A jégkor medvéi

Elterjedt klisé, hogy az ősemberek (neandervölgyiek vagy a mai emberek, válasszatok ízlés szerint) átkelnek a hegységen, találnak egy barlangot ahol megszállhatnak. Az egyik vadász zöldellő ágakból tűzet rak. Füst támad, az üreg sötét mélyéről morgás hallatszik és hirtelen egy hatalmas állat ront ki onnan.







Zdenék Burian



A barlangi medve testét hamarosan átjárják az őskori vadászok dárdái. Miután kimúlt, azok belépnek a barlangba, állati csontok fogadják őseinket, a barlangi medve zsákmányainak maradványai.

Hát, ez egy olyan nagy ordas paleoklisé, hogy az már fáj, jó ez a jelenet megtörténhetett, hisz a barlangi medve növényevő, így potenciális zsákmányállat (állítólag a barnamedve húsa finom, az északi országokban szalámit készítenek belőle, mármint ott farmokon nevelt állatokéból).



Nem találtam a festő nevét.

Azonban az idők folyamán szerencsétlen állat lassan a jégkorszaki Európa T-rexévé vált az emberek fejében. Pedig talán inkább a pleisztocéni Európa pandájának kellene lennie, ugyanis a barlangi medve növényevő volt. A barlangi medve fogazatán nagyobb kopási nyomok vannak, mint a barnamedvének. Ez azt jelzi, hogy a tápláléka nagy része kemény anyagokból állt. A fogazatából teljesen hiányoznak a premoláris (kisörlő) fogak. Táplálkozás közben sokkal inkább a nagyörlő fogakra hagyatkozhatott, valamint a csontjaiban lévő alacsony nitrogén-15 é C-13 koncentráció. Ez az érték általában a ragadozó emlősöknél magas.

Mark Hallett

Vannak bizonyítékok arra, hogy a barlangi medve gyakran fanyalodott húsra. Ilyenek a medvecsontokon talált fognyomok. Ezek az állatok , hogy megosztották egymás között a barlangokat, mikor téli álmot aludtak. Gyakran előfordulhatott, hogy néhányan nem élték túl a telet, és ilyenkor a társai, hogy visszanyerjék a súlyukat, hát megették a szerencsétlenül jártakat. A Kárpátokban talált barlangi medve maradványokban magas nitrogén-15 arányt fedeztek fel, amely jelezhette a mindenevő étrendet. Azonban ez még nem cáfolja meg a jégkori panda elméletem, hisz az óriáspanda is eszik kisebb rágcsálókat vagy dögöket.

Mark Hallett



A másik bizonyíték az állat testalkata. Nagyon széles, domború koponyája és csapott homloka volt. Hasonlóan a pandáéhoz, ez elősegíthette az erősebb rágást. Ez a keményebb növényi anyagoknál szükséges is volt. A testalkata sokkal vaskosabb, az áldozatának üldözése helyett, inkább arra volt alkalmas, hogy órákig egy helyben üljön és a környező növényzetet legeléssze. A maradványait megtalálták Spanyolországban, Nagy-Britannia nyugati részén, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, a Balkáni félszigeten, Oroszország egyes részein, a Kaukázus, vagy Irán északi része. Kerülhette a nyílt síkságokat, és inkább a biztonságos, zárt völgyeket kedvelhette. Sokkal jobban szerethette az időjárási erőktől védett völgyeket, és a barlangokat. 

A csontok több rétegben rakódtak egymásra, ez azt jelentheti, hogy ezek a teremtmények laza, családi csoportokban élhettek, esetleg egyszerre használták téli álomra ugyanazt a barlangot, több generáción át. A leletek hiányoznak Skóciából, Skandináviából és a Balti-tenger mellékén. A késő pleisztocénben itt gleccserek voltak, így az állatok nem találhattak elegendő táplálékot.



Másik elterjedt tévhit, hogy a barlangi medve a mai barnamedve kihalt alfaja volt. Azonban ezt már régen megcáfolták.  A közös ősük az 1,8 millió éve élt Ursus deningeri volt. Ez a medvefaj elterjedt volt Eurázsiában. Egyesítette magában a primitív és a modern medvék jegyeit. Ez a faj 1,2-1,4 millió évvel ezelőtt két külön csoportá vált szét, ezek voltak a barnamedvék és a barlangi medvék.

A barlangi medvének kevés természetes ellensége lehetett. A barlangi oroszlán a medvék vadászatára specializálódott, de ha kellett egy falkányi farkas vagy barlangi hiéna is leteríthetett egy ilyen hatalmas állatot, nem beszélve az emberről.

Mark Hallett

De a kihalásáért nem – vagyis lehet csak részben – voltak felelősek az őseink.

A svájci Drachenloch barlangban 30. 000 medvecsontot találtak 1917 és 1923 között. Itt egy kőböl rakott, kockalakú koporsóra bukkantak, aminek a tetejét egy lapos kővel fedték le. Benne hét medvekoponyára bukkantak. Ezek a barlang bejárata felé néztek. Beljebb a barlangban még hat fali fülkére leltek, amikben még hat koponya volt, mellettük két első csigolya volt. Több leletet is találtak, amik arra utaltak, hogy a neandervölgyiek valóságos temetési szertartásokat rendeztek az elejtett állatnak. Mintha csak bocsánatot kértek volna tőlük. A következő nagyon elborult elméletnek tűnhet, de a neandervölgyiek ugye alacsony, robosztus testalkatú emberek voltak, akiknek rövid és lapos homloka volt. Hasonlíthattak a barlangi medvékhez, talán néhány törzs összerakta a sztorit, hogy a medve az ősük volt, és ezért a törzs tagja.

A Darchenhog szentély (http://www.neandertals.org/ritual)



Zdenék Burian

Így mint minden tagnak, neki is tisztességes temetést járt (jó, néha megették előtte a húsát, nem szép dolog megenni a rokonunkat, de könyörgöm, őskor, neandervölgyiek, akkoriban a rituális kannibalizmus elfogadott volt, jó ma is egy eltorzult formában, de inkább nem megyek bele, nem akarok néhány embert megsérteni).

Chauvet barlang



A modern ember barlangrajzain kevésszer jelent meg. Talán mert ritkán vadásztak rá, vagy az élőhelyeik nem sokszor fedték át egymást. Így a vadászat helyett a kihalásának teljesen más, prózai oka lehetet.

Kiszorítottuk.

 Egy elmélet szerint a barlangi medve csak a barlangokat használta hibernációra, míg kisebb rokona, a barnamedve megelégedett a cserjésekkel. Az emberi népesség egyre jobban növekedett, egyre több barlangot foglaltak el. A barlangi medvék pedig nem tudták felvenni a harcot az alvóhelyeiket elfoglaló emberekkel szemben. Valószínűleg sokan elpusztultak, miközben alkalmas alvóhelyet kerestek maguknak.

A barlangi medve bár 35 000 éve elkezdett ritkulni, Európa nagy részén 27. 000 éve kihalt, de talán az Alpokban néhány populációja tovább élhetetett néhány tízezer évig.

Zdenék Burian

Ha a barlangi medve nem volt csúcsragadozó, hanem talán egy – úgy ahogy – jámbor növényevő, akkor mi lehetett Európa csúcsragadozó medvéje?

1964-ben a Temze kavicsfövenyében egy jókora jegesmedve singcsontjára bukkantak, az új fajt Ursus maritimus tyrannusnak nevezték el.  A becslések szerint a gazdája 1.83 méter magas és 3.66 méter hosszú lehetett, tehát nagyobb, mint a mai jegesmedve. 250 000 éve alakult ki a mai Szibéria területén, amikor az ottani medvepopulációkat elválasztották a kialakuló gleccserek. Ezek az állatok lassan megváltoztak, alkalmazkodtak a jégkori körülményekhez és elterjedtek északon. Sokkal inkább a barnamedvéhez hasonlíthatott, mint a mai jegesmedvéhez.

Michael B. H képe



Nem ismerik az étrendjét, de ha a mai jegesmedvéket vesszük alapul, akkor sok húst zsákmányolhatott, és a mai kodiakhoz hasonlóan aktívan vadászhatott. Hatalmas erejével olyan állatokat is leteríthetett, mint a pézsmatulkok, de akár a fiatal mamutokat és gyapjas orrszarvúakat is leteríthettetek. A húsevés miatt a bőrük alatt felhalmozott zsírszövet lehetővé tette, hogy hibernáció nélkül, egész télen életben maradjanak. Valószínűleg ahogy a körülmények mostohábbak lettek, ezeknek a medvéknek egy csoportja áttért a fókák és a halak vadászatára, jobban alkalmazkodott a sarkvidéki körülményekhez, így létrejöttek a mai jegesmedvék.

Ez a medvefaj elterjedt volta a mai Angliától, Skandinávián át, egészen Szibériáig, talán Alaszkáig.

Az, hogy a barlangi medve olyan életmódot folytathatott, mint az óriáspanda, és a zsarnok jegesmedve olyasféle nagyvadakra specializált ragadozó lehetett, mint az amerikai rövidfejű medve, jelzi, hogy a pleisztocén Eurázsia élővilága sokkal változatosabb és egzotikusabb lehetett, mint gondolnánk.