2022. december 11., vasárnap

"Rövid hírek" 44.

Na ebben az adagban már van emberi evolúció, a “kleptoparazitizmus” kifejezéssel. Én szegénységi bizonyítványom, de szerintem most futottam össze először e kifejezéssel. Hát, őseink ezek voltak mikor elorozták más zsákmányát.

 

Enantiornithes-ek.


Volt-e szárazföldi “kambriumi robbanás”?

Kambriumi robbanás a kezdetleges összetettebb élőlények “hirtelen” diverzálódása volt. A fő kérdés, hogy a szárazföldet meghódító ízeltlábúak lassan vették birtokba az új élőhelyeket, vagy földtörténeti szempontból ez is egy robbanás volt-e. A növények középső kambriumtól már szárazföldön megvethették gyökereiket. Viszont a legkorábbi fosszilis bizonyítékok nem azt mutatják, hogy akkor történt, hanem az előtt valamikor. Egyes feltételezések szerint prekambriumban már lehettek szárazföldi növények. Ugyan ez lehet az ízeltlábúakkal. Legkorábbi leletek nem feltétlenül az első szárazföldi fajokat örökítik meg. Lehetséges, hogy a szárazföld meghódítása a szárazföldi növényekkel párhuzamosan vagy kissé lemaradva történt. Számos ragadozó ízeltlábú ismert, de arányosan nem elég növényevő. Szóval az ízeltlábúak jóval korábban és sokkal gyorsabb ütemben alkalmazkodhattak a szárazföldi léthez.

 

Forrás:
https://www.mdpi.com/2079-7737/11/10/1516/htm - Was There a Cambrian Explosion on Land? The Case of Arthropod Terrestrialization



Pachyrhinosaurus perotorum paleopatológiája

Avagy nem volt olyan hideg. Szóval e sarki Ceratopsia-k a délebbi rokonaikhoz képest jóval kevesebb sérüléssel szenderültek másvilágra jelenlegi leletek alapján. Egyszóval az akkori sarkvidéki környezet sokkal jobb volt, mint a melegebb délebbi élőhelyek. Ami meglehetősen furcsa lehet. Ragadozók voltak, tudjuk. De akkor mégis hogy lehetséges? Publikáció két dolgot vet fel. Sok sérülés a nagy vándorlások velejárója lehet, vagyis ők nem vándoroltak annyit mint rokonaik. A másik, hogy a klíma egész évben kiegyenlítettebb volt. Éves középhőmérséklet-hez voltak közel egész évben, nem két szélsőség volt és abból jönne ki egy átlag. Régebbi publikáció alapján ez 5-7 fok. Viszonyításként Csonkahazánknak ez 8-11. Tehát ez az 5-7 nem úgy jön ki, hogy télen nagyon hideg, nyáron nagyon meleg volt.


Forrás:
https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25104 - Paleobiological inferences from paleopathological occurrences in the Arctic ceratopsian Pachyrhinosaurus perotorum
https://primevalonline.blogspot.com/2022/04/vannehany-publikacio-melyek-aprilis.html -> https://www.mdpi.com/2076-3263/12/4/161/htm - Cretaceous Dinosaurs across Alaska Show the Role of Paleoclimate in Structuring Ancient Large-Herbivore Populations



Mért haltak ki az enantiornithes “madarak”?

Madarak… öm. Nem madarak. Publikációban megvannak a megfelelő jelzők, mikkel jelezve van hogy nem valódi madarak ezek a dinoszauruszok. Szóval lássuk a lényeget. Ezek a dinoszauruszok nagyrészt erdős területeken éltek és költöttek. Becsapódás utáni erdőpusztulás és az, hogy félig betemetett fészkeik voltak, nem volt tojásforgatás mi fokozta az embrió fejlődését, nem voltak zúzaköveik így magvakkal nem tudtak táplálkozni, fiatalok toll cserélődése “furcsa volt”, nem volt elég intenzív így lehülés problémát jelentett.

Ezt pedig még ide toldom. Egy másik publikációnak már a címében le van szögezve, hogy a Jeholornis az madár. Jó lenne valami statisztikai adat, hogy az érintett szakemberek hány százaléka támogatja a nagyon madárszerű dinoszauruszok (Előmadarak, mezozoikus madarak stb. megnevezéssel illetettek.) madár mivoltát. Ha 20% legalább, akkor eléggé nem ildomos negatív jelzővel illetnem ezt.

 

Forrás:
https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(22)01228-3 - Enantiornithes
https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlac089/6768673 - Cranial osteology and palaeobiology of the Early Cretaceous bird Jeholornis prima (Aves: Jeholornithiformes)



Világjáró macska

Homotherium-ról korábban már gondolták, hogy szélesebb elterjedése volt, mint ahogy azt gondoltuk a dokumentált leletek alapján. Tajvanról előkerült Felis-be sorolt leletről derült ki, hogy valójában Homotherium-tól származik. Faji szintű besorolás nem történt meg. Ázsiában éltek ilyen macskafélék, ám Dél-Ázsiából ez idáig nem volt dokumentált lelet.

 


Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/spp2.1469 - Eurasian wanderer: an island sabre-toothed cat (Felidae, Machairodontinae) in the Far East



Megalonyx pár adat

Megalonyx jeffersonii-től elég sok lelet került elő. E óriás lajhárok közt kis termetű fajt vizsgálták, az egyed fejlődését. (További pár más dolgot, pl. egykori környezetüket.) Átlag élettartam 19 év lehetett, vemhességi idő 14 hónap, ellések közti eltelt idő úgy 3 év, ivarérettség 6,5 évesen lehetett. Kicsit számolva láthatjuk, hogy átlag alapján az átlag nőstény életében négyszer ellet. Így nem lehetett nehéz az akkori embereknek kiirtani őket. (Engem speciel ez az adat sokkolt.)


Forrás:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2124115 - Paleobiology of Jefferson’s Ground Sloth (Megalonyx jeffersonii) derived from three contemporaneous, ontogenetically distinct individuals recovered from Southwestern Iowa, U.S.A.



Proteosaurus újra felfedezés

Proteosaurus előbb lett felfedezve, mint az Ichthyosaurus, ám később ez utóbbinak lett besorolva. Ennek oka, hogy a leletekről csak rajzok maradtak meg. Viszont előkerültek gipszöntvények az eltűnt leletekről, mikről nem is tudtak, hogy léteznek. A gipszformák alapján a régi rajzok pontosak és használhatóak az állat besorolásához. Ichthyosaurus genusz marad, ám azon belüli elhelyezés nem biztos. Járulékos haszon, hogy ez alapján a régi gipszreplikák alkalmasak modern vizsgálatokhoz.

a, rajz, b, Yale gipsz példány, c, Berlini gipsz példány

 

Forrás:
https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.220966 - Rediscovery of two casts of the historically important ‘Proteo-saurus’, the first complete ichthyosaur skeleton



Volt nincs krétai iguána

Jeddaherdan aleadonta a Kem Kem-ből került elő és az állkapocs töredéket iguanák legkorábbi és afrikai előfordulásának tartották. 2016-ban leírt állatot újra vizsgálták és a helyzet, hogy egy negyedidőszaki tüskésfarkú agáma volt. Faji szinten nincs azonosítva. Sajnos gyakori, főleg üreglakó állatoknál, hogy régebbi korok rétegeibe leásnak, ott alakítják ki otthonukat, miben elhunynak. Potenciális üreglakó fajokkal pont ezért kell fokozott figyelemmel eljárni.


Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002762 - A reappraisal of Jeddaherdan aleadonta (Squamata: Acrodonta), the purported oldest iguanian lizard from Africa



Iffyosaur”

Publikáció a RNHM F5672-es péládnyról vagy inkább példányokról szól. Elvileg Dorset-ből származik, ám a kőzete a németországi Posidonia-palából való. Az egész állat minimum két különböző faj több egyedének összeollózása. Az elülső úszony teljesen mesterséges és ha valódi lelet alapján készült és úgy ahogy hiteles másolata, akkor teljesen új fajtól származhat. Az ilyen példányok főleg régi időkből származnak és újra értékelésük nélküli használatuk kutatásokhoz gondot jelenthet. Továbbá hasonló összeollózások mai napig előfordulnak piacon. Talán a legjobb példa az awesombrok érve az Archaeoraptor, mely alapja a tollas dinoszaurusz leletek élből hamisítványnak elkönyvelésének. Közben itt is különböző tollas dinoszauruszok voltak összeollózva.

 

Forrás:
https://www.researchgate.net/publication/365300887_THE_ULTIMATE_%27IFFYOSAUR%27_-AN_UNUSUAL_ICHTHYOSAUR_COMPOSITE_CONTAINING_BRITISH_AND_GERMAN_MATERIAL_OF_DIFFERENT_GEOLOGICAL_STAGES



SVP privát… Kengurucephalosaurus

Torontói SVP-n került prezentálásra egy még nem publikált kutatás. Cary Woodruff-ék 3D segítségével arra jutottak, hogy a Pachycephalosauria-k inkább kenguruként küzdhettek. Legalábbis a médiás hírben “pachycephalosaur” van ami a Pachycephalosauria rövidítése, de elég gyakran még a genusz nevet is képesek így írni, tehát nem lepődnék meg ha nem az egész alrendre lenne igaz. Pachycephalosaurus jó állapotú egyedének csigolyái nem hasonlítanak az öklelőző állatokéra, inkább a kengurukéra hasonlítanak. Kenguru esetén farok csigolyák is vizsgálhatók, mert hasonlóan nagy farka van. Medence bár eltér a két állatnál, találtak hasonlóságokat. Úgy tűnik tehát, hogy a Pachycephalosaurus-szok (és lehetségesen rokonsága) kenguru módjára harcoltak egymással, farkukra támaszkodva. Ettől függetlenül használhatták a fejüket, ám nem nagy erejű rohamozásokra, inkább lökdösődésre.

Annyira nem új, hogy kemény fejűnek gondolt ősállat, nem frontális támadásra ahsználta a fejét. 


Forrás:
https://www.livescience.com/pachycephalosaur-dinosaurs-kickboxed-like-kangaroos - Helmet-headed dinosaurs kickboxed like kangaroos, new study suggests



Magyar nevek tilosak?

Publikáció Nopcsa Ferencről szól, de úgy tűnik a Ferenc leírása tilos és Franz-ot lehet csak helyette írni. Jó lenne ha a magyar neveket nem angolosítanák el…


Forrás:
https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25116 - Franz Baron Nopcsa: A short life of research in dinosaur evolutionary paleobiology and Albanology



Rejtett páncélosok

Notosuchia-k oszteodermáit vizsgálták. Ennyivel mehetnek a szemezgetésbe is. De. Sharpey-szálak azonosítva lettek az Armadillosuchus-nál, Itasuchus-nál és néhány Baurusuchidae-nál. Ez azt jelenti, hogy ezek a csontpikkelyek nem a bőr külső részén voltak, hanem bőr alatt, vagy bőrben. Ilyenre találhatunk példát az óriás lajhároknál, melyek bőrében apró kis oszteodermák voltak.


Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/jmor.21536 - Osteohistological characterization of notosuchian osteoderms: evidence for an overlying thick leathery layer of skin



További négy magyar Sauropoda

Egykori, erdélyi Hátszeg-szigetről a Magyorasaurus dacus és a Paludititan nalatzensis mik biztosan érvényes fajok. Ellenben itt talált minden sauropoda leletet átvizsgálva nem kizárt, hogy négy faj élt itt. Magyarosaurus hungaricus kétséges érvényességű, lehetséges a két Magyarosaurus is.


Forrás:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2125807 - New titanosaurian caudal remains provide insights on the sauropod diversity of the Hațeg Island (Romania) during the Late Cretaceous



Madagaszkári megafauna kihalásáról

Tengerpart menti tavak medreit tárták fel. Az eredmény, hogy az emberi vadászat, betelepített állatok és erdőirtás járult hozzá a helyi megafauna kihalásához. Nem az időnkénti száraz időszakok vezettek a kihaláshoz. Azért emelem ki, mivel elég sokan kardoskodnak a melett, hogy az embernek semmi köze nem volt a megafaunák kihalásához. Emberi egosovinizmus, hogy nem képesek beismerni.

 

Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41598-022-22980-w - Cutmarked bone of drought-tolerant extinct megafauna deposited with traces of fire, human foraging, and introduced animals in SW Madagascar



Otodus megalodon kétes besorolásáról

Lamnoidea szupercsalád fogja közre az Otodontidae-t és a Lamnidae. (pl. nagy fehér cápa) Ez a publikáció rávilágít, hogy a két család közeli rokonsága korántsem olyan biztos. Otodontidae valóban Lamniformes, de azon belüli helyzete bizonytalan. Ez ugyebár kihat a sokak által ismert O. megalodon feltehető kinézetére, mivel ha nem olyan közeli rokona a nagy fehér cápának, hozzá hasonlónak ábrázolni elég valószínűtlen.

 

Forrás:
https://usercontent.one/wp/pecescriollos.de/wp-content/uploads/2022/11/PI-06-Shimada-Greenfield-2022-Responses-to-Skeletal-material-from-megatooth-sharks.pdf - Phylogenetic affinity of the extinct shark family Otodontidae within Lamniformes remains uncertain – Comments on “List of skeletal material from megatooth sharks (Lamniformes, Otodontidae)” by Greenfield.



Új fajok

Tibeti törpe antilop

Linxiatragus dengi új és első törpeantilop pliocén előttről, Afrikán kívülről. Törpe antilopok evolúciójából fontos az új faj, továbbá egykori környezetre való következtetésben is segít. Tibeti fennsíkon egykoron viszonylag száraz nyílt legelők voltak itt. a Linxiatragus dengi ezen a területen élt. Ellenben a mai Nesotragus-al mely erdőkben él. 

 

Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1342937X22003033 - Discovery of a fossil dwarf antelope outside of Africa and its implications for the late Miocene ecosystem in the northeast margin of the Tibetan Plateau



https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2136033 - A new genus and species of damselfy (Zygoptera, ‘Megapodagrionidae’ sensu lato) from the Lower Eocene Green river Formation in USA

Viridiflumineagrion aasei új, alsó eocéni megapodagrionidae szitakötő.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/osteology-and-neuroanatomy-of-a-phasianid-aves-galliformes-from-the-miocene-of-nebraska/693115C1761773ACC1F35326BD04570B

Nebraskai, késő miocéni Ash Hollow formációból új tyúkalakú, mely észak-amerikai tyúkalakú leltek ritkasága miatt, mint éhezőnek a falat kenyér.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00542-2 - The identity of the “lion”, Panthera principialis sp. nov., from the Pliocene Tanzanian site of Laetoli and its significance for molecular dating the pantherine phylogeny, with remarks on Panthera shawi (Broom, 1948), and a revision of Puma incurva (Ewer, 1956), the Early Pleistocene Swartkrans “leopard” (Carnivora, Felidae)

Tanzániai Laetoli lelőhelyen talált párducokról, egyik taxon új fajként írható le.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-022-00639-1 - Diversity of gobioid fishes in the late middle Miocene of northern Moldova, Eastern Paratethys—Part II: description of †Moldavigobius helenae gen. et sp. nov.

Gébalakúak késő/közép miocéni Észak-Moldovából, új faj is van.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/comptes-rendus-palevol/21/37 - Description of the first Cretaceous (Santonian) articulated skeletal lungfish remains from South America, Argentina

Új alsó krétai tüdőshal Argentínából.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2022.969158/full - A new selenosteid placoderm from the Late Devonian of the eastern Anti-Atlas (Morocco) with preserved body outline and its ecomorphology

Amazichthys trinajsticae új páncélos hal késő devoni marokkóból. Kép publikációból.

 


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667122002622 - Afristenus orapensis: a new genus and species of Steninae (Coleoptera: Staphylinidae) with “harpoon-like” mouthparts from the Upper Cretaceous lacustrine deposits at Orapa Diamond Mine, Botswana.

Új felső krétai holyvaféléről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1466 - First non-amber Mesozoic pseudoscorpion from Upper Triassic deposits of eastern Europe, with a description of two new fossil subfamilies (Arachnida, Pseudoscorpiones, Feaellidae)

Ukrajnából új triászi álskorpió.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009372021.html - A new euarthropod from the Cambrian Stage 4 Guanshan Biota of South China

Astutuscaris bispinifer új Euarthropoda kambriumi kínából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-022-09636-2 - A new multituberculate from the latest Cretaceous of central China and its implications for multituberculate tooth homologies and occlusion

Erythrobaatar ganensis új emlős felső krétai Közép-Kínából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722001877 - Hexicladia, a new genus of the Cisuralian conifer from Hexi Corridor, China

Új kora permi tűlevelű kínából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2138373 - A new SANU (Mammalia, Panperissodactyla) from the early Eocene levels of the Lumbrera Formation at Los Cardones National Park (Salta Province, Northwestern Argentina)

Kyraodus churcalensis új Panperissodactyla. (Dél-amerikai őshonos patás.)


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2136034 - Revealing Palaeogene distribution of the Ptilodactylidae (Insecta: Coleoptera): the first Ptilodactyla Illiger, 1807 records from Rovno amber of Ukraine

Ptilodactyla odnosum új Ptilodactylidae rovar ukrajnai borostyánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2131404 - Polar gigantism and remarkable taxonomic longevity in new palaeoscolecid worms from the Late Ordovician Tafilalt Lagerstätte of Morocco

Ordovíciumi Marokkóból új fajok és sarki gigantizmusról.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-23125-9 - Exceptional preservation of internal organs in a new fossil species of freshwater shrimp (Caridea: Palaemonoidea) from the Eocene of Messel (Germany)

Bechleja brevirostris új édesvizi garnéla faj az eocéni Németországból.

 


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2121924 - A new lanternfish (Myctophiformes, Myctophidae) from the Middle Miocene Duho Formation, South Korea

Új gyöngyöshalféle közép miocéni Dél-Koreából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2138374 - A new fossil angiosperm from the Early Cretaceous (early Aptian) of the Zhongkouzi Basin in the Beishan area, Northwest China

Gansupeltata beishanensis új zárvatermő kora krétai Északnyugat-Kínából.


https://iopn.library.illinois.edu/journals/kentiana/article/view/1121/804 - Two new species of Archelcana Sharov (Orthoptera: Elcanidae) from the Lower Jurassic of Luxembourg

Két új egyszárnyú roval alsó jurai Luxemburgból.


https://www.mdpi.com/2079-7737/11/11/1598 - A Flower Bud from the Lower Cretaceous of China

Kora krétából új virág Kínából.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.220794 - New macronarian from the Middle Jurassic of Chongqing, China: phylogenetic and biogeographic implications for neosauropod dinosaur evolution

Yuzhoulong qurenensis új macronaria Sauropoda közép jurai Kínából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667122002786 - Shifts in composition of northern Tethyan elasmobranch assemblages during the last millennia of the Cretaceous

Észak-Tétisz porcos hal faunája nőt a kréta végi kihalás előtt, új fajok is leírásra kerültek.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496622050076 - Early Pleistocene Horseshoe Bat Rhinolophus macrorhinus cimmerius subsp. nov. (Rhinolophidae, Chiroptera) from the Taurida Cave in Crimea

Rhinolophus macrorhinus cimmerius új denevér alfaj, Igen, alfaj.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/03115518.2022.2130426 - First representative of the odonatan superfamily Triassolestoidea (Odonatoptera: Parazygoptera) from the Upper Triassic of the Korean Peninsula

Új szitakötő felső triászi Dél-Koreából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2022.2128913 - A new proterochampsid (Archosauriformes: Proterochampsia) from the Late Triassic of southern Brazil and the emergence of archosaurian hind limb traits

Stenoscelida aurantiacus új Archosauria-khoz közel álló Archosauromoprha.


https://bioone.org/journals/transactions-of-the-kansas-academy-of-science/volume-125/issue-3-4/062.125.0313/Washed-Ashore--New-Elasmosaurid-Specimens-Plesiosauria--Sauropterygia-from/10.1660/062.125.0313.short

Plesioelasmosaurus walkeri, új Elasmosauridae felső krétai Észak-Amerikából.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2022.2140045 - Fossil fruits of Trapa L. from the late Miocene of southeastern Qaidam Basin (Qinghai, China)

Új fosszilis trapa fajról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699522000870 - A new species of Pleuromeia (Lycopsid) from the upper Middle Triassic of Northern China and discussion on the spatiotemporal distribution and evolution of the genus

Pleuromeia új faja észak-kínai felső közép triászból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699522000882 - A new genus and species of eurypterid (Chelicerata, Eurypterida) from the Lower Devonian Xiaxishancun Formation of Yunnan, southwestern China

Új Eurypterida alsó devoni délnyugat-kínából.


https://sciencepress.mnhn.fr/fr/periodiques/comptes-rendus-palevol/21/39 - A new genus and species of arvicolid rodent (Mammalia) from the early Pleistocene of Spain

Új pocokféle pleisztocéni Spanyolországból.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2022.2141628 - Sonidolestes wendusui, a new genus of Erinaceinae (Eulipotyphla, Mammalia) from the Lower Miocene of Inner Mongolia, China

Új sün korai miocéni Belső Mongóliából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002804 - A new ‘duck-billed’ dinosaur (Ornithischia: Hadrosauridae) from the upper Campanian of Texas points to a greater diversity of early hadrosaurid offshoots

Új Hadrosauridae felső krétai Texasból.


https://geojournals.pgi.gov.pl/agp/article/view/33468 - A new species of Hystrix (Rodentia: Hystricidae) from the Pliocene site of Węże 1 in southern Poland

Hystrix velunensis új faj. Genusz ma is él, ők a sülök.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722002007 - Fossil leaves of Cenomanian basal angiosperms from the Peruc-Korycany Formation, Czechia, central Europe

Felső krétai Csehországból levél alapján két új zárvatermő.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2141629 - Psittacopedids and zygodactylids: The diverse and species-rich psittacopasserine birds from the early Eocene London Clay of Walton-on-the-Naze (Essex, UK)

Eocéni London Clay-ból származó Daniels gyűjtemény madarakról, új faj is van köztük.


https://peerj.com/articles/14333/ - New specimens of Baurutitan britoi and a taxonomic reassessment of the titanosaur dinosaur fauna (Sauropoda) from the Serra da Galga Formation (Late Cretaceous) of Brazil

Baurutitan britoi új egyedéről, Trigonosaurus pricei érvénytelen faj, előbbi alá tartozik. Ellenben a farok csigolyák nem egyeznek, egy eddig le nem írt fajhoz tartoznak, mely most lett leírva Caieiria allocaudata-ként.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2022.2128687 - A new madtsoiid snake from the Paleogene of South America (northwestern Argentina), based on an articulated postcranial skeleton

Új Madtsoiidae (kihalt kígyó család) Dél-Amerikából.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2022.2133644 - Silicified cupulate seed-bearing structures from the Early Cretaceous of eastern Inner Mongolia, China: rethinking the corystosperm concept

Jarudia zhoui új kora krétai corystosperm növény mely bonyolultabb kapcsolat rendszert mutat, például legutoljára triászból ismert növényekkel.


https://www.researchgate.net/publication/365437927_First_Record_of_a_Tylosaurine_Mosasaur_from_the_Latest_Cretaceous_Phosphates_of_Morocco

Hainosaurus boubker új faj kréta végi Marokkóból.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/abs/early-devonian-lochkovian-eurypterids-from-the-yunnan-province-of-southwest-china/5B9A951C6F3BB8782ED47188743ADA76

Két új Eurypterida kora devoni Kínából.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-22619-w - A gigantic bizarre marine turtle (Testudines: Chelonioidea) from the Middle Campanian (Late Cretaceous) of South-western Europe

Leviathanochelys aenigmatica új tengeri teknős felső krétai Délnyugat-Európából.

 


https://www.nature.com/articles/s41559-022-01919-4 - A Late Devonian actinopterygian suggests high lineage survivorship across the end-Devonian mass extinction

Sugarasúszójú halak robbanás szerű diverzációja a devon végi kihalás után, új faj leírása.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-022-00261-3 - A rare window into a back-reef fish community from the middle Miocene (late Badenian) Medobory Hills barrier reef in western Ukraine, reconstructed mostly by means of otoliths

Közép miocénből Nyugat-Ukrajnából egykori korallzátonyi halak.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2134783 - A new species of Megacricetodon from the Early-Middle Miocene of Czech Republic and its importance for the understanding of the earliest evolution and dispersal of the genus in Europe

Új Megacricetodon Csehországból.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00551-1 - Gliridae and Eomyidae (Rodentia) of the Miocene Tagay fauna (Olkhon Island, Lake Baikal, Eastern Siberia)

https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00555-x - The northernmost Eurasian Miocene beavers: Euroxenomys (Castoridae, Mammalia) from Olkhon Island, Lake Baikal (Eastern Siberia)

https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00548-w - Geology and lithology of the Tagay-1 section at Olkhon Island (Lake Baikal, Eastern Siberia), and description of Aplodontidae, Mylagaulidae and Sciuridae (Rodentia, Mammalia)

https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00553-z - Cricetodontinae (Rodentia, Mammalia) of the Miocene Tagay fauna (Olkhon Island, Lake Baikal, Eastern Siberia)

https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00554-y - Amphilagus plicadentis (Lagomorpha, Mammalia) from the Tagay locality (Olkhon Island, Baikal region, Eastern Siberia)

https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00557-9 - Erinaceomorpha and Soricomorpha (Mammalia) of the Miocene Tagay fauna (Olkhon Island, Lake Baikal, Eastern Siberia): A preliminary report

Bajkál-tói Olkhon-szigetről miocéni rágcsálók, nyúlalakúak, cickányalakúak, új faj is van. (Idekerült, de nyúlalakúak nem rágcsálók.)


https://escholarship.org/uc/item/3835r78s - Gondwanan origin of the Dipterocarpaceae-Cistaceae-Bixaceae is supported by areocladograms, ecomorphological traits and tectonic-plate dynamics

Bixaceae, Dipterokarpuszfélék és Szuharfélék kora krétai, gondwanai eredetéről.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-24602-x#data-availability - Intestinal preservation in a birdlike dinosaur supports conservatism in digestive canal evolution among theropods

Daurlong wangi új Dromaeosauridae a Jehol biótából, tápcsatorna is megmaradt.

 


https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/abs/remains-of-a-large-cercopithecid-from-the-lower-pleistocene-locality-of-karnezeika-southern-greece/6B6C04898A61DDB9FA9943C9CFA61D42

Feltehetően új cerkófféle Görögországból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2133610 - A new ornithopod dinosaur, Transylvanosaurus platycephalus gen. et sp. nov. (Dinosauria: Ornithischia), from the Upper Cretaceous of the Haţeg Basin, Romania

Új Rhabdodontidae Hátszegről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002877 - The oldest genus and species of the fulgoroidian lineage in hemipteran Fulgoroidea from the Lower Cretaceous Laiyang Formation of China

Új Fulgoroidea alsó krétai Kínából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002889 - A new tarsophlebiid dragonfly from the Lower Cretaceous of western Liaoning, NE China (Insecta: Odonatoptera, Panodonata)

Új Tarsophlebiidae alsó krétai Kínából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002865 - A new baenid, Edowa zuniensis gen. et sp. nov., and other fossil turtles from the Upper Cretaceous Moreno Hill Formation (Turonian), New Mexico, USA

Edowa zuniensis új teknős felső krétai Laramidiáról.


https://www.mdpi.com/1424-2818/14/12/1026 - A New Large †Pachycormiform (Teleosteomorpha: †Pachycormiformes) from the Lower Jurassic of Germany, with Affinities to the Suspension-Feeding Clade, and Comments on the Gastrointestinal Anatomy of Pachycormid Fishes

Új pachycormiformes hal alsó jurai Németországból.


https://www.lyellcollection.org/doi/abs/10.1144/jgs2022-088 - A new Cambrian frondose organism: "Ediacaran survivor"or convergent evolution?

Guangweia cheni új levél szerű állat kambriumból. Nem tudni, hogy edikarai túlélő, vagy újra kifejlődött ez a forma.


https://peerj.com/articles/14461/ - A transitional species of Daspletosaurus Russell, 1970 from the Judith River Formation of eastern Montana

Daspletosaurus wilsoni új faj, mely átmenetet képez a D. torosus és D. horneri-közt.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002890 - New spinicaudatan species (Crustacea) of the Lower Cretaceous (Valanginian–Hauterivian) Jehol Biota from northern Hebei, China

Új Spinicaudata rák a Jehol biótából.



Egyéb

https://peerj.com/articles/14075/ - Fossil Sirenia from the Pleistocene of Qatar: new questions about the antiquity of sea cows in the Gulf Region

Dugong leletek pleisztocéni Katarból.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-022-00641-7 - Turtle barnacles have been turtle riders for more than 30 million years

Tengerimakkok legalább 30 millió éve keserítik meg a tengeri teknősök életét.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/comptes-rendus-palevol/21/36 - First Cretaceous cephalopod statoliths fill the gap between Jurassic and Cenozoic forms

Krétai lábasfejű statolith-okról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2116335 - The preorbital depression and recess of antiarch placoderms (jawed stem-gnathostomes) revisited from an ontogenetic (saltatory) point of view

Bothriolepis canadensis fiatal egyedeiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002579 - Caboellimma, a new genus for “Ellimma” cruzae Santos, 1990, an ellimmichthyiform fish (Teleostei: Clupeomorpha) from the Cabo Formation (Lower Cretaceous) of the Pernambuco-Paraíba Basin, north-east Brazil

Ellimma cruzae hal Caboellimma cruzae-ra átnevezése.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2022.0916 - Sampling biases obscure the early diversification of the largest living vertebrate group

Sugarasúszójú halak áttekintése, mivel ismert leletek nem igazán fedik az egykori diverzitásukat.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/brv.12908 - Worms and gills, plates and spines: the evolutionary origins and incredible disparity of deuterostomes revealed by fossils, genes, and development

Deuterostomia-k eredetéről. (Ember és a tengeri csillag is ide tartozik.)


https://www.nature.com/articles/s41586-022-05151-9 - Triassic sauropodomorph eggshell might not be soft

https://www.nature.com/articles/s41586-022-05152-8 - Reply to: Triassic sauropodomorph eggshell might not be soft

10-es rövid híresben https://primevalonline.blogspot.com/2020/06/rovid-hirek-10.html volt szó a dinoszauruszok lágyhéjú tojás kérdésről. Ván cáfolata, ellenben még az abstrackt se ingyenes ezeknél, tehát… kösz. (Mikor feldolgozom a Sci-Hub se tud mit kezdeni velük.) Cím alapján van nem lágy héjú triászi sauropodomoprha tojás.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2133605 - Discovery of a crown salamander in the Middle Jurassic (Bathonian) Moskvoretskaya formation of the Moscow Region, Russia

Új feltehetően salamandroidea lelet közép jurai Moskvoretskaya formációból.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0266648 - Large-bodied ornithomimosaurs inhabited Appalachia during the Late Cretaceous of North America

Ez a publikáció már volt egyszer, ám most az egészhez ingyen hozzá lehet férni.


https://www.researchgate.net/publication/364364712_Early_Jurassic_coccolith_diversification_and_response_to_pre-Toarcian_environmental_changes_A_perspective_from_the_Paris_Basin - Early Jurassic coccolith diversification and response to pre-Toarcian environmental changes: A perspective from the Paris Basin

Kora jurai Coccolith-okról, hőmérséklet és így tengerek tápanyag ingadozásáról.


https://peerj.com/articles/14190/ - A previously overlooked, highly diverse early Pleistocene elasmobranch assemblage from southern Taiwan

Dél-tajvani Niubu fosszilia lelőhely porcoshal leleteiről. (fogak)


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/03115518.2022.2119600 - A new Cretaceous fossil mammal locality from the Bass Coast of southeastern Australia

Új krétai emlős lelőhely Ausztráliából.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25098 - New data on the cranial anatomy of Pterogonaspis (Tridensaspidae, Galeaspida) from the lower Devonian of Yunnan, China and its evolutionary implications

Pterogonaspis yuhaii új leleteiről.


https://peerj.com/articles/14196/ - Ontogenetic growth in the crania of Exaeretodon argentinus (Synapsida: Cynodontia) captures a dietary shift

Exaeretodon argentinus növekedéséről és étrend változásáról, felnőttek inkább növényevők voltak.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article/doi/10.1093/zoolinnean/zlac080/6763608 - Phylogenetic biome conservatism as a key concept for an integrative understanding of evolutionary history: Galliformes and Falconiformes as study cases

Tyúk- és sólyomalakúak vizsgálata biom és éghajlat szerint.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/1749-4877.12689 - An integrative insight into the synsacral canal of fossil and extant Antarctic penguins

Lumbosacral-csatorna (lumbosacral - emberre vetíteve “ágyékcsigolyák” és farokcsigolyák) vizsgálata ma és kihalt pingvineknél. Máig nem tisztázott, feltehetően madaraknál egyensúlyozásban játszik szerepet.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2114360 - First fossil record (Middle Miocene) of the viper shark Trigonognathus Mochizuki and Ohe, 1990, in the Mediterranean realm

Trigonognathus első fosszilis feljegyzése a Földközi-tengerből.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25097 - Description of the first definitive Corythosaurus (Dinosauria, Hadrosauridae) specimens from the Judith River Formation in Montana, USA and their paleobiogeographical significance

Judith River formációban talált Corythosaurus-okról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2125813 - An enigmatic large mawsoniid coelacanth (Sarcopterygii, Actinistia) from the Upper Jurassic Kimmeridge Clay Formation of England

Felső jurai, angol, Kimmeridge Clay formációban talált feltehetően Mawsoniidae-ról.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/comptes-rendus-palevol/21/38 - New marine vertebrates (elasmobranchs, actinopterygians, reptiles) from the Upper Cretaceous Arabic Platform of SE Turkey

Felső krétai Törökországi új tengeri gerinces leletekről.


https://www.nature.com/articles/s41467-022-33741-8 - Common evolutionary origin of acoustic communication in choanate vertebrates

Ordító teknősök. Annyira azért mégsem. Hangképzést vizsgálták tuataránál, teknősöknél, tüdőshalaknál és lábatlan kétéltűeknél. Némának gondolt állatok sem olyan némák, a hangképzés 400 millió évvel ezelőtti közös ősre vezethető vissza.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2210627119 - Biochronology of South African hominin-bearing sites: A reassessment using cercopithecid primates

Dél-afrikai ember elődöket tartalmazó lelőhelyek újra értékelése Cercopithecidae-k által.

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981122003698 - The fossil record of the Bramble-shark Echinorhinus (Echinorhiniformes, Echinorhinidae) in South America

Echinorhinus maremagnum-ról, érvényes faj.


https://www.nature.com/articles/s41586-022-05332-6 - Synchrotron tomography of a stem lizard elucidates early squamate anatomy

Közép jurai skóciában élt Bellairsia gracilis jól megmaradt csontvázának elemzése.

 


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25107 - The elongated neck of sauropodomorph dinosaurs evolved gradually

CAPPA/UFSM 0352 egymást követő nyaki csigolyákról. Felső triászi Brazíliában találtak. A Sauropodamorpha-k hosszú nyaka fokozatosan alakulhatott ki.


https://peerj.com/articles/14278/ - Rediscovery and redescription of the only known mosasaur bone from the Turonian (Upper Cretaceous) of Poland

Lengyelországban előkerült egy elveszettnek hitt Mosasauroidea csigolya.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0276110 - Skull and partial skeleton of a new pachycetine genus (Cetacea, Basilosauridae) from the Aridal Formation, Bartonian middle Eocene, of southwestern Morocco

Pachyosteoscleroticus elemzése, következtetés élőhelyére, part menti cet lehetett.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-022-09632-6 - Primitive Tibetan antelope, Qurliqnoria hundesiensis (Lydekker, 1881) (Bovidae, Artiodactyla), from Pliocene Zanda and Kunlun Pass basins and paleoenvironmental implications

Qurliqnoria és így a tibeti antilop eredetének vizsgálata.


https://www.journals.uchicago.edu/doi/abs/10.1086/722036 - Conifer Cone and Dwarf Shoot Diversity in the Anisian (Middle Triassic) of Kühwiesenkopf/Monte Prà della Vacca (Dolomites, Northeastern Italy)

Északkelet-olaszországi Dolomitokban talált közép triászi tűlevelű szaporítószervekről.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.abm7525 - Attenuated evolution of mammals through the Cenozoic

Méhlepényes emlősök evolúciója a harmadidőszakban lassult. (Voltak kivételek, mint a patások, különösebben a cetek.) Legjobban lelassult a rágcsálóké és denevéreké.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/44/30 - The discovery of a Balaenomorpha (Persufflatius renefraaijeni n. gen., n. sp.) from the upper Miocene of the Netherlands sheds new light on the cranial anatomy of archaic rorqual relatives

Persufflatius renefraaijeni -ról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12625 - Fluorescent colour patterns in the basal pectinid Pleuronectites from the Middle Triassic of Central Europe: origin, fate and taxonomic implications of fluorescence

Közép-európai, közép triászi Pleuronectites-ek UV vizsgálata, fésűkagylók fluoreszcenciájának eredetéről.

 


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-022-00260-4 - First evidence of Proganochelys quenstedtii (Testudinata) from the Plateosaurus bonebeds (Norian, Late Triassic) of Frick, Canton Aargau, Switzerland

Proganochelys quenstedtii új leletei plateosaurus leleteket tartalmazó csontágyból.

https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2132157 - A comparative study of the postcranial skeleton of Patagonian and Pampean specimens of the Pleistocene giant sloth genus Mylodon Owen, 1839 (Xenarthra, Pilosa) and its implications

Mylodon listai és M. darwinii összehasonlítása.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2130288 - The putative earliest Cambrian trilobite–brachiopod association in southern Sichuan Basin of South China

Parabadiella Trilobita csoportosulásról, mi legkorábbi lehet Dél-Kínából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2132857 - An overview of Palaeloxodon naumanni, the Palaeoloxodon (Elephantidae) of the far east: distribution, morphology and habitat

Japán Palaeoloxodon naumanni-ról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/tpj.16011 - The chromosome-level genome of Akebia trifoliata as an important resource to study plant evolution and environmental adaptation in the Cretaceous

Valódi kétszikűek sikerességének eredetéről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722001853 - SEM pollen analysis of Miocene deposits of Entrischenbrunn (Bavaria, Germany) reveal considerable amounts of pollen of subhumid and sclerophyllous together with azonal water plants reflecting the vegetation mosaic of a braided river system

Németországi, miocéni lerakódás polenjeinek vizsgálata.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722001865 - Historic palaeobotanical collection reveals in situ microspores and pollen from Early Carboniferous (Tournaisian) ovules from the Ballagan Formation of Scotland

Skóciai, kora karboni Ballagan formációban talált pollenekről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25095 - Placing juvenile specimens in phylogenies: An ontogenetically sensitive phylogenetic assessment of a new genus of iguanodontian dinosaur from the Early Cretaceous Kirkwood Formation, South Africa

Kora krétai, Dél-Afrikában Iguanodontia-nak csak fiatal egyedei ismertek, így rendszerezése kérdéses. Más Iguanodontia-kat figyelembe véve érvényes taxon lehet.


https://www.nature.com/articles/s42003-022-04132-y - South African Lagerstätte reveals middle Permian Gondwanan lakeshore ecosystem in exquisite detail

https://sciencepress.mnhn.fr/fr/periodiques/comptes-rendus-palevol/21/22 - The first ‘Grylloblattida’ of the family Liomopteridae from the Middle Permian in the Onder Karoo, South Africa (Insecta: Polyneoptera)

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1464343X22003193 - The Beaufort-stormberg group contact – Implications for Karoo basin development in the Triassic

Karoo medencéről. 

 


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981122003753 - New loricata remains from the Pinheiros-Chiniquá Sequence (Middle-Upper Triassic), southern Brazil

Új prestosuchus leletről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2022.2123712 - Comparative braincase morphology of Trilophosaurus buettneri and the early evolution of the pan-archosaurian neurocranium

Trilophosaurus agykoponya vizsgálatról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2128688 - New well-preserved materials of Glossotherium chapadmalense (Xenarthra, Mylodontidae) from the Pliocene of Argentina shed light on the origin and evolution of the genus

Glossotherium új leleteiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002750 - Paleoecological inferences on the fish assemblage of the Açu Formation (?Aptian–Cenomanian), Potiguar Basin, NE Brazil: a multiproxy approach

Közép krétai portugál Açu formáció halairól.


https://bmcplantbiol.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12870-022-03886-1 - Plastome phylogenomic analysis reveals evolutionary divergences of Polypodiales suborder Dennstaedtiineae

Édesgyökerű páfrányok rendszertani vizsgálata.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2022.1623 - Exceptional soft tissue preservation reveals a cnidarian affinity for a Cambrian phosphatic tubicolous enigma

Első gangtoucunia cső, miben lágyszövet is megmaradt.

 


https://peerj.com/articles/14138/ - Cranial osteology, taxonomic reassessment, and phylogenetic relationships of the Early Cretaceous (Aptian-Albian) turtle Trinitichelys hiatti (Paracryptodira)

Trinitichelys hiatti koponya elemzése.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2022.2132288 - The Gondwanan Origin of Tribosphenida (Mammalia)

Tribosphenida emlősök eredetéről.


https://academic.oup.com/mbe/advance-article/doi/10.1093/molbev/msac241/6794086 - Blue turns to grey - Palaeogenomic insights into the evolutionary history and extinction of the blue antelope (Hippotragus leucophaeus)

Kék lóantilop genetikai vizsgálata.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0276329 - Gastropods underwent a major taxonomic turnover during the end-Triassic marine mass extinction event

Triász végi kihalás hatása a tengeri csigákra, 56%-os fajkihalás volt.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2138376 - New Carnivoran (Mammalia: Carnivora) specimens from the Siwaliks of Pakistan and India and their faunal and evolutionary implications

Emlős ragadozó leletekről a Siwalik-hegységből.


https://link.springer.com/article/10.1007/s00114-022-01824-7 - Modeling of the respiratory system of the long-necked Triassic reptile Tanystropheus (Archosauromorpha)

Tanystropheus légzőszervrendszerének modellezése.


https://www.researchgate.net/publication/357629278_Wildfires_and_Monsoons_Cryptic_Drivers_for_Highly_Variable_Provenance_Signals_within_a_Carboniferous_Fluvial_System

Alsó karboni, írországi Mullaghmore Sandstone formáció elemzése. Monszunos évszakot szárazabb, erdőtüzesebb váltotta folyam rendszerben.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2138372 - Ornithopod dinosaur remains from the Papo Seco Formation (lower Barremian, Lusitanian Basin, Portugal): a review of old and new finds

Portugál Papo Seco formáció ornithopoda leleteiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2140425 - The first record of Abelisauridae (Theropoda: Ceratosauria) from Uruguay (Late Jurassic, Tacuarembó Formation)

Késő jurai Tacuarembó formáció első abeliosauridae leletéről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2139180 - New discovery of a late Middle Pleistocene mammalian fauna in Ganxian Cave, Southern China

Dél-kínai Ganxian-barlangban talált közép pleisztocéni emlős maradványokról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2132858 - A new Late Miocene hystricognath rodent assemblage (Caviidae, Dinomyidae, and Neoepiblemidae) from northern Brazil and its biostratigraphic relevance

Új késő miocéni rágcsáló lelőhely Észak-Brazíliából.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-27/issue-2/PR210019/Taxonomic-Revision-of-Lower-Miocene-Pecorans-Mammalia-Artiodactyla-from-Japan/10.2517/PR210019.short

Alsó miocéni, japán pecora leletekről.


https://bioone.org/journals/transactions-of-the-kansas-academy-of-science/volume-125/issue-3-4/062.125.0310/First-Report-of-Elasmobranchii-and-Osteichthyans-from-the-Fox-Hills/10.1660/062.125.0310.short

Felső krétai Fox Hills formációban talált halakról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122002610 - Microvertebrate-rich gutter casts from the basal Wessex Formation (Wealden Group, Lower Cretaceous) of Dungy Head, Dorset: insights into the palaeoecology and palaeoenvironment of a non-marine wetland

Wessex formációban talált mikro fosszíliákról.


https://www.nature.com/articles/s42003-022-04146-6 - Reassessing a cryptic history of early trilobite evolution

Trilobita-k korai evolúciójáról, gyors terjedésükről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/spp2.1467 - Revision of the pachycormid fish Saurostomus esocinus Agassiz from the Early Jurassic (Toarcian) of Europe, with new insight into the origins of suspension-feeding in Pachycormidae

Saurostomus esocinu újra vizsgálata.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25103 - Osteology and reassessment of Dineobellator notohesperus, a southern eudromaeosaur (Theropoda: Dromaeosauridae: Eudromaeosauria) from the latest Cretaceous of New Mexico

Dineobellator notohesperus újra vizsgálata. Akkora lehetett, mint a Deinonychus, ám könnyedebb felépítésű volt. Feltehetően rajta kívül más Dromaeosauridae nem volt az élőhelyén. (Acheroraptor után is ezt mondták, aztán mégis volt mellette Dakotaraptor.)


https://www.jstage.jst.go.jp/article/geosoc/128/1/128_2022.0023/_article - A new specimen of Anthracokeryx naduongensis (Mammalia, Artiodactyla, Anthracotheriidae) from the Eocene Na Duong Formation, northeastern Vietnam

Anthracokeryx naduongensis új leleteiről.


https://link.springer.com/article/10.1007/s00114-022-01828-3 - Live birth in a 47-million-year-old snake

47 millió éves kígyó leletről, két embrió is volt benne, (ál)elevenszülő volt.


https://zookeys.pensoft.net/article/95139/ - A fossil species found living off southern California, with notes on the genus Cymatioa (Mollusca, Bivalvia, Galeommatoidea)

Eddig fosszíliákból ismert cymatioa cooki kagyló élő példányáról.


https://peerj.com/articles/14167/ - Re-evaluation of the morphology and phylogeny of Diplocynodon levantinicum Huene & Nikoloff, 1963 and the stratigraphic age of the West Maritsa coal field (Upper Thrace Basin, Bulgaria)

Diplocynodon levantinicum újra vizsgálta, lelőhely korának újra határozása.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699522000894 - Fossil lizards and snakes (Diapsida, Squamata) from the Late Miocene hominid locality of Haritalyangar, India

Késő-miocén, indinai Haritalyangar lelőhelyen talált squamata-król.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722001464 - Do spores herald the Toarcian Oceanic Anoxic Event?

Toarci óceáni anoxikus eseményt előre jelezhette a megnövekedett spóra mennyiség.


https://www.researchgate.net/publication/364214025_Early_Jurassic_massive_release_of_terrestrial_mercury_linked_to_floral_crisis - Early Jurassic massive release of terrestrial mercury linked to floral crisis

Toarci óceáni anoxikus esemény és megnőtt higany kibocsátás.


https://www.researchgate.net/publication/365198354_Reassessment_of_Late_Jurassic_elasmobranch_fishes - Reassessment of Late Jurassic elasmobranch fishes

Felső jurai porcos halakról.


https://www.researchgate.net/publication/365198346_End_of_the_line_Quantifying_the_demise_of_hybodontiform_shark-like_chondrichthyans - End of the line: Quantifying the demise of hybodontiform shark-like chondrichthyans

Hybodontiformes cápákról. Krétában erős versengés volt más porcos halakkal.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(22)01676-1 - A Triassic tritrophic triad documents an early food-web cascade

Felső triászi, kínai rovar peték páfrány fenyő levélen és sérüléseikről.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2207475119 - Environmental drivers of the first major animal extinction across the Ediacaran White Sea-Nama transition

Edikarai élőlényekről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12627 - Quantitative plant taphonomy: the cosmopolitan Mesozoic fern Weichselia reticulata as a case study

Weichselia reticulata páfrány vizsgálata, vízhez közel, erődtüzektől gyakran sújtott területen nőt.


https://besjournals.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/2041-210X.14016 - Intelligent sampling of high-dimensional joint mobility space for analysis of articular function

APSE használata az izületek vizsgálatánál.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.add2910 - Hydraulic failure as a primary driver of xylem network evolution in early vascular plants

Növények víz rendszerének fejlődéséről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981122003911 - About the diversity of Dasypodidae (Xenarthra, Cingulata) along the Late Miocene of northwestern Argentina: The case of the Salicas Formation

Salicas formáció tatuiról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1871174X22000919 - A new skull of early cetacean Remingtonocetus harudiensis from the Eocene of Kutch Basin, India

Remingtonocetus harudiensis új koponyájáról.


https://www.researchgate.net/publication/364193868_First_skeletal_remains_of_Helveticosaurus_from_the_Middle_Triassic_Italian_outcrops_of_the_Southern_Alps_with_remarks_on_an_isolated_tooth

Helveticosaurus új leleteiről, állat besorolásáról.

 


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2140422 - Tapiridae (Perissodactyla) in the late Pleistocene of the Cuvieri Cave, eastern Brazil

Brazíl Cuvieri barlangban talált tapírokról.


https://www.mdpi.com/1424-2818/14/11/973 - Mechanistic Thermal Modeling of Late Triassic Terrestrial Amniotes Predicts Biogeographic Distribution

13 késő triászi magzatburkus kapcsolata a klímával.


https://www.mdpi.com/2673-4834/3/4/66 - Paleobiogeography of Crown Deer

Szarvasfélék paleogeográfiájáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-022-09633-5 - Did some extinct South American native ungulates arise from an afrothere ancestor? A critical appraisal of Avilla and Mothé’s (2021) Sudamericungulata – Panameridiungulata hypothesis

SANU, South American native ungulates vagy magyarul Dél-Amerika őshonos patásainak eredete elég kétséges. Polifiletikus lehet a csoport, jó pár tagja lehet nem is valódi patás. Új kutatás szerint Boreoeutheria részei a Sudamericungulata és a Panameridiungulata.


https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1029/2022PA004517 - How Hot Is Too Hot? Disentangling Mid-Cretaceous Hothouse Paleoclimate from Diagenesis

Közép krétai felmelegedésről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12626 - Pachyosteosclerosis, rhamphotheca and enhanced sensory capabilities of the premaxillae of Hyperodapedon (Archosauromorpha, Rhynchosauria): implications for foraging at the sediment–water interface

Hyperodapedon premaxillájának vizsgálata.


https://www.lyellcollection.org/doi/10.1144/SP532-2022-92 - Terrestrialization in the Ordovician

Ordovíciumi szárazföldi élőlényekről.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article/50/8/918/613521/830-million-year-old-microorganisms-in-primary - 830-million-year-old microorganisms in primary fluid inclusions in halite

830 millió éves sós kőzet folyadékzárványában talált mikroorganizmusokról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajpa.24637 - Halibee fossil assemblages reveal later Pleistocene cercopithecins (Cercopithecidae: Primates) in the Middle Awash of Ethiopia

Etiópiából két lelőhelyen talált cerkóffélékről.


https://www.nature.com/articles/s41467-022-34645-3 - High temperature methane emissions from Large Igneous Provinces as contributors to late Permian mass extinctions

Perm végi metán kibocsájtásról és a kihalásról.


https://www.nature.com/articles/s41477-022-01275-y - Icacinaceae fossil provides evidence for a Cretaceous origin of the lamiids

Icacinaceae gyümölcs felső krétai Észak-Amerikából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S003101822200459X - A robust chemical weathering index for sediments containing authigenic and biogenic materials

Kémiai időjárásról (savaseső), kőzetmállásról és üledék képződésről, RW indexről.


https://www.nature.com/articles/s42003-022-04162-6 - A globally distributed durophagous marine reptile clade supports the rapid recovery of pelagic ecosystems after the Permo-Triassic mass extinction

Omphalosauridae-k alapján perm végi kihalás után a tengerek élővilága gyorsan helyre állhatott.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00552-0 - 35 million-year-old solid-wood-borer beetle larvae support the idea of stressed Eocene amber forests

35 millió éves borostyánban talált szú lárvákról. Nem ritkák, feltehetően okozói lehettek az akkori erdő magas gyanta termelődéséért.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018222004904 - Biogeographic patterns in Late Paleozoic trilobites

Késő paleozoikumi Trilobita-k elterjedéséről, azt befolyásoló tényezőkről.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2205476119 - Preserved soft anatomy confirms shoulder-powered upstroke of early theropod flyers, reveals enhanced early pygostylian upstroke, and explains early sternum loss

Előmadarak repüléshez szükséges anatómiájáról.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2022.2142911 - Revisiting the early cretaceous sauropod agustinia ligabuei (Dinosauria: diplodocoidea) from southern neuquén basin (Patagonia, Argentina), with implications on the early evolution of rebbachisaurids

Agustinia új anyagáról, elhelyezése a Rebbachisauridae-ban.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2131405 - Actinopterygian and chondrichthyan ichthyoliths reveal enhanced cosmopolitanism in Late Triassic marine ecosystems

Késő triász sugarasúszójú és porcos halairól.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/16707 - THE QUIBAS SITE (MURCIA, SPAIN): NEW HERBIVORES FROM THE EARLY-MIDDLE PLEISTOCENE TRANSITION

Sierra de Quibas kora-közép pleisztocéni emlőseiről.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2022.1947 - Quaternary megafauna extinctions altered body size distribution in tortoises

Jégkori megafauna kihalásával teknősök testméretének változásáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12630 - The endocast of Euparkeria sheds light on the ancestral archosaur nervous system

Euparkeria agyvizsgálat. Számos ragadozó dinoszaurusz és ma élő krokodilok agyához hasonló.

 


https://www.nature.com/articles/s41467-022-34204-w - Ordovician opabiniid-like animals and the role of the proboscis in euarthropod head evolution

Opabiniidae-k szájszervéről. Nem végtag, hanem az “orr” megnyúlása.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-022-09635-3 - The Quaternary lions of Ukraine and a trend of decreasing size in Panthera spelaea

Ukrajnai Panthera spelaea csökkenő test méretéről.

a. Pathera spelaea spelaea (♀) Kryshtaleva barlangból; b. Panthera spelaea fossilis (♂) Sambir-tól; c. Panthera leo persica (♂) Mayaki-tól; d. Pathera spelaea spelaea (♂) Chernihiv-tól; e. Panthera leo melanochaita (♀) Kruger Nemzeti Parkból; f. Panthera leo melanochaita (♂) Kruger Nemzeti Parkból. Drawings by W. Gornig alkotása.

 


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S001282522200335X - Latest Cretaceous palaeogeographic evolution of northeast Iberia: Insights from the Campanian continental Montalbán subbasin (Spain)

Felső krétai Montalbán almedencéről, geológiájáról, leletekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981122003935 - Quaternary ungulates of the abismo ponta de flecha cave, ribeira of iguape valley, southeast Brazil: Zooarchaeological and paleoenvironmental aspects

São Paulo déli részén található Ribeira de Iguape-völgy barlangrendszerében talált patásokról.


https://palaeo-electronica.org/content/2022/3707-iguanodontian-phylogeny - Phylogeny of iguanodontian dinosaurs and the evolution of quadrupedality

Csak egy publikáció az Iganodontia-król. Thescelosauridae-k ide tartoznak.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/00288306.2022.2143382 - New records of hexanchiform sharks (Elasmobranchii: Neoselachii) from the Late Cretaceous of Antarctica with comments on previous reports and described taxa

Hexanchiformes cápák új leletei James Ross-szigetről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2145561 - Taphonomy and biochronology of the Late Pleistocene mammalian fauna at Baolai cave, in Bubing Basin, southern China

Dél-kínai Baolai barlangban talált emlős maradványokról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018222004977 - Taphonomy and paleoecology of the Lontras Shale Lagerstätte: Detailing the warming peak of a Late Paleozoic Ice Age temperate fjord

Egykori fjord a Lontras Shale Lagerstätte vizsgálata.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004222019071 - Ftable Ancestral Body Plan and Adaptive Radiation of Sauropterygian Marine Reptiles

Sauropterygia-k testformájáról. Publikáció képét a tengeri hüllők családfájáról ide teszem.

 


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25114 - An unusual theropod specimen from the late Maastrichtian of New Jersey

Lehetséges új Dryptosaurus leletekről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ece3.9484 - The ecological diversification and evolution of Teleosauroidea (Crocodylomorpha, Thalattosuchia), with insights into their mandibular biomechanics

Thalattosuchia-k ökológiai felosztásáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1470 - Systematics, ontogeny and palaeobiogeography of the genus Orthacanthus (Diplodoselachidae, Xenacanthiformes) from the lower Permian of France

Orthacanthus áttekintése.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2022.2132886 - Osteology of Dashanpusaurus dongi (Sauropoda: Macronaria) and new evolutionary evidence from Middle Jurassic Chinese sauropods

Dashanpusaurus újra vizsgálata.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/evidence-of-large-sturgeons-in-the-paleocene-of-north-america/F4158355E982ADE8A4DE7C72A4C6498F

Nagy tokhal paleocéni Észak-Amerikából.


https://www.aaps-journal.org/pdf/JPS.C.22.0002.pdf - Consuming Viscera: Tyrannosaurus rex and Preferential Organ Feeding

Tyrannosaurus belső szerv fogyasztásáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-022-00550-2 - The periotic of a basal balaenopterid from the Tortonian of the Stirone River, northern Italy (Cetacea, Mysticeti, Balaenopteridae)

Észak-Olaszországban talált barázdásbálna-féléről.


https://www.palaeovertebrata.com/articles/view/400 - Dortokid turtle remains from the Upper Cretaceous of Cruzy (Hérault, southern France) and phylogenetic implications

Dortoka vasconica teknős új maradványról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12629 - On the estimation of body mass in temnospondyls: a case study using the large-bodied Eryops and Paracyclotosaurus

https://twitter.com/ThePalAss/status/1594628417684926465

Temnospondyli testtömeg becslés. Paracyclotosaurus 159-365 kg közti lehetett, míg az Eryopsét pedig 102-222 kg lehetett. Kép Jose Vitor Silva alkotása.

 


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S007961232200187X - Endocasts of ornithopod dinosaurs: Comparative anatomy

Ornithopoda dinoszauruszok agyáról. Hadrosauridae-k szaglása jó volt, eddigi feltételezésekhez képest jobb kognitív képességeik lehettek.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1464343X22003417 - Symbiosis of genus Hydractinia and in situ hermit crab in Kerunia cornuta Mayer-Eymar, 1899 from the Upper Eocene rocks in northwest Qarun Lake, Fayum area, Egypt

Hydractinia és remeterák szimbiózisról felső eocéni Egyiptomból.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(22)01699-2 - Guts, gut contents, and feeding strategies of Ediacaran animals

Edikarai állatok táplálkozásáról. Kimberella és Calyptrina baktériumokat és zöldalgákat fogyasztott. Dickinsonia-nak nem volt emésztőrendszer, táplálékot külsőleg vehette fel.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsbl.2022.0398 - An Eocene army ant

Vándorhangya balti borostyánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2149332 - Comparative bone microstructure of two non-mammaliaform cynodonts from the Late Triassic (Carnian) Chañares formation of Northwestern Argentina

Két nem mammaliaformes Cynodonta, Massetognathus pascuali és Probainognathus jenseni vizsgálata. Megszakítás nélkül növekedtek és üreg lakók lehettek.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.221353 - Rostrum morphology and feeding strategy of the baleen whale indicate that right whales and pygmy right whales became skimmers independently

Simabálnafélék és törpe simabálna, mely nem tagja a simabálnaféléknek, egymástól függetlenül, konvergensen tettek szert szűrögető táplálkozási módjukra.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722002111 - Fertile organs and in situ spores of a marattialean fern (Asterotheca) from the Early Permian of northwestern China

Alsó permi, kínai marattiales páfrány szaporító szervekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981122004059 - Systematics, ecology, and biochronology of blancan horses from Sonora, northwestern Mexico

Nannippus peninsulatus és Equus simplicidens fog vizsgálat, környezetre való következtetés.


https://www.researchgate.net/publication/365448204_Braincase_morphology_of_Baptanodon_natans_Reptilia_Ichthyosauria - Braincase morphology of Baptanodon natans (Reptilia: Ichthyosauria)

Baptanodon natans Ichthyosauria agytörzs vizsgálat. Ophthalmosaurus icenicus-tól való eltérés. Sundance formációban lehetett egy harmadik Ichthyosauria.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009972022.html - The beaver Steneofiber depereti from the lower Upper Miocene hominid locality Hammerschmiede and remarks on its ecology

Hammerschmiede lelőhelyről hód leletek.


https://academic.oup.com/biolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/biolinnean/blac131/6840047 -

Dicraeosauridae-k pneumaticitásáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2022.2129024 - A reassessment of protoceratid vertebrarterial canal morphology

Protoceratidae-k gerincvelő csatornájáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2142910 - Fossil eggshells from the Early Cretaceous Okurodani Formation, northern central Japan

Alsó krétai, japán Okurodani formációban talált tojáshéjról.


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/37/11/633/618869/ASSESSMENT-OF-A-REEF-COMMUNITY-FROM-LOWER-JURASSIC - ASSESSMENT OF A REEF COMMUNITY FROM LOWER JURASSIC (PLIENSBACHIAN) STRATA IN THE CENTRAL HIGH ATLAS MOUNTAINS OF MOROCCO

Kora jurai marokkói zátonyról.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2022.1058746/full - Neontological and paleontological congruence in the evolution of Podocarpaceae (coniferales) reproductive morphology

Kőtiszafafélékről, alsó krétában volt jelentős változásuk (mai formák) feltehetően az előmadarak miatt.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.abn6264 - The lower Cambrian lobopodian Cardiodictyon resolves the origin of euarthropod brains

Cardiodictyon catenulum agyáról, így ízeltlábúak agyának eredetéről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004222019095 - Parallelism and lineage replacement of the Late Miocene scimitar toothed cats from the Old and New World

Észak-amerikai kardfogú macskákról.


https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(22)01948-4 - Ediacaran Corumbella has a cataphract calcareous skeleton with controlled biomineralization

Edikarai Corumbella meszes vázáról.


https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(22)01943-5 - The brain of the North American cheetah-like cat Miracinonyx trumani

Miracinonyx trumani agyáról.


https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.55.4.8 - Genetic abnormality, parasitism and a new forma type of palaeopathy from the upper Callovian ammonite genus Peltoceras Waagen

Lehetséges parazita amonitesz házon.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/joa.13798 - Fitting fangs in a finite face: A novel fang accommodation strategy in a 280-million-year-old ray-finned fish

Brazilichthys macrognathus 280 millió éves sugarasúszójú hal fogainak újszerű eloszlása.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009742022.html - New craniodental material of the typotherian notoungulates from the upper Oligocene of Mendoza, central-western Argentina and their taxonomical importance

Új Notoungulata koponya anyag oligocéni Argentinából.



Emberi evolúció

https://peerj.com/articles/14148/ - Computer vision supports primary access to meat by early Homo 1.84 million years ago

1,84 millió évvel ezelőtti csontok vizsgálata, elődeink voltak az elsődleges fogyasztók, utánnak jöttek csak a dögevők.


https://www.nature.com/articles/s41586-022-05283-y - Genetic insights into the social organization of Neanderthals

13 neandervölgyi Altaj-hegységben lévő két közép paleolit ​​lelőhelyéről származó DNS mintáinak elemzése.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-22524-2 - New dating of the Matalascañas footprints provides new evidence of the Middle Pleistocene (MIS 9-8) hominin paleoecology in southern Europe

Matalascañas közép pleisztocéni hominini lábnyomairól.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248422001154 - The taxonomic attribution of African hominin postcrania from the Miocene through the Pleistocene: Associations and assumptions

Miocéni és pleisztocéni hominini koponya utáni maradványokról, 21 taxonban. Általában a rendszerzéshez a koponyát használják, a többi testrész akár érdektelen is.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/ar.25118 - Endocranial Anatomy of the Guercy 1 Early Neanderthal from Baume Moula-Guercy (Soyons, Ardèche, France)

Korai és későbbi neandervölgyiek közti különbségről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0047248422001397 - Evolution of Homo in the Middle and Late Pleistocene

Közép és késő pliocéni homo “káoszról”, megoldásáról.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-23206-9 - Javanese Homo erectus on the move in SE Asia circa 1.8 Ma

Homo erectus megjelenése délkelet ázsiában.


https://www.nature.com/articles/s41559-022-01910-z - Evidence for the cooking of fish 780,000 years ago at Gesher Benot Ya’aqov, Israel

780 000 éves lelet, mely alapján az ekkori ember már képes volt sütés-főzésre. Halat találtak, melyet megfőztek.



Nyomfosszíliák

https://www.cambridge.org/core/journals/quaternary-research/article/large-pleistocene-tortoise-tracks-on-the-cape-south-coast-of-south-africa/928BD5C8312EF9DBF6D497F650B1377F

Dél-afrika Fok-szigeten talált pleisztocéni teknős nyomokról. Vagy még le nem írt kihalt nagy méretű faj hagyta őket, vagy a ma is élő leopárdteknősök annak idjén nagyobbra nőttek meg.


https://bioone.org/journals/Palaeodiversity/volume-15/issue-1/pale.v15.a4/A-redescription-and-reassessment-of-the-fossil-trail-Trisulcus-laqueatus/10.18476/pale.v15.a4.full

Trisulcus laqueatus-ról, 1865-ben leírt ichno rovarfajról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722001981 - Borings and coprolites of termites in fossil woods from the Lower Cretaceous (Kachaike Formation) of Argentinean Patagonia

Alsó krétai, patagóniai Kachaike formációban talált termesz nyomokról.


https://royalsocietypublishing.org/doi/full/10.1098/rsif.2022.0588 - A machine learning approach for the discrimination of theropod and ornithischian dinosaur tracks

Mesterséges intelligencia használta a dinoszaurusz lábnyomok elemzéséhez.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/44/31 - New data on the Permian ecosystem of the Rodez Basin: ichnofauna (traces of protostomians, tetrapods and fishes), jellyfishes and plants from Banassac-Canilhac (Lozère, southern France)

Rodez-medence permi nyomfosszíliáiról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2140424 - Bone modifications by the giant hyaena Pachycrocuta brevirostris on large-sized ungulate carcasses from the Lower Pleistocene site of Tsiotra Vryssi (Mygdonia Basin, Greece)

Pachycrocuta brevirostris fognyomokról.


https://gq.pgi.gov.pl/article/view/33318 - Early Jurassic dinosaur-dominated track assemblages, floristic and environmental changes in the Holy Cross Mountains region, Poland

Lengyelországi Szent Kereszt-hegységben talált kora jurai dinoszauruszok által uralt nyomokról.


https://www.mdpi.com/1424-2818/14/11/1007 - Pterosaur Tracks from the Upper Cretaceous Anacleto Formation (Neuquén Basin), Northern Patagonia, Argentina: Insights into Campanian Pterosaur Diversity in Gondwana

Argentinai Anacleto formációban talált pteroszaurusz nyomokról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2022.2148206 - Eocene mammal tracks from the southeastern Tibetan Plateau

Késő eocéni párosujjú patás nyomok és Creodonta nyomok Tibetből.


https://sbpbrasil.org/publications/index.php/rbp/article/view/306 - Photogrammetry of an excavated ichnofossil by giant sloths

Óriás lajhárok által vájt üregekről. 3D-ben alábi linkem megtekinthető részlet: https://sketchfab.com/3d-models/paleotoca-de-doutor-pedrinho-adaf1379a4e147b091e6159a6910009d


https://sbpbrasil.org/publications/index.php/rbp/article/view/336 - A possible lungfish burrow in the Upper Cretaceous Adamantina Formation (Bauru Basin, Brazil) and its paleoecological and paleoenvironmental significance

Lehetséges tüdőshal odu Adamantina formációból.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése