2020. november 11., szerda

Primal: Az ordító kettős mérce

Befejeződött az első évad, így véleményezném ezt az alkotást. Elején több dolgot leszögeznék. Spoileres dolgokat eltérő betűszínnel fogom jelölni. E mellett maga a sorozat jó, lesz felé kritikám, ám súlyosabb kritika nem a sorozat felé lesz és nem is azok felé akik felé eddig volt a blogon.

Aki nem tudná, mi is a Primal… Genndy Tartakovsky, Pindúr pandúrok, Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack, Star Wars: Clone Wars…. Hát nem túl biztató a felsorolás? Szamuráj Jack nem is olyan rég kapott egy befejező évadot, mely elé nem tanácsos kis gyerkőcöt ültetni, mert vér. A Primal pedig véres, erőszakos, brutális. Tehát nem kell félni, hogy Pindúr pandúrokat kapunk csak dinókkal.


Maga a sorozat eddig tíz részt élt meg, melyeknek nincs komolyabb átívelő sztorija. Bár célszerű az első résszel kezdeni azért. Illetve az első rész végén az lett mutatva, hogy már össze is rázódott a két karakter, erre a másodikban gyepálják egymást a kajáért. Nekem a második rész a leggyengébb. Bár azért tetszett, hogy ragadozó dinó létére nem veti meg a gyümölcsöt. Sőt tizedik részben Lándzsa nem eszi meg a főtételt, undorító neki az íze. Agyar viszont oda volt érte.

 

Mint írtam véres, erőszakos, nem gyereknek való. Erőszakosság túlzó mértékét én sokallom. Egyszerűen maradandó sebeknek kellene maradniuk, vagy éppen halállal kellene járniuk, de erre feláll a karakter és halad tovább minden. (Álltalában.) Úgy szintén az „ellenfelek” száma is túlzó, legyenek azok a kígyók, raptorok, vadkutyahiéna akármik. Az óriás denevérek esetén bizonyos szempontból a raj méretét el tudom fogadni az tényleg elég speciális eset. Hiszen egy óriási pók a denevérek „parancsolója”, annak vadásznak, bedühödnek annak halálától. Szóval ellenfelek száma túlzó tud lenni és harcok is eléggé irreálisak. De mondhatnám, hogy amikor magasról leesik Agyar és nem törik ki a lába, az is eléggé nyeh.


Két karakterünk van, talán nem baj ha magyarítom a nevüket. Lándzsa és Agyar. (Ha már eddig így hívtam őket.) Előbbi egy „ősember” (Utolsó részből kiderül, hogy vannak „mai” emberek is fém olvasztás technológiájával.), utóbbi pedig valamilyen Tyrannosauroidea. „Elég ritka” Theropoda-k esetén, hogy alsó állkapocs fogai kiállnának, ebben a sorozatban elég gyakori. Agyar esetén méretes foga is ilyen. Nem ő a legnagyobb Theropoda, nálánál sokkal nagyobb Tyrannosauroidea is van. A szarvas Tyrannosauroidea-k esetén a szarvak a rajzstílusnak hála simán betudhatóak a fejen lévő keratin struktúrának így nem feltétlen van csont részük. Mivel egy fantazi ősvilágról van szó, így nem kell meglepődni, hogy Agyar kutyáknál is intelligensebb.

Mi a helyzet Lándzsával? Maga módján nagyon is okos, gyors helyzetfelismerő képessége van. És bár van, mikor elszáll az agya, például első részben majdnem neki megy Agyarnak és a két fiókájának, alapvetően tiszteli az életet. Két karakter közös vonása ami összekovácsolta őket, hogy a vörös szarvas Tyrannosauroidea-k miatt elvesztették a családjukat. Előbb Lándzsa és tévedésből támadt majdnem neki Agyarnak, ám itt lehet meg is támadta volna, ha nem tűnnek fel a vörös tyrannok. Szóval hirtelen Agyar és két fiókája védelmére kelt. Két fióka így is meghalt… túl idilli és szép a kép ugye? Sajnos.


Agyar ugye nem tud beszélni. Lándzsa pedig nem igazán találkozik olyanokkal kikkel lehetne társalogni. Talán ténylegesen emberi kommunikációra sem képes. Tehát nincs emberi beszéd, így  nincs gond szinkronnal sem. Tizedik részben feltűnő nő ellenben beszél valamiféle elvileg valós afrikai nyelvet, de ez inkább a két karakter kultúrális fejletségi fokának kihangysúlyozása. Persze nem kell megilyedni, beszéd mellé van jelbeszéd és homokba rajzolás. Ezek útján érthető/kikövetkeztethető.

 

Sorozatban vannak szép, de tényleg rajzstílus ellenére is szép tájak. Nekem a rajzstílus semleges, mégis számos táj gyönyörű. Vannak jelenetek mik szépek, még akkor is ha tragikusak.Tartakovsky-nak szabad keze volt és élt vele. Öncélúnak ható vér és brutalitás mellett elég erőteljes érzelmi vonalak is vannak.

Mint például: A két főszereplő összekovácsolódásának oka. Mamutos történet is szép. Mikor találnak egy kristálytiszta vizű tavat és Agyar felzavar egy lepkerajt és azokat üldözi. A sauropoda-s jelenet mikor még nem üt be probléma. Tény, hogy tudományosan marhaság, hogy ott vigyáznak a tojásaikra, de az egész összkép szép. A boszorkányok közti renitens boszorkány ahogy belenéz Agyar és Lándzsa emlékeibe, majd visszaemlékezik saját multjára és végül társai ellen fordul. Igen, van mágia. Ahogy hulk-á változtató fekete szmötyi ivás is.


Tehát milyen egy fantazi őskor lényfelhozatala? Sokakat nagyon érdekelhet. Kapunk utolsó részben tollas Ornithischia-kat és Oviraptorosauria-t. A Pliosauridae is nekem nagyon tetszett. Kapunk valami feltúrbózott Jurassic World Fallen Kingdom baryonyx-szerű valamit. (JWFK-hoz későbbiekben fogom hasonlítani a Primal-t.) Bár szerkesztő társ felhívta figyelmem, hogy van olyan elképzelés, hogy Megaraptora lehet az illető állat. Vannak elborult dolgok, mint az óriási pók, a majomemberekből is kapunk három félét… mármint négy, mert az életre-halálra harcos gorillákkal négy. (Ember eleve majom… tehát majommajom… ok. Akkor öt….) Ja igen, nem jelölöm spoilernek, mivel eléggé sok helyen előjön, a zombi Sauropoda. Pteranodontidae vagy Azhdarchidae fogakkal. Nem mondanám, hogy nagyon lennének pontos őslények (rajzstílus torzítását nem számolva), de találhatunk párat és olyanokat melyek mainstream produktumhoz képest jók.


Zombi Sauropoda és nem fertőzött társai esetén a lábak rendben vannak, pl. mellső lábon csak a hüvelykujj karom van. Viszont mikor üvölt... hát a száj messze van attól aminek lennie kellene. Ugyebár az orrból a szájpadlásban kéne végződnie. (Megjegyzem az első JP T. rex-e esetén is jó volt ez, majd ugyan az a T. rex a JW-ben már… átműtette a szájpadlását és légcsövét?) E mellett van nyelvcsap, mint az embereknek. Ez nekem szemet szúró hiba. Viszont a nyelvcsap lifegése üvöltésnél vizuálisan erősíti fel az üvöltés erejét. (Révén filmekben és játékokban sem olyan hangosak az üvöltések és pl. a lőfegyver dörrenések, mint a valóságban.) Alkotói szempontból érthető.

 

Hasonló az első részben az Azhdarchidae szaglása. Orrluk a csőr elején van és mikor szagol akkor a csőr, mint valami puha szövet mozog. Ez is vizuális megjelenítés annak, hogy éppen szimatol, keres valamit.

 

Ismét túlzó dolog, mikor ketté vágnak egy nem kicsi Ceratopsia-t. Láthatjuk az agyát… Volt blogon cikkben szó, hogy Triceratops-nak milyen agya volt, ez más Ceratopsia-kra levetíthető. Tehát… hiba. Jó nagy hiba. Ellenben egyszeri néző pár pillanatig tartó jelenetben felfogná valódi Ceratopsia agyra, hogy az agy? Látna valami hosszúkás akármit a koponyában. Kétlem.


Van egyszer torzulás a rajzstílus miatt. Ez rendben is lenne. Aztán vannak azok melyek egy részét meg tudom érteni, például a fentebbiek. Mármint én nem csináltam volna ezeket ilyenre, de rendben értem. Tollatlan raptorokat viszont nem értem. Vannak rendes tollas dínók. Akkor? Persze a magas fű miatt egyértelmű JP utalás volt. Viszont van mágia… mi van ha a puccér raptor csorda épp nem természetes?


Nyergeljünk át akkor a kettős mércére

Lehető legnaturalistábban: Akik a Jurassic World Fallen Kingdom-ot szidták, ócsárolták, fikázták, azok két pofára zabálják a Primal-t nem törődve az ugyan akkora „baromságokkal”. Felesleges belemenni, olyanokba, hogy „de hát lore” vagy „ez fantazi”. Jurassic World esetén tudjuk, hogy nem valódi őslények. Csak ugye vannak rajongók, kiknek agyáig nem jutott el ami a filmben elhangzódott. Igen borzalmas a JWFK-s Sinoceratops és Baryonyx. Ellenben nem valódi őslények és ez tény. Akkor mért vannak ocsárolva? Primal-ban lévő dolgok meg rendben vannak… Nos ez a kettős mérce.

Primal-hoz elejnte úgy álltam, hogy újabb dinós vacak, ami túl van hájpolva. Kíváncsiságból néztem részleteket Youtubon. Azután, hogy láttam a paleoszubkultúrában a népszerűségét, kezdtem felfedezni, hogy itt bizony kettős mérce van. Megnéztem a sorozatot egy ültő helyemben. Megérte, jó. Ellenben végül is... leírhatom, hogy undort éreztem e kettős mérce miatt. Nem a sorozat felé, hanem a kirakat felé amit magunk elé húzunk, így magunk felé éreztem.

Nem ködösítek én is lehúztam a JWFK-t. Viszont megható jelenet volt, mikor a kislány kiengedte az állatok, hogy ne fulladjanak meg. Azzal teljesen tudtam azonosulni. Primal-nak van amolyan mondani valója a túlzott brutalitás alatt, JWFK-nak is a giccsparádé alatt. Ja hogy, ha ömlik a vér az jó… ok. Persze, hogy nem ok.


Végezetül

Primal-t ajánlom-e? Természetesen. Viszont nekem pár hete volt egy olyan élményem, láttam olyat miután „minden ember egy önző semmirekellő stb. vállogatott jelzők” érzés (vagy valami hasonló) volt bennem napokig. És ezen túl is érzelmileg alaposan megviselt. Van aki ezen vállat rándítana, csak épp ami mögötte van, mikor az ember meglátja azt. Szóval azt hittem, hogy kijöttem a dologból végre, környezetem nem is vett észre semmit, erre egyhuzamban megnéztem a tíz részt. Tudat alatt ott volt még a pár hetes „trauma” (Ha az, minek idézőjelezem?), szóval a Primal két érzelmi mélypontja úgy egy - másfél órán belül volt. És hát koktélhatás… Tehát azt javaslom, hogy senki ne üljön úgy neki, hogy mindenáron végig akarja nézni egyszerre. Nem javaslom.


Primal egy véres, túlzó, brutális ellenben szép rajzfilm széria, ami érzelmileg sem üres. Tudom ajánlani és remélem az elkövetkezendő részekben amik nem tetszettek nekem azokat, ha nem is mindet, de mellőzik/javítják. Várom a folytatást.

 

 

Forrás:

Maga a sorozat.

https://www.comicon.com/?s=primal 

https://primaltv.fandom.com/wiki/Primal_Wiki

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. "Genndy Tartakovsky, Pindúr pandúrok, Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack, Star Wars: Clone Wars…. Hát nem túl biztató a felsorolás?"

    Dehogynem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekes, "komolytalanabb" hangvételre szándékoztam utalni. Valóban a Dexter, Szamuráj Jack és az SW:CW-t is szeretem. Csak nem lépték át azt a határt. Clone Wars szerényen rálépett csupán, Szamuráj Jack utolsó évada viszont át lépte. Primal meg már messze elhagyta.

      Törlés
  3. Nekem azért tetszett mert újdonság volt a többi sokat látott film után

    VálaszTörlés