Eme
cikk főszereplője egy sok tekintetben különlegesnek mondható
főemlős. Egy olyan majom, ami a paleontológiával foglalkozó
különböző fórumokon is ritkán fordul elő. Nagyon sok titkát
még mindig rendíthetetlenül őrzi, azonban a téma szakértőinek
áldozatos munkája egyre nagyobb és szélesebb betekintést
engednek ezeknek a furcsa kétlábúaknak a világába.
Újabb
hírösszefoglaló. Eddig ez az év viszonylag bővelkedett
Parasaurolophus-okban, így talán nem meglepő, hogy egy új hozzá
közeli rokon került leírásra. Tyrannosaurus-os hír persze megint
van, mert miért is ne….. Nem régi kikerült cikkünkre rá öt
napra pedig jött egy publikáció mi miatt foghatjuk a fejünket,
ilyen az élet. Illetve
két publikáció is cáfolni látszik ismét a Dinosauria-k, mint
gondos szülők dolgot.Tehát
most is érkeztek érdekességek.
Ezzel
a cikkel fejezem be a Jurassic World: The Game játékot. Iiiiigen
süllyedjek el a szégyenemben, hogy ÉN ezzel ennyit játszottam.
Lássuk mi is ez a játék, minek tudom minősíteni és mégis, akkor
miért játszottam ennyit ezzel. (Volt egy kb. egy éves kihagyásom a játékban.) Nem lesz egy hosszú cikk, révén a
játék már több éve kint van. Legalábbis azt hittem, hogy nem
lesz az mikor elkezdtem írni a bevezetőt…. Illetve meglepett
engem is, hogy mit hoztam ki fő negatívumként.
E
cikk elolvasása előtt a „Krokodilok és amiket annak hiszünk, a Pseudosuchia-k”
elolvasása nem árt, annak amolyan plusz moduljaként is tekinthető.
Megírás oka két dolog. Melegvérűség dologgal kapcsolatban
vétettem egy hibát az előző cikkben. Továbbá a kréta végi
kihalást nem csak a krokodilok élték túl, a Sebecosuchia-k
kaphattak volna kis plusz figyelmet, pontosabban a Sebecia-k. Illetve
még talán egy harmadik saját gondolat, mely alapján a krokodilok
jövője akkor se lenne fényes, ha nem lenne ember. Duplázzuk már
meg akkor: Sebecia-k tökéletes példája annak, hogy a
kriptozoológiát művelők inkább menjenek lekvárt kapálni térdig
érő szélben.
Újabb
hírösszefoglaló és persze, hogy megint tele vagyunk
Tyrannosaurus-szal. Egyik kedvenc dinoszauruszom, ellenben tény,
hogy túlhájpolt. Igazából csak egy ok miatt hívjuk így, azért
mert ez lett a közismert neve és e miatt ez lett végül a
hivatalos, holott a Manospondylus gigas nevet előbb kapta. Néha
erősen elgondolkodok azon, hogy a Tyrannosaurus rex nevet vissza
kellene állítani az eredeti Manospondylus gigas-ra. Én és a hülye
gondolataim.
Kunpengopterus
ezt lájkolja, hiszen míg a Lambeosaurus csak a fejdíszével tud
lájkolni, addig e Pterosauria tényleg tudna. Vele is
kezdünk.
A
Kárpát-medence dinoszauruszaira gondolva elsőre a méltán híres
Magyarosaurus dacus juthat az emberek eszébe, amit a magyar
paleontológia egyik talán legnevesebb alakja, Nopcsa Ferenc
fedezett fel 1915-ben. A Magyarosaurus mellett egy sokkal később,
Ősi Atilla által 2005-ben leírt Hungarosaurus tormai nevet viselő Nodosauridae birtokolhatja a második helyezést a leghíresebb
magyar dinókat felsorolni kívánt listán. A helyi ragadozóknak
láthatólag nem jut sok ebből a rivaldafényből, azonban ezek a
lények legalább olyan veszedelmesek, sőt akár meghökkentőbb specializációkkal bírhattak, mint a nagyobb, kontinensen élő
rokonaik.
Ismét
lett csúszás a hírösszefoglalóban, szóval megint egy méretesebb
adag következik, csak meg ne feküdje mindenki hasát. Van ám miről
olvasni. Kezdésnek persze, hogy megint Tyrannosaurus, ám olyan téma
„hivatalos” amiről már évek óta beszélek. Most már az ilyen
hírek jó része olyanból áll ami nem kerül lefordításra,
illetve egy-pár mondatos címke kerül hozzájuk, hogy miről is szól a publikáció. Mostantól el
lesznek különítve új leírt fajok.
Szerencsére elég sok új faj kerül leírásra. Bár ha ilyen
elkülönítést teszünk, akkor a fogak is kaphatnának külön
szekciót. Mutasd fogad, megmondom mi vagy elv elég népszerű az
őslénytanban, így nem csoda, hogy sokat foglalkoznak az őslények
fogaival. Nyugalom az itt látható cápát olvashatjátok magyarul
is. Elvégre talán most ő a legkülönlegesebb jószág. Igen ez egy cápa.
Itt az idő egy újabb hírcsokorra. Ezúttal is van néhány nem őslénytani hírecske, de nincs tervben, hogy ezek domináljanak. Beszéljünk viszont a Facebook-ról.
Szóval a Facebook február 20 körül letiltotta a weboldal címét. E miatt a Zniw ráadás cikk nem jött ki időben. Először azt hittem, hogy valami más hiba miatt tűnt el az időzített bejegyzés. Újra időzítésnél, viszont közölte az oldal, hogy nem felel meg a közösségi alapelveknek stb... erről kép itt. Tehát jeleztem az oldal felé, hogy nincs semmi probléma az oldallal függetlenül, hogy még a Facebook is írja, hogy nem tudnak minden jelentést emberrel leellenőriztetni. Most ne menjünk bele, hogy adatainkból mennyi pénzük van stb...stb.... Három óra múlva minden rendben volt, tény hogy nem jelezték a tíltás feloldását. Aztán másnap csak nem jött ki a bejegyzés, mert a tiltlás megint ráment. Úgy még kétszer írtam az előző módon, hogy nem jogos. Semmi nem történt. Most amikor E bejegyzést írom vasárnap délután kettő tájékán, nos a tiltás fel lett oldva, ismételten nem jelezték a feloldást. Tehát e rövid hírekes cikk Twitteres megkerülés nélkül lesz fent elvileg, mert most épp nincs blokkolva a webcím. Párnapja újra próbálkoztam próbaként időzíteni és persze nem engedte, így írtam még egy fellebbezést de ezútal a weboldal címével. Tehát most úgy tűnik jó.
Terv az volt, hogy a bejegyzések Twitter oldalon kerülnek megosztásra és a twitter poszt linkje megy Facebook-ra. Tehát akkor erre nincs szükség, ellenben a Twitter oldalunk marad, lehet azt is követni. Az, hogy Facebook-hoz mérten olyan aktív lesz-e... Ha a Facebook nem rontja el ismét akkor kétlem, illetve sajnos hazánkban a Twitter nem olyan népszerű. Node jöjjenek az őslénytani hírecskék:
Kis
folytatást megejtenék Zniw kalandjához. Beszéltem, illetve üzenet
váltásom volt a fejlesztővel. Elolvasta a blogon megjelent írást, Google Fordítóval az tény, ám
válaszából lejött, hogy igen megértette és örömmel olvasta.Pár információt
megosztott, illetve pár dologra
felhívta a figyelmem. (Bár a Google
Fordító van amit szerintem nem épp jól fordított.)
Illetve
voltam olyan „ügyes”, hogy a Steam oldalt nem linkeltemaz
eredeti cikkben. Most pótlom akkor,
illetve pár helyesírási hiba javítva
lett.
És végre megöltünk valakit. Igen ebben az összevágásban mi ölünk meg valakit. Ez is eljött. A mikrofonommal meg babráltam, így a videó egy pontján felhangosodok, nem távoli sutymorgás vagyok.
Bár
ha minden igaz a Prehistorik Kingdom alfája már a látható
horizonton van számomra, azért megtanultam, hogy ez könnyen lehet
délibáb. A Zoo Tycoon és Jurassic Park Operation Genesis pedig
unalomig játszva. Jurassic World Evolution-höz viszont készülnek
finom kis modok. Sőt! Tulajdonképpen modokkal egészen, ha jónak
nem is mondanám számomra, de nagyon kompromisszumos a játék, jó
értelemben. Mikor e sorokat írom, akkor már 439 órám van a
JWE-ben, ha objektívan akarom nézni, akkor a játékról jó negatív
véleményt tudok megfogalmazni. Viszont nincs jobb, még.
Fejezzem
be a negativitást és térjünk a lényegre. Készítettem egy
videót mely segítséget nyújt ahhoz, hogy ha modokat akarunk
használni, továbbá ennek a bejegyzésnek is van folytatása ahol
leírom ezeket. A modok egy része csupán csak annyi, hogy fölül
írunk a játék főkönyvtárában pár fájlt. Viszont van néhány
ami jóval körülményesebb, ezek ráadásul nagyban javítják a
játékban lévő lehetőséget, sőt szélesítik. Most már röhögve
megcsinálom ezek telepítését, sőt kombinálok is elemeket. Most
már. Ez nem mindig volt így.
Elején
szeretném leszögezni, hogy eredeti steames verzióm van, ezt
modoltam. Továbbá mindenki saját felelősségre tegye a modok
feltelepítését.
A pleisztocénkori észak-amerikáról szóló dokumentumfilmeknek
köszönthetően az akkor élt ragadozók mára már akkora hírnévre
tettek szert, hogy a paleontológiát talán csak a Jurassic szériából
ismerő emberek is nagyon hamar rá tudják vágni arra a kérdésre
a választ, hogy milyen húsevők élhettek akkortájt azon a környéken. A
kardfogú macska és a rövidfejű medve lenne talán a két
legismertebb, egyes témában jobban jártasabb laikusok esetleg még
az amerikai oroszlánt is megemlíthetik, azonban ezek mellett szóba
is hozhatják az ezen filmekből elhíresült gigászi ordast, az
óriásfarkast. Eme nagy méretekkel bíró kutyaféléről a róla
szóló produktumok gyakran említik azt, hogy a zsákmányállatok
és a vadászterületek birtoklása miatt nemegyszer harcba is
szálltak náluk sokkal kisebb és gyengébb rokonukkal, a ma egyre
több helyen újra felbukkanó szürke farkassal. Az ilyen nagy tétre
menő csatározások valóban megtörténtek, azonban a mostani
kutatások eredményei alaposan megkavarták a két egymás mellet
élő faj közti viszonyt. Az óriásfarkas, aminek eddig a latin
neve Canis dirus volt, a szakértők munkája és felfedezéseik
hatására új tudományos nevet is kapott. Ez a név az Aenocyon
dirus.
Lehetett
volna előbb is ez a bejegyzés, csak nem így alakultak a dolgok.
Viszont csúszás közben jött újdonságok
is „fel lettek dolgozva”. De még mik jöttek közben! Illetve jó pár hónapja a blogspot kezelői felülete átalakult, ahogy észrevettem most kevesebb a hiba.
Elsőnek
itt ez a kép. Elég erőteljes riválisa volt az új Psittacosaurus
hír és annak illusztrációja, ám így is a túlságos
dinoszaurusz orientáció miatt ő nyert. Még szemeztem a kis
neonvilágításos gekkóval ám ő mai állat. Ettől függetlenül
az „új” ma élő, fényt kibocsájtó állatka is helyett kapott
most ebben a bejegyzésben. Illetve
van most is egy kis Tyrannosaurus.... És van egy repülő guillotine-unk.
Második felvonás játékokból összevágva. Ezúttal van egy kis üldözés és a
Camptosaurus-ok eléggé hullanak. Idő közben befutott egy frissítés ami
talán a crash-eket megszűntette, illetve módosított pár dolgot. Például
a kedvencemet a Styracosaurus ölést 25 pontért. Immáron 250.
Észak-Amerika
miocén kori partközeli vizei és azok partvonalai számos
különösnek és egyben érdekesnek nevezhető őslénynek a fő
élőhelyeként szolgált. Ezeken az őskori partokon számos olyan
lény is élt, ami már magán viselte a vízi környezethez való
alkalmazkodás kezdetleges formáit, amit az általuk hátrahagyott
maradványokban fel is tudunk fedezni. A rokonaikhoz képest tömörebb
és áramvonalasabbnak mondható csontváz mellet a sokkal szélesebb kézfej is kiváló szolgálatot tudtak biztosítani ilyen téren. A
lágyrészekről ebben az esetben csak a csontokból tudunk
következtetni, mivel a tengeri környezetből adódó nedvesség, és
a különböző sók nagyon hamar kikezdik a tetemeket, nem is
beszélve a partoktól kezdve a tenger sötét fenekén élő
különböző fajta dögevők egész seregéig, akik ha tehetnék
akkor a csontokat is elfogyasztanák. A kora miocénben a
növényevőktől kezdve a ragadozókon át emlősök széles skálája
próbált szerencsét, hogy kihasználja a tengerek által nyújtott
hatalmas táplálékforrásokat. A ragadozók közül a mai fókák
elődei is ebben az időben kezdték birtokba venni a partközeli
területeket, azonban mellettük egyik náluk sokkal nagyobb rokonuk
is belevetette magát a tengerek habjaiba. Ennek a nemnek képviselői kis túlzással akár ,,tengeri medvéknek" mondhatóak is voltak, ők a Kolponomos-ok.
Path of Titans-ból kis összevágás. Nem kell nagy akciókra számítani, nem szokásom/szokásunk másokat megölni ilyen játékokban. Továbbá a játék még erősen fejlesztés alatt áll, rengeteg funkció nincs benne, sok a bug és produkál érdekességeket a játék, mint ahogy a videóban is látszódik.
Év utolsó hírcsokra. Őslénytan terén nem lenne rossz egy 2020 "New Game Plus", más téren pedig inkább ne. Ebben egyetérthetünk, bár sajnos a Covid-19 még szolgáltatni fog nekünk még jó pár ingyenes DLC-t.
Van új érdekes tollas kis ragadozónk, pteroszauruszok eredete kezd tisztázódni, lehetséges, hogy a korai madaraknak volt klisésen hatodik érzéke. No és itt ez a kép, kezdjük is vele.
Illetve sikerekben és egészségben gazdag új évet mindenkinek.
Lystrosaurus, sokak által ismert állat mely a Therapsida-n belül Dicynodontia és a lystrosauridae család tagja. Nem kérdés a melegvérűsége, esetleges szőrzet pedig spekuláció csupán, bár van erre elég erős felhatalmazás. Generalista növényevőként úgy ismert, mint a perm-triász nagy kihalás nagy túlélője, mely előnyt kovácsolt az egészből és meghódította a világot. (Testvére a Kwazulusaurus nem volt ennyire szerencsés.) Maradványait megtalálták lényegében minden kontinensen. Egy idő pontban pedig a szárazföldi gerincesek túlnyomó többségét ő adta. Tehát egy katasztrófa taxon. Vagy mégsem?
Rövid hírekben is eredetileg "szemezgetésnek" lett szánva, majd rendes rövid hírnek alakult, végül igen egy kisebb különálló cikk lett belőle. Van is miért, lássuk hát.