2022. január 28., péntek

"Rövid hírek" 34.

Kezdésnek nézzük mért ez a legrosszabb hírösszefoglaló valaha, ha olvassátok észreveszitek, hogy valami nem stimmel.

Summáját írom a blogspot szemétbe való rendszerének. Már korábban is kifejtettem, hogy a blog szövegszerkesztő rendszere nem működik jól. Rendes szövegszerkesztőben megszerkesztve, onnan ide átmásolva kerül fel a szöveg. (De a szövegszerkesztő se mindegy, Word-öt nem képes kezelni jól, Google Drive saját szövegszerketőjéből átmásoltnál a szöveg kimegy az oldalról. LibreOffice eddig teljesen jól műkdött.) Kerülne, ha most pl. nem karikázott volna a végtelenségig. Tény, nem tette, egy idő után azt jelezte, hogy elmentette. Hát nem. Sima txt fájlból bezzeg elfogadta. (Ráadásul a LibreOffice is előállt egy olyannal, hogy kijelölt szövegnek csak egy részét volt hajlandó formázni. Minek is működjön bármi is...). Viszont a txt-ből átmásoltat se hajlandó rendesen kezelni a blog. Úgy, hogy most egy lényegébe formázatlan, linkek se működnek, szöveg közben ott a weblapcím ami linkhez kellene... Tehát egy félkész izét tudok kiteni mivel semmi nem működik, vagy az alábbi sok szöveget betűről betűre pötyögjem be újra? Minek van a másol és beilleszt akkor? Köszönet a blogspot-nak, hogy sikerült újra alúl múlnia önmagát.



Van egy sor Spanyolhoni publikáció szemezgetésekben, arrafele se unatkoznak a szakemberek. Meg van egy orosz tyrannosauridae-s, oroszul, úgy hogy link hozzá itt. http://biota-environ.com/full/2021_N2_p49-70.pdf Van egy nyílthozzáférésű publikáció Dél-Közép Amerikáról, megafauna hiányáról. Rémlik, egy olvasó egyszer, mintha erről kérdezett volna.
Egyre jobban érlelődik bennem, hogy a különböző élőlények magyar elnevezését fölül kellene bírálni. Redwood ugyebár vörösfenyő lenne, de nem, mert magyarban az teljesen másik növény a mamutfenyő.  Ugyanez a common snapping turtle magyarban az aligátorteknős, keselyűteknős angol neve pedig mi? Úgy van alligator snapping turtle. Szemezgetésben van az a teknősös publikáció ahol a disznóorrú teknősről… ja hogy kétkarmú teknős magyarban a neve…. Szóval igen, elég komoly bajok vannak ezzel is sajnos. 





Magzatburkosok evidensen melegvérűek?
Facebookon röviden volt már róla szó. https://www.facebook.com/primevalonlineblog/posts/2939478676316604 Tehát, ha ma élő hüllők nem is, (Khm. https://primevalonline.blogspot.com/2020/01/melegveru-oskrokodil-illetve-mas.html És ugye madarak.) elődjeik melegvérűek voltak. Természetesen ez a tanulmány nem “A” kánon, ellenben számomra kicsit… személyes. Mivel egyre több kihalt hüllőről derült ki, hogy melegvérű volt, így felvetettem régebben, hogy a vége az lesz, hogy a hüllők ősei melegvérűek voltak. Persze nem mertem komolyan gondolni. A publikáció pedig erről szól, hogy legitim elmélet. Természetesen a szerzők sem állítják, hogy az elméletük biztos, ellenben gyanúsan sok magzatburkos csoport melegvérű volt, ráadásul az emlősök és dinoszauruszok (speciel a madarak) melegvérűsége, biokémiai folyamatok túlon túl is “hasonlóak”, szinte már az lenne a logikus, hogy a közös ősüktől ered.
Fontos kiemelni, hogy a tachymetabolizmust vizsgálták, vagyis nyugalmi helyzetben is magasabb a testhő, mint a környezet. (Ne keverjük ide a kánikulát, vagy a sütőt.) Szóval hüllőknél (és amúgy egyes halaknál… http://primevalonline.blogspot.com/2015/05/biologiabol-megbukott-halbiologusok.html) megfigyelhető mozgással termelt hővel való hőszabájzást nem vették melegvérűségnek. Ilyen a kígyók tekergőzése, hogy sorlódással hőt termeljenek, vagy a kérgesteknősöknél megfigyelhető hőszabályzás, melyet olvasó és volt szerkesztő Norbert előző hír összefoglaló esetén jelzett, hogy figyelembe kellett volna vennünk. (Erről a publikáció itt. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2978089/)
Szóval tachymetabolizmus már magzatburkosoknál jelen volt. Pontosabban lehetett. A képen piros mi melegvérű, fekete mi hidegvérű, a szürkék pedig a törzsfa ágain tájékozódás jelleggel vannak. Publikáció említi a Metasuchia-k (ide tartoznak a krokodilok) és Phytosauria-k hidegvérűségét. https://primevalonline.blogspot.com/2021/06/rovid-hirek-28.html Illetve nem elhanyagolható, hogy mai hüllők közül csak a madarak melegvérűek. Fosszilis fajok vizsgálata révén tudjuk, hogy a melegvérűség elveszthető. Felvetődik, hogy a mai hidegvérű hüllőknél megfigyelhető dolgok, teguk időszakos hőtermelése például, valójában a távoli ősök melegvérűségére vezethető vissza és nem “önállóan levegőben lógva” fejlődött ki. Genetika terén pedig érdekes lehetne megnézni, hogy krokodilok esetén a melegvérűségért felelős gének még megvannak-e, illetve más hidegvérűeknél. Tehát például a Mosasauroidea-k nem újra kifejlesztették a melegvérűséget, hanem a deaktív gének aktívvá váltak, ami a közeli rokonaik, kígyók és a varánok esetén felvethet kérdéseket.
Ahogy az is, ami bennem is felmerült: Négy kamrás szívből lett három? Pontosan erről van szó. Dogma volt régen, hogy az úszóhólyagból lett a tüdő, a helyzet hogy ez fordítva történt. https://primevalonline.blogspot.com/2021/03/rovid-hirek-24.html (Tehát még mindig nem tudjuk miből lett a tüdő.) Szóval nem elképzelhetetlen, sőt a mai fajok embrióinak fejlődése is alátámasztja ezt. Ráadásul a publikáció említi a Fallot tetralógiát, ami egy emberi szívbetegség. Szóval lehet, hogy a három kamrás szívvel rendelkező hüllők őseinél volt egy genetikai betegség, ami végül normálissá vált és a három kamrás szívhez vezetett? (Mosasauroidea-k meg valahogy meggyógyultak…), Pseudosuchia cikk sorozat https://primevalonline.blogspot.com/2020/03/krokodilok-es-amiket-annak-hiszunk.html alapján láthatjuk, hogy a hidegvérű evolúciós ágak húzták legtovább, a hidegvérűségnek is vannak előnyei.
Ezek pedig csak kiemelések az egész publikációból. Amit  én annak idején nem komolyan vetettem fel, az legitim elmélet. Röviden: Magzatburkosoknál jelen lehetett a négy  kamrás szív, melegvérűek lehettek. Bizonyos evolúciós ágak, mint a krokodilok elvesztették a melegvérűséget, míg más ágak, a ma élő nem archosauria hüllők szíve pedig három kamrássá vált. Magyar nyelv hüllő szava, hogy ez rendszertani név és jelentése, hogy  hidegvérűségre utal, miatt elég mókás kijelenteni, hogy a hüllők alapvetően melegvérű állatok.
Mi jön még ezután?




Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/brv.12822 - Whole-body endothermy: ancient, homologous and widespread among the ancestors of mammals, birds and crocodylians










Szicíliai törpeelefánt ráérős volt
Palaeoloxodon genusz legjobb példa arra, hogy genuszon belül mekkora méretbeli eltérések lehetnek. Palaeoloxodon namadicus az egyik legnagyobb ormányos, rokona a Palaeoloxodon falconeri vagyis szicíliai törpe elefánt viszont egy méteres magassággal bírt. Logikusan azt gondolhatnánk, hogy mivel ilyen kicsi volt, elég hamar elérte az ivari érettséget. Nos, ez neki 15 év volt. Cserébe élettartama minimálisan 68 év volt. Ez a pöttöm nem siette el a növekedést. Nem ez az első példa, hogy szigeteki körülmények közt emlős növekedése jelentősen lelassul a testméretéhez képest. https://primevalonline.blogspot.com/2020/01/melegveru-oskrokodil-illetve-mas.html


Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41598-021-02192-4 - Palaeohistology reveals a slow pace of life for the dwarfed Sicilian elephant




Szép lassan már percre pontosan belőjük…
Igen kicsit gúnyos a cím, holott lényeges információról lehet szó. Szóval észak-dakotai kihalás idei halak szöveteit vizsgálták meg. (Illetve volt rovarok szezonális viselkedésével kapcsolatos is.) A becsapódás tavasz végén, nyáron történt az ívási időszak után.
Jelenleg ezzel az információval kapcsolatban még nincsenek nagy megfejtések. Ellenben teszem fel én, ha tavasszal történt, akkor a sarki dinoszauruszok épp kilábaltak volna a télből, mire jött a meteor miatti “nukleáris tél”. Ez csak egy felvetés arra, hogy a lehülést a hidegtűrő fajoknak túl kellett volna élniük.


Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41598-021-03232-9 - Seasonal calibration of the end-cretaceous Chicxulub impact event




Rettegjetek kreacionisták, gyík… madáremberek… nem gondolkodok fejükkel
Vannak dinoszaurusz lábnyomok melyek furcsa módon megnyúltak. Számos ilyen nyomot egyesek emberi lábnyomként értelmeztek, igen címben  kik is ezek. Lábközép csontok megnyúlt nyomait eddig rosszul értelmezték. Ilyen a fakultatív plantigrade… szóval az adott dinoszaurusz teljes talpán járt, ugye a dinoszauruszok szemben a többi hüllővel “lábujjhegyen” járnak/jártak, mint számos emlős, mint a kutyafélék. Vagy éppenséggel a talp volt “lapos”. Viszont a testméret béli diverzáció miatt ezekkel voltak gondok. Ez a tanulmány azt fejti ki, hogy a puha talajba mélyre hatolt be az adott állat lába és így alakultak ki ilyen elnyújtott nyomok.
Szóval a nem madár dinoszauruszokkal egy idejű emberi nyomok valójában dinoszaurusz nyomok. Bár ez eddig is nyilvánvaló volt.


Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12584 - A new solution to an old riddle: elongate dinosaur tracks explained as deep penetration of the foot, not plantigrade locomotion




Kicsik kontra nagy kicsik
Előző hírösszefoglalóban http://primevalonline.blogspot.com/2021/11/rovid-hirek-33.html  volt szó róla, hogy kréta végéről erősen kis termetű növényevő hiány van, ennek oka pedig, hogy nincsenek felfedezve ezek a fajok, mivel a vizsgált lelőhelyeken a nagy fajok fiatal egyedeiből is lelet hiány van. Viszont ez az új tanulmány kicsit azért szembe megy ezzel. Szóval valóban a nagy méretű fajok fiatal egyedei nagyrészt kisajátíthatják azokat a táplálék forrásokat, melyeket a kisebb méretű fajok is ehettek.


Forrás:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2010191 - Size-mediated competition and community structure in a Late Cretaceous herbivorous dinosaur assemblage




Callichimaera látásáról
Erről a kis rákról beszámoltunk annak idején a facebookos oldalunkon, még a hírösszefoglalós rendszer előtt. https://www.facebook.com/primevalonlineblog/posts/2283769381887540 Az állat szeme jól megőrződött, a szem külső és belső része is. Szem felépítése alapján fényhez szokott állat volt, tehát nappal vadászhatott. 14 mai rákhoz viszonyítva pedig az is kiderült, hogy gyorsabb növekedési ütemmel bírt az állat. Ez összefügghet aktív úszó és vadászó életmódjával.


Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004221015492 - The remarkable visual system of a Cretaceous crab




Mégse volt cápa kihalási hullám a miocénben?
Eredetileg csak szemezgetésbe szántam, de mivel a magyar médiában is lejött a hír, így kerüljön előrébb. 28-asban volt szó https://primevalonline.blogspot.com/2021/06/rovid-hirek-28.html erről nálunk. Szóval jött cáfolata, mely két fő eleme az ülepedési sebesség nem jó használata és a fogak taxonokhoz rendelésének hibái. Szóval az, hogy a miocénben volt egy komoly kihalási hullám a cápák közt az nem biztos, hanem egy vitatható elmélet.


Forrás:
https://www.science.org/doi/10.1126/science.abk0632 - Comment on “An early Miocene extinction in pelagic sharks”




Yuka publikáció “dömping”
Egyetlen egy kitűnő minőségű lelet mennyi munkát ad, 5 darab publikáció a Yuka nevű gyapjas mamutról, melyet 2010-ben találtak Yakut földön. A fiatal nőstény (úgy 5,5 éves lehetett) múmiája révén egykori növényzetbe bepillantást kaphatunk. Megállapításra került, hogy ősszel halt meg, sérülései alapján barlangi oroszlánok támadták meg, mik elől a végzetébe egy sárgödörbe menekült.


Forrás:
https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121110022 - History of Studies of the Female Woolly Mammoth Mummy Yuka (Mammuthus primigenius (Blumenbach, 1799))
https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121110071 - Paleoecological Conditions of Yuka Mammoth’s Habitat and the Yano-Indigirka Lowland’s Vegetation Patterns during the Late Pleistocene
https://link.springer.com/article/10.1134/S003103012111006X - Morphology, Individual Age, DNA and Sex of the Yuka Mammoth (Mammuthus primigenius) from Northern Yakutia, Russia
https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121110034 - Unique 39 Thousand Cal. BP Brain of the “Yuka” Mammoth Mummified Fossils: A History and Methods of the Examination: Paleoneurological Perspectives
https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121110046 - Yuka the Mammoth, a Frozen Mummy of a Young Female Woolly Mammoth from Oyogos




Gazdaság és a paleontológia
Nem igazán paleontológiai hír, mehetne szemezgetésbe is, de előre lett véve, mivel bár pár mondatban elintézhető, a probléma nagy. Szóval minél fejlettebb, gazdagabb és jobbak az életkörülmények egy országban, az őslénytan annál “termékenyebb”, vagyis van rá pénz.  Ez pedig ugye kihat az ismeret anyagra, amiből torz következtetések jöhetnek. Saját kedvenc példám, hogy régen volt olyan álláspont, hogy kréta legvégén már döglődtek a dinoszauruszok, csak Észak-Amerikában és Ázsiában voltak éppen hogy csak, amikor jött a meteor. Nos ez  nem igaz ugyebár.  Érdemes ránézni a publikációra, révén részletesen levezeti a problémát.


Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41559-021-01608-8 - Colonial history and global economics distort our understanding of deep-time biodiversity




Lajhárkodó Therizinosauridae újratöltve
Macropodosaurus gravis egy ichnogenusz, állat lábnyom alapján ismert, feltehetően Segnosaurus-hoz közel áll. Más theropoda nyomokhoz képest eléggé másabb. A “Segnosauria”-k publikációt szerzők szerint lehet falakó életmódról tértek át talaj lakó életmódra, hasonlóan az óriás lajhárokhoz.


Forrás:
https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121100087 - The Plantigrade Segnosaurians: Sloth Dinosaurs or Bear Dinosaurs?




Kōwhai
Vagyis Sophora microphylla egy új-zélandi fa. Közép-Otago sziklakiszögelléseit vizsgálták, ahol egykori állatok menedéket találtak magukkal hozva növényzetből darabokat illetve ürítettek is. Ezek a kis időkapszulák fontosak, mivel az európai telepesek egy fák által ritkán vagy egyáltalán nem lakott félszáraz sziklás tájat találtak itt. Ok annyi, hogy a polinézek kicsit piromániásak voltak, irónikusan megfogalmazva. Mai korunkig két jelentős  hullámban is megváltozott a növényzet. Szerencsére e 115 vizsgált sziklakiszögellésnél elég  anyag gyűjthető a rekonstruáláshoz. A feljebb említett fa volt domináns egykoron, a moák is előszeretettel csemegézték.


Forrás:
https://palaeo-electronica.org/content/2022/3503-vanished-ecosystem - A vanished ecosystem: Sophora microphylla (Kōwhai) dominated forest recorded in mid-late Holocene rock shelters in Central Otago, New Zealand




Pikkelyekről se feledkezzünk meg
Jött egy publikáció a dinoszauruszok, kiemelten a nem madár Theropoda-k pikkelyeiről révén nem eléggé vizsgált terep. Érdemes ránézni, egy dolgot emelnék ki. (Meg ha nem lenne fizetős…) Concavenator és Juravenator farkának alsó részén kígyókhoz hasonló nagy lemezes pikkelyek vannak. Ez olyan szempontból fontos, hogy még én is elhibázott művészi döntésnek (de finoman fogalmaztam…) tartottam dinók, de még kitalált lények pl. sárkányok esetén a kígyóknál látható hasi pikkelyek alkalmazását. A helyzet az, hogy volt dinoszaurusz minek volt a farkán, innentől pedig nem elvetendő, hogy has és nyaki részen is lehetett némelynek.


Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/brv.12829?__cf_chl_jschl_tk__=LMirnx6wgxe3BiFmG3lI0lyHnwIWBNTDK7qGFlYRwq0-1641539646-0-gaNycGzNCuU - Morphology and distribution of scales, dermal ossifications, and other non-feather integumentary structures in non-avialan theropod dinosaurs


 
Felmelegedés és erdőtüzek kapcsolata
400 millió évre visszamenőleg vizsgálták a fosszilis erdőtüzek gyakoriságát, felmelegedési időszakokban gyakoribbak. Ez alapján erős a kapcsolat a kettő közt. De ezt eddig is tudtuk, hogy van kapcsolat, főleg utóbbi pár év erősen bizonyítja. Nem a szerzőket minősítem, mivel ők újabb munkát tettek le az asztalra, de az a gát még mindig nem szakadt át, minek át kéne. Még több olyan kell amit eddig is tudtunk?


Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S001282522100372X - Fossil evidence that increased wildfire activity occurs in tandem with periods of global warming in Earth's past




Megafauna hiánya Dél- és Közép-Amerikában
Kontinensen vizsgálták a megafauna hiányában milyen ma is érzékelhető (negatív) hatások vannak. Kitér pl. az erdőtüzek, de leginkább a növényzet változására. Alapvetően igaz, hogy a nagy vándorló növényevők hozzájárultak a tápanyagok kiegyenlítéshez.


https://www.nature.com/articles/s41467-021-27749-9 - The legacy of the extinct Neotropical megafauna on plants and biomes




Nem pajtik
Hesperornis-okról, nem voltak jó kapcsolatban az Elasmosaurus-okkal, ahol sok Elasmosaurus volt, ott kevés Hesperornis. Ennek oka az lehet, hogy táplálék riválisok voltak. Bár megjegyzendő, hogy egyéb élőhely paraméterek is befolyásolhatták ezt. Publikáció ezen túl kitér arra, mi táplálkozhatot ezekkel a vízi ELŐ madarakkal. Igen, szerző a Hesperornithiformes-t valódi madárként kezeli, holott nem azok.


Forrás:
https://scholars.fhsu.edu/theses/3187/ - Ecological Controls on the Campanian Distribution of Hesperornis (Aves: Hesperornithiformes) in the Western Interior Seaway




Ami jó bölényre, nem feltétlen jó ormányosra
Clovis-kultúra, vagy elő/paleoindiánok felelősek a megafauna eltűnéséért. Viszont a folyamat mikéntje nem tisztázott. Eddig úgy gondolták, hogy a növényzet égetésén túl, az ormányosok vadászata komoly ok volt a kihalásukban. Clovis-i emberek által készített fegyverek új kutatás alapján nem voltak képesek komoly sérülést okozni a felnőtt ormányosokban. Nem tudtak létfontosságú szerveket elérni. Tehát ilyen nagy növényevők ellen nem volt alkalmas.


Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2352409X21003783 - On the efficacy of Clovis fluted points for hunting proboscideans




Valaha élt összes T. rex lélekszámáról
Arra jó volt a kutatás, hogy megmutassa, hogy a fosszilizálódási folyamat mennyire is ritka. Ugye 80 millió élt egyedre jut egy fosszilisen ismert egyed. https://primevalonline.blogspot.com/2021/04/rovid-hirek-26.html Nos a kutatással kapcsolatban erősek a kételyek, mivel nem meghatározható az hogy mi volt a földrajzi elterjedésük például. Szóval az eredmény valószínűtlen, még körülbelüli becslésre sem alkalmas a módszer. Mehetett volna szemezgetésbe, de inkább ide, mivel ez a populáció becslés lejött a médiában szinte tüzijátékkal egybekötve, ám a cáfolata már nem fog jó eséllyel.


Forrás:
https://escholarship.org/uc/item/8vv2g57c - With what precision can the population size of Tyrannosaurus rex be estimated? A reply to Meiri
https://escholarship.org/uc/item/8mj4015f - Population sizes of T. rex cannot be precisely estimated




Ismét kis kételkedő
Médiában is lejött az tavaj amit évek óta mondok, hogy a Tyrannosaurus több ragadozó ökológiai fülkét is leuralt. https://primevalonline.blogspot.com/2021/04/rovid-hirek-25.html Ez úgy tűnik így is van, ám kiterjeszteni más életközösségekre nem feltétlenül szerencsés. Két kételkedő/cáfoló írás is jött erről.


Forrás:
https://www.science.org/doi/10.1126/science.abj7383 - Response to Comment on “The influence of juvenile dinosaurs on community structure and diversity”
https://www.science.org/doi/10.1126/science.abj5976 - Comment on “The influence of juvenile dinosaurs on community structure and diversity”




Homo erectus-nak nem csak gasztronómiailag kellett úttörőnek lennie
Elfogadott, hogy a mai létünk annak is köszönhető, hogy az ősünk, a H. erectus megváltoztatta étrendjét, melybe jelentős mennyiségű hús került. Ez átalakította az emésztőszervrendszert és a ragadozó életmód miatt új erőforrások hozzájárultak az agy nagyobbá és hatékonyabbá válásához. E új kutatás alapján nem volt olyan drasztikus változás az étrendben, mely paleontológiai (zooarcheológia kifejezést használják a publikációban) anyaggyűjtés átvizsgálása alapján kellett volna lennie. Szóval a leletek közt nem mutatható ki az, hogy a H. erectus becsatlakozott volna a ragadozók közé. Szóval a húsfogyasztás nem volt olyan komoly, mint gondoljuk, így ennek tulajdonított változások mögött más tényezőknek is kell lenniük.


Forrás:
https://www.pnas.org/content/119/5/e2115540119 - No sustained increase in zooarchaeological evidence for carnivory after the appearance of Homo erectus






Új fajok
Imvól jurai virág
24-es https://primevalonline.blogspot.com/2021/03/rovid-hirek-24.html rövid hiresben pár sorban szó volt egy vizsgálatról mely lényege, hogy bár kréta elejéről ismertek zárvatermők/virágos növények, az elterjedtségük alapján már a jurában meg kellett jelenniük. Szóval itt van a Florigerminis jurassica a jurai Belső-Mongóliából. Lelet nem csak a virág bimbót és leveleket, de termést is tartalmaz. Szóval a zárvatermők a jurában jelentek meg.


Forrás
https://sp.lyellcollection.org/content/early/2021/11/25/SP521-2021-122 - A Jurassic flower bud from the Jurassic of China




Grogu
Új kopoltyús gőtefaj került leírásra a közép miocéni Németországból. Eddig úgy gondolták, hogy a család két ágra oszlik, észak-amerikai fajra a Paranecturus garbanii-re a felső krétából és az eurázsiai fajokra. Ellenben az új faj egy harmadik ágat képvisel. Ez az új faj, névszerint Euronecturus Bébiyoda. Mármint Euronecturus grogu, igen a Mandalorian-ban szereplő Yoda fajába tartozó mászkáló kétéltű megsemmisítő üzemről kapta a nevét. Ironikus.


Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12585 - A new proteid salamander (Urodela, Proteidae) from the middle Miocene of Hambach (Germany) and implications for the evolution of the family




Astolfo
Gallirallus astolfoi egy új guvatféle Francia Polinézia Rapa nevű szigetén található Tangarutu-barlangból. Bal tarsometatarsus alapján lett leírva. Madár röpképtelen lehetett és ember megjelenésével halhatott ki. Astolfo egy fiktív francia lovag, ellenben ha rákerestek akkor lánynak kinéző, amúgy hímnemű anime karakterrel lesz tele a Google keresés…. Ja. Remélem tényleg a francia lovagra gondoltak névadásnál.


Forrás:
https://www.mdpi.com/2673-6500/1/4/32/htm - An Extinct New Rail (Gallirallus, Aves: Rallidae) Species from Rapa Island, French Polynesia




https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.210320 - A new goniopholidid from the Upper Jurassic Morrison Formation, USA: novel insight into aquatic adaptation toward modern crocodylians
Új Goniopholididae, Neosuchia, tehát kinézet ellenére nem krokodil. Új faj neve Amphicotylus milesi a Morrison formációból. Új faj alapján Neosuchia-knál jelen lehetett az ami a mai krokodiloknál, ahogy a torkukat képesek leszigetelni.  https://primevalonline.blogspot.com/2020/03/krokodilok-es-amiket-annak-hiszunk.html


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2004595 - Characteristics and significance of upper Triassic cod fossils in the Tongchuan area, Southern Margin of the Ordos Basin
Triassodus tongchuanlepis új hal a felső triászi Ordosz-medencéből.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1412 - An early Cambrian mackenziid reveals links to modular Ediacaran macro-organisms
Paramackenzia canalifera új Mackenziidae a kambriumi Chengjiang biótából.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009332021.html - A new buzzard from the late Pliocene of Argentina
Buteo dondasi új vágómadárféle késő pliocéni Buenos Aires-ből. Buteo ma is élő genusz, az ölyveket takarja.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-02273-4 - A new ankylosaurid from the Upper Cretaceous Nemegt Formation of Mongolia and implications for paleoecology of armoured dinosaurs
Nemegt formációból új Ankylosauridae a Tarchia tumanovae.


https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2021.11.24.469951v1 - A new early-branching armoured dinosaur from the Lower Jurassic of southwestern China
Kínai, Yunnan tartomány, alsó jurai Fengjiahe formációjából új primitív Ankylosauria, a Yuxisaurus kopchicki.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2004594 - Sonitictis moralesi, gen. et sp. nov, a new hypercarnivorous and durophagous mustelid from middle Miocene Tunggur Formation, Inner Mongolia, China and its functional morphology
Sonitictis moralesi új “hiperhúsevő” és durofág menyétféle közép miocéni, belső-mongóliai Tunggur formációból. Mellivorinae alcsalád tagja, ma élő rokona a méhészborz.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003530 - New snakeflies (Insecta: Raphidioptera: Mesoraphidiidae) from the Lower Cretaceous Sinuiju Formation of the Democratic People’s Republic of Korea
Két új “kígyólégy” (Mesoraphidiidae) faj kréta kori Észak-Koreából. (Csak egy megjegyzés illetve kérdés. Ha a burmai borostyánok ignorálva vannak a népírtás miatt, akkor az Éleselméjű országát is ignorálni kellene. Nem?)


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667121003451 - First record of the spider family Hersiliidae (Araneae) from the Mesozoic of Europe (Bakony Mts, Hungary)
És akkor egy újabb diktatúra Észak-Korea után: Hersiliidae pók első feljegyzése a mezozoikumi Európából, azon belül Bakonyból. Felső krétai Hungarosilia verdesi-t egy borostyánban találtak.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2021.1995907 - Northern Eurasian rhinocerotines (Mammalia, Perissodactyla) by the Pliocene–Pleistocene transition: phylogeny and historical biogeography
Eurázsiai pliocéni-pleisztocéni orrszarvúak áttekintése, új genusz a Pliorhinus, ebbe került a “Dihoplus” megarhinus és Stephanorhinus etruscus.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002049 - Odontosoria marekgaltieri sp. nov. (Lindsaeaceae), a new fern from the early Miocene of the Czech Republic: First evidence of the genus in the fossil record
Odontosoria marekgaltieri új páfrány a miocéni Csehországból, a genusz maga ma is létezik.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1988624 - New fossil remains from Bang Mark locality, Krabi Basin, southern Thailand
Eocéni Thaiföldről új Anthracotheriidae, a Geniokeryx nanus és egy új Chalicotheriidae az Eomoropus meridiorientalis.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.1998033 - The last eurypterid – a southern high-latitude record of sweep-feeding sea scorpion from Australia constrains the timing of their extinction
Woodwardopterus freemanorum új tengeri skorpió Ausztráliából.


https://elifesciences.org/articles/71006 - Ovipositor and mouthparts in a fossil insect support a novel ecological role for early orthopterans in 300 million years old forests
Ctenoptilus frequens új mindenevő rovarfaj 300 millió évvel ezelőtti Xiaheyan lelőhelyről.


https://www.mdpi.com/1424-2818/13/12/630/htm - Yakemys multiporcata n. g. n. sp., a Large Macrobaenid Turtle from the Basal Cretaceous of Thailand, with a Review of the Turtle Fauna from the Phu Kradung Formation and Its Stratigraphical Implications
Yakemys multiporcata új teknős a krétakori Thaiföldről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S266667582100120X - The dawn of complex animal food webs: A new predatory anthozoan (Cnidaria) from the Cambrian of China
Új csalánozó, pontosabban virágállat a kambriumi Kínából, a Nailiana elegans.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712100358X - The heteromorph ammonite Tropaeum (Tropaeum) evolutum sp. nov. from the Hythe Formation, Lower Greensand Group (basal upper Aptian, Lower Cretaceous) of Maidstone, Kent, UK
Tropaeum evolutum új amonitesz az alsó krétai, britanniai Hythe formációból.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009082021.html - A new species of the “condylarth” Hyopsodus from the middle Eocene of the Erlian Basin, Inner Mongolia, China, and its biostratigraphic implications
Hyopsodus arshantensis (eocéni emlős Belső-Mongóliából) genuszának új faja, mely a magas észak-amerikai fajszámmal szemben növeli az eurázsiai fajok számát. Emellett az ázsiai emlősök geológiai felosztásába is bekavar.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/joa.13588 - Novel evolution of a hyper-elongated tongue in a Cretaceous enantiornithine from China and the evolution of the hyolingual apparatus and feeding in birds
Brevirostruavis macrohyoideus egy Enantiornithes (előmadarak egy csoportja) Kínából, alsó krétai Jiufotang formációból. Anatómiája alapján hosszú kiölthető nyelve volt, akár a kolibriknek.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003621 - A new robber fly from the Lower Cretaceous (Aptian) Crato Formation of NE Brazil (Insecta: Diptera: Asilidae)
Alsó krétai brazil Crato formációból új rablólégy, a Araripogon pulchrus.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-021-00596-1 - New Ediacaran fossils from the Ukraine, some with a putative tunicate relationship
Pharyngomorpha reticulata, Finkoella ukrainica és F. oblonga új zsákszerű állatok fosszíliája ediakara kori Ukrajnából. A képen Finkoella ukrainica látható, alkotta S.S. Solodkyi.


https://peerj.com/articles/12317/ - Description and ontogeny of a 40-million-year-old parasitic isopodan crustacean: Parvucymoides dvorakorum gen. et sp. nov.
Új negyven millió éves parazita Isopoda, a Parvucymoides dvorakorum Csehországból. Ez a parazita vízi ászkarák édesvízi volt.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/43/25 - First report of a bothremydid turtle, Sindhochelys ragei n. gen., n. sp., from the early Paleocene of Pakistan, systematic and palaeobiogeographic implications
Sindhochelys ragei új bothremydidae teknős a paleocéni Pakisztánból.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2021.2014482 - Diastemapycnodus tavernensis gen. et sp. nov. (Actinopterygii, †Pycnodontiformes) from the marine Maastrichtian (Late Cretaceous) of the Dakhla Formation, Western Desert, Egypt
Diastemapycnodus tavernensis új pycnodontiformes hal késő krétai Egyiptomból.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121060034 - First Finding of a Pterosaur in the Upper Cretaceous of the Southern Urals
Első Pterosauria a felső krétai Uráltól, ami biztos, hogy Azhdarchidae.


https://royalsocietypublishing.org/doi/full/10.1098/rsos.211466 - Bizarre morphology in extinct Eocene bugs (Heteroptera: Pentatomidae)
Új poloska fajok az eocéni Németországból, Eospinosus peterkulkai és E. greenriverensis. Furcsa tüskék kinézetük lehet mimikri, védelem ragadozóktól, hasonlóság más ma is élő hasonló fajokhoz lehet csak konvergencia és nem közös őstől ered.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2010192 - The oldest Cenozoic ant fossil: †Tyrannomecia gen. nov. (Formicidae: Myrmeciinae) from the Palaeocene Menat Formation (France)
Francia Menat formációból, legkorábbi harmadidőszaki myrmeciinae hangya fosszília, a Tyrannomecia inopinata.


https://www.schweizerbart.de/papers/pala/detail/prepub/100687/More_than_one_large_constrictor_snake_lurked_around_paleolake_Messel
Németországi Messelből új Palaeopython faj, a P. schaali a kora/közép eocénből.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1995869 - A new extinct species of Margarobyas (Strigiformes) and the evolutionary history of the endemic Cuban bare-legged owl (M. lawrencii)
Kubai füleskuvik elődje a felső pleisztocénből.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1994414 - Re-assessment of the Late Jurassic eusauropod dinosaur Hudiesaurus sinojapanorum Dong, 1997, from the Turpan Basin, China, and the evolution of hyper-robust antebrachia in sauropods
Hudiesaurus sinojapanorum újravizsgálata, hiányos maradványok miatt több faj lett egybe keverve. Új sauropoda faj került így leírásra a Rhomaleopakhus turpanensis.


https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/abs/ichthyosaurs-from-the-upper-triassic-carniannorian-of-the-new-siberian-islands-russian-arctic-and-their-implications-for-the-evolution-of-the-ichthyosaurian-basicranium-and-vertebral-column/A623EA0291AE89A53AE61F246AB2D92B
Szibéria sarkköri szigeteiről ichthyosauria maradványok, három taxon különíthető el. Ichthyosauria, Shastasauridae és ne dobáljatok meg áfonyás pitével, elég ha oda adjátok, Eoichthyosauria, mely tény, nem Ichthyosauria, inkább “elődök”. Egy új faj leírható, a Auroroborealia incognita.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2021.1995906 - A new Interatheriinae (Mammalia, Notoungulata) from the Cerro Boleadoras Formation (Santa Cruz, Argentina) and the evolution of the tarsus within the lineage during the Miocene
Argentínai Cerro Boleadoras formációból új Interatheriinae, a Boleatherium praeludium.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09579-0 - New Chinchillid Rodents (Hystricognathi: Caviomorpha) from Northern Chile and Bolivia Fill a 17-Million-Year Gap in the Pan-Chinchilline Fossil Record
Miochinchilla surirense és M. plurinacionalis két új csincsillaféle 17 millió évvel ezeletti Csilléből és Bolíviából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699521000802 - A new species of Manuherikia (Aves: Anatidae) provides evidence of faunal turnover in the St Bathans fauna, new zealand
Manuherikia primadividua új réceféle az alsó miocéni Új-Zélandról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002098 - Flabellopteris lococannensis gen. et sp. nov.: A new fern-like plant from the Famennian of South Africa
Flabellopteris lococannensis új páfrányszerű növény a devonból.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121060058 - Systematic Problems of Pollen Organs of the Genus Permotheca Zalessky from the Permian of Subangara
Kama régióból közép devoni pollenek vizsgálata, új faj a Permotheca musaformis


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.211237 - A Carboniferous synapsid with caniniform teeth and a reappraisal of mandibular size-shape heterodonty in the origin of mammals
Shashajaia bermani új karboni Synapsida, alsó állkapcsa fontos a Sphenacodontoidea-k ragadozásának eredetében.


http://paleopolis.rediris.es/cg/21/19/ -A possible crawling paracomatulid crinoid from the Lower Jurassic of central Italy
Tiburtocrinus toarcensis új lehetségesen kúszásra képes tengeri liliom olaszországi alsó jurából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1871174X21000937 - A new species of Eretmophyllum (Ginkgoales) from the Middle Jurassic of Turpan-Hami Basin, Xinjiang, China
Eretmophyllum hamiensis új ginkó faj Kínából.


https://www.mapress.com/pe/article/view/palaeoentomology.4.6.2 - A new insect (probably basal Odonatoptera) from the Pennsylvanian (Late Carboniferous) of the Piesberg Fossil-Lagerstätte, Osnabrück, Germany
Piesberg Fossil-Lagerstätte-ből több mint ezer példányos rovar gyűjtemény, sok még nincs leírva. (Számos új faj lehet.)


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002153 - A taxonomic revision of the late Paleozoic lyginopterid, Sphenopteridium germanicum, and description of its globose-stem growth habit
Sphenopteridium germanicum új paleozokumi lyginopteridopsida növény


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003712 - A new dromaeosaurid dinosaur from the Wessex Formation (Lower Cretaceous, Barremian) of the Isle of Wight, and implications for European palaeobiogeography
https://www.deviantart.com/cisiopurple/art/Vectiraptor-901099791
Új Dromaeosauridae a Wessex formációból… fantáziadús Vectiraptor greeni. Jövőben szerintem keverni fogják a Velociraptor-ral. Keresztcsont és bordák kerültek elő belőle. Ez elégséges a besoroláshoz, Eudromaeosauria lehet, ez alapján bizonyíték Európa és Észak-Amerika közti faunacserére.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/new-small-softbodied-nontrilobite-artiopod-from-the-cambrian-stage-4-guanshan-biota/0F7D45A289130BB27099B4E260739270 - A new small soft-bodied non-trilobite artiopod from the Cambrian Stage 4 Guanshan Biota
Bailongia longicaudata egy új ízeltlábú a kambriumi Kínából, nem besorolható egy főbb csoportba sem, ahogy a publikáció címében is van nem trilobita ízeltlábú.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121080037 - A New Tortoise from the Pleistocene of Argentina with Comments on the Extinction of Late Pleistocene Tortoises and Plant Communities
Új Chelonoidis teknős argentínai pleisztocénből, szárazföldi teknősök eltűnése kihathatott a növényekre is, mivel fontos magterjesztők voltak.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1464343X21003411 - A new cuspidate ptychodontid shark (Chondrichthyes; Elasmobranchii), from the Upper Cretaceous of Morocco with comments on tooth functionalities and replacement patterns
Új Ptychodontidae felső krétai Marokkóból a Ptychodus maghrebianus mely durofág volt.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1990075 - The youngest pangolin (Mammalia, Pholidota) from Europe
Pleisztocéni új pangolin a Smutsia olteniensis, pangolinok Európából származhatnak.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73017 - New actinopterygians from the Permian of the Brive Basin, and the ichthyofaunas of the French Massif Central
Briveichthys chantepieorum egy új pygopteridae hal.


https://www.floridamuseum.ufl.edu/wp-content/uploads/sites/35/2021/12/Vol58No5Archival.pdf - A new geoemydid (Testudines, aff. Rhinoclemmydinae) from the upper Eocene Chadron Formation (White River Group) of northwestern Nebraska
Notapachemys oglala új földiteknős féle az eocéni Nebraszkából.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.abf5787 - Early giant reveals faster evolution of large body size in ichthyosaurs than in cetaceans
Új Ichthyosauria, a Cymbospondylus youngorum 2 méteres koponyával. Illetve értekezés, e állatok gigantizmusáról, hogy megjelenésük után nem sokkal már óriási méretűek voltak a triászban.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003724 - Ginkgoites villardeseoanii sp. nov., a ginkgophyte with insect damage from the Upper Cretaceous (Maastrichtian) Lefipán Formation (Chubut, Patagonia, Argentina)
Ginkgoites villardeseoanii új ginkó faj melyet rovar által megdézsmált levél által írtak le.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73106 - Early flowers of primuloid Ericales from the Late Cretaceous of Portugal and their ecological and phytogeographic implications
Miranthus elegans és Miranthus kvacekii új virág fajok felső krétai Portugáliából. Nagyon hasonlóak a mai Samolus-hoz, lehetségesen életmódban is hasonló volt.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73107 - Angiosperm diversification in the Early Cretaceous of Primorye, Far East of Russia
Araliaephyllum vittenburgii új zárvatermő Oroszországból, Razdolnaya szénmedencéből, e mellett helyi kora krétai flóráról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712100375X - Early Late Cretaceous mammals from southern Patagonia (Santa Cruz province, Argentina)
Dél-Patagóniából, késő krétából új emlős fajok.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002128 - Leaves of Taxus with cuticle micromorphology from the Early Cretaceous of eastern Inner Mongolia, Northeast China
Taxus huolingolensis új tiszafa a kora krétai Belső-Mongóliából. Ez az a genusz ami a hazánkban is megtalálható.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/jse.12823 - Avian skulls represent a diverse ornithuromorph fauna from the Lower Cretaceous Xiagou Formation, Gansu Province, China
Hat új madár/madárelőd példány Xiagou formációból, két új faj Meemannavis ductrix és Brevidentavis zhangi


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002141 - The early fossil record of glomeromycete fungi: New data on spores associated with early tracheophytes in the Lower Devonian (Emsian; c. 400 Ma) of Gaspé (Quebec, Canada)
Also devoni, battery point formációi gombákról, új faj Glomites oqoti.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018221006076 - A new late Kungurian (Cisuralian, Permian) conodont and fusuline fauna from the South Qiangtang Block in Tibet and their implications for correlation and paleobiogeography
Tibeti Lugu formációból Conodonta-k, egy új faj a Mesogondolella qiangtangensis.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-26/issue-1/PR200021/A-New-Physeteroid-from-the-Lower-Miocene-of-Japan/10.2517/PR200021.short
Miophyseter chitaensis új Physeteroidea Japánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.1999939 - Numerical taxonomy of Ginkgophyta fossils in China
Kínai páfrányfenyő leletek áttekintés, új fajok is leírhatóak.


https://nph.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/nph.17874 - A permineralized Early Cretaceous lycopsid from China and the evolution of crown clubmosses
https://www.researchgate.net/publication/357536107_A_permineralized_Early_Cretaceous_lycopsid_from_China_and_the_evolution_of_crown_clubmosses
Új kora krétai, kínai korpafűféle, a Lycopodicaulis oellgaardii.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2023139 - An apterous Tubulifera (Insecta, Thysanoptera, Phlaeothripidae) preserved in Spanish Cretaceous amber
Alavathrips moralesi új rojtosszárnyú egy krétakori spanyol borostyánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017916 - The high taxonomic diversity of the Palaeogene hystricognath rodents (Caviomorpha) from Santa Rosa (Peru, South America) framed within a new geochronological context
Vucetichimys pretrilophodoncia, Shapajamys minor és Ucayalimys amahuacensis új caviomorpha rágcsálók.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article-abstract/doi/10.1130/G49372.1/610232/Methane-seeps-as-refugia-during-ash-falls-in-the
Észak-Amerika késő krétai  tengeri lerakódásokat vizsgáltak, melyeket  hamieső érintett. Ott ahol volt metán szivárgás, kevésbé sínylette meg a környezeti változást.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-03573-5 - The first mainland European Mesozoic click-beetle (Coleoptera: Elateridae) revealed by X-ray micro-computed tomography scanning of an Upper Cretaceous amber from Hungary
Ajkaelater merkli új pattanóbogár borostyánból, a felső krétai Ajkától.


https://museumsvictoria.com.au/media/18972/043-053_mcsweeney-shimeta-buckeridge_2.pdf - Taungurungia gen. nov., from the Lower Devonian of Yea, central Victoria, Australia
Taungurungia új növény alsó devoni Viktoriából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2021.2006311 - The first sclerodermine flat wasp (Hymenoptera: Bethylidae) from the upper Eocene Rovno amber, Ukraine
Felső eocéni Ukrajnából új Scleroderminae borostyánból.


http://www.pieronline.jp/content/article/1342-8144/26010/18?fbclid=IwAR0wUFaFQZUyQ9FcoryMTc8REs5ewiAQ4WrE9b1jFCqtjC6aUsTp2GV4I6c - A New Species of Ophiura (Echinodermata, Ophiuroidea) from Miocene Deep-Sea Deposits in the Pohang Basin, Korea
Új kígyókarú miocéni Dél-Koreából, Ophiura pohangensis.


https://www.nature.com/articles/s42003-021-02971-9 - Miniaturization during a Silurian environmental crisis generated the modern brittle star body plan
Ophiopetagno paicei és Muldaster haakei két sziluri kígyókarú, melyeknél a “modern” felépítés megjelent.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2021.2023138 - Moralesictis intrepidus gen. et sp. nov., the long journey of a Miocene honey badger´s relative to the New World
Új Eomellivora Texasból, Moralesictis intrepidus.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248421001883 - A new species of fossil guenon (Cercopithecini, Cercopithecidae) from the Early Pleistocene Lower Ngaloba Beds, Laetoli, Tanzania
Chlorocebus ngedere új cerkófféle kora pliocéni Tanzániából.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/highly-diverse-dromioid-crab-assemblage-decapoda-brachyura-associated-with-pinnacle-reefs-in-the-lower-eocene-of-spain/2D76117BA3E36B6999348C2414EE6ADC
Dromioidea rákok alsó eocéni Spanyolországból, köztük új fajokkal.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.2005615 - Aragonictis araid, gen. et sp. nov., a small-sized hypercarnivore (Carnivora, Mustelidae) from the late middle Miocene of the Iberian Peninsula (Spain)
Aragonictis araid új menyétféle Spanyolországból.


https://nph.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/nph.17976 - Extending beyond Gondwana: Cretaceous Cunoniaceae from western North America
Ceratopetalum suciensis egy új Cunoniaceae a kréta korból, Washington államból. Ezek a növények ma inkább a déli féltekén élnek.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667121003761 - New insights into the enigmatic Cretaceous family Spathiopterygidae (Hymenoptera: Diaprioidea)
Nigel Marvenről elnevezett új darázs faj a Diameneura marveni Spanyolországból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1994983 - Lophionotus parnaibensis, sp. nov. (Semionotiformes, Semionotidae) in the Upper Jurassic of the Parnaíba Basin, Northeastern Brazil
Új semionotiformes hal a Lophionotus parnaibensis a Pastos Bons formációból.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/44/3 - A Jacobson’s beetle from Cretaceous Charentese amber (Coleoptera: Jacobsoniidae)
Derolathrus capdoliensis új jacobsoniidae rovar közép krétából, Franciaországból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2468265922000014 - Coryphoid palms from the K-Pg boundary of central India and their biogeographical implications: Evidence from megafossil remains
Sabalities umariaensis és S. ghughuaensis két új üstööspárma-forma kréta legvégi Indiából, új leletek alapján gazdag pálma flóra volt itt.


https://global.cnki.net/kcms/detail/11.1951.P.20220118.1756.006.html - The first enantiornithine bird from the Lower Cretaceous LongjiangFormation in the Great Khingan Range of Inner Mongolia
Alsó-kréta Longjiang Formációból első “enantiornithine bird”... Enantiornithes nem madár, oké. Beiguornis khinganensis az új faj neve.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0261397 - Insect herbivory on Catula gettyi gen. et sp. nov. (Lauraceae) from the Kaiparowits Formation (Late Cretaceous, Utah, USA)
Új felső krétai babérféle a Catula gettyi Utahból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722000069 - Two new leptosporangiate ferns from in situ volcanic ash of the Whetstone Horizon (Kladno Formation, Pennsylvanian), Pilsen Basin, Czech Republic.
Késő karbonból a cseh Kladno formáció két új haraszt.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2021.2017481 - Early Ordovician conodonts from Barnicarndy 1 stratigraphic well of the Southern Canning Basin, Western Australia
Ordovíciumi Nambeet formáció új conodonta leleteiről, köztük egy új faj a Juanognathus denticulatus.




Szemezgetés
https://www.mdpi.com/2571-550X/4/4/36/htm - Taxonomy, Systematics and Evolution of Giant Deer Megaloceros Giganteus (Blumenbach, 1799) (Cervidae, Mammalia) from the Pleistocene of Eurasia
Publikáció a Megaloceros giganteus-ról, alfajok vannak megkülönböztetve.


https://fr.copernicus.org/articles/24/357/2021/ - Ontogenetic development of the European basal aquatic turtle Pleurosternon bullockii (Paracryptodira, Pleurosternidae)
Pleurosternon bullockii nevű teknős fiatal egyedeiről, egyedfejlődésről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S089598112100482X - New records of mawsoniidae (Actinistia) from the Romualdo Formation, Aptian-Albian of the Araripe Basin in Pernambuco state, Brazil
Mawsoniidae bojtosúszójúak új leleteiről az alsó krétai Romualdo formációból.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(21)01509-8 - Hypersalinity drives convergent bone mass increases in Miocene marine mammals from the Paratethys
Miocéni paratethys-i tengeri emlősök csontjai szokatlanul tömörek, mely a víz magas sótartalma miatt lehetséges.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.1981890 - The first record of a spinosaurid pedal ungual from Brazil (Boca do Forno Ravine, Itapecuru Formation, Parnaíba Basin)
Alsó krétai Itapecuru formáció első spinosauridae leletéről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2021.1989507 - Re-appearance of hypercarnivore ichthyosaurs in the Cretaceous with differentiated dentition: revision of ‘Platypterygius’ sachicarum (Reptilia: Ichthyosauria, Ophthalmosauridae) from Colombia
Platypterygius sachicarum egy alsó krétai Ophthalmosauridae, mely fogazata alapján nem kistermetű és puha zsákmányra vadászott, publikáció “hiper ragadozó” kifejezést is használja rá.


https://jgs.lyellcollection.org/content/early/2021/11/17/jgs2021-071.abstract - Paleoenvironmental reconstruction of Triassic floras from the Central North Sea
Skagerrak formáció egykori, triászi éghajlatáról.


https://www.researchgate.net/publication/353162218_Andean_mountain_building_since_the_Late_Cretaceous_A_paleoelevation_reconstruction
Andokról és keletkezéséről.


https://www.researchgate.net/publication/356370857_Land-sea_ecological_connectivity_during_a_Jurassic_warming_event
Jura toarcian időszakának elején történt felmelegedésről, pollenek és tengeri planktonok vizsgálatával.


https://www.researchgate.net/publication/348664239_Evolutionary_and_ecological_significance_of_photosynthetic_organs_in_Phyllocladus_Podocarpaceae
Kőtiszafafélékről, fotoszintézisükről.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/new-faunistic-component-of-the-lower-triassic-panchet-formation-of-india-increases-the-continental-nonarchosauromorph-neodiapsid-record-in-the-aftermath-of-the-endpermian-mass-extinction/22B9B38A22AD12C16E82E228F6F017E4
ISIR 1132 egy új nem archosauromorpha Diapsida lehet a triász elejéről, Indiából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09583-4 - Comparative Endocranial Anatomy, Encephalization, and Phylogeny of Notoungulata (Placentalia, Mammalia)
Notoungulata koponya CT, agy vizsgálat.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1989694 - From toad to frog, a CT-based reconsideration of Bufo servatus, an Eocene anuran mummy from Quercy (France)
19. században talált Bufo servatus (eocéni béka) újra vizsgálata. Nagyon hasonló a Thaumastosaurus gezei-hez, annyira hogy egy genuszba kerültek és a B. servatus már Thaumastosaurus servatus.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712100344X - Juvenile titanosaurian (Dinosauria: Sauropoda) remains from the Upper Cretaceous of Barreales Lake, Neuquén, Argentina
Argentinai Barreales-tótól felső krétai fiatal Titanosauria-hoz tartozó maradványokról, faj, sem genusz nem meghatározható.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ece3.8345 - A new model of forelimb ecomorphology for predicting the ancient habitats of fossil turtles
Teknősök lábainak és mozgásának vizsgálata, élőhely/életmód figyelembevételével. (vízi vagy szárazföldi)


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/36/11/339/609868/TAPHONOMY-AND-DEPOSITIONAL-SETTING-OF-THE - TAPHONOMY AND DEPOSITIONAL SETTING OF THE SHRINGASAURUS INDICUS (ARCHOSAUROMORPHA: ALLOKOTOSAURIA) BONEBED FROM THE MIDDLE TRIASSIC DENWA FORMATION, SATPURA GONDWANA BASIN, INDIA
Shringasaurus csorda leletegyütesről, több különböző korú egyed volt, a csorda vízbe fulladt.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/400 - Revisiting fish mass mortality in Las Hoyas (upper Barremian, La Huérguina Formation, Cuenca)
Alsó krétai La Huérguina formációban talált halmaradványok tömeges elhaláolázsból erednek, nem a sótartalom változott, toxinok kerültek a vízbe.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-02236-9 - Stable isotopes and predation marks shed new light on ammonoid habitat depth preferences
Ammoniteszek mélységbeli szeparációja, izotópos vizsgálattal, az állatok csőre alkalmas erre.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.24826 - The neuroanatomy of Zulmasuchus querejazus (Crocodylomorpha, Sebecidae) and its implications for the paleoecology of sebecosuchians
Zulmasuchus querejazus Sebecosuchia agy vizsgálata.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/395 - The upper Lochkovian (Lower Devonian) palaeoichthyofauna of the Nogueras Formation (Iberian Range): palaeoecological applications
Alsó devoni Nogueras formáció halfaunájáról.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/408 - Ornithopod palaeobiodiversity in the Barranco del Hocino-1 site, from the upper Barremian in the Oliete subbasin (Teruel, Spain)
Spanyolországi, Blesa formáció Barranco del Hocino-1 ásatási helyén talált ornithopoda fogakról, két taxonhoz tartozhatnak.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/403 - First approach to the paleohistology of the hadrosaur dinosaurs from Blasi 2A (Tremp Formation, Maastrichtian, Huesca)
Kréta végi, spanyolországi Tremp formáció Hadrosauridae-ról, egy fiatalkorú egyed, két szubfelnőt és három felnőtt.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/407 - Current knowledge of Late Jurassic ornithopod dinosaurs from Europe
Felső jurai Európa Ornithopoda-iról, töredékesek a leletek, de változatosság van akkora, mint Észak-Amerikában.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/405 - First approach to the paleohistology of the sauropod Galvesaurus (Kimmeridgian, Galve, Spain)
Galvesaurus csontszövet vizsgálata, felnőtt példány volt.


https://cienciasdaterra.novaidfct.pt/index.php/ctproc/article/view/401 - Abelisaurid dinosaurs from the Upper Cretaceous Laño site (Iberian Peninsula)
Spanyolországi Laño-ból közepes/nagy termetű Abelisauridae, fogak, farokcsigolya és lábcsontok alapján.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/16731 - A NEW COELACANTH SPECIMEN WITH ELONGATE RIBS FROM THE MIDDLE TRIASSIC (LADINIAN) KALKSCHIEFERZONE OF MONTE SAN GIORGIO (CANTON TICINO, SWITZERLAND)
Svájci, közép triászi Meride Mészkő formációból koleokant hal, lehet új faj, de egyenlőre a Heptanema paradoxum-hoz lett sorolva.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/43/23 - A new look at the Cretaceous Lamprey Mesomyzon Chang, Zhang & Miao, 2006 from the Jehol Biota
Mesomyzon nevű ingola áttekintése új leleteket figyelembe véve.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-021-00515-x - A new window to the fossil herpetofauna of India: amphibians and snakes from the Miocene localities of Kutch (Gujarat)
Közép miocéni, indiai Kutch kétéltű és kígyó leleteiről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/joa.13598 - Femoral specializations to locomotor habits in early archosauriforms
36 archosauriformes faj 72 combcsontjának vizsgálata, ez alapján következtetés a Archosauriformes illetve az Archosauria-k mozgására.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/jmor.21429 - Dental topographic and three-dimensional geometric morphometric analysis of carnassialization in different clades of carnivorous mammals (Dasyuromorphia, Carnivora, Hyaenodonta)
Ragadozó emlősök ((Dasyuromorphia, Carnivora, Hyaenodonta) fogainak vizsgálata.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/epdf/10.1002/ar.24827 - Cranial functional morphology of the pseudosuchian Effigia and implications for its ecological role in the Triassic
Effigia egy triászi Pseudosuchia, melyet növényevőnek gondoltak az ornithomimidae-szerű anatómiája miatt. Koponya alapos rekonstruálása révén ez megerősítést nyert, az állat lágyabb növényi részeket fogyaszthatott.


https://sp.lyellcollection.org/content/early/2021/11/22/SP521-2021-138.abstract - Jehol fossils from the Jiaolai Basin of Shandong, North China: review and new perspectives
Jehol biótáról és Shandong-félsziget egyéb kevésbé tanulmányozott részeiről.


https://sp.lyellcollection.org/content/early/2021/11/25/SP521-2021-141.abstract - First evidence for tooth-tooth occlusion in a ctenochasmatid pterosaur from the Early Cretaceous Jehol Biota
Jehol biótai Forfexopterus (Pterosauria, szűrögető életmódú) alsó állkapocs és fogainak vizsgálata. Van fogpótlás, ellenben van fog mely kopott, mely alapján fogak erősen igénybe voltak véve.


https://www.researchgate.net/publication/348437618_Preliminary_Appraisal_of_a_Correlation_Between_Glaciations_and_Large_Igneous_Provinces_Over_the_Past_720_Million_Years
Elmúlt 720 millió év eljegedéseiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2007529 - Revised description of the late Miocene Hyaenictitherium namaquensis (Carnivora, Hyaenidae) from As Sahabi (North Africa, Libya)
Hyaenictitherium namaquensis újra áttekintése.


https://elifesciences.org/articles/72477 - Dinosaur bonebed amber from an original swamp forest soil
Spanyolországi Ariño-nél lévő lelőhelyről, ott talált borostyánról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12577 - Postcrania of Borealestes (Mammaliformes, Docodonta) and the emergence of ecomorphological diversity in early mammals
Skóciában talált Borealestes leletekről, a Docodonta-k (Mammaliaformes, még nem emlősök) kínai leletek alapján olyan változatosak lehettek a jurától fogva, mint a későbbi kisemlősök, de világ más részeiről fosszília hiány van.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2021.1913 - New Zealand's extinct giant raptor (Hieraaetus moorei) killed like an eagle, ate like a condor
Hieraaetus moorei vagyis haast sas vadászatáról, táplálkozásáról. Karmai sasokhoz hasonló, csőre keselyűkhöz.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005113 - An isotopic study (δ13C, δ18O) of Panthera onca (Linnaeus, 1758) from the late Pleistocene of Brazilian Intertropical Region: Habitat, isotopic diet composition, and isotopic niche overlap with extinct faunivores
Panthera onca izotópos vizsgálata, következtetés táplálkozására és tömeg becslése.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005149 - Taphonomic aspects of the Tamandua tetradactyla Linnaeus, 1758, from the Lapa do Bode cave, Ituaçu, Bahia, Brazil
Brazíliai Lapa do Bode barlangban talált Tamandua tetradactyla vagyis dolmányos hangyász csontvázának vizsgálata.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712100361X - A bone to pick: stable isotope compositions as tracers of food sources and paleoecology for notosuchians in the Brazilian Upper Cretaceous Bauru Group
Bauru-medencéből több, mint 20 notosuchia fajról van tudomásunk, ezek a Pseudosuchia-k a kréta végére váltak legdiverzebbé. Két helyről származó mintákat elemeztek, melyek alapján száraz, félszáraz volt az élőhelyük. Ezentúl két faj esetén a Uberabasuchus terrificus szárazföldön kereste a betevőjét, míg a Campinasuchus dinizi vízi eredetű táplálékot fogyasztott.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003591 - Contrasting preservation in pycnodont fishes reveals first record of regurgitalites from the Upper Cretaceous (Maastrichtian) Moroccan phosphate deposits
Oulad Abdoun foszfátegyüttesben talált pycnodontiformes hal maradványokról. (állkapcsok)


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-021-00584-5 - Eifelosaurus triadicus Jaekel, 1904, a “forgotten” reptile from the Upper Buntsandstein (Triassic: Anisian) of the Eifel region, Germany
1904-ben talált és “kicsit” mellőzött hüllő, a Eifelosaurus triadicus újra leírása. E németországi Rhynchosauria továbbra is érvényes taxon, a szakirodalom lényegében több, mint 100 évig ignorálta, nem foglalkoztak vele.


https://www.scielo.br/j/aabc/a/jCRQcZcwkLWsD9DvWjp9Zmb/?lang=en - On the validity of the genus Amblydectes Hooley 1914 (Pterodactyloidea, Anhangueridae) and the presence of Tropeognathinae in the Cambridge Greensand
1914-ben leírt Amblydectes crassidens felülvizsgálata, az állat Tropeognathinae.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004221015297 - Revisiting proboscidean phylogeny and evolution through total evidence and palaeogenetic analyses including Notiomastodon ancient DNA
Gomphotheriidae, pontosabban Notiomastodon DNS vizsgálat. Trópusi körülmények ellenére maradt fenn használható DNS. Ezekről a dél-amerikai ormányosokról volt már cikkünk. https://primevalonline.blogspot.com/2021/06/del-amerika-ormanyosai.html


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012825221003871 - Tetrapod turnover during the Permo-Triassic transition explained by temperature change
Perm-triász átmeneti hőmérséklet változása hatása a Tetrapoda-kra.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/joa.13600 - Feeding behaviour and functional morphology of the neck in the long-snouted aquatic fossil reptile Champsosaurus (Reptilia: Diapsida) in comparison with the modern crocodilian Gavialis gangeticus
Champsosaurus és Simoedosaurus összehasonlítása krokodilokkal, leginkább gaviállal. Kinézetük ellenére ezek a hüllők még csak nem is Archosauria-k. Champsosaurus mondhatjuk, hogy a gaviál analógia megfelelő, halakkal táplálkozhatott, ellenben a Simoedosaurus képes lehetett szárazföldi prédára is kicsapni.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2010193 - Hyaenidae (Carnivora) from the Late Miocene hominid locality of Hammerschmiede (Bavaria, Germany)
Bajorországban ahol ember elődöket is találtak, ott számos ragadozóhoz tartozó maradványt tártak fel. Egy faj a Thalassictis montadai beazonosítható, egy második hiéna taxon már nem. Hammerschmiede-nál talált leletek 11,6 millió évesek.


https://peerj.com/articles/12640/ - The phylogenetic affinities and morphological peculiarities of the bird-like dinosaur Borogovia gracilicrus from the Upper Cretaceous of Mongolia
Borogovia gracilicrus újra vizsgálata, különösen a láb, lábfejé.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018221005721 - Morphological evolution of the cave bear (Ursus spelaeus) mandibular molars: coordinated size and shape changes through the Scladina Cave chronostratigraphy
Ursus spelaeus vagyis barlangi medve őrlőfogairól, rostos növényekre specializálódottak.


https://www.nature.com/articles/s43247-021-00307-3 - Wildfire activity enhanced during phases of maximum orbital eccentricity and precessional forcing in the Early Jurassic
Kora jurai erdőtüzekről 35 000 éves időkeretben, szénréteg vizsgálat alapján.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-021-00597-0 - Ultrastructure and in-situ chemical characterization of intracellular granules of embryo-like fossils from the early Ediacaran Weng’an biota
Weng’an biota ediakara időszaki, mikor az állatok evolúciós ága kezdett formálódni. Publikáció “embrió” szerű fosszíliákat vizsgálja.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2021.762824/full - Orientations of Mistaken Point Fronds Indicate Morphology Impacted Ability to Survive Turbulence
Ediakarai nyolc “növényszerű”, tehát helyhez kötött állat vizsgálata.


https://ojs.uv.es/index.php/sjpalaeontology/article/view/21966 - The ecology of the Lower Cretaceous coelacanths from Las Hoyas Konservat- Lagerstätte (Cuenca, Spain): A new insight after the integration of palaeontological and sedimentological data
Spanyol, alsó krétai Las Hoyas Konservat- Lagerstätte koleokant halairól, következetés az egykori élőhelyre.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0047248421001561 - First record of Macaca (Cercopithecidae, Primates) in the Middle Pleistocene of Greece
Görögországban talált közép pliocéni Macaca sylvanus, vagyis berber makákó alsó állkapocsról.


https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/abs/first-study-of-the-bat-fossil-record-of-the-midatlantic-volcanic-islands/D027C2086F2099972FFE335AABF7FA96
Azori- és Kanári-szigetek denevér foszíliáriról, három ma élő faj azonosítható be Plecotus teneriffae, Pipistrellus maderensis és Pipistrellus kuhlii.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/spp2.1414 - Turtles all the way down: Neogene pig-nosed turtle fossil from southern Australia reveals cryptic freshwater turtle invasions and extinctions
Új carettochelyidae leletről és Ausztrália teknős fauna többszöri változásáról.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009112021.html - Rare evidence of shark-on-shark trophic interactions in the fossil record
Neogén cápa-cápa táplálkozásra bizonyíték. Négy carcharhiniformes csigolya került erő harapás nyomokkal.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005150 - Eumysops marplatensis Olivares and Verzi 2015 (Rodentia, Hystricognathi) from the Plio-Pleistocene of the Northern Pampa in Argentina: Paleoenvironmental and paleobiogeographic implications
Eumysops marplatensis leletekről, pleisztocéni, észak pampák rágcsálója volt.


https://www.mdpi.com/1424-2818/13/12/651/htm - New Remains of Scandiavis mikkelseni Inform Avian Phylogenetic Relationships and Brain Evolution
Kora eocéni, dániai Scandiavis mikkelseni agyvizsgálata.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12583 - Palaeohistological inferences of resting metabolic rates in Concornis and Iberomesornis (Enantiornithes, Ornithothoraces) from the Lower Cretaceous of Las Hoyas (Spain)
Concornis és Iberomesornis csontszövet vizsgálata, következtetés az anyagcserére.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article-abstract/doi/10.1130/G49551.1/610120/Correlative-tomography-of-an-exceptionally - Correlative tomography of an exceptionally preserved Jurassic ammonite implies hyponome-propelled swimming
Ha nem fizetős hozzáférésű lenne a publikáció ez nem szemezgetésben lenne. Szóval van olyan jó minőségű amonitesz lelet, mely alapján hasonlóan vízmeghajtással tudtak úszni, mint a nautiluszok.


https://www.app.pan.pl/article/item/app009092021.html - An additional specimen of owenettid procolophonoid from the Middle Triassic of Southern Brazil
Candelaria barbouri egy triászi Procolophonoidea Brazíliából, publikáció egy új egyedről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/1744-7917.12988 - Insect herbivory immediately before the eclipse of the gymnosperms: The Dawangzhangzi plant assemblage of Northeastern China
Dawangzhangzi növényegyütesről, de főképpen a rovarok nyomairól.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004221015613 - Developmental dynamics is revealed in the early Cambrian arthropod Chuandianella ovata
Chuandianella ovata egyedfejlődéséről.


https://peerj.com/articles/12362/ - The phylogenetic nomenclature of ornithischian dinosaurs
Madármedencéjű dinoszauruszok, rendszerezéséről, új kládok bevezetéséről, kládok elnevezéséről, definiálásáról, International Code of Phylogenetic Nomenclature (ICPN, vagy PhyloCode) fényében.


https://peerj.com/articles/12577/ - Distributions of extinction times from fossil ages and tree topologies: the example of mid-Permian synapsid extinctions
Kihalási folyamat “számításra” új módszer, mely kihalás előtti közvetlen diverzifikációt figyelembe veszi, tesztelése három synapsida kládon, Ophiacodontidae, Edaphosauridae és Sphenacodontidae.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002062 - Nilssoniopteris longifolius Chang from the Middle–late Jurassic of China: Implications for Bennettitales-insect interactions
Nilssoniopteris longifolius levél, és rovar táplálkozás nyomok.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003645 - The first benthic insects (Ephemeroptera and Coleoptera) from the Upper Cretaceous of Colombia
Vízi rovarok felső krétai Kolumbiából. Faj nem beazonosítható, egyik egy bogár, míg másik kérész lehet.


http://fi.nm.cz/en/clanek/the-amphicyoninae-amphicyonidae-carnivora-mammalia-of-the-early-miocene-from-tuchorice-the-czech-republic-2/
Amphicyoninae maradványok kora miocéni Csehországból.


https://peerj.com/articles/12597/ - A fresh look at Cladarosymblema narrienense, a tetrapodomorph fish (Sarcopterygii: Megalichthyidae) from the Carboniferous of Australia, illuminated via X-ray tomography
Megalichthyidae hal, a Cladarosymblema narrienense CT vizsgálata.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/spp2.1413 - Widespread azendohsaurids (Archosauromorpha, Allokotosauria) from the Late Triassic of western USA and India
“… and multiple subclades started with that body plan.” - Test típus, testforma típus, nem? Ugyanaz a “testterv”... Én személy szerint nem zárom ki azt hogy az evolúció nem csak véletlenségek sorozata (mert hát az emberi nemesítés és vadállományra való ráhatás, pl. agyartalan elefántok, nem épp véletlenség), de ezért ugyan olyan / nagyon hasonló testformára “testterv” szóösszetételt használni…. Na jó, a publikáció Archosauromorpha-kon belüli Azendohsauridae-kat vizsgálja, kiemeltebben a Malerisaurus-t, mely mindkét faja továbbra is érvényes.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277379121005229 - Cave canem! The earliest Canis (Xenocyon) (Canidae, Mammalia) of Europe: Taxonomic affinities and paleoecology of the fossil wild dogs
Európai Xenocyon leletről, ökológiában elfoglalt szerepéről.


https://academic.oup.com/jmammal/advance-article/doi/10.1093/jmammal/gyab123/6459704 - Dietary niches of creodonts and carnivorans of the late Eocene Cypress Hills Formation
Cypress Hills formáció Creodonta-iról, sok hasonlóság a Carnivora-kkal, ez alapján Észak-Amerikában a Creodonta-k kihalását nem a versengés okozhatta.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2021.2004225 - In-place operculum demonstrates that the Middle Cambrian Protowenella is a hyolith and not a mollusc
Protowenella újra rendszerezése, már Orthothecida.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004221015480 - Musculoskeletal modelling of sprawling and parasagittal forelimbs provides insight into synapsid postural transition
Synapsida mellső végtag izomzat modellezés.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2012768 - Bones, carnivores, and grassland fires. Actualistic taphonomy of faunal assemblages from two caves in Central Argentina and its implication for the fossil record
Közép-argentínai Characato két barlangjában talált csontok vizsgálata, felhalmozásért felelős fajok beazonosítása és következtetés tűzesetekre.


https://palaeo-electronica.org/content/2021/3480-on-sloveniolimulus-rudkini - Revisiting horseshoe crab fossils from the Middle Triassic (Anisian) Strelovec Formation Konservat-Lagerstätte of Slovenia
Szlovén Strelovec formáció patkórákjairól.


http://bgd.bg/REVIEW_BGS/REVIEW_BGD_2021_3/PDF/32_Nikolov_Rev_BGS_2021_3.pdf - Triassic marine reptiles and other fossil vertebrates from the area of Godech, Western Bulgaria
Triászi gerincesek Nyugat-Bulgáriából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09586-1 - Mammalian Petrosals from the Upper Jurassic Morrison Formation (Utah, USA) Reveal Non-canonical Evolution of Middle and Inner Ear Characters
Morrison formáció új emlős foszíliájáról, annak jelentőssége emlősök hallásának evolúciójában.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09562-9 - The Narial Anatomy of Extinct and Extant Sloths (Xenarthra, Folivora): Osteological Anomalies in the Extant Two-Toed Sloth Choloepus
Lajhárok orr anatómiájáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09568-3 -
Deltatherium fundaminis új koponya és belső fülre következtetés.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09585-2 - New Specimens of Reigitherium bunodontum from the Late Cretaceous La Colonia Formation, Patagonia, Argentina and Meridiolestidan Diversity in South America
Patagóniai La Colonia formációból reigitherium bunodontum új leletei. Mezozoikumi emlősökhöz mérten növényevő lehehett.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09584-3 - New Skull Material of Taeniolabis taoensis (Multituberculata, Taeniolabididae) from the Early Paleocene (Danian) of the Denver Basin, Colorado
Taeniolabis taoensis új koponya elemeiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2012767 - Changes in form and function of the caudal tubes in Panochthus (Xenarthra; Glyptodontidae) along the Pleistocene
Panochthus farkáról, annak alakulásáról a fajok közt.


https://sp.lyellcollection.org/content/early/2021/12/08/SP523-2021-73.abstract - The dire straits of Paratethys: Gateways to the anoxic giant of Eurasia
Paratethys-ről, kevés kapcsolatáról más óceánokkal, így kialakuló széndioxid elnyelő képességéről.


https://palaeo-electronica.org/content/2021/3490-axial-skeleton-of-bagualia - The axial skeleton of Bagualia alba (Dinosauria: Eusauropoda) from the Early Jurassic of Patagonia
Bagualia alba-ról és Eusauropoda-k változásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018221005745 - Dietary ecology of Reduncini (Bovidae) from the Shungura Formation, Lower Omo Valley, Ethiopia
Reduncini fogak vizsgálata, étrend többször is változott az év százezredek alatt.


https://peerj.com/articles/12505/ - Growth and feeding ecology of coniform conodonts
Conodonta-k táplálkozásáról és növekedéséről.


https://peerj.com/articles/12537/ - Foreflipper and hindflipper muscle reconstructions of Cryptoclidus eurymerus in comparison to functional analogues: introduction of a myological mechanism for flipper twisting
Cryptoclidus eurymerus uszony és kapcsolódó izomzat modellezése.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/ftr/10.1002/spp2.1415 - Multiple occurrences of pathologies suggesting a common and severe bone infection in a population of the Australian Pleistocene giant, Genyornis newtoni (Aves, Dromornithidae)
A dél-ausztráliai Callabonna-tótól 34 Genyornis newtoni egyed maradványai kerültek elő, több egyednél csontvelőgyulladás nyomai találhatóak. Lehetséges, hogy súlyabb aszályos időszak idei stressz hozzájárulhatott.


https://www.app.pan.pl/article/item/app007972020.html - Comparative cranial osteology of subadult eucentrosauran ceratopsid dinosaurs from the Two Medicine Formation, Montana, indicates sequence of ornamentation development and complex supraorbital ontogenetic change
Új Einiosaurus procurvicornis koponya leírása és összehasonlítása.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.24852 - Review of morphology, development and evolution of the notarium in birds
270 madár vizsgálata a notariumra kihegyezve. (Notarium, madarak és Pterosauria-k 2-6 mellkasi csigolyáinak merev összenövése.)


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.1995381 - New materials of the white rhinoceros Ceratotherium simum and auerochs Bos primigenius from a Late Pleistocene terrace of the Oued el Haï (NE Morocco) - two elements of the Maghrebi Palearctic fauna
Új fehér orrszarvú és őstulok maradványok a késő pleisztocéni Marokkoból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0960982221016468 - Macroevolutionary trends in theropod dinosaur feeding mechanics
Theropoda dinoszauruszok állkapcsáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721002116 - A study of the large Silurian land plant Tichavekia grandis Pšenička et al. from the Požáry Formation (Czech Republic)
Tichavekia grandis vizsgálata, korának egyik legnagyobb növénye volt, növénnyel kapcsolatban van még megfejtetlen kérdés. (Kör struktúra.)


https://www.mapress.com/pe/article/view/palaeoentomology.4.6.1 - Revision of Epigambriinae Handlirsch, stat. nov., a subfamily of Early Jurassic Ithonidae s.l. (Neuroptera)
Epigambria longipennis és rokonainak újra vizsgálata.


https://peerj.com/articles/12651/ - Putative fossil blood cells reinterpreted as diagenetic structures
Beipiaosaurus esetén találtak vörösvérsejteket, ez a kutatás cáfolja, hasonló kerek struktúrákat találtak a lelethez közeli fosszilis fában.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/let.12457 - A sting in the tale of Parioscorpio venator from the Silurian of Wisconsin: is it a cheloniellid arthropod?
Parioscorpio venator besorolásról több értelmezés is volt, blogon tengeri skorpióként volt róla szó. https://primevalonline.blogspot.com/2021/04/rovid-hirek-26.html, új kutatás alapján Cheloniellida lehetett.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003694 - Earliest record of Prionoglarididae from the Lower Cretaceous Lebanese amber (Psocodea; Trogiomorpha)
Új Prionoglarididae libanoni borostyánból, új faj a Palaeosiamoglaris hammanaensis.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018221005770 - Kilometre-scale coral carpets on mixed carbonate-siliciclastic platforms; a sedimentological study from the Lower Cretaceous of northwestern Africa
Marokkóból, az alsó krétából egykori koralzátony, elég nagy kiterjedésben maradt meg.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/new-fossil-remains-of-the-commensal-barnacle-cryptolepas-rhachianecti-provide-evidence-of-gray-whales-in-the-prehistoric-south-pacific/AC76AA25637D70355FBB6616A1E889F0
Az ecuadori Canoa-medencéből Cryptolepas rhachianecti leletek, ezek a tengeri makkok csak a szürke bálnákon élnek. Így a szürke bálnák egykori elterjedése kitolódik ide is. Fosszíliáik nincsenek innen, de csak rajtuk élő tengeri makkok elégséges bizonyítékok.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277379121005230 - Levantine overkill: 1.5 million years of hunting down the body size distribution
Emberi ráhatás a megafaunára, kihalás lépcsőzetessége.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/geb.13436 - The Cenozoic history of palms: Global diversification, biogeography and the decline of megathermal forests
Harmadidőszaki trópusi erdőkről, pl. mangróve, kiterjedésük csökkenérésől.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-03689-8 - Exquisite air sac histological traces in a hyperpneumatized nanoid sauropod dinosaur from South America
Bizonyíték madarakéhoz hasonló légzsák rendszerről a Titanosauria-kban.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S003466672100213X - New discovery of rare insect damage in the Pliocene of India reinforces the biogeographic history of Eurasian ecosystems
Levélen rovar táplálkozási nyomok pliocéni Indiából.


https://www.science.org/doi/full/10.1126/sciadv.abj7912 - The developmental origins of heterodonty and acrodonty as revealed by reptile dentitions
Hüllők fogairól.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/upside-down-cryobatrachus-and-the-lydekkerinid-record-from-antarctica/04F2408EB3DC44CFAC1834643D73DCD5
Antarktiszi Fremouw formáció (alsó és közép triász) kétéltű leleteiről.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(21)01647-X - Climatic constraints on the biogeographic history of Mesozoic dinosaurs
Dinoszauruszok klíma szerinti elterjedése. Sauropoda-k esetén kijelenthető, hogy többségben voltak a déli félteken és kimondottan trópusi állatok voltak.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/jqs.3402 - An African adder (Bitis arietans complex) at Qafzeh Cave, Israel, during the early Late Pleistocene (MIS 5)
Puffogó vipera maradványok egy izraeli barlangból, egykor nagyobb volt a faj elterjedése.


http://gcr.khuisf.ac.ir/article_686643.html - Jurassic Marine Crocodiles in the Monts d’Ardèche UNESCO Global Geopark
Jura kori Franciaországból tengeri kroko… még jó hogy felső krétában jelentek meg. Mért várjuk el a laikusoktól, hogy ne krokodilozzák ami nem az, mikor szakemberek is megteszik…  https://primevalonline.blogspot.com/2020/03/krokodilok-es-amiket-annak-hiszunk.html


http://www.ojs-igl.unam.mx/index.php/Paleontologia/article/view/655 - Dinosaurs from the Late Cretaceous of the Ojinaga Basin in Northeastern Chihuahua, Mexico
Mexikói Ojinaga-medence felső krétai dinoszauruszairól, van Saltasauridae, mely feltételezhetően Alamosaurus.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2001807 - A baurusuchid yearling (Mesoeucrocodylia, Crocodyliformes), from the Adamantina Formation, Bauru Group, Upper Cretaceous of Brazil
Nagyon fiatal baurusuchidae egyedről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017915 - Bioerosive traces in fossil penguin bones (Aves, Sphenisciformes) from the Eocene of Marambio/Seymour Island (West Antarctica)
Antarktiszon talált eocéni pingvin csontokon találhatü (sérülés)nyomok vizsgálata.


https://www.researchgate.net/publication/354075697_Macrofloral_and_microfloral_changes_in_the_Middle_Jurassic_plant_assemblages_of_the_Cianowice_2_borehole_southern_Poland
Cianowicenél végzett fúrások mintáiban azonosított jurai növényekről.


https://www.cambridge.org/core/journals/paleobiology/article/selecting-and-averaging-relaxed-clock-models-in-bayesian-tip-dating-of-mesozoic-birds/E6EF29CB9523BB2ABD38567358E5BF17
“Relaxed clock” modell mezozoikus (elő)madaraknál.


http://www.ojs-igl.unam.mx/index.php/Paleontologia/article/view/656 - New remains of Notoemys tlaxiacoensis from the Llano Yosobé, Sabinal Formation (Upper Jurassic, Kimmeridgian), Oaxaca, Mexico
Notoemys tlaxiacoensis új leletéről.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-03482-7 - Global controls on phosphatization of fossils during the toarcian oceanic anoxic event
Három alsó jurai Lagerstätten foszfatizálódásáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1416 - High diversity of siliceous sponges in Western Tethyan areas during the Eocene: palaeobiogeographical, ecological and taxonomic significance
Nyugat-Tétisz eocéni szivacsairól.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003700 - Giant pliosaurids (Sauropterygia; Plesiosauria) from the Lower Cretaceous peri-Gondwanan seas of Colombia and Australia
Kronosaurus-ról, Kronosaurus boyacensis másik genuszt alkot, faj neve így Monquirasaurus boyacensis.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121070066 - Trilobozoa, Precambrian Tri-Radial Organisms
Fehér-tenger ediacarai időszakából Trilobozoa leletekről, úgy fest, hogy lassú mozgásra képesek voltak.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-021-00241-z - Evolutionary development of the cephalopod arm armature: a review
Lábasfejűek karjainak eredetéről.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-021-00242-y - The impact of the Pliensbachian–Toarcian crisis on belemnite assemblages and size distribution
Pliensbachi–toarci krízis hatása a belemniteszek.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-021-00239-7 - A historical vertebrate collection from the Middle Miocene of the Peruvian Amazon
1912-ben az Itaya folyó (Amazonaszhoz tartozik) partjáról származó gyűjteményről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02693445.2021.1928440 - The Mammals of the Late Eocene – Early Oligocene Solent Group
Headon Hill formáció emlőseiről, négy nyelven.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667121003682 - Sutural complexity and body size in Cretaceous ammonoids: macroevolutionary decoupling of correlated features
204 egyedes minta alapján amoniteszek héjvarratainak vizsgálata.


https://jgs.lyellcollection.org/content/early/2021/11/19/jgs2021-115 - The largest arthropod in Earth history: insights from newly discovered Arthropleura remains (Serpukhovian Stainmore Formation, Northumberland, England)
Új arthropleura leletről.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlab096/6472402 - Jurassic mammaliaform petrosals from Western Siberia (Russia) and implications for early mammalian inner-ear anatomy
Mammaliaformes petrosalok és Oroszországból és következtetések a korai emlősök belső fülére.


https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(21)01487-5 - An exquisitely preserved in-ovo theropod dinosaur embryo sheds light on avian-like prehatching postures
Oviraptoridae tojás, jól megőrzött embrióval. Embrió madarakhoz hasonló pózban található meg benne. (Ez a hír lejött magyar médiában HATALMAS szenzációként. Magzatburkosok melegvérűség elmélete ellenben sehol. Csak kritika.)


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/let.12456 - Bioerosion and palaeoecological association of osteophagous insects in the Maastrichtian dinosaur Arenysaurus ardevoli
Arenysaurus csontokon lévő károsodások, főleg osteophagous (oszteofág, csontevés) rovarok által.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.211601 - Laser-stimulated fluorescence reveals unseen details in fossils from the Upper Jurassic Solnhofen Limestones
Solnhofen Limestone rovarfosszíliáinak vizsgálata LSF-fel. (Laser-stimulated fluorescence, lézer stimulálta fluoriszenciával.)


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005344 - Taphonomic attributes of the holotype of the lambeosaurine dinosaur Latirhinus uitstlani from the late Campanian of Mexico: Implications for its phylogenetic systematics
Latirhinus és kálváriájáról.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73013 - Actinopterygians of the Broumov Formation (Permian) in the Czech part of the Intra-Sudetic Basin (the Czech Republic)
Permi Broumov formáció halanyagáról.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73010 - First record of intact equisetalean strobili from the Wealden (Lower Cretaceous) of the Isle of Wight, southern England
Mai Equisetum burchardii-hez hasonló növény fosszíliák a Wessex formációból.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121080086 - A New Species of Spinaeblattina Hinkelman, 2019 (Insecta, Blattaria, Mesoblattinidae) from the Lower Cretaceous of Paektho-Dong, Sinuiju, Democratic People’s Republic of Korea
Spinaeblattina baekthoensis új egyenesszárnyú Észak-Korreából.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121080074 - Paekthoblatta, a New Predatory Cockroach Genus (Insecta: Blattaria: Raphidiomimidae) from the Lower Cretaceous of Paektho-Dong, Sinuiju, Democratic People’s Republic of Korea
Ismét Észak-Korea, új ragadozó csótány.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121080062 - The Diet of Pliohippus potosinus [Equidae, Mammalia] from the Late Miocene Paso del Águila Local Fauna, San Luis Potosí, México
Késő miocéni Pliohippus potosinus étrendjéről.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/oldest-known-record-of-a-ground-sloth-mammalia-xenarthra-folivora-from-hispaniola-evolutionary-and-paleobiogeographical-implications/FD228BE96C7C27F74AA0562EA0B980A1
Új földi lajhár maradványokról Hispanioláról.


https://www.nature.com/articles/s41477-021-01044-3 -Was the kateretid beetle Pelretes really a Cretaceous angiosperm pollinator?
Pelretes vivificus beporzó rovarról… mivel a többségben lévő fizetős publikációkat gyarapítja így sokat nem tudunk meg, ha nem fizetünk. De még a fizetősöknél is van olvasható rövid összefoglaló… itt nincs.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017914 - First record of the microtoid rodent Microtocricetus Fahlbusch & Mayr 1975 from the South German karsts
Microtocricetus leletekről Petersbuchtól.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2020774 - Osteohistology of non-mammalian therapsids from Puesto Viejo Group, Argentina
Triászi Puesto Viejo Group nem emlős Therapsida-iról, csontszövet vizsgálatukról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017918 - Squamates and amphibians from the Natufian cemetery of Raqefet Cave, Israel: taphonomy, paleoenvironments and paleoclimate
Squamate és kétéltű leletek az Izraelben található Raqefet-barlangból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.1995738 - Intraspecific variation in molar topography of the early Eocene stem primate Microsyops latidens (Mammalia, ?Primates)
Microsyops latidens fogak vizsgálata.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsbl.2021.0533 - Genetic data from the extinct giant rat from Tenerife (Canary Islands) points to a recent divergence from mainland relatives
Canariomys bravoi és Canariomys tamarani két ember megjelenése után kihalt kanári szigeteki patkány genetikai vizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2014479 - New remains of Nalamaeryx (Tragulidae, Mammalia) from the Ladakh Himalaya and their phylogenetical and palaeoenvironmental implications
Nalamaeryx új leletéről, kancsilféle volt.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73018 - Naming of parts: the use of fossil-taxa in palaeobotany
Fosszilis növények elnevezéséről, annak bonyodalmairól. Különböző növényi részek nevet kapnak, így ugyanahhoz a fajhoz tartozó különböző részek (levél, virágzat stb.) más-más névvel illetődhet, mi akkor jelent gondot, ha egy leleten mind megtalálható.  


https://academic.oup.com/aob/advance-article/doi/10.1093/aob/mcab154/6473521 - The evolution of the coniferous seed scale
Tűlevelűek tobozáról, eredetéről, nem homológ a levelekkel, nem módosult levél, mag része, a funiculus módosulata.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2021.789781/full - Stable Isotope Analysis of Mammalian Enamel From the Early Pleistocene Site of Madigou, Nihewan Basin: Implications for Reconstructing Hominin Paleoenvironmental Adaptations in North China
Kínai Nihewan-medencében talált emlős fogak izotópjainak vizsgálata, következtetés az egykori klímára és növényzetre, ennek hatása elődeinkre.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2000603 - Dino on the menu: tooth traces in a sauropod epiphysis from the Presidente Prudente Formation (Campanian-Maastrichtian), Bauru Group, Brazil - palaeobiological and palaeoecological implications
Presidente Prudente formációban talált sauropoda csonton lévő fognyomokról, Crocodyliformes vagy Ziphosuchia lehet a tulaj.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/gj.4364 - First fossil foliage record in the red beds from the Upper Jurassic in the Sichuan Basin, southern China
Kínai, felső jurai Penglaizhen formáció első növény (tűlevelű) fosszíliáiról.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73112 - The occurrence of pollen of Sciadopityaceae Luerss. through time
Cerebropollenites pollen által leírt növényekekről.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73111 - A new specimen of Araucaria fricii from the early Coniacian of the Bohemian  Massif, Central Europe.
Araucaria fricii új példányáról.


https://www.biotaxa.org/AMNPSBHN/article/view/73108 - Plant mesofossils from the Late Cretaceous Klikov Formation, the Czech Republic
Felső krétai cseh Klikov formáció növényvilágáról, Majdhogynem csak zárvatermők voltal-


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2405844021026943 - New insights on the anatomy and ontogeny of the largest extinct freshwater turtles
Jelenleg ismert legnagyobb édesvizi teknős, a Stupendemys geographica-ról, egyedfejlődéséről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005381 - Morphological and paleohistological description of a new Baurusuchidae specimen from the Adamantina Formation, Upper Cretaceous of Brazil
Egy új baurusuchidae egyedről, MPMA 62.0002.02-ről.


https://academic.oup.com/nsr/search-results?f_TocHeadingTitle=Perspectives - Unambiguous evidence of brilliant iridescent feather color from hollow melanosomes in an Early Cretaceous bird
Eoconfuciusornis tollaiban olyan pigment maradt meg, mely mai madaraknál is megtalálható és rávetülő fénytől függ milyen színben látjuk.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0261915 - First osteohistological and histotaphonomic approach of Equus occidentalis Leidy, 1865 (Mammalia, Equidae) from the late Pleistocene of Rancho La Brea (California, USA)
Equus occidentalis végtagcsont metszetek vizsgálata.




https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1418 - Bone-bearing coprolites from the Upper Triassic of India: ichnotaxonomy, probable producers and predator–prey relationships
Felső triászi, indiai Tiki formációban talált koprolitokról.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlab095/6486829 - Long bone shape variation in the forelimb of Rhinocerotoidea: relation with size, body mass and body proportions
Rhinocerotoidea-k mellső végtag csontjairól, azok milyenségének kapcsolata az egész testfelépítésével.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S003101822100599X - A glimpse of a Gondwanan postglacial fossil forest
Kora permi Paraná-medencéből több mint 150 fosszilis fa (korpafűféle), következtetés egykori erdő felépítésére.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030121110058 - Multituberculata from the Early Cretaceous of Mongolia
Multituberculata (rágcsálókhoz hasonlóak, de nem azok) leletek a kora krétai, Mongóliából.


https://www.nature.com/articles/s41561-021-00858-2 - Jurassic greenhouse ice-sheet fluctuations sensitive to atmospheric CO2 dynamics
Jurai felmelegedés rosszul értelmezett lehet, mivel a felmelegedést meg-megszakították kisebb lehüllő időszakok.


https://link.springer.com/article/10.1134/S003103012110004X - First Occurrence of a Gomphotheriid (Proboscidea, Mammalia) from the Democratic People’s Republic of Korea
Gomphotheriidae leletek Észak-Koreából.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/identification-of-the-oligocene-to-early-miocene-loricariid-catfish-taubateia-paraiba-as-a-member-of-the-rhinelepinae/FF2F8978A14293807B13D42DA8AA11DB
Taubateia paraiba nevű harcsáról.


https://link.springer.com/article/10.1134/S1028334X21120175 - Paleoclimate Characteristics of the Middle Jurassic Xintiangou Stage in Yunyang Area, Northeast Sichuan Basin, China
Xintiangou formáció klímájáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012825221004153 - Life history and evolution of the enigmatic Cretaceous-Eocene Alienopteridae: A critical review
Alienopteridae rovarokról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0012825221004141 - Calibrating the temporal and spatial dynamics of the Ediacaran - Cambrian radiation of animals
Edikarai-kambriumi állatok diverzációjáról.


http://www.periodicoseletronicos.ufma.br/index.php/blabohidro/article/view/16497 - NEW OCCURRENCE OF Lepisosteid REMAINS (LEPISOSTEIFORMES: LEPISOSTEOIDEA) FROM THE CENOMANIAN OF THE ALCANTARA FORMATION (UPPER CRETACEOUS), MARANHÃO STATE, BRAZIL
Új Lepidotes maradványok Északkelet-Braziliából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09591-4 - Maybe So, Maybe Not: Canis lepophagus at Hagerman Fossil Beds National Monument, Idaho, USA
Hagerman Fossil Beds National Monument-ből Canis lepophagus leletek.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-26/issue-1/PR200007/An-Avian-Sternum-Aves--Procellariidae-from-the-Pleistocene-Ichijiku/10.2517/PR200007.short
Japán Ichijiku formációból miocén kori madár leletről, Procellariidae lehet.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-26/issue-1/PR200001/On-the-Presence-and-Shape-of-Anterolateral-Scars-in-the/10.2517/PR200001.short
Pampadromaeus barberenaiban és Buriolestes schultziban két legkorábbi Sauropodomorpha esetén vizsgálták az anterolateral hegeket.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S092181812100309X - Earlier onset of the Early Cretaceous Equatorial humidity belt
Kréta apti idei Brazíliáról, akkori klímáról, páratartalomról.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article/50/1/21/607267/Contribution-of-orbital-forcing-and-Deccan
Dekkáni szupervulkán tevékenységéről, kréta legvégén. Kitörései hozzájárulnak a felmelegedéshez.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004221016321 - Spines and baskets in apex predatory sea scorpions uncover unique feeding strategies using 3D-kinematics
Eurypterida-k táplálkozásáról, ehhez szükséges végtagjaikról.


https://usercontent.one/wp/pecescriollos.de/wp-content/uploads/2021/11/PI-01-Koerber-2021-Nomenclatural-remarks-on-taxa-from-the-family-Lepidotidae.pdf
https://usercontent.one/wp/pecescriollos.de/wp-content/uploads/2021/11/PI-03-Leuzinger-Koerber-2021-Lepidotes-crassus-Nicolet-1872-comments-on-a-forgotten-species.pdf
Lepidotidae halakról, elnevezésükről.


https://usercontent.one/wp/pecescriollos.de/wp-content/uploads/2021/11/PI-02-Pollerspo%CC%88ck-et-al-2021-Oldest-evidence-of-the-genus-Squalus-in-the-north-alpine-realm.pdf
Squalus cápa legrégebbi lelete az Alpokból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2022134 - Cervidae and Tayassuidae from the Holocene deposits of the Cuvieri Cave, State of Minas Gerais, eastern Brazil; taxonomic and paleoenvironmental considerations
Cuvieri-barlangban cervidae és tayassuidae csontjairól.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2007528 - A new marine mammal assemblage from central Chile reveals the Pliocene survival of true seals in South America
Chilei Horcón formáció új tengeri emlős maradványairól.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017920 - Pushing the limits of optical resolution in the study of the tiniest fossil arthropods
Borostyánban megőrződött atkák tanulmányozásáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/ajpa.24177 - A dense sample of fossil primates (Adapiformes, Notharctidae, Notharctinae) from the Early Eocene Willwood Formation, Wyoming: Documentation of gradual change in tooth area and shape through time
Willwood formáció főemlős leleteiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005496 - Taxonomic and ontogenetic diversity of Dinomyidae (Rodentia) from the late Miocene-early Pliocene of La Pampa province (Argentina) based on cranio-dental remains
La Pampa késő miocéni - kora pliocén pakaránféla leletekről, rendszerezésükről.


https://elibrary.ru/item.asp?id=47423364 - ON PSEUDOSUCHIANS TSYLMOSUCHUS DONENSIS AND SCYTHOSUCHUS BASILEUS FROM THE EARLY TRIASSIC OF EASTERN EUROPE
Kora triászi Donskaya Luka lelőhelyről Archosauria-k, Scythosuchus basileus valójában Tsylmosuchus donensis és Ctenosauriscidae volt.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S003101822100609X - The exceptionally preserved Early Cretaceous “Moqi Fauna” from eastern Inner Mongolia, China, and its age relationship with the Jehol Biota
Moqi fauna (Belső-Mongólia)  kormeghatározása, egykori a Jehol biotával, kapcsolatban volt vele, de különálló életközösségként kezelendő.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/16973 - THE PRESENCE OF AN ORBITOANTORBITAL FENESTRA: FURTHER EVIDENCE OF THE ANUROGNATHID PECULIARITY WITHIN THE PTEROSAURIA
Anurognathidae-k orbitoanotbital fenestra-járól. (Orr és szem közti rés a koponyában az szemnél lévő rés összeolvadása.)


https://www.mapress.com/pe/article/view/palaeoentomology.5.1.2 - Termite coprolites (Blattodea: Isoptera) from the Early Cretaceous of eastern Inner Mongolia, Northeast China
Kora krétai belső mongóliából termesz koprolitok vizsgálata.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248421001287 - Mosaic habitats at Woranso-Mille (Ethiopia) during the Pliocene and implications for Australopithecus paleoecology and taxonomic diversity
Woranso-Mille egykori mozaikos vegetációjáról és Australopithecus-ról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667121003748 - Late Maastrichtian vegetation and palaeoclimate: palynological inferences from the Deccan Volcanic Province of India
Dekkán fennsík kréta legvégi növényzete és klímája.


https://www.palaeovertebrata.com/articles/view/395 - Eocene Teleostean Otoliths, Including a New Taxon, from the Clinchfield Formation (Bartonian) in Georgia, USA, with Biostratigraphic, Biogeographic, and Paleoecologic Implications
Sugrasúszójú hal otolitok Clinchfield formációból.




https://www.ameghiniana.org.ar/index.php/ameghiniana/article/view/3441 - BODY SIZE DISPARITY OF THE ARCHOSAUROMORPH REPTILES DURING THE FIRST 90 MILLION YEARS OF THEIR EVOLUTION
Archosauromorpha-k testméret változásáról első 90 millió évükben.


https://www.ameghiniana.org.ar/index.php/ameghiniana/article/view/3447 - A NEW HUMERUS OF HOMUNCULUS PATAGONICUS, A STEM PLATYRRHINE FROM THE SANTA CRUZ FORMATION (LATE EARLY MIOCENE), SANTA CRUZ PROVINCE, ARGENTINA
Homunculus patagonicus egy sátánmajomforma (oké, érdekes kombináció) új leletéről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2022138 - Middle Pleistocene Xenocyon lycaonoides Kretzoi, 1938 in northeastern China and the evolution of Xenocyon-Lycaon lineage
Xenocyon lycaonoides új lelete Kínából, mely szélesíti a faj elterjedését, Lycaon őse nem lehet az új adatok alapján.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/44/1 - The evolution of hermit crabs (Crustacea, Decapoda, Anomura, Paguroidea) on the basis of carapace morphology: a state-of-the-art-report
Remete rákokról, azok változásáról, egész rendszertanuk újrarázása.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-03599-9 - Neuroanatomy of the nodosaurid Struthiosaurus austriacus (Dinosauria: Thyreophora) supports potential ecological differentiations within Ankylosauria
Lemodellezték az Struthiosaurus austriacus agyát. Ez alapján megerősítést nyert, hogy nem volt túl társas állat. Nodosauridae-k feltehtően partmenti/vízmenti égiókat részesítettek előnyben.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2022133 - Assessing the diversity of hidden dental morphology in Hyperodapedontinae rhynchosaurs (Archosauromorpha, Rhynchosauria)
Hyperodapedontinae-k (Rhynchosauria) fogairól.


https://sp.lyellcollection.org/content/early/2022/01/06/SP521-2021-168 - Detrital zircon geochronology of Late Cretaceous successions in the Ganzhou basin, South China: Evidence of a major tectonic transition
Kínai Ganzhou-medencéről, anyagi összetételéről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122000039 - Santonian-Campanian neoselachian faunas of the Upper Cretaceous Yezo Group in Nakagawa Town, Hokkaido, Japan
Felső krétai japán Yezo Group-ban talált cápákról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s41513-021-00182-z - Tracing Late Jurassic ornithopod diversity in the eastern Iberian Peninsula: Camptosaurus-like postcranial remains from Alpuente (Valencia, Spain)
Ornithopoda lelet a jurai Ibériai-félszigetről, nem határozható meg pontosan mi, legvalószínűbb, hogy Camptosaurus, de faji szinten nem állapítható meg.


https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.abm1406 - A Lagerstätte from Australia provides insight into the nature of Miocene mesic ecosystems
Miocéni éghajlatváltozás, csapadék csökkenés megváltoztatta a növényzetet, Ausztrália ezelőtti állapota kevésbé volt ismert, e publikáció ekkorról származó ausztrál esőerdővel foglalkozik.


https://www.mdpi.com/2073-4425/13/1/114 - Ancient Mitogenomes Suggest Stable Mitochondrial Clades of the Siberian Roe Deer
Kínai őz leletek genetikai vizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2025363 - New Eocene fossil remains of Palaeotheriidae (Perissodactyla, Mammalia) from Mazaterón (Soria, Castile and Leon, Spain)
Palaeotheriidae leletek Spanyolországból.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article/doi/10.1130/G49560.1/610680/Two-pronged-kill-mechanism-at-the-end-Triassic
Triász végi kihalásról, Blue Lias formáció biomarkerei alapján.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/jmor.21445 - Divergent Locomotor Evolution in “Giant” Kangaroos: evidence from foot bone bending resistances and microanatomy
Kihalt “óriás” kenguruk lábfelépítéséről és mozgásáról.


http://paleopolis.rediris.es/cg/22/01/index.html - Comments on a small sabretooth cat in the Abismo Ponta de Flecha Cave, Vale do Ribeira, southeastern Brazil
Smilodon populator eddig ismert legkisebb egyedéről, melyet Flecha barlangban találtak.


https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs12549-021-00510-2 - Exoedaenodus schaubi Hürzeler, 1944 (Dimylidae, Mammalia) from the late Oligocene of Enspel/Germany
Exoedaenodus schaubi új leleteiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2021.2001650 - Tooth replacement in the non-mammalian cynodont Cynosaurus suppostus (Therapsida) from the late Permian of South Africa
Fogpótlás nem emlős Cynodontia-kban.


https://museumsvictoria.com.au/media/18971/025-041_mcsweeney-shimeta-buckeridge.pdf - Lower Devonian Zosterophyllum-like plants from central Victoria, Australia, and their significance
Zosterophyllum -szerű növények Közép-Viktóriából, az alsó  devon korból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0960982221016997 - Pleistocene mitogenomes reconstructed from the environmental DNA of permafrost sediments
30 000 éves yukoni DNS minták vizsgálatáról változatosság, nem csak emlős DNS, hanem hófajd is van.


https://www.mdpi.com/2571-550X/5/1/4/htm - The Microvertebrates of Shanidar Cave: Preliminary Taphonomic Findings
Kurdisztáni Shanidar-barlang ősember maradványokról ismert, ám ezúttal ott talált kis gerinces maradványokat vizsgálták, melyeken emésztés nyomai figyelhetőek meg.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/exd.14525 - Keratinization and Cornification are not equivalent processes but keratinization in fish and amphibians evolved into cornification in terrestrial vertebrates
Keratinizáció és kornitizáció nem egyenértékűek, előbb halakra és kétéltűekre jellemző, utóbbi magzatburkosok.


https://dez.pensoft.net/article/68373/ - Phylogeny and age of cockroaches: a reanalysis of mitogenomes with selective fossil calibrations
Csótányok (és termeszek) rendszerezéséről.


https://www.researchgate.net/publication/357673193_Einsame_Spitze_-Fakten_und_Spekulation_uber_das_Solnhofener_Gipfelraubtier_Lonely_at_the_top_-facts_and_rumours_about_the_Solnhofen_apex_predator
Solnhofen helyen egykor tenger és szigetek voltak, itt gyűjtött tengeri hüllőkről, a kérdéses csúcsragadozóról. Dakosaurus lenne az, ám van egy Pliosauroidea fog is, mely alapján nem ő volt.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(21)01608-0 - Evolution: Back to heavy bones in salty seas
Szárazföldi gerincesek tengeri életmódra térésnénél nő a csontsűrűség így a tömeg, majd teljes tengeri életnél ismét csökken. Ennek ellentmondó foszilis tengeri emlősökről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S001282522200006X - The Artinskian Warming Event: an Euramerican change in climate and the terrestrial biota during the early Permian
Kora permi éghajlat változásról (jégsapkák elolvadása) és élővilág változásáról.


https://www.nature.com/articles/s41467-021-27817-0 - Mid-Cretaceous marine Os isotope evidence for heterogeneous cause of oceanic anoxic events
Közép krétai környezeti zavarokról, víz alatti vulkánok kapcsolatáról.


https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1029/2021GC010292 - Volcanism-triggered climatic control on Late Cretaceous oceans
Késő krétai vulkanizmus hatása az óceánokra.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2024179 - Revising the Villafranchian carnivoran fauna from Libakos (Macedonia, Greece) with some implications for its age
Görögországi Libakos fauna ragadozó tagjairól a késői villafranchi időszakból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005393 - The Eocene armadillo Utaetus buccatus (EUPHRACTINAE) in the guabirotuba formation (Curitiba basin) and carapace morphological implications
Utaetus buccatus (tatu) leletek Guabirotuba formációból.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2021.2023140 - The ocelot Leopardus pardalis (Linnaeus, 1758) (Carnivora, Felidae) in the late Pleistocene of Uruguay
Első ocelot maradványok Uruguayból.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/1755-6724.14902 - Anatomical Study of Cretaceous, Permineralized, Bennettitalean Fossils from Heilongjiang Province, NE China
Cycadeoidea növények kínai leleteiről.


https://elibrary.ru/item.asp?doi=10.31857/S2686738922010140 - GIGANTOPITHECUS BLACKI (PRIMATES, PONGINAE) FROM THE LANG TRANG CAVE (NORTHERN VIETNAM): THE LATEST GIGANTOPITHECUS IN THE LATE PLEISTOCENE?
https://elibrary.ru/item.asp?doi=10.31857/S2686738922010152 - SHREWS OF THE GENUS CHODSIGOA (SORICIDAE, LIPOTYPHLA) FROM THE PLEISTOCENE OF VIETNAM
Észak-vietnámi Lang Trang-barlang felső pleisztocénjéből új Gigantopithecus, Chodsigoa hoffmanni és C. caovansunga maradványokról.


https://elibrary.ru/item.asp?doi=10.31857/S268673892201019X - THE FIRST RECORD OF BASILOSAURIDAE (MAMMALIA, CETACEA) IN THE EOCENE OF THE KRASNODAR REGION (APSHERON DISTRICT, GORNY LUCH)
Beloglinskaya formációból basilosauridae csigolyák.


https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2022.01.11.475364v1 - 40 new specimens of Ichthyornis provide unprecedented insight into the postcranial morphology of crownward stem group birds.
40 új Ichthyornis egyedről.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/17064 - COPROLITES FROM CALVERT CLIFFS: MIOCENE FECAL PELLETS AND BURROWED CROCODILIAN DROPPINGS FROM THE CHESAPEAKE GROUP OF MARYLAND, U.S.A.
Calvert Cliffs miocéni koprolitjairól, azok “sérüléseiről”.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0262122 - Molecular phylogeography reveals multiple Pleistocene divergence events in estuarine crabs from the tropical West Pacific
Parasesarma rákokról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012821X21006208 - Volcanic temperature changes modulated volatile release and climate fluctuations at the end-Triassic mass extinction
Triász végi kihalásról, vulkanizmusról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ece3.8481 - Are saltmarshes younger than mangrove swamps?
Mangrove mocsarak kréta végén megjelentek, de a mérsékeltövi sós mocsarak fiatalabbak 35-30 millió éves múltra tekintenek vissza.


https://www.aaps-journal.org/pdf/JPS.C.22.0001.pdf - Occurrence of Mosasaurus hoffmannii Mantell, 1829 (Squamata, Mosasauridae) in the MaastrichtianPhosphates of Morocco
Mosasaurus hoffmannii első lelete Marokkóból, ezzel a faj elterjedése nő.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/44/2 - Equids from the late Middle Pleistocene to Early Holocene of the Apulia Peninsula (southern Italy): reassessment of their taxonomy and biochronology
Apulia-félsziget lóféléiról közép pliocéntől kora holocénig.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1419 - Upper Cretaceous European theropod palaeobiodiversity, palaeobiogeography and the intra-Maastrichtian faunal turnover: new contributions from the Iberian fossil site of Laño
Spanyolországban lévő Laño-nál talált Theropoda-król. A publikációban a Gargantuavis-t madárként kezelik, de legelfogadottabb, hogy nem az.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012825222000137 - Balkanatolia: The insular mammalian biogeographic province that partly paved the way to the Grande Coupure
Ázsiai emlősök Európába vándorlásáról.


https://www.mdpi.com/1424-2818/14/2/63 - New Iguanodon bernissartensis Axial Bones (Dinosauria, Ornithopoda) from the Early Cretaceous of Morella, Spain
 Iguanodon bernissartensis új spanyolországi leleteiről.


https://link.springer.com/article/10.1007/s41513-021-00185-w - Abundance of large ornithopod dinosaurs in the El Castellar Formation (Hauterivian-Barremian, Lower Cretaceous) of the Peñagolosa sub-basin (Teruel, Spain)
Alsó krétai, spanyol El Castellar formáció ornithopoda leleteiről.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/abs/konservatlagerstatten-from-the-upper-jurassic-lithographic-limestone-of-the-causse-mejean-lozere-southern-france-palaeontological-and-palaeoenvironmental-synthesis/507BF7E6C28DFBE9BEC120877781FF61
Causse Méjean lelőhelyről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017919 - Reviewing the iconography and the central role of ‘paleoart’: four centuries of geo-palaeontological art
18 század és 2020 közti időszakban paleoművészet vizsgálata, kapcsolata a paleontológiával. Paleoművészet fejlődése élénkíti a paleontológiát is.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.211356 - Walking with early dinosaurs: appendicular myology of the Late Triassic sauropodomorph Thecodontosaurus antiquus
Thecodontosaurus végtagjairól és izomzat rekonstrukció.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2021.2521 - The pre-eminent role of directional selection in generating extreme morphological change in glyptodonts (Cingulata; Xenarthra)
Glyptodontinae-k evolúciós szelekciójáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-022-00605-x - New thyreophoran dinosaur material from the Early Jurassic of northeastern Germany
Lehetséges új thyreophora oszteoderma, Emausaurus ernsti-vel összehasonlítva.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/15381 - AMBER DROPLETS IN THE SOUTHERN ALPS (NE ITALY): A LINK BETWEEN THEIR OCCURRENCES AND MAIN HUMID EPISODES IN THE TRIASSIC
Borostyánok Alpokból, a triász idejéből.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2021.785929/full - Charniodiscus and Arborea Are Separate Genera Within the Arboreomorpha: Using the Holotype of C. concentricus to Resolve a Taphonomic/Taxonomic Tangle
Charniodiscus rendszertanáról és két fajának megkülönböztetéséről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12587 - Ontogenetic trajectories of septal spacing and conch shape in the Late Cretaceous gaudryceratid ammonoids: implications for their post-embryonic palaeoecology
Késő krétai gaudryceratidae amoniteszek házának növekedéséről.


https://www.nature.com/articles/s41467-022-28054-9 - Neuroanatomy in a middle Cambrian mollisoniid and the ancestral nervous system organization of chelicerates
Középső kambriumi Burgess-palából származó Mollisonia symmetrica központi idegrendszeréről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122000088 - The South American longfish Metaceratodus baibianorum (Dipnoi, Ceratodontidae) from the Upper Cretaceous La Colonia Formation, Patagonia, Argentina: an approach from the histology of the tooth plates
Metaceratodus baibianorum fog vizsgálata.


https://palaeo-electronica.org/content/2022/3506-eumalacostracan-from-piesberg - Pygocephalomorphan crustaceans further emphasise the similarities between the Carboniferous Piesberg quarry in Germany and the Mazon Creek Lagerstätte in North America
Pygocephalomorpha rákok felső karboni német Piesberg kőbányából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-021-09588-z - The Thorny Issue of African Porcupines: a New Mandible of Hystrix makapanensis from Olduvai Gorge (Tanzania) and Rediagnosis of the Species
Hystrix makapanensis új alsóálkapocs lelet Tanzániából. (Ma is élő genusz, a sül.)


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122000118 - 3D Geometric morphometrics of the hind limb in the titanosaur sauropods from Lo Hueco (Cuenca, Spain)
Spanyolországi Lo Hueco-ból kréta végéről többszáz titanosauria végtag maradvány került elő. Rendszerezést megkönnyítendő informatikát hívták segítségül.




https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666722000057 - Preservation quality of plant macrofossils through a Quaternary cave sediment sequence at Naracoorte, South Australia: Implications for vegetation reconstruction
Dél-ausztráliai Naracoorte-barlang növény makrofisszíliáiról és azok mörgöződési esélyeiről, hatása az egykori flóra becslésére.


https://revistas.ucr.ac.cr/index.php/geologica/article/view/49759 - Nuevos registros de Otodontidae Glickman 1964B (Chondrichthyes) para el Sur de la Península de Nicoya, Puntarenas, Costa Rica
Otodus leletek Costa Ricaból.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-021-00592-5 - Dermal tubercles and bucklers of gigantic stingrays (Dasyatidae) from the Pleistocene of South Carolina and the stratigraphic origin of “Ceratoptera unios” Leidy, 1877
Dél-karolinai pleisztocéni rája maradványokról.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/00288306.2021.2021956 - A new early Miocene archaic dolphin (Odontoceti, Cetacea) from New Zealand, and brain evolution of the Odontoceti
Prosqualodon davidis új egyedéről.


https://palaeo-electronica.org/content/2022/3518-t-rex-trigeminal-canals - The rostral neurovascular system of Tyrannosaurus rex
Tyrannosaurus-nak is Neovenator-hoz hasonló volt https://primevalonline.blogspot.com/2021/10/rovid-hirek-32.html  a neuron rendszere a fején.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-022-00607-9 - New Pliocene Rhinocerotidae findings from the Iberian Peninsula and the revision of the Spanish Pliocene records
Új pliocén kori orrszarvú leletek Spanyolországból.


https://bioone.org/journals/ameghiniana/volume-59/issue-1/AMGH.13.09.2021.3427/The-Axial-Skeleton-of-Rinconsaurus-caudamirus-Sauropoda--Titanosauria-from/10.5710/AMGH.13.09.2021.3427.short
Rinconsaurus újravizsgálata és pontosított rendszertana.


https://peerj.com/articles/12810/ - Almost all known sauropod necks are incomplete and distorted
Méretes publikáció arról, hogy technikailag nincsen teljes sauropoda nyakunk, mind hiányos. Ennek okairól és torzításáról a kutatásokban.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2024181 - A new lynx mandible from the Early Pleistocene of Spain (La Puebla de Valverde, Teruel) and a taxonomical multivariate approach of medium-sized felids
Kora pleisztocéni hiúz lelet Spanyolországból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667122000143 - Bone histology on Koreaceratops hwaseongensis (Dinosauria: Ceratopsia) from the Lower Cretaceous of South Korea
Koreaceratops csontszövet vizsgálat, jobban hasonlít Protoceratops-éhoz, mint Psittacosaurus-éhoz, 8 éves lehetett a halálnál az egyed, félszáraz klímán élhetett.


https://www.nature.com/articles/s41598-022-05266-z - The multicausal twilight of South American native mammalian predators (Metatheria, Sparassodonta)
Sparassodonta-k kihalásáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017917 - Conulariids from the Silurian (late Telychian) Waukesha Lagerstätte, Wisconsin
Késő sziluri Waukesha Lagerstätte-ből Conulariida-k


https://www.nature.com/articles/s41598-021-02490-x - An Italian dinosaur Lagerstätte reveals the tempo and mode of hadrosauriform body size evolution
Új Tethyshadros insularis egyed, mely jóval nagyobb az eddig publikáltnál. Ezt összevetve más Eurázsiai rokonokkal, a fajnál nincs szó szigeti törpenövésről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2021.2013965 - A re-appraisal of Parvicursor remotus from the Late Cretaceous of Mongolia: implications for the phylogeny and taxonomy of alvarezsaurid theropod dinosaurs
Parvicursor remotus újravizsgálata.




Emberi evolúció
https://elifesciences.org/articles/70447 - New fossils of Australopithecus sediba reveal a nearly complete lower back
Australopithecus sediba új leleteiről, hát alsó részéről vannak a csontok, támogatja a kétlábon járást, ám fán lakó életmódra is még alkalmas lehetett.


https://www.nature.com/articles/s41586-021-04187-7 - Footprint evidence of early hominin locomotor diversity at Laetoli, Tanzania
Tanzániában 1978-ban felfedezett, 3,66 millió éves lábnyomokat sokan hominin eredetűnek tulajdonították, ám egyesek a nem jó minőség miatt medvefélének gondolták. Modern módszerekkel megvizsgálva, elvben egyértelművé válik, hogy elődeink hagyták a nyomokat.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.24840 - Dental remains of the Middle Pleistocene hominins from the Sima de los Huesos site (Sierra de Atapuerca, Spain): Mandibular dentition
Észak-spanyolországi Sima de los Huesos-ban talált homo leletekről, pontosabban fogászati vizsgálatról, következtetés a maradványok tulajdonosainak származásáról.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/comptes-rendus-palevol/20/44 - The end of the Ice Age in southern Europe: Iberian images in the Palaeolithic to Post-Palaeolithic transition
Paleotikumból illetve nem sokkal utánról, Ibériából ott élt emberek művészetéről. Egész sok kép van a leletekről a publikációban.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-03547-7 - Hyaenas and early humans in the latest Early Pleistocene of South-Western Europe
Spanyolországi barlangból csontok, ragadozók; hiénák és emberek nyomaival.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248421001718 - Evolution of cranial capacity revisited: A view from the late Middle Pleistocene cranium from Xujiayao, China
Kínai leletek alapján koponya kapacitás, felborulni látszik, hogy idő haladtával nőt, időben és geológiai elhelyezkedésben is változó.


https://www.nature.com/articles/s41586-021-04275-8 - Age of the oldest known Homo sapiens from eastern Africa
Kelet-Afrika legrégebbi homo sapiens leletéről, 233 ± 22 ezer éves.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2021.811319/full - Evidence of Fire Use by Homo erectus pekinensis: An XRD Study of Archaeological Bones From Zhoukoudian Locality 1, China
Homo erectus pekinensis-ről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248421001767 - Further analyses of the structural organization of Homo luzonensis teeth: Evolutionary implications
Homo luzonensis és floresiensis eredetéről, Homo luzonensis fogvizsgálat, feltehetően a H. erectus volt az ősük.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.24854 - The cranial base and related internal anatomical features in Homo neanderthalensis and Homo sapiens
Homo neanderthalensis és H. sapiens koponyaalap össszehasonlítás.








Nyomfosszíliák
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666721001925 - Synchrotron X-ray imaging reveals the three-dimensional architecture of beetle borings (Dekosichnus meniscatus) in Middle–Late Jurassic araucarian conifer wood from Argentina
Közép-felső jurai, argentínai araukária fában talált rovar nyomokról.


https://sp.lyellcollection.org/content/early/2021/11/23/SP522-2021-86.abstract - Defining the Bemaraha megatracksite: an update on dinosaur ichnology in Madagascar
Madagaszkári közép jurai Bemaraha formáció dinoszaurusz lábnyomairól.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-021-00516-w - Youngest Cretaceous dinosaur tracksite from the Middle East (Maastrichtian, Farrokhi Formation, Central Iran)
Iráni kréta végi dinoszaurusz lábnyomokról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2014481 - A new dinosaur tracksite from the Lower Cretaceous (Aptian–Albian) Eumeralla Formation of Wattle Hill, Victoria, Australia: a preliminary investigation
Ausztrál, alsó krétai Eumeralla-formáció dinoszaurusz nyomairól. Igen, nem elírás az Megalosauropus, mely egy nem madár theropoda ichnogenusz.


https://www.nature.com/articles/s41598-021-02557-9 - Fast-running theropods tracks from the Early Cretaceous of La Rioja, Spain
Spanyol, alsó krétai theropoda nyomokról, tulajdonosukról, mozgási sebességükről.


https://www.researchgate.net/publication/357000928_Borkowice_-_swiatowej_klasy_stanowisko_paleontologiczne_z_tropami_i_koscmi_wczesnojurajskich_dinozaurow
Lengyel alsó jurai Borkowice dinoszaurusz nyomairól… hát, bevezetőn túl lengyelül….


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/gj.4357 - First occurrence of sauropod and theropod footprints in the pre-Campanian deposits of the Nubian Sandstone, south Eastern Desert, Egypt
Nubian Sandstone formációból dinoszaurusz nyomok.


https://www.researchgate.net/publication/356987550_The_German_record_of_Notalacerta_Butts_1890_-_footprints_of_the_earliest_Reptiles
Notalacerta lábnyomokról, elterjedésükről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981121005319 - New insights on the avian trace fossil record from NE Mexico: Evidences on the diversity of latest Maastrichtian web-footed bird tracks
Las Encinas formációból, kréta legvégéről úszóhártyás madár lábnyomokról, göfényalakúak lábnyomaival hasonlatosak, összevethetőek.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/10420940.2021.2017922 - A new occurrence of archosaur footprints from the Löwenstein Formation (Late Triassic, Middle Norian) of southern Germany
Dél-németországi Löwenstein formációból lábnyomfossziliáiról.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/late-triassic-dinosaur-tracks-from-penarth-south-wales/24C0F9A7BA50C4CD7049EB030CF79B73
Sauropodomorpha nyomok a felső triászi Dél-Welasből.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/let.12458 - Large, unwebbed bird and bird-like footprints from the Mesozoic and Cenozoic: a review of ichnotaxonomy and trackmaker affinity
Közép és harmadidőszak madár/madárelőd lábnyomok morfológiájáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2021900 - Two new dinosaur tracksites from the Jurassic Guizhou Province, China
Zijiujing formációból új nyomfosszíliák.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2018687 - A high-density Grallator assemblage from the Haman Formation (Cretaceous), Korea: implications for Cretaceous distribution of grallatorids in east Asia
Dél-kóreai Haman formáció lábnyomairól.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2021.2017920 -The first record of dinosaur tracks from the Cretaceous Zhagang Group of the northwestern Guangdong Province, China
Kínai Mawu formációban talált lábnyomokról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése