2014. február 12., szerda

Bársonyos karmok: A ragadozók története 1.rész: A tépőfogak története

Eredeti címe: The Velvet Claw-A natural history of the carnivores(1992). Egy valamilyen oknál fogva régen feledésbe merült BBC sorozat. Egész pontosan Dr. David Macdonald Oxford Egyetemi professzor munkájának gyümölcse. Aki több éven át és még ma is a ragadozók kutatásával foglalkozik. Ebben a sorozatban ez egyetemen használatos módszerek alapján, azokat hétköznapi nyelvre lefordítva mutatja be a ragadozók történetét. Hogy miről szól? 65 millió évvel ezelőtt a megüresedett trónért az emlősök kezdtek versengeni. A kipusztult óriások csontjai között ott szaladgáltak azok az emlősök akik később átvették a megüresedett trónt. Ennek a csoportnak a leszármazottja valamennyi ma élő ragadozó....

Köszönet: lazlo8 striczo22-nek a feltöltésért. Hamarosan kikerül a többi rész is.

Még nem láttam a műsort, most néztem meg az első részt de az már most megállapítottam, hogy az egyik legjobb dokumentumfilm amit láttam. Tudományosan pontos, CGI nélkül is odaver akármelyik mai hasonló témájú dokumentumfilmnek.

2014. február 2., vasárnap

Atopodentatus unicus, a legbizarrabb tengeri hüllő

A kínai Yunnan tartományban, ahol a késő-triász korabeli Luoping faunát tárták fel, most egy addig teljesen ismeretlen állat majdnem ép fosszíliái kerültek elő.




2014. január 20., hétfő

A RUSZKI ZSARNOK - óriás Tyrannosauridae az Amur régióból.

Az Oroszországi Kundurban, az Amur régió dél-keleti részében már 1990 óta találnak dinoszaurusz fossziliákat. Már több, mint 10 éve tárnak fel dinoszaurusz maradványokat, javarészt növényevőkét, ám amit most találtak, attól még az oroszokban is meghűlne a vér...

A legújabb dinoszaurusz egy óriási Tyrannosauridae-ához tartozott.

2014. január 19., vasárnap

MONTANA DUELING DINOSAURS - Chasmosaurinae vs Nanotyrannus





Azért ez a cím, hogy mostantól ha valaki rákeres erre a felfedezésre a szar googel-on, mostantól talájon is valamit.




2007 decembere és 2011 augusztusa között tárták fel Montanában, a Hell Creek-ben a „Chasmosaurinae vs Nanotyrannus” harc maradványait. Csakúgy, mint anno a „Velociraptor vs Protoceratops” csata esetében, itt is a két állat az egymás közt folyó harc közben pusztultak el.



2014. január 14., kedd

A tengeri szörnyek feketék voltak!!!

Semmi rasszizmus...

Svéd tudósok megvizsgálták egy 55 millió éves Kérges teknős, egy 85 millió éves mosasaurus, és egy kb. 190 mliió éves Ichthyosaurus fosszilis bőrét.





2014. január 12., vasárnap

HEURÉKA! MEGTALÁLTAM!!!!

Kedves olvasóink, örömmel közölhetem, hogy végre megtaláltam azt a nagyon okosan elrejtett youtube csatornát, ahol is videókban beszélnek a 2011-es Nanotyrannus vs Chasmosaurinae csatáról, természetesen eredeti nyelven. Ezt a google logikát is nagyon szeretem, beírom, hogy "Chasmosaurinae vs Nanotyrannus" és még ő néz engem hülyének, a témával kapcsolatba bezzeg semmit se hoz ki, csak egy rakás hülyeséget... FÁK LOGIK!!!

Na mindegy, több éves kutatás után végre sikerült megtalálnom, és most beillesztem nektek csakis ide a csatorna linkjét:

Chasmosaurinae vs Nanotyrannus


Ismétlem angolul, de ne féljetek hamarosan (talán a jövő hétvégén) írok róla egy cikket.

A 125 millió éves futóhomok áldozatai





A Utah-i Mohab városában egy elképesztő dínó halálcsapdára talált James Kirkland és csapata. A csapda egy olyan jelenetet őrzött meg, amihez hasonlót a La Brea aszfaltgödröknél láthatnánk. A különbség csak annyi, hogy itt nem kátrány, hanem futóhomok szedte áldozatait, emlősök helyett pedig Dinoszauruszok lelték halálukat körülbelül 125 millió évvel ezelőtt.

Azt már most előre mondom, hogy a futóhomok nem olyasmi ami lehúzza az áldozatot és belefullad, mint a régi dzsungeles filmekben, hanem az áldozat csak beleragad és mivel nem tud kijutni, előbb-utóbb éhen hal vagy kiszárad.

2014. január 10., péntek

Új dínó név: Bolyhoska



Archosauria, mi is ez?

Uralkodó gyíkok a jelentése. Mi itt a gond? Három nagy archosauria ágat lehet elmondani. Dinosaurus, Pterosaurus és krokodilok. Ebből kettő irtózatosan nem felel meg a gyík szónak. Eme bejegyzés arról fog szólni, hogy az iskolában tanult és közéletben sőt tudományos életben használt hal – kétéltű – hüllő – madár – emlős felosztás totálisan retardizmus (és nem darwinizmus) anyagi manifesztálódása.
Mért? Madarak dínók, ám a dínókat hüllők közé sorolják. Akkor most hogyan lehet egyen rangú a hüllő és madár? Én szerintem és más szerint is, madár helyet Archosauria lenne a megfelelő szó. Mért is?

2014. január 1., szerda

Predáció: azaz őskori vádászstatégiák


  A mai állatokkal ellentétben az ősállatokat nem tudjuk megfigyelni vadászat közben, ezért pusztán a csontok (ha nincs élő rokona) alapján kell rájönnünk hogyan élt és vadászott az állat. Szerencsére mára már elég pontos képet kaphatunk egy ősállatról hála a csontok alapos vizsgálatának, számítógépes becsléseknek és CT vizsgálatoknak, ezért úgy döntöttem egy írás sorozatban leírom a palaentologusok vagy esetleg saját véleményemet, hogy hogyan és mire vadászhattak a kihalt állatok.

Most 3 állatot is megvizsgálok a Giganotosaurus,
a Mapusaurus és a Ekrixinatosaurus révén. A három állat egy időben és helyen élt, ezért először az ökoszisztémát vizsgálom meg, majd azután térek rá az állatok jellemzőire.  A következtetések levonása után térek rá, hogy hogyan és mire vadászhattak az állatok.