2013. december 13., péntek

Edmontosaurus fejdísszel?

Újabb bizonyítéka annak, hogy gyerekkorunk kedvenc dínóiról igazából milyen keveset tudunk még most is!


Phil Bell egy ásatás során rátalált egy mumifikálódott Edmontosaurus regalis fejére, amit 2013. december.12-én tett közzé. Ez viszont abban különbözött a többi múmiától, hogy ennek a feje tetején volt egy húsos fejdísze! Tudjuk, hogy a hadrosauriák közt a Lambeosaurinae-ok különböző csontos fejdíszekkel rendelkeztek, melyek kapcsolatban voltak az orrjáratokkal s ennek köszönhetően képesek voltak a vokalizációra és talán komunálhattak is. A Hadrosaurinae-ok nem rendelkeztek csontos fejdísszel, de kiterjed "external naris-uk" amit tágulékony bőr borított, arra utal, hogy ők is képesek voltak különböző hangok kiadására. Abba azonban még senki sem gondolt bele (rajtam és a egy-két társzerkesztőn kívül), hogy ezek a dinoszauruszok akár húsos fejdíszt is viselhettek, amiről a csontok alapján nem lenne fogalmunk, pont mint a madaraknál.

David Evans gerinces paleontológia kurátor szerint (ami logikus) a fejdísznek magamutogató szerepe lehetett, mely csodálatos színekben pompázhatott. Úgy tűnik, hogy a tudósok kezdenek rájönni (VÉGRE), hogy a lágyszövetek viszgálata ugyanolyan fontos vagy talán még fontosabb egy állat megismerésére mint a csontszövet!

Evans és Bell szerint a húsos taraj szerepe hasonló lehetett, mint a kakasnál, a nyírfajdnál vagy a kondor keselyűnél. Jelzi a nőstényeknek, hogy mennyire egészséges az adott hím és tökéletes örökítője lehet a fajnak. Mivel csorda állat volt, a fejdísz akár jelezhette, hogy ki is a vezér állat, melyik a vezér bika. Talán a vezér bika taraja még nagyobb volt a most megtalált példányénál.

És most szeretném felhívni a figyelmeteket egy nagyon régi rajzomra a t.rex-ről (látszik a régi stílusról és a zsugorfóliázottságról) és egy nemrég készült darabot a Spinosaurusról. A T.rexet én egy húsos, kakas szerű fejdísszel képzeltem el, a Spinosaurust pedig (a hímet) egy Baziliszkusz gyíkra emlékeztető fejdísszel ábrázoltam. Ki tudja, lehet egy nap ezekre is lesz bizonyíték...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése