2014. május 17., szombat

Godzilla 2014 kritika - csak mert ő egy radioaktív Archosauria (SPOILERES)

Jaaaaaaajjjj......
Tudom ez a blog nem a szörnyekről szól vagy a Kaijukról, de azok után ahogy kijöttem tegnap délután (2014.május.16) a moziteremből úgy éreztem, hogy muszáj írnom a Godzilláról, mert nekem, egy nagyon kezdő lénytervezőnek (hobbi szinten) és Kaiju film rajongónak a Godzilla egy iszonyatos nagy pofánverés volt! Nem úgy terveztem, hogy ez lesz az első filmkritikám a blogra, nade ki gondolta volna?


Vágjunk bele.



Ugye az első igazi kiindulási pontja a Kaiju műfajnak minden bizonnyal az 1954 fekete-fehér Godzilla film Ishiro Honda által. Előtte is voltak már óriásszörnyes filmek de egyik se volt akkora hatással a popkultúrára mint Godzilla. A filmnek akkora sikere lett, hogy közel 30 folytatása (köztük nehány rebootal) született. Nagyon jól megoldották, hogy az atomrobbantások borzalmas hatásait egy óriás szörny képében jelenítették meg, s gondolom többek között ezért is van olyan nagy sikere.
Az óriás radioaktív Archosauria eredete filmenként változó. Eredetileg egy mutáns dinoszaurusz, ám volt már mutáns leguán is aki valamiért nem algát hanem halat eszik, és a rajzfilm széria alapján utálja az algát. De erről a verzióról később...


Előbb nézzük meg az eredeti Godzilla esetleges biológiáját (reálisabb szemszögből).

Godzilla alapfelépítése egy felegyenesedett Theropoda, akinek a csüd-je a Sauropodákhoz hasonlóan megrövidült, hallux-a pedig lejebb került, s arra is ugyanúgy támaszkodik mint a többi lábujjra (hasonló fejlődési irány figyelhető meg a Therizinosauriáknál). A hátán végig futú lemezek hasonlítanak a Stegosauriákéhoz annyi különbséggel, hogy a szélükből kisebb tövisek állnak ki. Mellsővégtagjai testéhez viszonyítva hosszabbak a klasszikus Theropodáékétól, s 4 ujj látható rajtuk. Ez alapján úgy vélem, hogy Godzilla valamilyen Abelisauroidea lehet, esetleg egy mutáns Noasauridae. Egyik legikonikusabb vonása, minden bizonnyal a kék atomsugár, ami a legvégsőbb fegyvere.

Mint azt már mondtam, az eredete filmenként változó, de szerintem az egyik leghitelesebben az 1991-es Godzilla vs King Ghidorah nyújtja. Itt ugyanis egy Godzillasaurusból, fajának utolsó példányából mutálódik (valószínűleg a szigeten több is volt belőle, csak a Koponya-szigeti Megaprimatus kong-hoz hasonlóan fajának összes egyedei kihaltak egy esetleges betegségben őt leszámítva).


Godzilla koponyáján (legalábbis a retro változatokon) nem találunk nyomát antorbital fenestra-nak (a hőleadásért felelős nyílás a szemek és az orr között), így felmerül a kérdés, hogy hogyan adja le azt a tömérdeknyi hőt ami felgyülemlik a testében? Nos, szerintem méreteiből adódóan már nem melegvérű élőlény, hanem a krokodilokhoz hasonlóan visszatért a hidegvérűségre. Ennek megvan egy csomó előnye. A hidegvérűekre jellemző anyagcserével Godzillának nincs szüksége rengeteg ételre, elég neki évente egy darab Kék bálna (szerintem). Ha valami egy hüllő, pluszba pedig még hatalmas is, akkor a Kérges teknőshöz hasonlóan kihasználhatja a gigantotermia előnyeit. Ha egy hidegvérű lény megfelelően hatalmas, akkor a nap által begyűjtött hőt képes elraktározni, így állandó szinten tartani testhőjét még hideg éghajlaton is. Ezt segítheti a feketés/sötét szürkés bőr ami majdnem az összes Godzilla inkarnációra jellemző. A Kérges teknős is ezért fekete, a sötét pikkelyei napkollektorként működnek. Ezzel Godzilla élvezheti a melegvérűek aktív életét és a hidegvérűek kis táplálékigényét.

Godzilla rohadtul nagy így iszonyatos erejű csontokra és porcokra lenne szüksége, hogy megtartsa hatalmas tömegét (amit szerintem néhány filmben már jócskán túlbecsültek). Tudom ez egy nagyon spekulatív és már már sci-fis feltételezés, de szerintem Godzilla csontjaiban természetes fémszálakat találnánk, ami nagyobb stabilitást ad a csontoknak, s így szinte törhetetlenek. A csigolyák és az izületek porcai már nagyobb fejtörést igénylenek, hisz olyan anyagra lenne szükség ami nagy erőt ugyanakkor rugalmasságot is ad a porcoknak. Erre és a vérkeringésre a kommentekben várom a tippeket.






Az 1998-as változatban Godzilla teljesen megváltozott.

Az egész lény sokkal karcsúbb, így könnyen mozoghat az épületek között (mint a Vastatosaurus rex a Koponya-sziget erdeiben), s így kevesebb épületet is rombol le, amik felkeltenék az emberek figyelmét. E mellett ráadásul a föld alatt is jól közlekedik, képes teljes barlangrendszereket létrehozni. Annak ellenére, hogy egy leguánból mutálódott, az állat nagyon hasonlít a Theropodákra. Egyesek pont ezért tartják valószínűtlennek ezt a lényt, mert a lábai túl vékonyak, hogy megtartsák a súlyát. Ám ha a fent említettekhez hasonlóan fémszálak vannak a csontjaiban, akkor ez nem okozhat neki problémát.
Az én életemben ez a film volt az első Godzilla film így rám nem volt jellemző az a kiakadás, amit az eredeti Godzilla rajongói sugároztak az új inkarnáció felé, mondván, hogy kinyírtak belőle minden istenit, köztük az atomlégzést.

Pusztán próbáltak inkább a realitás talaján maradni szerintem, ennyi. Roland Emmerich egy nagyon szar rendező, de ez a film még éppen a jobbik alkotásai közé tartozik (habár nekem nagyon nem tetszett, hogy egyszerű rakétákkal sikerült kinyírni, amiket a retro Godzi megevett reggelire, de hagyjuk). Hasonlóan a retro verzióhoz, ez az inkarnáció is gigantotermiát használhat, DE a film egyik jelenetében azt mutatják, hogy még a hőérzékelő se találja Godzillát, olyan hideg.
Mi ez a hülye sztereotípia, hogy ha valamilyen állat hidegvérű, akkor az belül tényleg hideg????!!!!
Mindegy, ezt a jelenetet csak ne vegyétek figyelembe, oszt cső.
Godzilla (akit azóta átkereszteltek Zillának) képes a Komodói varánuszokhoz hasonlóan partner nélkül is megtermékenyíteni a tojásait, annyi különbséggel, hogy ezt nemcsak a nőstény hanem a hím is megtudja oldani.

Magát a filmet amúgy nagyon szerettem, hisz ez volt az első Godzilla az én életemben. Egész jó a történetvezetés, képesek voltak nagyjából megtalálni a hangsúlyt a Kaiju és a karakterdráma között, ám mióta már kicsit jobban beleástam magam a Kaiju műfajba, hogy mégis mi is az, rákelett jönnöm, hogy filmként ugyan megállja a helyét, de Kaiju filmként annyira nem. Inkább az olyan családi filmekkel ér fel ahol a kiskutya vagy az elefántbébi menekül a rossz emberek elől két órán át, és neki szurkolunk, hogy túlélje. Ez a Godzilla eredendően nem gonosz, nem testesít meg semmit, pusztán egy állat aki a nem megfelelő bolygóra született, hisz akármit is csinál, az az emberek szemében rossz, így muszáj halnia. A néző se tudja eldönteni, hogy most ki is legyen a rossz a szemében. Ez lehet akár pozitívum egy bizonyos szemszögből, de lehet ugyanennyire negatívum is.









És végül elérkeztünk a 2014-es filmhez ami direkt a radioaktív Archosauria 60. évfordulójára készült el.

A film egy újabb reboot, ami az eddig készült összes folytatást és rebootot kihajítja a kukába, és egy alternatív folytatást ad az 1954-ben történteknek. Na azt már most hadd mondjam el, hogy ez az alapstory a természet haragját megtestesítő Godzillával együtt, NAGYON JÓ! Az előzetesek egy brutálisan jó filmet ígértek, ami vissza hozza Godzilla isteni tulajdonságait és tele lesz szörnybunyókkal. Úgy vélekedtem róla, hogy ez lesz a Kaiju filmek Sötét lovagja!
És mégis amikor megnéztem a filmet az volt a reakcióm...."Ennyi?" És egy kaiju rajongónak nem ezt kéne mondania miután megnéz egy Kaiju filmet, főleg ha az egy Godzilla film!!! Nem! Olyan reakciómnak kellett volna lennie, mint tavaly a Tűzgyűrűnél (angolul nézzétek, mert magyar szinkronnal nézhetetlen, DVD-n folyton angolul nézem meg), ami valami ilyesmi volt:
"HÁT EZ AZTÁN ************************** JÓ VOLT!!!"
Miért? Mert a Tűzgyűrű egy műfaj film, ami hozta mindazt, ami a műfaját jellemzi.

Ezzel szemben a Godzilla 2014 ROSSZ! Nem nézhetlenül szar, mert van benne egy-két nagyon jóra sikerült jelenet (többnyire az elején) de nagyon...hogyis mondjam....buta! Gareth Edwards-tól aki a Monsterst rendezte nem ezt vártam. Tudta nagyon jól, hogy ez még csak a második filmje ráadásul egy Godzilla film, tehát nem kéne elcseszni, hanem valami nagyon jót letennie az asztalra, s ezzel megis alapozhatja a filmes karrierjét. De sajnos elcseszte. A Monstersben csak ritkán láttuk a szörnyeket és inkább a karakterépítés volt a lényeg, és ott ez még működött is. DE UGYANEZT MEGCSINÁLNI EGY GODZILLA FILMEL VÉTEK!!! Értem én, hogy mit akart kihozni, de nem találta meg az egyensúlyt a dráma és a Kaiju műfaj között. A dráma túlságosan kilett hangsúlyozva (néha már kínosan) akkor pedig mi értelme van már a szörnyeknek? Azt is nagyon agyon hype-olták, hogy benne lesz Walter White (Bryan Cranston) pedig nemis szántak neki jelentős szerepet, kb. 25 percig látjuk vagy még annyi se, s kapott egy nagyon hülye elhalálozós jelenetet. Pedig nagyon jól kilehetett volna hozni egy amolyan "bosszú" történetszálat belőle a MUTO-k miatt.

Magának Godzillának és a MUTOknak is kitaláltak egy akkora baromságokkal tűzdelt előtörténetet. Ez úgy szólt, hogy régen a Föld radioaktív volt, és az élőlények ehhez alkalmazkodva ebből táplálkoztak (meg egymásból) akik, miután a radioaktivitás csökkent, átváltottak a tengeri létre, és a földkéreg alsóbb rétegeiben lévő még megmaradt radioaktív részecskéket szívják magukba szunnyadó állapotban. És ekkor bevillantanak néhány dínó rajzot. MINEK? Szóval a dínók is radioaktív evők voltak? Ezek szerint a madarak pedig ilyen formáját választották az alakalmazkodásnak? Akkor mi van a többi, már akkor létező élőlénnyel?
És egyáltalán a Mezozoikumról beszélünk? Mert mondják, hogy régen, de azt nem, hogy mégis mikor! Ilyen alapon lehet a perm időszak is, s a perm végi kihalás lehetett volna az ok amiért a Föld már nem radioaktív. De akkor Godzillának nemis kellett volna még léteznie!
Jaj mindegy! Az egész úgyis egy újabb hollywoodi áltudományos baromság, ami túlságosan tele van lyukakkal!

A cselekmény főszála igazából nemis Godzilla körül zajlik, ellentétben azzal, ahogy azt az előzetesek sugalták, hanem inkább a MUTOk kerülnek előtérbe (ha nem vesszük figyelembe az embereket). Ezek vak óriás szörnyek, akik a rovarokra hasonlítanak, ám ennek ellenére gerinces belsővázas teremtények. Hogy mely állatcsoportba lehetne sorolni őket, azt nem tudom, mert túlságosan alienes a külsejük. Összesen 8 végtagjuk van, melyből 4 a sokkal kisebb hímeknél 2 szárnyat alkotnak a köztük feszülő hártyával. A MUTOk vakok, ám ennek ellenére használnak biolumineszcenciát, ami valószínűleg csak mellékterméke a hőkibocsátó receptoroknak, vagy nem tudom. A komunikációhoz és a tájékozódáshoz echolokációt használnak, és az különösen tetszett, hogy utánozzák a közelükben lévő tárgyak által kiadott hangokat (walky talky, vonat, stb). Azonban biomechanikailag nem túl valószínűek, a lábaik túl közel vannak egymáshoz. Mégha amúgy kijjebb is lépnek valamelyik lábpárral, akkor is fenn áll az állandó veszélye annak, hogy összegabajodnak a lábaik és elesnek. Ezt meglehetett volna oldani egy kevésbé quadruped alaptestfelépítéssel.

A film elején nagyon epic jelenet volt a hím MUTO kikelése a bábból. Talán ez és az esőerdőben a tengeralattjáróból zabálós jelenetek voltak a kedvenceim.
Csak az a baj, hogy a Tűzgyűrűvel ellentétben, ahol a néhány hülyeségre rengeteg jó került, ebben az esetben fordított a helyzet. Már a Transformer 2 és 3-ban se volt jó ötlet az emberi karakterekre ngyobb hangsúlyt fektetni mint a film főkaraktereire (robotok) és ez itt se működött. Igazából ebben a filmben Godzilla alig szerepel! Nemis Godzillának kéne lennie a film címének, de mégcsak nemis MUTO-nak vagy Walter White vs MUTO-nak, hanem Aaron Taylor Johnson-nak! Egész idő alatt őt látjuk, ahogy csúnyán néz! Na jó, a színészi játék nincs olyan borzalmas mint egy Transzformers filmben. A dr. Sherizavát alakító színész alapjáraton jól színészkedik, de az azért már eléggé zavaró ha már pont az a karakter vág egy ilyen  :O Oh my God fejet 2 órán át Godzilla minden mozdulatától, aki pont a legjobban ismeri őt! Pfff...
És erre még a Kaiju filmeket nem kedvelő nővérem, SŐT az interneten mindenki rámutatott!!! Ez azért már eléggé gáz...
De tudjátok mi a legeslegnagyobb baj? Hogy ez a film elfelejtett....nem csak Godzilla...de még egy szimpla Kaiju filmnek is lenni!!! Mit értek én ez alatt? Volt a jelenet, amikor a MUTO a reptér felé ment, és ekkor jelent meg Godzilla. A kamera a lábaitól kezdve haladt felfelé a fejéig, majd jött egy iszonyatosan badass-re megalkotott ordítás, erre én "Na ez biztos k*rva jó lesz". Erre megváják a jelenetet és utána már azt látjuk, ahogy a kisfiú nézi a tv-t és Godzilla bemegy a vízbe a hím MUTO peig elrepül, erre én: MI VAN? ENNYI O_O ?
És végig ez megy az egész film alatt, kelt egy kis reményt a nézőben, hogy "Na most már biztos lesz valami, már biztos lesz egy harc". De nem. Egész idő alatt az ment, hogy a Muto és Godzilla ordított majd megvágják a jelenetet és legfeljebb a sarokban egy monitorról látjuk az eseményeket. A végén már van egy kis karmolászás is, de még ezt is megvágták csak azért, hogy lássuk, hogy na vajon mi lesz a túlélőkkel vagy mit csinálnak azok a kiba*zott katonák, mintha az annyira érdekelne! Szerintem a filmnek kellett volna még legalább fél órányi játékidő, hogy azért valamennyi Kaiju harcot láthassunk. Ennyi.
Persze a légvégén jelenik már meg az amúgy jól modellezett Godzilla, de a néző már azt gondolja, hogy "Ok, itt van, de már minek?" Ez a Godzilla végre használt atomsugarat, ám az is sokkal inkább úgy nézett ki, mint a kék láng a gáztűzhelyen, nem volt meg az a valódi "sugár" hatása.

Véleményem szerint a film audiovizuálisan sem állja meg túlságosan a helyét. A szörnyek jól meglettek modellezve, különösen a MUTO-k és a kamerakezelés is jónak tűnt. Ám sajnos az animátorok már nem végeztek el túl jól a munkájukat. A Tűzgyűrű után nem ilyen hanyag munkát szerettem volna látni. Abban a filmben tényleg ügyeltek minden egyes esőcseppre, hogy a szörnyek bőre és a robotok páncélja jól csillogjon a nedvességtől, az épületdarabkákra, törmelékekre is külön ügyeltek, a víz és füst effektek is kifogástalanok, és a Kaijuk meg a robotok ZBush általi részletes kidolgozása még fotoreálisabbá tette őket. Sajnos a Godzilla 2014-ben nem ezt láthattuk. A törmelékek stop-motionösen zuhannak, a víz effektek hanyagok és kiábrándítók, és mégha a MUTOK részletesek is lettek, a főszörny (vagy alfaragadozó ahogy a filmben mondták) sajnos nem. Lemodelleztek ugyan minden pikkelyt ám az animátorok már nem tudták visszaadni a fotorealizmus élményét. Értem én ez alatt, hogy a pikkelyek nem élethűen csillogtak a napfényben, nem megfelelően árnyékolták le egymást, és még a nagyobb krokodilszerű pajzsok se verték vissza úgy a napfényt, mint ahogy azt egy krokodilé tenné. Maga Godzilla design-a jó, tetszett, hogy látszott rajta az idő vasfogának hatása, és a kopoltyús nyak is zseniális, de az egész hanyag lett főleg a végén amikor bemászott a tengerbe. Ennek oka az is lehet, hogy nem az ILM (Industrial Light and Magic) dolgozott a hatásokon mint a Tűzgyűrűn, hanem az MPC (Moving Picture Company) akik a nagy vizuális effektes cégek közt szerintem csak a 3. helyen állnak (előttük a WETA, az első helyen az ILM). Egyszerűen lesüt a filmről, hogy mindennel megpróbáltak a lehető legjobban spórolni, melynek az oka azis lehet, hogy Gareth egy csomó hamis jelenetet is forgatott az előzetesekhez amik végül nem jelentek meg a filmben, sőt még a FIAT-hoz is animáltatott egy Godzillás reklámot, ami olyan EPIC, mint amilyennek a filmnek is kellett volna lennie.
Összességében eléggé becsapva érzem magam, az év egyik legjobban várt filmjétől és Gareth Edwardstól nem ezt vártam. Azt hittem, hogy lesz esze arra, hogy több szörny harcok/jelenetek kellenek ebbe a filmbe az emberi dráma mellé mint ami a Monstersben volt.

Értem én, hogy a film vége fele Godzilla egy amolyan metaforája akart lenni a főhősben lezajló eseményeknek, a vállain nyugvó tehernek, de nem sikerült megtalálni az aranyközéputat a dráma és a Kaiju műfaj között, ha pedig az egyik dominánsabb mint a másik akkor a másiknak nincs sok értelme. Ezt a Tűzgyűrű tudta ezért kipótolta kevéske humorral is. Állítólag a Tűzgyűrű azért készült, hogy amolyan felvezetője legyen a Godzillának és esetleges újabb amcsi Kaiju filmeknek, de ennek inkább fordítva kellett volna lennie. Szomorú.
Más szörnyes filmek, pl. a Cloverfield és a The Host (Gazdatest) képesek voltak megtalálni a karakterépítős dráma és a szörnyes műfaj közötti egyensúlyt, tehát ez nem lett volna túlságosan új feladat.
Ezért össze írtam, hogy nálam ezek a filmek és a Godzilla 2014 milyen arányban állnak egy 10-s listán

Godzilla 1954 10/7

Godzilla 1998 10/6 (a hülye szőke csaj, hidegvérű sztereotípia, és a repcsik általi könnyű halál miatt)

Tűzgyűrű 2013 10/9 (magyarul kevesebb lenne, de az nem számít)

Cloverfield 2008 10/8

The Host 2006 10/8

Godzilla 2014 10/4


És most nézzük meg ennek a Godzinak a vonásait.
Amennyire én láttam, ennek a Godzillának bizonyára lehet antorbital fenestra-ja, mert ahogy lélegzett úgy mozgott a bőr a pofáján mint a Dinosaur Revolutionben a dinoszauruszokon. Ez lehetne akár pozitívum is ám egy ekkora dögnél csak hátrányt jelenthet a melegvérűség, a már fentebb említett okok miatt. Lábai Sauoropodásak, talán már tulságosan is, ezért nekem ennek a Godzilla lábai nem annyira tetszenek, mint mondjuk annak ami az 54-es filmben volt. Az a design ugyanis csak egy sauropod alternatívát mutatott, míg itt ez már túl Sauropodás lett, szerintem. Habár könnyen meglehet, hogy ennek azis az oka, hogy ez a Godzilla háromszorosa az 54-es Godzilla méreteinek. Azt már gondolhattuk régen is, hogy Godzilla képes lehet a víz alatti lélegzésre, ám most először lett ez megjelenítve nyaki kopoltyúk által és ez tetszett.
Ahogy én láttam ez a Godzilla nem valódi atomsugarat lőtt, hanem csak tüzet okádott, ami valószínüleg azért volt kék, amiért a láng is a tűzhelyen. Hogy ez most pozitívum vagy negatívum azt mindenki döntse el maga. Valószínüleg az ő csontjai is ugyanúgy vannak felépülve mint valószínűleg az eddigi inkarnációké, ám ez még az eddigiektől is lassúbbá teheti, s többek között ezért se gondolom, hogy lenne bármilyen esélye is valamelyik Tűzgyűrű Kaiju ellen. Így elhihetitek, hogy mennyire is lehetek csalódott ezek után, főleg így, hogy ilyen dolgot merek állítani.


Remélem tetszett ez a kis kritika féleség, ha itt-ott kissé száraz, akkor nézzétek el, életemben most írtam ilyen kritikát ilyen részletesen, ráadásul publikusan először.
Véleményeteket, ha szeretnétek írjátok le kommentbe!

7 megjegyzés:

  1. Amúgy a '98-as filmben is lehet tüzet. A rajz filmben meg pedig elég gyakran büfögött zöldes lángokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 98 filmben nagyon nem lehelt tüzet. A jazfilmben igen de a filmben nem. Direkt illuzíókeltésként csinálták úgy hogy olyan legyen mintha, pedig nem. Az első ilyen jelenetnél úgy csinálta, hogy egy pár összetört kocsi vagy minek lángját "fújta" a katonákra, tehát a tűz már ott volt. Későb pedig olyat üvöltött hogy 2 kocsit felrepített a levegőbe és ahogy egymáson összetörtek, úgy keletkezett a tűz. Mindkét esetben a tűz már ott volt, és nem belőle jött, tehát nem beszélhetünk tűzokádásról/lehelésről.

      Törlés
    2. Megesik. Gondolom a készítők meg akarták hagyni a tűz/energia büffögést, de azt is tudták, hogy ilyen filmben és ebben a korban az már elég bugyuta lenne. Ezért eme köztes dologgal oldották meg.
      Új filmnél is van aki szentségel, hogy milyen röhejes már az energia lehelet. Engem nem zavart.

      Törlés
  2. http://th08.deviantart.net/fs71/PRE/i/2015/016/0/6/spinozilla______the_perfect_blend_between_by_fredthedinosaurman-d8e5r67.jpg

    VálaszTörlés
  3. Szerintetek milyen lenne,ha kijönne egy film "spinozilla" címmel?

    VálaszTörlés
  4. Attól még, hogy tűzre hasonlított, nem tüzet okádott.

    VálaszTörlés
  5. Meg, hogy nem lenne esélye a Kaijuk ellen a Tűzgyűrűből? Ugyan már... Slattern-el egy 1,2 megatonnás bomba és Gipsy Danger bánt el, Godzillát meg a 15 megatonnás Castle Bravo-val sem tudták megölni.

    VálaszTörlés