2019. július 27., szombat

The Isle: Problémák szigete

Hohó, problémák már pedig vannak. Személyes érintettségek, a fejlesztők közti hiszti vagy azok gyökérkedései. DinoStorm esetén legalább a magyar közösség elég negatív viselkedése a 18 év alattiakra korlátozódott.
Jó persze vannak itt azért pozitívumok is. Csak van nekünk egy Path of Titans nevű készülő hasonló játékunk, ami nagyon úgy fest, hogy ledózerolja a The Isle-t és annak világépítését. Mert ez is lenne. Elvileg a Primal Carnage és a The Isle egy világ.
Barátok közt cikk lesz ez úgy látom. Elő popcornt és kólát, vagy aki amit szeret és csapjunk a hiszti tenger által ölelt A Szigetre!
Megjegyzem, hogy az új patch-et megvártam volna a cikkel, de lehet azzal már nem is fogok játszani, olvashatjátok majd az okokat.


Nem jó mikor az ember elmondhatja azt, hogy már fél éve az az átlagos, hogy minden napra jut kisebb-nagyobb probléma, amit mások gördítenek elé. És persze ezek többsége szándékos rossz akarás. Ugyebár a JWE-t én lekalózkodtam, aztán én bűnös, idióta beszereztem eredetiben Steamen, összes DLC-vel együtt. Ezt hívják bűnös élvezetnek. Maradék pénzből pedig vacilláltam pár napig, hogy mit vegyek meg. Saurian vagy a The Isle? Nyári leárazásokkal megvettem a Sauriant. Futnia kellene a gépemen, de legalacsonyabb grafikai beállítások mellet sem hajlandó a főmenünél tovább menni. Szóval The Isle került megvételre és voltam olyan szerencsés, vagy talán inkább szerencsétlen, hogy bekerültem a törzs magyar közösségbe.


Tehát akkor a játékról
A játék régebbi verzióiról nem tudok nyilatkozni. Jelenlegi fő játékmódja a „survival”, választott állatunkkal fiatalként kezdünk és igazából annyi, hogy evés, ivás, menekülés/védekezés, pihenés (stamina töltés) majd kezdhetjük elölről, mikor valaki megöl. Fajtársban sem szabad bízni. Sajnos nagyon sokan vannak akik csak poénból ölnek. Pl. a Gallimimus elég erőset képes rúgni és sprintelés közben a rossz programozás miatt, mint valami gépágyú, olyan sebességgel rugdos. Szemtanúja voltam, hogy troll galli csak poénból akart megölni egy fiatal Triceratops-ot. Ritka alkalmak egyike volt, hogy játékost öltem. Kis trici fellélegezhetett.
Sandbox szerverek esetén minden állat választható és játszható. One in a Box egyik legnépszerűbb e terén. Van még a „progression”, bár ez nem használt különböző okokból. Régen ha minden igaz ez volt a fő játék mód. Így nyilatkozni sem tudok. 

Különböző szervereken különbözőek a szabályok. Mókás mikor egy „no rule” szerveren senki nem bánt senkit, míg egy komoly szabályrendszerrel rendelkező szerveren meg mindenki áthágja azokat és öl mindenkit. Szerverre való belépésnél általában megkapjuk a szabályokat zanzásítva, de leggyakrabban a szerverhez tartozó Discord szerveren találhatóak meg.
Vannak elég irritáló szabályok. Pl. mixpack (kevert falka) tiltása. Mikor az a hivatkozási alap, hogy ilyen a ragadozók közt nincs a valóságban… kacag a belem. Ad egy, ezek klónozott lények, nem is biztos, hogy van közük a valódi őslényekhez, ad kettő: Van rá valóságban precedens. Természetesen értem én, hogy egy tyranno és pl. allo kevert falka eléggé ütős. Elvégre T. rex bár nem okoz akkora vérzést és le kell ülnie staminát tölteni, viszont lábat képes törni harapással. Allo pedig egészen gyors és komoly vérzést képes okozni. Tulajdonképpen értem, hogy ragadozóknál mért nem engedik. Ez rendben van. De mikor pl. Triceratops és Parasaurolophus, sőt mondok jobbat: Semmilyen növényevő nem lehet másik fajú növényevővel. Az mi? Ezek sosem néztek természet filmet?
Arról nem is beszélve, hogy növényevő csak visszatámadhat, de hogy támadjon vissza mikor pl. a szabály az, hogy 3-s hangot kell a húsevőnek kiadnia (fenyegetés/támadás), ha támadni fog. Viszont ezt nem teszi meg, ergó nem támadó szándékú a szabály szerint, de attól még neki megy a növényevőnek. De van ahol nem is vagy kötelesség jelezni a támadó szándékot. Vagy az a szabály, hogy köteles vagy gondoskodni arról, hogy ha meghalsz, akkor tudjanak enni a hulládból. Tehát ne víz alatt halj meg, ill. ne vetődj le a sziklaszirten. Még én vagyok köteles arra, hogy a gyökér játékos járjon jól? 


Vagy mikor egy falkában lehet két felnőtt apex és egy fiatal. DE egy felnőtt és egy fiatal MÁR NEM. Szóval… megölik az egyik felnőttet, marad egy felnőtt és egy fiatal… KI LEHET BANOLNI ŐKET SZABÁLY SZEGÉSÉRT. Köszönöm szépen ezeket a magyarországi szabályokat…, mintha hazánkban találták volna ki őket.
Kellenek szabályok, csak sok szerver sokféle szabályt alkalmaz, gyakran elég WTF módon van összeállítva a szabályzat. Szerencsére én tökéletesen elvagyok más játékosok szekálása nélkül is. Mondjuk volt már kitiltásom. Még mikor elkezdtem játszani és nem volt még semmiféle játékstílusom. Akivel játszottam azt megölte egy T. rex, én meg megöltem a rexet. Kezdjük azzal, minek ment neki a rexnek… a másik viszont… ha van tetem a közelben nem lehet megölni a másikat. De könyörgöm… most komolyan megölik a csoport társad és te vigyorogj mellé és mond, hogy jó étvágyat? (Tény, a bosszú sem jó dolog. De ez se.)
Nem baj, másik esetben másik személlyel magasról tettünk ketten arra, hogy tilos a mixpack. Két carnoval végén már három T. rex-et neveltünk, azok már fiatal felnőttek voltak, kb. akkorák, mint mi… Olyan jó volt a kis totyogós még ölbe vehető kis rexet felnevelni olyan méretűre, mint amekkorák mi is vagyunk carnoval. És azon a szerveren nem volt global chat, ergó sehogy nem tudtunk velük kommunikálni, csak az 5 alap hanggal. Ez élmény volt. Mikor egyszer rákényszerültem, hogy megöljek alloval egy fiatal giganotot, az nem okozott semmi pozitív érzést. 
 
Kis rex nevelés
Arról nem is beszélve, hogy többször is bebizonyosodott, hogy még két apex-nek sem kell más játékosokat megölnie, hogy ne éhezzen. Nem egyszer volt, hogy a másik játékos magasról letojta, hogy ott az Avaceratops. Nem, neki engem kellett megölnie.
Jelenleg a játékban négy faj van ami AI/NPC, Velociraptor, Psittacosaurus, Orodromeus és Avaceratops. Ezekkel lehet játszani progression és sandbox módban. Survival esetén szerverenként eltér. Van szerver ahol ezeket még ingyen oda adják, de máshol meg kell venni. Szerver támogatás, vagy ha discord szerverükön fent vagy, akkor x-y módon ottani fizetőeszközt kaphatsz. pl. Dryosaurus futóversenyen még a tizedik helyért kaptam így 15 000 pontot Asura-n. Sőt, itt időnként csak úgy adnak 10 000 pontot.
Survival-ban sajnos az állatok fele nem játszható. Ennek van pár oka, hogy mért nem fejlődik a játék elég ütemesen. Ezek az állatok ilyen-olyan módon, fent említettek alapján megszerezhetőek. Illetve, lehetséges még a költés. Tehát akinek van pl. nőstény Ankylosaurus-a, mert pl. megvette azon a szerveren, az mást ki tud költeni, és így ingyen megvan. Viszont a fióka anky is úgy néz ki, mint a felnőtt, a survival-ban elérhető állatoknak eltérően néznek ki a különböző életstádiumu egyedei. Sajnos nem lehet költeni Albertosaurus-szal vagy pl. Puertasaurus-szal. Sőt ez utóbbival az ehető bokrokból is nem nagyon lehet enni. Tehát megszerzed, hogy lassan éhen halj.

Természetesen, ha kiköltöttek és anky vagy, akkor halál esetén nem tudsz Ankylosaurus-t indítani. Igen, halál esetén lehet mindent elölről kezdeni. Az sem megoldható, hogy veszély esetén azonnal kilép a játékból az ember. Ekkor még jó ideig ott lesz a karakter, vagyis megölhető. Kilépésnél meg kell várni, hogy a számláló visszaszámoljon. Ez szerverenként eltér mennyi idő, van hogy egy perc, van hogy 20 másodperc.
Kilépésre való várakozást éppen ezért célszerű susnyásban megejteni, leülve vagy ambush-ban. Kétlábú állatok képesek erre a „lopakodásra”. Bár tény, hogy némely állat esetén elégé unrealisztikus. Ambush-ban az állatunk lekuporodik és úgy képes lassan haladni, a nagy ragadozók léptei sem olyan hangosak ilyenkor. (Az megint más kérdés, hogy valóságban észre se vennénk egy T. rex lépteit.) Stamina-nknál megjelenik egy jel, mikor képessé válunk így a gyors sprintelésre. T. rex is elég gyors így rövid távon. Herrerasaurs pedig… csuhaj. Ambush-ra képes növényevőknek nincs így sebességbónusza, sőt Carnotaurus-nak sincs. Bár ő a herrera után a második leggyorsabb.
Eltér az állatok sebessége, víz és étel szüksége, támadási ereje, gyógyulási sebessége, vérzés megszűnési ideje. Igen, vérzés. Ha nem vigyázunk, akkor elvérzünk. Le kell ülni, ha minél előbb meg akarunk szabadulni a vérzéstől. Persze a vérzés okozójának pedig könnyű célpont lehetünk így. Némely ragadozó inkább véreztetésben jeleskedik, míg másik harapása erős, de gyengébben véreztet. T. rex harapása lábat is tör, de vele egy méretű Giganotosaurus-hoz képest gyatra véreztető. Illetve séta közben a stamina nem töltődik nála, míg giga esetén igen. Általánosságban elmondható, hogy a rex 1v1-ben jobb, mint a giga. Ellenben én gigával öltem már rexet. 

Ember azt gondolná, hogy a nem survival dínók jobbak, mint mit lehet survivalban indítani. Helyzet, hogy nem igaz. Austroraptor bár gyors, lassan tölti a stamina-t, gyengén harap és gyatra vérzést okoz. Stegosaurus, Therizinosaurus és Albertosaurus nem képes szagolni, így csak látásunkra hagyatkozhatunk víz és élelemkeresés terén. (Igen, ez játék hiba.) Acrocanthosaurus nagyon lassan gyógyul, bár gyors és nagyon jól fordul. Ezek az állatok idővel elérhetőek lesznek majd rendesen is. Idővel... 

Új patchben pl. a Stegosaurus és Spinosaurus kap alapos felrázást és lesz elérhető survival módban. Austroraptor és Herrerasaurus is előlép survival-ban alapból választható dínóvá. Új állatként jön a Deinosuchus és Pteranodon.
Gondolom szeretnétek egy listát, mik vannak jelenleg a játékban. Ám legyen. Ez az ami jelenleg a játékban van. Jövőben lehet, hogy az acro pl. AI lesz, és nem lesz alapesetben sose játszható, csak ha a szerver admin megadja. Illetve mikre lehet még számítani. Eredetileg én itt egy táblázatot szerettem volna, de sok állat későbbi behozatala kétséges. Így csak felsorolás lesz. Jelenleg survival módban elérhető állatok: Diabloceratops, Dryosaurus, Gallimimus, Maiasaura, Pachycephalosaurus, Parasaurolophus, Triceratops, Allosaurus, Carnotaurus, Ceratosaurus, Dilophosaurus, Giganotosaurus, Suchomimus, Tyrannosaurus, Utahraptor.
Jelenleg játékban lévő és szerver adminok által elérhető, illetve játékosnak „adható” állatok. Illetve sandboxban is elérhetőek: Ankylosaurus, Avaceratops, Camarasaurus, Orodromeus, Puertasaurus, Shantungosaurus, Stegosaurus, Psittacosaurus, Therizinosaurus, Acrocanthosaurus, Albertosaurus, Austroraptor, Baryonyx, Herrerasaurus, Spinosaurus, Velociraptor (AI)
Csak a játék fejlesztők által érhetőek el jelenleg: Quetzalcoatlus, illetve láttam képet, hogy már most a Brachiosaurus bent van így a játékban. Illetve az összes „mutáns”. Type-H - Hyperendocrin, Type-M – Magna, Type-N – Neurotenic, Type-T – Tissoplastic, Type-D – Dermatotum.
Érkező állat a Deinosuchus és Pteranodon. Rajtuk kívül még jó pár állat van tervben. Viszont a játék fejlődési üteme alapján ezek játékba kerülése eléggé a jövőben esedékes, ha egyáltalán bekerülnek. Ilyenek pl. Kentrosaurus, Plateosaurus, Compsognathus, Monolophosaurus, Rugops. A Titanoboa tervben volt, de animációit nem tudták rendesen megoldani, nem ARK szintű „tessék, lássék” animációkat akartak, így inkább kukázták az állat játékban való szereplését. Úgyszintén jövőben érkező dolgok pl. a kannibál vagy Tissoplastic Reaper. 
Hyperendocrin Giganotosaurus

Lore
Konkrétan a történetről nem sokat tudni. Elvileg összevonható a Primal Cernage-dzsel. Ez alapján a Primal Carnage-ben a Tyrannosaurus lehetséges, hogy Magnatyrannus vagyis Type-M. A különböző fertőzésekről sem tudni, mi fán teremnek. Type-D lényegében "zombivá" teszi az fertőzötteket, élnek (legalábbis remélem, hogy nem élőholtakat akarnak a játékba), de folyamatosan rothadnak. Type-N szinte „pszichés” képességeket ad a fertőzötteknek. Tissoplastic Reaper egy denevér szerűség, míg a Cannibal és Neurotenic Mastermind pedig fertőzött ember.(elvben) Novaraptor a Phoenix Technologies hibridje. Primal Carnage és The Isle merőben eltérő játékok. Így a lehet a Phoenix Technologies is csinált más huncutságokat a Novaraptoron kívül. Viszont az Apollo Engineering eléggé elvetette a súlykot, mint láthatjuk. Colossus ami kb. egy „hüllő King Kong”. A Matriarch-ról ne is beszéljünk. Lehet ezt teljesen mellőzni fogják a játékból. (Ha egyáltalán be tudják fejezni…) Erről a dologról nem lehet sokat tudni. Lehetségesen ha megjelenik, akkor a környező állatok nem ölheti egymást, mert képes őket kontrolálni. Ez mondjuk magyarázat lehet, hogy a különböző fajok a Primal Carnage-ben mért dolgoznak össze. 


Emberek játékban való megjelenése is érdekes. Főleg, hogy nem játszhatóak még. A bennszülöttek primitív eszközökkel vannak felvértezve, a zsoldosok szigetre érkezésének oka még ismeretlen. Cég vissza szeretné nyerni a kontrolt? Vagy ezek nem is az Apollo zsoldosai? Nagy világban is beütött a gebasz? Pl. a fertőzések kiszabadultak? Illetve mi a helyzet a balansszal? Valljuk be, egy rendesen felszerelkezett különítménynek a valóságban nem okoznának gondot a különböző fertőzések által mutált állatok se. Szóval egy lövéssel kilométerekről nem csak sima Tyrannosaurus de Hyperendocrin Tyrannosaurus is elintézhető a valóságban. Valóban, ehhez páncéltörő fegyver kell, de reálisan nézve, ilyenekkel is rendelkeznének a szigetre érkező fegyveresek a valóságban. Kicsit unfair játék élmény lenne, hogy 8 óra alatt nehezen felnövesztett rex-ünket a messzeségből egy lövéssel lőnék agyon. Tehát kell balansz, viszont mi lenne a lore béli magyarázat? 
Korai koncepció

Kezdődjék az internet dráma
Tulajdonképpen hogy is lehet már 200 órám a játékban, ha alapvetően a játék tartalma kimerül abban jelenleg, hogy felnövök az állattal és eszek/iszok? A társaság, akikkel játszuk. Ez nagyot tud rajta dobni. Egyedül nem jó a játék, nekem legalábbis. El lehet bóklászni, de egy idő után unalmas.
Cikkből eddig lejöhetett, hogy én alapvetően nem ölök más játékosokat. Volt, hogy megöltem Giganotosaurus-szal T. rexet, akkor mikor már kikristályosodott, hogy én békés játékos vagyok. Ő támadt rám. Nem volt könnyű, én az elejétől kezdve úgy voltam vele, hogy úgy is megöl, hisz el tudta törni a lábam. Én nyertem. Ez mért volt fontos?
Nem keresem a konfliktust. Első magyar közösség ahova bekerültem, az rövid időn belül szétvált. Mikor meséltem a többi szerkesztőnek, akkor Davos annyit kérdezett: „Már megint mit csináltál?” A nagy hisztivihart én konkrétan átaludtam. Nem baj, meghívtak a másik csoportba, ami aktívabb és lett külön Isle szerver is. Elég sok probléma ütötte ott fel a fejét, mikbe naná, hogy belekerültem. 

Igazából köntőrfalazás nélkül: Ki lettem banolva abból magyar közösségből, mert többször is jeleztem, hogy nem kellene tizenéveseknek (lányoknak) úgy irogatni, mintha pedofilok lennénk. Vagy pl. holokauszttal viccelődni, náci jelképeket használni… Utolsó csepp az volt, mikor két admin (pontosabban 2 az 1 ellen lett végül) vitába került. Én pedig az egyedül lévő mellé álltam, mivel neki volt igaza teljes mértékben. Ekkor lettem kibanolva.
Terjedelmes cikk és végig gondolva ennek a cikknek a sokszorosát meg lehet írni arról, mik történtek. Nem csak velem volt „probléma”. Mármint utána jártam pár esetnek, és nem a kitiltottak voltak a hunyók. (Jó persze, nem minden esetben.) Igazsághoz hozzátartozik, hogy van pár rendes staff akik csinálják a dolgukat (ilyen mellett álltam ki), vannak akik szimplán hát igen. A többi meg nem foglalkozik a problémákkal.


Konklúzió: Ha élvezed a magányos játékot, az jó. Ha tudsz angolul, az jó. Ha megvan a magad társasága kikkel játszol az jó. Ha így nagyobb társaságot szeretnél, nem mondhatom, hogy ne lépj be ide. Elve nem írtam neveket stb.. Szerintem így is magukra ismernek, ha megtudják, hogy ez le lett írva és a hisztivonaton nincsen fék, mint tudjuk. Eléggé orosz rulett ez most, mert két magyar Isle szerver van és én az egyikről beszéltem… 

De nem kell félni, nem csak a magyar játékosbázisban mennek az intrikák, egymás hátba szúrása, gyökérkedés stb.. A másik magyar szerver egyik adminja mondta el a történetét, hogy Dondiék… Dondi az Isle fejlesztőinek fejese, hogy gyökérkedett, hogy Hyperendocrin-nekkel hogy ölték a szimpla játékosokat, csak úgy. Mikor jelezte ezt nekik, hogy nem kéne, akkor kibanolták a hivatalos discordról.
The Isle azért fejlődik lassan mert, eredetileg Stomping Land… mint tudjuk ez nem létezik. És az utód The Isle is sokszor eléggé átalakult. Mért? Elég gyakran cserélődnek a fejlesztők. Hogy mért? Fentebbi példa alapján sejthető lehet.
The Isle felkötheti a nadrágját, mert jön a Path of Titans, volt Isle fejlesztőkkel, és már most garantált a sikeres pénzgyűjtés, révén minimumot már teljesítették mikor ezt írom. Míg a The Isle annak idején elhasalt Kickstarter-en. 

Összegzés
Nem vitatom el, hogy a játék sok szép órát szerzett nekem, de be kell látni, hogy vannak gondok. Viszont azt is, hogy a The Isle nélkül nem lenne Archotek és a készülő Path of Titans se. Révén a The Isle mutatta meg, hogy igenis jó játék lehet az, hogy órákon át dínóként csak a tájon barangol az ember. Érdemes-e megvenni? Azt mindenki döntse el maga. Elég negatívra sikerült amit írtam, viszont én nem bántam meg, hogy megvettem teljes árban. Viszont igen a Path of Titans-t én is megtámogattam jó pár forinttal. Sajnos nem véletlenül. Addig is marad a The Isle. Bár cikkemet úgy kezdtem, hogy az új patch-csel lehet már nem is fogok játszani, ez azért nem igaz. Vagy de, ha a nyárra ígért patch a Path of Titans kézhez kapása után jön. Sajnos így fejlődik a The Isle. 





Források:
Játék maga
Különböző források, pl. lore videók

1 megjegyzés:

  1. A Type-D nem hivatalos, "Így a lehet a Phoenix Technologies is csinált más huncutságokat a Novaraptoron kívül." tulajdonképpen igen vannak láthatatlanná váló raptorok a játékban amik "hunt raptor" néven futnak ezeknek a teste korom fekete alapból világító fehér szemmel mikor nem álcázzák magukat amit még megemlíthettél volna az az hogy az Atrium-C (egy ilyen "madárház" féle pálya a primal carnageben ahol lehet aktiválni az egy protokollt ami során a bunkernek szépen lassan elkezd lezáródni az ajtaja és aki nem jut be (állat vagy ember) az kívul elpusztul az ajtó lezáródása során ez a pálya is említésre került a the isle-ban a töltőképernyőnél mikor még rövid leírásokat is adott ez szerint hyperendocrinek tárolására volt kialakítva illetve meg volt említve egy másik töltő képernyőn "Big Alfie" amit a pc:e egyik pályáján egy épületben található kis táblán lehetett olvasni a Quetzalcoatlus anatómiája mellett meg még van 1-2 ilyen apróság.

    VálaszTörlés