, akkor is ki tudna ott mászni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése