2020. június 21., vasárnap

"Rövid hírek" 10.

Most rövid hírek közt van pár hosszabb. Spekulatív biológia esetén, mint jövő ragadozói elég kedveltek a menyétfélék. Igazi retró, révén „régen” a menyétfélék változatosabbak és nagyobbak is voltak. Számomra két publikáció volt érdekes, egyik fehér cápákkal kapcsolatos. Paleontológia, hogy tud a mostani fajok védelmében közreműködni. Illetve amit eddig is sejtettem, de inkább csak a Pterosauria-k kapcsán merült fel bennem, az a bőrhéjú tojások kérdése az Archosauria-knál. Illetve megvan az eddig ismert legősibb parazita.




510 millió éves parazita Kínából
Wulongqing Formációból került elő több Brachiopoda (pörgekarú vagy kagylósféreg) a Neobolus wulongqingensis-ek melyek héján fehéres csővek is találhatóak. Elsőre nem volt biztos, hogy láthatóan héjhoz tapadó csövecskék valaha tényleg élőlények lettek volna. Viszont több száz N. wulongqingensis-t tártak fel, melyek nem mindegyikén voltak ilyen csövecskék. A legalább egy csővel rendelkező egyedek testmérete átlagosan 26%-kal kisebb, mint a csőmentes egyedeké. Természetesen feljöhet az ellenválasz, hogy különböző korú egyedek miatt is lehet eltérés. Valóban, ám itt több száz példányból készült statisztikáról van szó.
Kleptoparazitizmus esete áll fent, ahol a parazita a gazdától ellopja a táplálékot, nem pedig a gazdából táplálkozik. A pörgekarú vizet szívott magának, hogy abból szerves szemcséket kinyerje. A parazita lesben volt, hogy ebből csenhessen el. Ez a legkorábbról ismert parazita organizmus, bár számos héj fosszília került elő eddig is, ahol sérülések alapján feltételezhető, hogy parazita okozta. Tehát a kambrium robbanás után nem sokkal már léteztek parazita életmódot folytató élőlények.


Forrás:
https://arstechnica.com/science/2020/06/oldest-fossil-parasite-found-still-stuck-to-its-host/
https://www.nature.com/articles/s41467-020-16332-3


Juchuysillu arenalesensis
Az új interatheriidae emlőst a bolíviai Nazareno Formációban találták a miocén korból, megközelítőleg 16-15 millió éve élhetett. 15%-kal volt kisebb, mint a Protypotherium minutum 1,1 kilogrammos lehetett. Filogenetikai elemzés alapján Juchuysillu más Interatheriidae-któl előbb levált a törzsfejlődés folyamán, így külön álló ágat képez pl. a Protypotherium sinclairi, Miocochilius anomopodus, Caenophilus tripartitus, Miocochilius federicoi és a különböző Protypotherium fajoktól.
Interatheriidae-k a Meridiungulata-k közé tartoztak, mely emlős csoport endemikus volt Dél-Amerikában, ám a jégkorszak végén teljesen kihaltak. Macrauchenia is ide tartozott.
Velizar Simeonovski alkotása

Forrás:


Kérész genom mondja: Nem biztos
Amikor a rovarok szárnyának eredetéről van szó én eddig vagy vállvonásba futottam, vagy abba, hogy kopoltyúkból lettek. Új felfedezést Craig Macadam publikálta az Egyesült Királyságban lévő nonprofit rovarvédő szervezet entomológusa. Kérészek hasonlítanak legjobban a mai fajok közül az egykor élt rovarokra melyek meghódították a szárazföldet és levegőt. DNS vizsgálat okozott némi gondot. Ugyanis a mintavétel ilyen kis lényekből, hát enyhén nehéz. Így több egyed szükséges a vizsgálathoz használható mintához. Így viszont lesznek eltérések. Ennek mérséklésére fogságban szaporított egyedeket használtak.
Kérész lárvák kopoltyújának vizsgálatánál kiderült, hogy ez egyben érzékelőszerv is, amolyan „orr”. Lehetséges, hogy ennek révén képesek összehangolni a felnőtté válásnál lévő rajzást, az átalakulás megkezdését. (Érzékelik, hogy a fajtársak neki kezdtek, így ők is neki kezdenek.) Támogatott az, hogy a szárnyak kopoltyúkból lettek, viszont a kopoltyúk eredete lehetséges, hogy a lábakhoz vezethető vissza. Ezen a ponton az is felvetül, hogy kopoltyúk és szárnyak eredete közös és nem egymásból fejlődtek ki. Ehhez további vizsgálatok szükségesek.
Isabel Almudi fotója

Forrás:


FISH!
2016-2017-ben antarktiszi Seymour-szigeten feltártak két Pelagornithidae-hoz tartozó állkapocs töredéket. Ami egy, mert hal. IAA-PV 175 valóban Pelagornithidae-hoz tartozhat, míg a IAA-PV 823 csontos hal állkapcsa.
Oculudentavis után újabb szintet értünk el. Rendben, annyira nem igaz, mivel az Oculudentavis esetén egy egész fej megmaradt borostyánban és így is kétséges az állat besorolása.

Forrás:


Mamuttemető Mexikóváros külterületén
A mexikói Felipe Ángeles nemzetközi repülőtér építése közben az INAH munkatársai különös felfedezést tettek. A gyarmatosítások előtti időből származó őslakos temető mellet kolumbiai mamutok csontjaira is bukkantak. A vizsgálatok során kiderült, hogy a csontok különböző korú és nemű állatoktól származnak. A kutatók véleménye szerint a környék abban az időben a Xaltocan tó partja volt, ami remek lehetőséget biztosított az embereknek a mamut vadászatra. E lelőhely a közelében is találtak hasonló maradványokat. 10 km-re az építkezéstől szintén hasonló mennyiségű mamutcsontot találtak a kutatók két helyszínen is.

Forrás:


Tapír populáció vizsgálat fogak alapján
Az ősemlősök életének kutatásában kiemelkedő fontosságúak a fogmaradványok. Az egy fajhoz tartozó különböző típusú fogak vizsgálata kivételes lehetőséget biztosít az adott faj életkörülményeinek tanulmányozásába, esetleg az állat környezetére utaló jelekre is következtetéseket tehetünk. A fog kopottsága utalhat a faj táplálkozására, esetleg más területen (pl. egymás közti harc) való használatra. A mostani alany a Tapirus polkensis volt a Tennesse állambeli Gray Fossil lelőhelyről. A különböző korú állatok fogának vizsgálata azt mutatta ki érdekes módon, hogy a másfajta lombevő állatokhoz képest ezeknek a tapíroknak a foga nem mutat durva kopásra utaló nyomot, tehát lágyabb növényi részekkel táplálkoztak.

Forrás:


Amikor óriás menyétek kóboroltak Dél-Afrikában
A Fokvárosi Egyetem és az Iziko Múzeum szakemberi górcső alá vették, hogy az 5 millió évvel ezelőtti Dél-Afrikában hogyan voltak képesek a túlélésre a mai fajtársaikhoz képest gigászi menyétfélék (Mustelidae). A farkas méretű Sivaonyx hendeyi (vidraforma – Lutrinae, tehát vidra), és a leopárd méretekkel bíró Pleisogulo monspessulanus (Rozsomák rokona, régen feltételezték, hogy Gulo genusz része, tehát rozsomák genuszba tartoznak a Pleisogulo fajok.) lett a kutatás két kulcsfaja. Afrika menyétféléi ritkán kerülnek tudományos projektek górcsövei alá, Langebaanweg óriás menyétjei még ritkábban. Plesiogulo esetén fontos megemlíteni, hogy a Plesiogulo monspessulanus méreteiben jóval elmarad a Kenya és Etiópia környékén élt Plesiogulo botori-tól. Az 1960 és 80-as évek környékbeli ásatásai temérdek mennyiségű anyagot szolgáltatnak a Dr. Brett Hendey vezette Iziko-s kutatócsoport számára.
A vizsgálatok az említett környéken (West Coast Fossil Park) ragadozók egész garmadáját vonultatta fel: 20 faj került elő amik között van menyétféle, medve, sakál, hiéna, kardfogú macska, mongúz, cibetmacskaféle és egyéb hasonló állatkák.
A Sivaonyx esetén arra a következtetésre jutottak, hogy a ma is élő rokonaihoz képest sokkal több időt töltött a szárazföldön, és sokkal „durvább, keményebb” zsákmány fogyasztására is képes volt. A rákoktól kezdve a csontokig rengeteg táplálékforrást tudtak hasznosítani, hála robosztus fogaiknak. Az idők folyamán ezek az állatok egyre nagyobbak lettek, és méreteik akár egy fekete medve méreteivel is vetekedni tudott.
A Plesiogulo abban az időben eredményes vadászoknak számítottak Afrika szerte, azonban később az évmilliók során a hiénák, a kutyafélék és a macskafélék eredményesebbnek bizonyultak a versengés során. A Plesiogulo a mai rozsomák rokonaihoz képest egy igazi góliát. Akkorára képes volt megnőni akár egy leopárd, így eltörpülnek mellette a mai kutya méretű „torkosborzok”. A rozsomákok régebben világszerte elterjedt állatok voltak, azonban mára az északi félteke tundráira és tajgáira szorultak vissza.
Ezek a felfedezések rengeteget tudnak segíteni a tudósoknak abban, hogy tanulmányozni tudják azt az időszakot, mikor még nem a mai macska- és kutyafélék voltak a csúcsragadozók, és azok hogyan vették el a menyétféléktől az ökológiai fülkéket. A vidra esetén még kérdéses hogy most a tömpeujjú-vidra a mai rokona, vagy az ázsiai kiskarmú vidra áll vele közelebbi rokonságban. Ezekre a választ a későbbi ásatások adhatnak majd választ adni.
Maggie Newman alkotása

Forrás:


Kihalt tevefélék és Észak-Amerika ősi pusztaságaiból
Észak-Amerika kihalt teveféléi egy újdonsült kutatás során betekintést nyújthattak abba, hogy Amerika ősi ,,szavannáin" a környezeti és éghajlati tényezők milyen befolyással voltak az emlősfauna alakulására és összetételére. A mai szavannai területek javarészt a trópusokon helyezkednek el, azonban 18 millió évvel ezelőtt Észak-Amerika középső része a szavannákhoz hasonló területté alakult, ami az évmilliók múlásával a mai Serengeti-hez eléggé hasonló emlősdiverzitással büszkélkedő terület lett.
Ezt a kutatást a Bristoli Egyetem, és a Helsinki Egyetem szakemberei végezték, és eredményeiket a Frontiers in Earth Science-ben publikálták. A tanulmány lényege az volt, hogy mindkét fauna nagytestű patásainak a hasonló ökológiaifülkét elfoglaló képviselőit összehasonlították. Ezen az alapon Amerika kihalt teveféléit, és a Serengeti antilopjait kezdték összehasonlítania vizsgálat során. Az állatok csontvázának vizsgálata során a kutatók a különböző állatok közös jegyeire akartak rátalálni, ami talán segíthet egy jobb képet alkotni ezeknek a kihalt állatoknak a mindennapjairól. A vizsgálat végül azzal az eredménnyel zárult, hogy az észak-amerikai füves síkságok az afrikai szavannákhoz képest sokkal szárazabb helyek lehettek, amik az éghajlatváltozás során egyre csak szárazabbak lettek. Ennek köszönthetően lehettek képesek a tevék a terület fő növényevőivé válni.
Camelops, Alessandro Di Gregori

Forrás:


Első fosszilis fehér cápa „óvoda”
Mai fehér cápa nevelő helyek sem igazán ismertek. Nem hogy fosszilisak. Fehér cápák lassan szaporodnak, az utódokat bizonyos „védett” helyeken hozzák világra. Itt bizonyos mértékig nincs konkurenciájuk, így biztosabban tudnak fejlődni mint máshol.
Jaime Villafaña a Bécsi Egyetemtől fosszilis 2-5 millió éves fogakat elemzett az amerikai kontinens Csendes-óceán felé eső részéről. Fogak alapján megbecsülhető az állatok testmérete. Dél-Amerikából származó fogok esetén több a kisebb példány, sőt Coquimbo (Északi Chilei) esetén teljesen hiányoznak az ivarérett méretű egyedek. Tehát annak idején, mikkor a klíma melegebb volt, itt egy nagy fehér „óvoda” volt.
És itt jön el a paleontológia fontossága a mai természetvédelemben. Klímaváltozás van, melegedik a bolygónk. Mostani fehér cápa óvodák lehet megszűnnek a klímaváltozás miatt. Ellenben így meg lehet tippelni, hogy hol jöhetnek létre újak. Amennyiben megállítani vagy mérsékelni sem tudjuk a felmelegedést, a nagy fehéreket meg tudhatjuk menteni, a leendő óvodák helyének védelmével.
Képen eddig ismert nagy fehér óvodák helyei láthatóak.

Forrás:


Lágy vagy kemény héjú tojások?
Magzatburkosoknál nagy evolúciós lépés volt a tojás héj megjelenése, mely segített megóvni az embriót a kiszáradástól. Később a keményebb héj extra védelmet nyújtott, csökkentette a tojást elpusztítani képes ragadozók számát. Madarak és hozzájuk hasonló tojások esetén a kristályos kalcium-karbonát tartalom miatt jó eséllyel fosszilizálódnak. Ellenben lágy/bőrhéjú tojásokkal, mint amilyenek a Squamata-knak van. Ismert dinoszaurusz tojások három fő csoportra oszlanak: Hadrosauridae, Theropoda és Sauropoda. Ráadásul ezek túlnyomó többsége 145-66 millió éves időkeretből került elő. Az ismert tojások, ma élő fajok és közeli rokonok a krokodilok alapján evidens volt, hogy kemény héjú tojásokkal rendelkeztek a nem madár dinoszauruszok.
Mark A. Norell és munkatársainak kutatása alapján viszont nem ilyen egységes a helyzet. Kemény meszes tojások háromszor is kialakulhattak a Dinosauria-kon belül. Úgy 145 millió éve lehetett, hogy a meszes héjú tojások megjelentek (persze előbb is lehetett) ám egyes csoportoknál a légyhéjú tojások megmaradtak. Pl. Protoceratops esetén. Tehát Ceratopsia-knál lehetséges, hogy végig lágy héjú tojásokról beszélhetünk. Viszont ők madármedencéjűek, ahogy a Hadrosauridae-k, melyek rendelkeztek meszes héjú tojással. Mussaurus egy Sauropodomorpha és lágy héjú tojása volt, a későbbi Sauropoda-knak már meszes. Theropoda-k esetén pedig meszes héjú tojások ismertek.
Ez alapján az a valószínű, hogy a Dinosauria-k lágy héjú tojásokkal rendelkeztek eredetileg. Idővel pedig minimum háromszor is kialakultak a meszes héjú tojások. Tovább levetítve, pedig az Archosauria-k esetén is még alapjáraton lágy héjú tojásokról kell beszélni. Krokodilok esetén beszélhetünk meszes héjúakról. Viszont a Pseudosuchia-k esetén mikor jelent meg a meszes tojás héj, nem tudni. Tehát a mésztartalmú kemény héj nem homológ, nem alapvető bazális jegy az Archosauria-k esetén, csak négy csoport esetén ismert.



Antarcticoolithus
Nem egészen különálló hír, kapcsolódik a fentebbi tojásos témához elég erősen. Antarcticoolithus egy oogenus, tehát csak tojás alapján lett leírva az állat idén. Feltételezhetően egy Mosasauroidea tojásról van szó, mely az egykori antarktiszi tengerpart menti üledékben fosszilizálódott meg, így várt 68 millió évet. Mosasauroidea-k Squamata-k, tehát nincs meglepő a lágy héjú tojásban. Megközelítőleg futball labda méretű tojás, kicsit meglepő lehet, révén méretes, illetve eddig ezekre a tengeri hüllőkre, mint eleven- vagy legalábbis álelevenszülőrek gondoltunk. Főleg a későbbi fajokra. Bár elég erősek voltak a Mosasauroidea-k uszonyai, túlontúl alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, így nem valószínű, hogy a parton rakták volna le a tojásaikat, ahonnan ezt a tojást végül a hullámzás bemoshatta a tengerbe. Lehetséges, hogy vízbe rakták le a tojásokat, az utód pedig azonnal kikelhetett. Tehát már szinte állelevenszülésről beszélhetünk.
Viszont Mark A. Norell és csapata más véleményen van. Szerintük az is lehetséges, hogy dinoszaurusz tojásról van szó. Így a Mosasauroidea, mint tengerben szülő állat képe megmarad. Talány az talány marad, révén nincs embrió a tojásban.

Forrás:

Bejegyezte: dátum:
Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)