2020. december 10., csütörtök

"Rövid hírek" 21.

Mostani csokor tartalmaz pár érdekes dolgot. Rendben, mindegyik tartalmaz ilyet, ellenben a mostaniban van egy publikáció mely a blog kezdeti idejében felvetett egyik dolgot erősíti meg. E mellett a Spinosaurus-hoz is jön kis újabb variálás. Illetve őslénytani blog, de egy mai állatos információ is ide lett ráncigálva, révén van ráhatásra az eddig kialakult képre.

Ismét kis kulisszatitok szerűség: Volt már szó, hogy a blog motorja ami a bejegyzések formázásáért felelős nem éppen a legjobb. Nos kapott egy újítás, mint látható bekezdéseket nagyobb térköz választja el automatikusan, ez ennek köszönhető. Ellenben a régi hibák még mindig élnek. Zniw bemutató cikk esetén a felvezető szövegnél a képet úgy alsó hangon ötször kellett újra betennem, igazítanom, szöveget formáznom, hogy jó legyen. Végig ugyan azt a sémát követve, hogy nagy kegyesen a papírforma szerinti dolgot hajlandó legyen megcsinálni. Bár mostanság nem észleltem azt, hogy publikálás után plusz sorközöket tenne be a blog csak úgy a szövegbe. Esetleges hibákért így elnézést előre is, nem mindig rajtunk múlik.

Emily Stepp alkotása, variációk a Spinosaurus-ra.

Krétakori vakkígyó

A vakkígyók (Typhlopidae) a kígyók alrendjének legrejtélyesebb evolúciós úttal rendelkező családja. Az alig fél métert elérő hüllők fosszilis anyaga hiányos, a legkorábbi ismert maradványaik a kései paleocén és a korai eocén közötti időszakba nyúlnak vissza, úgy 56 millió évre. A genetikai vizsgálatok alapján azonban maga a család már 160-125 millió évvel ezelőtt elszakadt a többi kígyó csoporttól és külön fejlődött. Brazília területén viszont rátaláltak a legújabb fosszilis fajukra a Boipeba tayasuensis maradványaira, ami a késői kréta időszakban élt. Ez a felfedezés sok hasznos információval szolgált a csoport evolúciójával kapcsolatban. Először is bizonyította, hogy már a mezozoikumban megjelentek Gondwana, a déli szuperkontinens területén, másrészt maga az állat egy méter hosszú volt, ezzel nagyobb mint a ma élő rokonai, ami arra utal hogy az üreglakó életmód miatt csökkent a vakkígyók mérete.

Jorge Blanco alkotása.

Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004220310312
- CRETACEOUS BLINDSNAKE FROM BRAZIL FILLS MAJOR GAP IN SNAKE EVOLUTION


Új Gastornis faj

A délnyugat-franciaországi Saint-Papoul település közelében található egy agyag lerakódás mely gazdag kora eocéni gerinces fosszíliákban. Az itt talált Gastornis leleteket a parisiensis fajnak tulajdonították, ellenben az 2018-ban előkerült szinte teljes állkapocs morfológiai vizsgálata alapján viszont új fajról van szó. Ez alapján az eddig itt talált Gastornis maradványok is ehhez az új fajhoz tartozhatnak.

Gastornis laurenti „kizárásos alapon” csak úgy, mint a többi Gastornis faj növényevő volt. Melyre a maradványok izotópos vizsgálata révén jöttek rá. Walking With Beast után került erre a kutatásra sor.

Csak illusztrációként egy másik faj, Liam Elward alkotása.

Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699520300863
- Description of a new species of
Gastornis (Aves, Gastornithiformes) from the early Eocene of La Borie, southwestern France
https://www.deviantart.com/prehistorybyliam/art/Gastornis-781684885


Mi megmondtuk: Nem haldokoltak

Szóval kijött egy tanulmány a Bath-i Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeumnak hála, mely alapján a dinoszauruszok nem haldokoltak a kréta végén. Több kutatás is arra jutott annak idején, hogy már eleve elbukó félben voltak, ám ezek téma megközelítése kétséges, illetve hibás volt. Például fajok számát vették alapul, holott a felfedezett fajok száma csak része vagy töredéke csupán az egykor ott élt faunának és számos ilyen tanulmány után még kerültek elő új fajok. A tanulmány figyelembe veszi az új kutatási eredményeket és arra összpontosít, hogy új fajok jelentek-e meg, illetve mekkora volt a diverzitás. Szóval a helyzet, hogy korántsem voltak hanyatlófélben, csupán csak nem volt elég ismeretanyag, illetve nem volt jó a megközelítés.

Megjegyzés: Blogon két cikk is volt a T. rex ökoszisztémájáról. Ezeket már nem szívesen vállalnám fel. Elég amatőr munkák. Ellenben a cikkek írásánál kibukott pár dolog, hogy még a T. rex által szinte minden ragadozói ökofülke által leuralt Észak-Amerika sem volt olyan szegényes faunájú. Emlékszem, láttam olyan dokumentum filmet, amiben kimondták, hogy a kihalás előtt voltak dinoszauruszok Észak-Amerikában és Ázsiában még úgy ahogy és sehol máshol. Nos ez úgy ahogy van téves. Köszönik szépen de jól vannak. Vagyis jól voltak.

Két Triceratops és Pachycephalosaurus faj nem élt egy időben, ellenben egész jó szemléltetőnek. Észak-Amerika más tájain további dinoszauruszuk is éltek, mint pl. az Alamosaurus.

Forrás:
https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.201195
- Dinosaur diversification rates were not in decline prior to the K-Pg boundary

https://www.bath.ac.uk/announcements/new-analysis-refutes-claim-that-dinosaurs-were-in-decline-before-asteroid-hit/

https://twitter.com/tyrannoraptoran/status/1330555595024343041
- Kép forrása.


Bagualia alba

A jura elején (190–174) több Sauropodomorpha csoport is nem tisztázott okok miatt kihalt. (Fosszília hiány miatt nem tiszta a kép.) Az Eusauropoda-kat nem vagy nem jelentősen érintette ez. Az argentínai Cañadón Asfalto-medence ezt a hiányosságot szűkíti. 184-180 millió éve feltehetően a déli féltekén vulkanikus esemény sor volt a Földön. A Bagualia ezt követően élt 179 millió éve, jelenleg ismert legkorábbi Eusauropoda volt. A „kisebb” kihalási hullám keretében átalakult a növényzet, szárazabb és melegebb éghajlaton cikászok, páfrányok és ginkók háttérbe szorultak a tűlevelűek javára. Bagualia ehhez alkalmazkodva a későbbi Sauropoda-kra jellemző fogazattal rendelkezett, amivel a szívósabb növényeket is megkopaszthatta.

Alkotó J. Gonzalez.

Forrás:
https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2020.2310
- Extinction of herbivorous dinosaurs linked to Early Jurassic global warming event

https://www.sciencenews.org/article/long-necked-dinosaurs-sauropod-jurassic-herbivores


Montana Dueling Dinosaurs

Annak idején volt cikk róla a blogon. Idő közben a kezdeti „hájp” elhalványult, nem új Ceratopsia és nem is Nanotyrannus, mint önálló genus. Egy Triceratops horridus-t és fiatal Tyrannosaurus-t tartalmaz a lelet. Jogi csatározások után számtalan adományozónak hála nem publikus összegért a leletet az Észak-karolinai Természettudományi Múzeum megvásárolta. A múzeum 2022-re bővülni fog és ebbe ez a lelet is bele tartozik.

A leletet még 2006-ban Montanaban, Garfield megyében magánterületen találták nem hivatásosok. Ezután évekig volt raktárban, múzeumok közül nem akadt rá vevő. Gondot jelentet, hogy hivatásosok közül nehezményezték a feltárást. USA-ban amúgy magánterületen talált ősmaradványokkal való kereskedelem legális. 2013-ban megpróbálták elárverezni, de 6 millió alatt nem akartak túladni rajta, így ismét raktárba került. 2016-ban a múzeum végül érdeklődött a lelet iránt. Jogi procedúra viszont még nem tehette rá a kezét. A gond ott volt, hogy 2005-ben a lelőhelyül szolgáló magánterület gazdát cserélt, ellenben az ott lévő esetleges ásványi kincsek tulajdon jogai maradtak az eredeti tulajnál. És itt jött a gond, hogy most kié is a két állat maradványa. 2018-ban a bíróság az előző tulaj javára döntött, így a leletben többségi tulajdonrészt szerzett.

Ez az ítélet komoly érvágást jelentett volna a paleontológiának, révén precedensként visszamenőleg ősmaradványok fölött tulajdon jogot követelhetnének ki az illetékesek, illetve további feltárások lehetővététele igazi jogi rémállómmá vált volna. Végül sikerült 2020 májusában kiharcolni, hogy az ősmaradványok ne ásványi kincsként legyenek kezelve, így az aktuális terület tulajdonosokat illetik meg. Így végre lehetővé vált, hogy eladhassák a múzeumnak.

Pár megjegyzés:

Stan-t bírósági ítélet miatt el kellett adni és nem ismert a vásárló kiléte aki megvette 31,8 millió dollárért. Dueling Dinosaurs lelet legalább múzeumhoz került ez üdvözítő. De sok szakértő fél, hogy megnőhet az USA-ban (és húzhatja a világot magával) a fosszília kereskedelem és annak illegális része. Thomas Carr szerint úgy 40 Tyrannosaurus lelet (egyed) van magánkézben.

Lindsay Zanno az Észak-karolinai Állami Egyetemről már vizsgálat alá vette a leletet, ám még csak a hosszas kutatás kezdődött el. Ő személy szerint még elfogadja, hogy a Nanotyrannus létezett.

Clayton Phipps a Dueling Dinosaurs egyik megtalálója, aki elvben szerepel a Discovery Channel -féle Dino Hunters műsorban, aminek a megnevezése „reality TV show”, tehát nem dokumentum film, minőségileg pedig abszolút. Oldalunkon már írtunk róla, hogy internetről pénzért letölthető modellpakkot használtak fel, mely modellek hitelessége kritikán alulinak is mondható. Két ujjú Giganotosaurus, Spinosaurus láb melynél négy helyett csak három ujj éri a talajt és… tűzre az egésszel. Ezért se néztem meg egy részt sem...

Forrás:
https://www.nationalgeographic.com/science/2020/11/dueling-dinosaurs-fossil-finally-set-to-reveal-secrets/

https://naturalsciences.org/calendar/news/north-carolina-museum-of-natural-sciences-to-receive-the-dueling-dinosaurs/


Nem csak a gyíkoknak

Arizonai Állami Egyetem és a Louisiana Állat- és Halgazdálkodási Tanszéknek hála tudjuk immáron, hogy a fiatal aligátorok képesek farkuk egy részének visszanövesztésére, akár testhosszuk 18%-ának. Természetesen más hüllőkhöz mérten nem olyan „jól” ahogy a képen is látszódik. Ellenben ez is sokkal jobb, mint a semmi, révén a farok úszásban fontos szerepet játszik ezeknél az állatoknál.

Őslénytani blog révén néha szoktunk mai állatokról is hírt adni, hiszen valójában nincs határvonal a mai fajok és őslények közt. Felvetül a kérdés, hogy a farok regenerációs képessége homológ tulajdonság-e a hüllőknél. Ha igen, akkor meg volt-e még mondjuk a dinoszauruszoknál, révén mai madaraknál nem ismert. (majdhogy nem farok híján) Ha pedig nem homológ ez a képesség a hüllőknél, hogyan alakult ki többször is? Mindenki jól tudja a gyíkok végső megoldását, a farok eldobást a meneküléshez, mely Mesosauridae-knál is jelen volt. Ezen túl ez a tény az emberi orvostudomány számára is fontos lehet. (Hihetetlen, hogy minden hasonló hírhez az ilyesmit hozzá biggyesztik.)

Forrás:

https://www.eurekalert.org/pub_releases/2020-11/asu-njl112320.php
https://mobile.twitter.com/OberstarPatrik/status/1331134360129564673


Nincs menekvés

Ferromirum oukherbouchi nevű cápa mai Marokkó területén élt 370 millió éve. 84 centis mérete nem túl impozáns. Kiváló állapotban megmaradt koponyájának és CT-nek hála roppant egyedi harapás mechanizmusát sikerült megállapítani. Nyitott állapotban az állkapocs felépítésének hála a régebbi fogak kifele álltak, míg csukott állapotban befele, így csapdába ejtve a prédát. Mai cápáknál az új fogak hátréb, míg a régebbiek előttük vannak „nem sok” hasznuk van. Ezzel a mechanizmussal a „nem használt” fiatalabb élesebb fogak függőleges pozícióba kerültek így aktív használatba.

Alkotó Christian Klug.

Forás:
https://www.livescience.com/ancient-shark-nightmare-jaws.html


Erythrovenator jacuiensis

Új brazíliai Theropoda a jelenleg ismert legkorábbi képviselője a csoportjának. Az állat combcsont felső része által lett leírva. Bár elég kevésnek tűnhet, eddig ismert korai Theropoda-khoz és más dinoszauruszokhoz hasonlítva jelentősen eltér. A Candelária Formációban egyik legelterjedtebb állat a Siriusgnathus nevű Cynodontia volt. Ismereteink alapján Therapsida-k által „uralt” élőhelyen élt.

"cisiopurple" alkotása.

Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981120305691
- A new theropod dinosaur from a peculiar Late Triassic assemblage of southern Brazil
https://www.deviantart.com/cisiopurple/art/Erythrovenator-862512853 


Paleopatológia és a Majungasaurus

2005-előtt gyűjtött maradványok folyamatos vizsgálata újabb és újabb példákat szolgáltat, milyen sérüléseket viseltek el az állatok életük folyamán. A FMNH PR 2836-os egyed közel teljes csontvázán számos nem halálos, gyógyult sérülés található.

Arccsontok, alsó állkapocs, bordák gastralia, csigolyák és bordákon is különböző gyógyult (pl. törés, ízületi gyulladás) sérülések találhatóak. Egy nyaki csigolyán gyógyult/részlegesen gyógyult fognyomok is vannak. Tényleges halál oka nem egy sérülésre vezethető vissza. Feltehetően „hógolyó hatás” vezetett az állat halálához. Egy sérülés nem gyógyult még eléggé mikor újabbak érkezettek és a szervezet leterhelődött, mi végül a halálhoz vezethetett.

"Anuperator" alkotása

Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667120302391
- Paleopathology in a nearly complete skeleton of Majungasaurus crenatissimus (Theropoda: Abelisauridae)
https://www.deviantart.com/anuperator/art/Dead-Dino-Rising-828142760


Falcatakely forsterae

Elvileg magyar médiában is lejött, mint kréta kori „madár”. Nem Aves (madár), hanem Enantiornithes. Bár nem lennék meglepődve utóbbi 5-10 év felfedezései miatt a „madár” definiálása nem lenne elég sziklaszilárd. Elvégre nincs éles határvonal a madarak és nem madár Dinosauria-k közt. Illetve mi a krokodil „dilemmához” is hasonlatos lehet. Révén az Euornithes igaz/valódi madarat jelent, ide tartozik az Aves amit pedig madárként kezelünk…. Viszont az Ornithothoraces-ben, „mint testvér csoportok” van az Enantiornithes és Euornithes, tehát a Falcatakely egy nem madár dinoszaurusz. Bár publikáció is madárként kezeli inkább. Avialae madárként kezelése pedig érdekes lenne, mert akkor Balaur és Yi is madár lenne. Linkelt médiás hírben egyik szakember (Alan H. Turner) az Archaeopteryx-re, mint „első madárra” hivatkozik. De a madár azaz Aves.

Ez a varjú méretű állat a késő krétakori Madagaszkáron élt. Csőre hasonló és ez alapján feltételezhetően hasonló életmódot élt, mint a mai tukánok. Ilyen szintű specializáció nem ismert a mezozoikumi „madaraktól”. Állat egy részleges koponya maradvány által lett leírva. Nem mindegyik csont töredéket lehetett eltávolítani a kőzetből azok törékenysége miatt, így CT-t hívtak segítségül ezek vizsgálatához.


Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41586-020-2945-x
- Late Cretaceous bird from Madagascar reveals unique development of beaks

https://news.stonybrook.edu/alumni/prehistoric-bird-fossil-offers-clues-to-evolution/

https://novataxa.blogspot.com/2020/11/falcatakely.html


Spinosaurus folytassuk a kálváriát

Scott Hartman munkássága alapvető dolog ma már annak ki őslényekkel foglalkozik. Igyekszik minél pontosabban az őslények csontvázát megalkotni, e képei pedig elérhetőek weboldalán. Egy négy részes cikksorozatot publikált az oldalán, melynek talán nagyon velősen a lényege, hogy hiába van sok leletünk az állatból eltérő korú egyedek miatt torzul a kép és pár lényeges ponttól nincs leletanyag. Így a vitorla és a farok ívelése sem mondható biztosra.


Forrás:
https://www.skeletaldrawing.com/home/road-to-spinosaurus-iv-not-your-fathers-jp3-osaurus11282020
https://www.skeletaldrawing.com/home/the-road-to-spinosaurus-iii-of-chimeras-and-leg-proportions11262020

https://www.skeletaldrawing.com/home/the-road-to-spinosaurus-ii-known-unknowns11252020
https://www.skeletaldrawing.com/home/the-road-to-spinosaurus-i-megalosaur-skulls


Szemezgetés:

https://cosmosmagazine.com/history/palaeontology/volcano-link-to-end-of-triassic-extinction/
http://www.sci-news.com/paleontology/end-triassic-mass-extinction-slightly-later-09070.html

Triász végi kihalás és part menti mikróba „szőnyegekről”. (Szemléltető kép nem túl hízelgő.)

 

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0960982220315116 - Feathered dinosaurs

Egy újabb publikáció a tollakról, ahol a Pterosauria-k is potenciálisan tollasnak kezelhetőek.


https://journals.library.ualberta.ca/vamp/index.php/VAMP/article/view/29366/21423 – A chasmosaurine ceratopsid premaxilla from the basal sandstone of the Hell Creek Formation, Montana

Egy Chasmosaurinae premaxilla dokumentációja. (Triceratops nagy eséllyel.)


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.24567 - Paleoneurology of Baurusuchus (Crocodyliformes: Baurusuchidae), ontogenetic variation, brain size, and sensorial implications

Négy Baurusuchus egyed (fiatal, felnőtt és két köztes) alapján rekonstruálták az agyat, illetve annak fejlődését. Belső fül is rekonstruálható. Vizsgálatok alapján arányaiban kisebb agya volt a mai krokodilokhoz képest, ellenben hallás, látás hasonló szinten volt, a szaglás valamivel jobb lehetett.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12513 - Patterns of bilateral asymmetry and allometry in Late Devonian Polygnathus conodonts

Késő devoni Polygnathus (Conodonta állkapocs nélküli gerincesek egy csoportja) morfológiai variáció


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981120305356 - The Late Cretaceous dinosaur track record of Bolivia – Review and perspective

Titanosauria, Hadrosauridae, Ankylosauria és Theropoda lábnyomok Bolíviából.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12515 - Dietary constraints of phytosaurian reptiles revealed by dental microwear textural analysis

Phytosauria-k étrendje fogak mikrohullámos vizsgálata alapján. Öt faj vizsgálata alapján húsevők (hal is ideértve) volt, két faj mutatott affinitást héjas gerinctelenek irányába.


https://peerj.com/articles/10356/ - Eco-morphological diversity of larvae of soldier flies and their closest relatives in deep time

Stratiomyomorpha (katonalégy-alakúak) lárvákról méretes tanulmány, melyben van burmai borostyán, de balti vagy messeli is van, ezért hozzuk le, bár erősen határeset.


https://www.nature.com/articles/s41586-020-2974-5 - Functional adaptive landscapes predict terrestrial capacity at the origin of limbs

Korai Tetrapoda-k mellső végtagjáról tanulmány. Ide tenném Joschua Knüppe alábbi képét: https://twitter.com/JoschuaKnuppe/status/1333228341671944193


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése