Most
rövid hírek közt van pár hosszabb. Spekulatív biológia esetén,
mint jövő ragadozói elég kedveltek a menyétfélék. Igazi retró,
révén „régen” a menyétfélék változatosabbak és nagyobbak
is voltak. Számomra két publikáció volt érdekes, egyik fehér
cápákkal kapcsolatos. Paleontológia, hogy tud a mostani fajok
védelmében közreműködni. Illetve amit eddig is sejtettem, de
inkább csak a Pterosauria-k kapcsán merült fel bennem, az a
bőrhéjú tojások kérdése az Archosauria-knál. Illetve megvan az eddig ismert legősibb parazita.
2020. június 21., vasárnap
"Rövid hírek" 10.
Címkék:
cápa,
Dinosauria,
Emlős,
Gerinctelen,
hal,
Madár,
Mammut,
Menyétfélék,
Meridiungulata,
Mosasauroidea,
Parazita,
Patás,
Pelagornithidae,
Rovar,
Tapír,
Teve,
tojás
2020. június 18., csütörtök
Regnum of Dinosauria
Mint
láthatjátok, jobb oldalt kicsit variálódott a blog.
Tulajdonképpen évek óta érlelődik egy dizájnbéli
ráncfelvarrás. Ám ez még mindig csak érlelődik, idővel beérik.
Kreatív
Biológia Csoport a mi Discord szerverünk/csoportunk. Alá bekerült
még egy Discord közösség, mely egy készülő The Isle magyar
szerver Discord csoportja. Kapcsolódó név RyK, ki több mint 3000
követővel rendelkező YouTube videós. Főleg The Isle és ARK
videókkal rendelkezik, de számos más játékba is belekóstolt,
mik fent vannnak a csatornáján.
The
Isle cikkemben írtam róla, hogy volt már magyar szerver, ám
eléggé, hát „nyeh” lett az egész. Ilyen baljós felhők
ezúttal nem gyülekeznek. Továbbá feljebb írt dolog, hogy
készülő. Révén mikor e bejegyzés kikerül, még nem lesz
szerver (csak a Discord csoportban van gyülekezője a leendő magyar
játékosoknak), hiszen az EVRIMA frissítés még forró, Utahraptor
és Tenontosaurus mik játszhatóak, illetve még nincs lehetőség
szerver indításra, csak official szerverek vannak.
Tehát
ha The Isle játékos vagy, esetleg kacsingatsz a játék felé
szeretettel várnak a Regnum of Dinosauria-n.
2020. június 10., szerda
"Rövid hírek" 9.
Axelrodichthys, Júlia d'Oliveira alkotása |
Megfigyeltem,
hogy gyakran sikerült kommentárt rakni a hírekhez magam, magunk
részéről. Erre azért van szükség, mert sokaknál észlelhető
(és nagyon régi magamra is visszagondolva), hogy új hírt,
felfedezést úgy kezelik, hogy az akkor most úgy van és minden
eddigi dolgot kidob a kukába. Valójában nem, lehet, hogy sok
dolgot érvénytelenít, mint az új Ceratopsia-s publikáció, de
leggyakrabban újabb lehetőségként jön. Ahogy majd az Overoraptor
publikációjából származó kis családfa is az.
Címkék:
Agy,
Allosaurus,
Ankylosauria,
Coelacanthiformes,
Dinosauria,
hal,
K/T,
Kannibalizmus,
kétéltű,
Kihalás,
Pterosauria,
Tapejaridae,
Temnospondyli,
Theropoda
2020. június 6., szombat
Hogyan lett az ember: Neandervölgyiek és az ő titkaik
A
mai modern ember (Homo sapiens sapiens) a földön talán az egyetlen
faj, ami olyan helyzetbe került hogy akkora tudást és
agykapacitást tudott felhalmozni, hogy a saját végtelenül mohó
kíváncsiságát kielégítve folyamatosan tudja a saját múltját
kutatni, azt felfedezni. Az ember törzsfejlődése mindig is érdekes
kutatási területet biztosított a szakembereknek, igaz nem mindig
volt kifizetődő ilyen téren kutatásokat végezni, azonban az a
végtelen kíváncsiság mindig talált valami apró repedést amin
keresztül tovább tudott folyni, és így valamilyen szinten
csillapítani tudta az érdeklődők tudásszomját. A történelem
során a korábbi emberelődöknek valamilyenféle nyoma a felszínre
került, sokszor a helyi legendáknak és babonáknak estek
áldozatul, hasonlóképpen a többi prehisztorikus lény
maradványaihoz. A tudomány fejlődésével azonban ez a terület
még mindig egy hatalmas, összetett és rejtélyekkel teli kutatási
terep maradt, persze az egyre jobb módszereknek hála az itt végzett
munkák és felfedezések egyre érdekesebbek, sőt egyre
meghökkentőbbek lettek.
2020. június 1., hétfő
PK DevLog összefoglaló utóbbi hét hónapról
Imvól
az új PK DevLog összefoglaló. Ismételten sok dolog nem került
be. Például azért, mert régebben már volt szó róla, hogy
készül, esetleg kész dolgon finomítanak. Például a vízrendszer
vagy moduláris építkezés is mindig előkerül, főleg az utóbbi.
Ejthető róluk szó, de sok dolog magától értendő, hogy
elkészítik. Vagy igazából a rivális játékot a JWE-t nézve már
nem annyira magától értetendő. Igen, utólag sok „megjegyzés”
dolgot kiszedtem a JWE-vel kapcsolatban. Nem akarok feleslegesen így
már unalmasan és egyeseknek irritálóan kötekedőnek tűnni vele
szemben.
Összefoglaló
végén vannak linkek a DevLogok-hoz. Részletesebb információkért,
vagy az ide be nem került képekért érdemes rálesni. Pl. állatok animációi nem kerültek ide be. Ám pl. pár állat
hangja is meghallgatható a bejegyzésekben.
Két szösszenet a Tarbosaurus-szal kapcsolatban
Tarbosaurus bataar sokak által ismert, mint "olyan csak, kisebb, mint a T. rex" vagy "az is Tyrannosaurus". Tarbosaurus-szal kapcsolatban két dolog következzék. Ez itt pedig a Prehistorik Kingdom Tyrannosaurus bataar-ja vagyis Tarbosaurus bataar-ja. Ez mind két témát reprezentálja.
2020. május 25., hétfő
"Rövid hírek" 8.
Most kicsit több dolog került ebbe a csokorba és véletlenül egy 2016-os publikáció is bele keveredett, de mivel nem hoztuk le, így belefér. Két hírnél is szóba kerül a médi torzítása, a Megaraptora esetén nagyítóval kell keresni a tényleges hírt a média kritikája melett. Nem csoda.
Megaraptor, nem róla, de rokonáról lesz pár szó. Tuomas Koivurinne alkotása. |
Címkék:
Abelisauridae,
Afrika,
Ceratopsia,
hal,
hibridek,
Ichthyosauria,
Kihalás,
Megaraptora,
Mosasauroidea,
Sauropodomorpha,
Theropoda,
Titanichthys,
Tullimonstrum
2020. május 9., szombat
"Rövid hírek" 7.
Mohamad Haghani alkotása |
Új
kis hír gyűjteményben felesben vannak szárazföldi és tengeri
állatok. Facebook-os oldalon pedig már beszámoltunk a Spinosaurus farkáról. Rettegve várjuk, hogy kiderül: ez még csak egy
„ebihal” volt. Mondjuk csak nem. Bár még egy lépéssel
közelebb kerültünk a Spinofaarus megvalósulásához. Nem lepődnék
meg, ha felfedeznének egy a Spinosarurusnál is vízi életmódhoz
alkalmazkodottabb Spinosaurinae-t.
Viszont
most nem lesz szó a spinoról. Egy esetben lesz szó viszont farokról.
Címkék:
Adalatherium,
Bálna,
Cartierodon,
Ceratopsia,
Desmatochelys,
Dinosauria,
Dromaeosauridae,
Emlős,
Hyaenodontidae,
Mesosauridae,
Ornithomimosauria,
Ornithomimus,
Pseudosuchia,
Scaphokogia,
Stellasaurus,
Teknős,
Toll
2020. május 7., csütörtök
A Dinoszaurusz tündöklése és bukása
Sajnos
kevés olyan képregény van ahol valós és hiteles őslények
szerepelnek. Ha van egyáltalán. Pár éve láttam pár képet egy
Tini Nindzsa Teknőcök képregényből, ahol még a Triceratops
pajzsán is volt toll. Kicsit átmentek a ló túloldalára. Marvel
érdekes viszonyban van a dinoszauruszokkal. Katasztrofálistól az
„elindultak a jó irányba” kategórián át az elégedetten való
csettintésig van itt minden. Idei év elején debütált Starbrand egy Tyrannosaurus és pár helyen tudnék belekötni, de azok is
inkább olyan dolgok, hogy csak keresem, hogy mibe köthetnék bele.
Amúgy nagyon is jó T. rex ábrázolás.
Marvel.
Adott nekünk valamit, ami nagyon csúnyán elveszett a múlt
ködében. Talán Age of Reptiles mi közel áll hozzá, bár ha maga
korának ismeretihez hasonlítjuk, akkor elmarad tőle. Dinosaurs, A
Celebration vagy magyar nevén A Dinoszaurusz tündöklése... ...és
bukása. Egy ismeretterjesztő négy füzetes széria 1992-ből.
1993-ban sajnos csak két füzet jelent meg nyomtatásban magyarul.
2020. április 25., szombat
"Rövid hírek" 6.
Vannak
itt érdekes hírek, Amerikából eddig nem ismert dinoszaurusz
család első tagját megtalálták. Hírek egy alapos
átrendszerezéssel kezdődik Scleromochlus esetén, meg az állat
testtartása is változik.
E
mellett, talán sikerült konszenzusra jutnunk a rendszertani nevek
„helyes” írásmódja esetén. Előfordulnak hejesírási hibák
a blogon, mint az előbb, csak ez direkt. Régebben nagy katyvasz
volt a rendszertani nevek írásával. Magyar szabály ezekre nincs
lényegében. Angol esetén pedig mikor azt írják, hogy
„tyrannosaur”, akkor utána kell járni, hogy az most
Tyrannosaurus, Tyrannosauridae, Tyrannosaurinae vagy
Tyrannosaurini. E mellett a magyar ragozás sem segít rajtunk.
Utóbbi fél vagy már egy évben a magyar ragozást kötőjellel
tettük a rendszertani nevekhez. Révén a rendszertani nevek végei
mik gyakran eltérnek egymástól és a magyar ragok bekavarhatnak.
Ezen túl eddig úgy volt, hogy minden rendszertani nevet nagybetűvel
írtunk. Mivel volt gond belőle, hogy ki mikor hogy írja. Mert
magyarban sem írjuk naggyal azt, hogy pl. patás. Igen ám, de ezek
nem magyar szavak. Össze-vissza volt, mikor hogyan volt. Helyesen
nagybetűvel kell írni őket. Igen ám, de mikor melléknévként
van alkalmazva, akkor kicsivel kell. Nos ezért van, hogy lesz
kisbetűvel írt rendszertani név.
Nem csak Ázsiában volt jelen a "család". Damirv G Martin alkotása. |
Címkék:
Aeolosaurus,
Archosauria,
Avemetatarsalia,
Deinocheiridae,
Emlős,
Madár,
Oviraptorosauria,
Paraxenisaurus,
Pterosauria,
Sauropodomorpha,
Scleromochlus,
Theropoda,
Titanosauria,
tojás,
Xingtianosaurus
2020. április 22., szerda
Saurian, tekintsünk rá
Legelején
szeretném leszögezni, hogy a játék még bőven nincsen kész.
Ezzel tisztában vagyok és olvasó is legyen ezzel tisztában, hogy
esetleges negatívumok ebből fakadnak, ideális esetben ezek később
már nem lesznek a játékban.
Cikk
megírása több, mint 3 óra játékidő után született, az oka,
hogy a játékban jelenleg ennyi tartalom van. Illetve más hasonló
játékokkal van ismeretségem, így alap játékmenet közel sem
volt ismeretlen számomra. Bár mondjuk furcsa volt, hogy a támadás
gombbal lehet inni és enni. Ezt más gombokra szokás kiosztani.
2020. április 15., szerda
"Rövid hírek" 5.
Forrás: Reddit |
Lábnyomok
egy barlang mennyezetén. Mém ebből vicces, de alább kiderül,
hogy mennyire nem stimmelnek a dolgok a mémmel. Nem baj, jő a
póktrájk attól még.
A
hogy a Mamenchisauridae-k is rögtön két hírrel jöttek. Ahogy
érzem sikerült a bevezető szöveget elmajomkodnom, szóval van egy
majmos hír is ennek örömére. Meg pár kisebb állatkás.
Oculudentavis pedig még mindig gyűrűzik. Pár napja mobilom hírfolyamában láttam, hogy angol nyelvű híroldal akkor 10 órája közölte le a kolibri méretű dínó hírt. Holott a publikáció megjelenése után másnap már az volt a helyzet, hogy nem Dinosaurus-ról van szó, hanem más hüllőről. Médiában úgytűnik még mindig, mint Dinosaurus szerepel, holott a "paleoszubkúltában" már nem.
Oculudentavis pedig még mindig gyűrűzik. Pár napja mobilom hírfolyamában láttam, hogy angol nyelvű híroldal akkor 10 órája közölte le a kolibri méretű dínó hírt. Holott a publikáció megjelenése után másnap már az volt a helyzet, hogy nem Dinosaurus-ról van szó, hanem más hüllőről. Médiában úgytűnik még mindig, mint Dinosaurus szerepel, holott a "paleoszubkúltában" már nem.
2020. április 7., kedd
25 000 éves építmény Oroszországból
Na
itt nem kell, mindenféle ősi idegenek sorozat hagymázas
ábrándozásaira gondolni. Nem ufóleszállópályára bukkantak
Moszkva közelében az archeológusok. Az építmény nem egy, a
Földön ismeretlen anyagból készült. Viszont az emberi kultúra
fejlődésének szempontjából igen is egyedülálló dolog. A kör
alakú építmény 60 csontból épült fel, és 12 méter széles.
A Kotenski 11-es építményben hatvan mammutcsontra bukkantak. Ez az eddigi legnagyobb ilyesfajta, prehisztorikus építmény, amit találtak. |
2020. április 5., vasárnap
"Rövid hírek" 4.
Ophthalmothule, Hodari Nundu alkotása |
Rendben
ez a kép kicsit hatásvadász, nem ekkora feje volt a most sorra
kerülő Plesiosauria-nak. Mostani hírcsokor egészen gazdag új
lényekben. Új kréta végi észak-amerikai Dromaeosauridae, mely
megjelent magyar médiában de… „kicsi, de halálos” szokásos
szöveggel. Vannak új Pterosauria-ink, köztük az első afrikai
Tapejaridae. Meg természetesen szokásos kis mütyűrök is vannak.
Címkék:
Borostyán,
Burma,
Dineobellator,
Dinosauria,
Dinosaurus,
Dromaeosauridae,
Ízeltlábú,
Madár,
Maniraptora,
Ophthalmothule,
Palaeeudyptes,
Plesiosauria,
Pterosauria,
Pterosaurus,
Rovar,
Tapejaridae,
tojás
2020. március 31., kedd
Fénylő Dinosaurus-ok?
Fényt
kibocsájtó Dinosaurus-okat
(és más lényeket)
számos kitalált
világban láthatunk. Ha kicsit bele akarunk menni, akkor ez
biolumineszcencia, ahogy
ezt megjelenítik ezekben a világokban.
(Őslények tekintetében ARK Aberration
DLC-je, vagy az
Archotek) Ilyen képességgel rendelkező
állatok valóságban is vannak. Ám ezek csak „egyszerűbb”
szervezetek, mik így kémiai úton állítanak elő fényt. Szóval
mi is a realitása a fénylő dínóknak?
Brian Engh képe egy "fénylő" Heterodontosauridae-ról. |
2020. március 21., szombat
"Rövid hírek" 3.
Alkotó: Esther van Hulsen |
Előző hírcsokorban szerepelt a Oculudentavis, egy a Siats-nál is
brutálisabb dolog. Ugye a Siats esetén volt, hogy kijött a
publikáció, hogy van nekünk ilyen Theropoda-nk, majd másnap, hogy
mégsem az rendszertana, ami előző nap volt. Oculudentavis ennél
is meredekebb. Indult madárnak, majd felvetült, hogy nem madár
Maniraptora, végül az is felvetült, hogy Lepidosauria. Volt aki
ezek után poénból megrajzolta Ichthyosauria-nak. Ehhez kapcsolódó
mémet Facebookos oldalunkon is megosztottunk. Már a Siats esetén
meg kellet volna tanulnunk, hogy őslénytani hírek eseté nem
szerencsés az azonnali leközlés, pont az ilyenek miatt. Így a
jövőben senki ne lepődjön meg, ha nem azonnal jön ki nálunk egy
bombasztikus hír. Oculudentavis az volt, túlságosan is.
Mostani
hírcsokrunkban, mint az itt látható képen is látszik, szó lesz
dínó fiókákról, ám nem az aranyos értelmükben. Podcastben is
említve volt, hogy Jack Horner a Maiasaura-k esetén elnézte ezt a
nagyon gondos szülő dolgot és elég nehéz belátni a nem madár
Dinosauria-k utódgondozásával kapcsolatos tényeket. Nos Horner
nem direkt tette és új publikációval miben részt vett, ezt
törlesztette. Csokrot viszont kezdjük szőrcsomókkal.
Címkék:
Asteriornis,
Ceratopsia,
Dinosauria,
Dinosaurus,
Duranteceratops,
Emlős,
Hadrosauridae,
Luchibang,
Maiasaura,
Pterosauria,
Pterosaurus,
Rágcsáló,
Samotherium,
Triceratops,
Zsiráf
2020. március 20., péntek
Krokodilok és amiket annak hiszünk, a Pseudosuchia-k
Postosuchus-ok és Desmatosuchus Helmert Ravenhorst alkotása |
Kapják
meg most az őket megérdemlő figyelmet. Egy "rövid" áttekintés, mik is ezek az állatok.
2020. március 11., szerda
"Rövid hírek" 2.
Elég
gyakran fennakad szemöldökünk, hogy az őslénytani hírek, hogy
torzulnak, ahogy egyik médium átveszi a másiktól. Most elégedett
vagyok egyikkel, a Gorgonopsia-k gyógyulásáról szólóval. Azzal
kezdődik a cikk, hogy „finoman” leírja, hogy a valóságban nem
egymást azonnal megölő szörnyek voltak az ősállatok, hanem
életük küzdelmeit magukon hordozó lények. Pl. szerintem a
mindenki által ismert Nagy Al (Big Al) nevű Allosaurus is, mely
esetén most tudatosult bennem, hogy a nem régen elkülönített új
faj, a jimmadseni tagja.
Ilyen
hírecske összefoglalóknál óvatlanul is belefutunk, hogy ehhez a
hírhez még lehet ezt-azt kapcsolni. Vagy újra felfedezünk, egy le
nem közölt, ám fontos hírt.
Címkék:
Borostyán,
Burma,
cápa,
Ctenacanthiformes,
Erszényes,
Glyptodon,
Gorgonopsia,
Inostrancevia,
Lábnyom,
Lekaneleo,
Oculudentavis,
Ophiacodon,
Skócia,
Stegosauria,
Synapsida,
Therapsida,
Theropoda
2020. március 8., vasárnap
Rossz dinoszaurusz filmek bemutatása 4.rész: Carnosaur 2 (1995), avagy a Karnoszaurusz - Borzalom vagy pedig soha el nem múló nosztalgia?
Legmélyebb
tisztelettel köszöntöm a kedves olvasókat! Először is mindenki
elnézését kérném, amiért semmilyen bejegyzést nem teszek közé.
Ennek legfőbb oka, hogy huszonéves személyként, lassan harminc;
az életem kb. 112,65 százaléka munkából áll. Na jó, igazából
nem ennyi, de a lényeg, hogy tényleg rengeteget dolgozom és a
maradék szabadidőmet javarészt magánéletre szeretném szánni.
Remélem megértitek! Köszönöm mindenki megértését!
2015 elején írtam legutóbb filmkritikát mégpedig a Carnosaur c.
borzalmas filmből. Említettem is, hogy a film második része
idehaza megjelent Karnoszaurusz címen. Erről a filmről szeretnék
most beszélni, mint rossz(?) film. Kezdjük!
2020. március 4., szerda
"Rövid hírek" 1.
Facebook oldalunkon rendszeresen osztunk meg híreket, velősen a lényegre
szorítkozva. Természetesen egy 10-20 oldalas tanulmány teljes tartalmának 5-10
mondatba sűrítése lehetetlen, ám ezért vannak források jelölve
rendszerint. Eredetileg a 3 napontai hír megjelenés már olykor mindennapos hír
megjelenés lett. Ez jó is lenne, ám a Facebook oldalon
visszakeresni hosszútávon dolgokat körülményes. Opcionálisan
itt a blogon van egy opció a „Hírek (Facebook)”, mely már most
láthatóan hosszútávon egy gigászi listává válna így.
Így
tehát nem fix időközönként a blogon lesznek bejegyzések miben
több különböző őslénytani hír lesz a lényegre szorítkozva.
(Régebben már volt néhány ilyen.) Lesznek esetek, mikor a
Facebook oldalon jön le majd hír. Bár eddig sikerült mindig
rosszul megtippelnem, mi az amit át fog venni pl. a magyar média.
Így általam nem túl jelentősnek gondolt hír bizony lejött a
magyar médiában. Pl. sarki Dinosaurus toll borostyánban. Sors
iróniája, hogy ezt első ilyennek tudták be, majd nem sokra rá
egy felvidéki szakember újra felfedezett múzeumban porosodó sarki Dinosaurus toll fosszíliákat, melyeket jóval előbb tártak fel.
Ne
szaporítsam a szót, itt látható képen lévő gyönyörűséggel
kezdjük is. Illetve kis reklámra még lopom az időt. Ha tetszik a blog, a munkánk, akkor arra kérünk, hogy ha ismersz olyat akit érdekelnek az őslények, akkor ajánld neki a blogunkat. Köszönjük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)