2024. március 31., vasárnap

Homo naledi ügy miatti nyílt levélről

E írás alapja egy publikáció, ami inkább kritika és nyílt levél Robyn Pickeringtől és Dipuo W. Kgotlengtől Lee R. Berger felé, hogy a munkássága finoman szólva is aggályos.

Berger nem megfelelően járt el kutatások folyamán, nem megalapozott állításokkal haknizta végig a világot. Mik a blogon is lejöttek. A Homo naledi temetkezéséről, művészetéről és eszközeiről van szó. Médiában olyan információkat jelentetett meg, melyek nem voltak lektorálva Vagyis az állítások nem voltak elenőrözve a világba való kiöntés előtt. Beger ebben részt vett személyesen, pl. TV interjúkban vett részt, sőt ásatási fotókkal, diagramokkal a még el nem fogadott anyagokból. Az is felmerül, hogy nem egy maga dolgozott ezen, hanem sokad magával, most ő velük is kitolt vagy benne voltak ebben az egészben?

2023.06.05-én Berger és csapata három kéziratot felrakott a bioRxiv szerverére. Ezeket korábban az eLife-nak küldték be illetve lektorálásra 2023.04.4-én. A három publikáció 2023.07.12.-én kerültek ki az eLife-ra. Tizenegy tőlük független szakértőből tíz a megfogalmazott állításokat nem tartotta megalapozottnak. 5 nappal később huszonnégy országban kijött egy Netflix dokumentumfilm az “Unknown: Cave of Bones”. Igen a dokumentumfilm azokat az állításokat tartalmazza miket tizenegy szakemberből tíz megkérdőjelezett. 2023 Októberében pedig egy könyv jött ki a nem megalapozott dolgokból.

Probléma nem csak Bergernél keresendő. Az eLife modellje is felelős, az év márciusában volt egy módosításuk a működésben. 1970 óta menő gyakorlatot került meg az eLife. Továbbra is független szakértőknek ellenőrizniük kell az anyagot. (Saját véleményem, hogy ez sem működik jól, erre konkrét példával e elég méretes cikkemben foglalkoztam.) Ritka, hogy egy publikáción ne kelljen változtatni, legtöbb megjelent anyagban vannak kisebb-nagyobb átdolgozások az észrevételek alapján. Az eLife annyit módosított, hogy a korábbi, így nem módosított változat is megtekinthető. Ez magában még nem feltétlen gond, mert összevethető a “véglegessel”. Nos Berger viszont már amikor kapott visszajelzéseket (és még több kiértékelés hátra volt) a problémákról azokkal nem foglalkozva kezdett el fürödni a média fényben.

A bioRxiv egy másik kérdés. Itt még nem ellenőrzött és nem javított anyagokhoz hozzá lehet férni, melyre olyan indok van, hogy az orvosi kutatások felgyorsíthatóak, ha hivatalos megjelenés előtt már mások eredményeihez hozzá lehet férni. Persze a kutatók tisztában vannak, hogy ezek még nem végleges kutatások.

A két oldal rendszere nem feltétlenül rossz, ha jól van használva. Első verzió és a hivatalos verzió közti különbségek érdekesek és tanulságosak lehetnek. COVID-19 idején a bioRxiv féle hozzáállás elvileg jelentősen felgyorsította a járvánnyal szembeni védekezést. Ezzel kapcsolatban saját megjegyzésem, hogy rengeteg téves információ és elhibázott döntés alapja is lehetett. Konkrétan oltások miatti szívleállások eltussolása. Annak idején cenzúra és összeesküvés elmélet hívő/oltás tagadó bélyeg járt ezért, ma már meg tény, hogy van ilyen mellékhatás.

Cikk témájra visszatérve 2023.11.10.-ben noha volt hivatalos cáfoló publikációja az egésznek az minimális média figyelmet kapott. 51-esben szemezgetések közé raktam.

Evolutionary Studies Institute at the University of the Witwatersrand engedélyével Homo naledi és Australopithecus sediba leletek kért ki Berger ideiglenesen Dél-Afrikából. Melyek a Virgin Galactic révén ki lettek lőve az űrbe. Ez a marketing fogás inkább az amerikai közönségnek szólt. Pont ekkor volt Dél-Afrikában az Örökség Hónapja és ott nem vették jó néven, de szerencsére még az Egyesült Államokban sem.

Saját példámon keresztül az a helyzet, hogy olvastam a cáfoló anyagot, mégis a fejemben úgy maradt meg az egész, hogy ez az emberi faj mennyire intelligens volt a kisebb agyméret ellenére, noha van aki cáfolja. Nem követek bulvár baromságokat, így az űrbe való lelet kilövésről teljesen lemaradtam. Mégis nálam is a hibás dolgok rögzültek úgy, hogy azaz érvényesebb, mert valamennyi dolog elért a médiából. Akkor egyszeri embereket mennyire sikerült behülyíteni a rengeteg cikkel, videóval, könyvvel, sőt Netflix “dokumentumfilmmel”?

Nem azzal van a gond, hogy Berger és feltehetően kollégái ragaszkodnak az elképzelésükhöz. Azzal van a gond, hogy meg sem jelent a kutatásuk, számos visszajelzést kaptak azokat persze ignorálták, továbbá ők már médiában hakniztak a szenzációval, ami jó eséllyel nem is létezik. Járvány esetén az eljárási rendtől eltérően megosztani az eredményeket érthető. Őslénytan többségében nem vérre menő dolog, nem véletlen van egy szabályrendszer (mely nem tökéletes) mely valóban nem villámgyors, de igyekszik jövőbéli felesleges köröket kiküszöbölni. Blog kezdetén E működési elv nem ismerete eredményezett főleg tőlem konkrét összeesküvés elméleteket, pl. hogy szándékosan hallgatnak el a tudósok dolgokat, főleg a tollak kapcsán. A Spinosaurus úszási képességeivel kapcsolatos adok-kapok vita nekem már normális, de amúgy mára már unalmas lett. Átlag érdeklődő valószínűleg nem érti, hogy az a vita, azok a publikációk mért vannak rendben, meg a Homo naledi esetén mi a gond. Nos a Spinosaurus-nál mindegyik fél rendes kutatásokat folytatott le és a médiában a publikálás után jelentek meg a hírek. H. naledi esetén kutatás menetét is kifogásolják és innentől már érthető mért van gond Bergerék eredményeivel. Sőt még meg sem jelentek a publikációk, de a média cikkezett róluk és dokumentumfilm is már készült már. Technikailag a pontosságra és hitelességre törekvés lett felrúgva.

Nos ezután pedig félve kezelhetek minden forrást. Főleg, hogy cikkeim folyamán párszor észrevettem hibákat a leokézott publikációkban is. Vagy mikor a publikáció szövegében a szakértők leírják, hogy nincs anyagi oka a megkapott eredményeknek. Remélem ezek önmagukban álló hibák, mulasztások, rosszabb esetben fanboyos szereplési vágy, nem pedig valami a tudományt átszövő dolog tünetei.



Forrás:

https://sajs.co.za/article/view/17473 - Preprints, press releases and fossils in space:What is happening in South African humanevolution research?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése