2014. május 25., vasárnap

Andrewsarchus - az első megaragadozó emlős

/A nevem Néma Bob, és eddig úgy mond elfekvőben voltam. Én fogok írni a dinoszauruszok előtti és utáni teremtmények viselt dolgairól, tehát számítsatok ősemlősökre, hatalmas röpképtelen madárkákra, óriási rovarokra és pókokra és más egzotikus, prehistorikus teremtményekre/
Elsőnek az Andrewsarchussal foglak benneteket megismertetni.
Nagy pettes patás őshiéna, mint ahogy a BBC ismeretterjesztő sorozatában, Walking with Beastben is bemutatták.A bejegyzésből kiderül, hogy bizony ez a kép távol állhat a valóságtól.



Az Andrewsarchus 45 millió évvel ezelőtt jelent meg az élet színpadán, és 35 millió évvel ezelőtt halt ki. Kezdetben úgy gondolták, hogy egy mesonychid (patás) ragadozó, sokáig e csoport típus példányának is gondolták, de a legújabb tudományos eredmények szerint ez a ragadozó inkább a ethelodonták rokona lehetett. Ezt az állatot csupán egy hatalmas, 83 centiméter hosszú és 22 cm széles koponya alapján ismerik, így a testalkatáról csak feltételezéseik vannak. A tudósok hasonló állatfajokkal való összehasonlítás alapján tudnak elméleteket felállítani.




Az egyik vélekedés szerint a Mesonyx nevű patás ragadozóhoz hasonló testarányokkal rendelkezhetett. Ezen állatnak is az Andrewsarcushoz hasonló hosszú pofája volt. Ha ezt veszik alapul akkor az állat marmagassága 1,8 méter volt, a hossza pedig 3,4 méter. Elképzelhető, hogy ez a teremtmény minden idők legnagyobb ismert szárazföldi húsevő emlőse. Kétszer akkora volt, mint az alaszkai barnamedve. Ha valóban egy olyan óriási, medvére emlékeztető ragadozó volt, akkor a súlya elérhette az egy tonnát is.

A Mesonyx patás ragadozó farkas, vagy inkább őzre hasonló testalkata lehetett. A koponyája első látásra hasonlíthat a cikk szereplőjéhez, de az orr nem annyira keskeny. A képet Carl Buell alkotta.
Azonban mostanában az Andrewsarchust a tudósközösség tagjai sokkal inkább az Entelodontidea családba vagy ahhoz közeli rendszertani csoportba akarják átsorolni.  Henry Fairfield Osborn (1857-1935) mikor megvizsgálta a Mongóliából hozott koponyát elsőnek Entelodontidea-nak akarta besorolni, később sorolta át a fajt a patás ragadozók közé. Azonban a további tanulmányok során felfedezték, hogy a teremtmény mellső fogai és a kis őrlőfogak hasonlítottak a fentebb említett állatokhoz. Darren Naish angol tudós más furcsaságokra is felhívta a figyelmet. Többek között a teremtmény hosszú és keskeny orra, amelynek az elrendezése a spinosauridea theropodákra hasonlít.
A fogai a ma élő ragadozókéval ellentétben tompák voltak. Azonban lehetséges, hogy a ma élő jeges és barnamedvékhez hasonlóan ezek a teremtmények a víz alá merülve halásztak. Az orruk mögött körkörösen, a fókákéhoz hasonlóan talán bajuszszőrök meredeztek. Ezzel képesek voltak érzékelni a halak mozgása által keltett hullámokat, távolról is kiszúrva őket.

Elég érdekes koncepció az Andrewsarchust disznószerű testarányokkal ábrázolni, de ha belegondoltok ez a testalkat pont tökéletes a sekély tengerben történő halászathoz. Másrészt, míg csak a koponyát tudják a fajhoz kapcsolni, addig bárhogy kinézhetett. Forrás: Nix Draws Stuff


Tehát erős az esély arra, hogy az andrewsarchus ügyes halász volt. A sekélyebb vízekben kutathatott zsákmány után, és csak megpihenni, vagy nagyobb víziállatok tetemeit keresve jöhetett ki a partra. Viszont a kérdés, hogy mi okozhatta ezeknek a nagytermetű, vízi halászoknak a kihalását?
Az eocén-oligocén éghajlati krízis a tengerek halállományának megritkulásához és az Andrewsarchus táplálékforrásának beszűkölését jelentette. Ezek mellett a vízi életmódhoz alkalmazkodott halászok, az első, kétéltű cetfélék.

Két Ambulocetus a tengeri vidrákhoz hasonlóan tengeri fűvel kötik egymáshoz. Uralowa alkotása

A legismertebb képviselőjük a három méter hosszú Ambulocetus. Ezek a teremtmények a ma élő tengeri vidrákra hasonlító, és azokhoz hasonló életmódot folytató teremtmények Ázsia partvidékén éltek. A csontok kémiai vizsgálata alapján eme teremtmények jól érezték magukat a tengerek sós vízében, vagy a folyókban. Bizonyos feltételezések szerint a mai krokodilokhoz hasonlóan a sekély vízből csaptak ki a vízből a zsákmányukra. Azonban ez véleményem szerint nagyon awesombros elképzelés erről a teremtményről. Először is a krokodilok amelyekhez hasonlítják az Ambulocetust, bár alkalmazzák ezt a zsákmányszerzési módszert, inkább halásznak, mint hogy egy ínségesebb időben zsákmányt szerezzenek. Az Ambulocetus, ami ezek mellé ráadásul még gyors anyagcseréjű emlős is volt inkább halászott, hogy fedezze gyorsabb emésztését. Feltételezhetően áramvonalas testének köszönhetően ügyesebben tudott úszni és összezárható orrlyukainak megfelelően sokkal több ideig tudott merülni.

Lackofa alkotása

Az Andrewsarchus pedig akármennyire is kecsesebb volt, mint az akkoriban ismert creodonták, de ezek az adaptációk nem alakultak ki. A sokkal ügyesebb cetek sokkal messzebbre tudtak úszni az eocéni óceánokban, több zsákmányt szerezve és így jobban kihasználva környezetük erőforrásait. Az Andrewsarchus populációi pedig, amely a sekélyebb tengerekben halászott lassan megritkultak és kihaltak, míg az Ambulocetus leszármazottai elterjedtek az óceánokban. De ez már egy másik történet....

Forrás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése