2015. június 23., kedd

A mocsári olajfaló


Mi lehetne ennél szimbolikusabb az emberiség pusztító tevékenységére és Természet Anyánk bölcsességére? Egy emlős mely kőolajjal és annak származékaival táplálkozik, éltetője pedig a szennyezett levegő. Mindezt az új állatfajt itt Európa középső régiójában, Csehországban fedezték fel.
Pacurofagus oxitoxicus kitűnő példája az emberi kártékonyságra és hiszékenységre.

2015. június 12., péntek

Kritika: T.rex: túlélni mindenáron


És ezzel lement a "Dínók hete" utolsó  anyaga is. Most biztos azt kérdezitek, hogy miről beszélek, hiszen még hátra van a Bigger than T.rex. Nos, az a helyzet, hogy a doksival kapcsolatban elhangzott elméletekről már mindent kibeszéltem, hogy mi a baj velük és mi lehetséges a Mocsári óriások cikkben.
Plusz, eredetileg nem is ehhez a maratonhoz készült, szóval hivatalosan a T.rex: Ultimate Surviver a kritikai maratonunk utolsó alanya. Essünk is neki.


2015. június 11., csütörtök

200 követő

Túlléptük a 200 követőt facebook-on, amit köszönünk szépen, ezt további munkánkkal háláljuk meg! Az emberek eléggé kis rétegét érdeklik a kihalt élőlények így ez a szám, elégé korrektnek mondható.

Ennek örömére összegyűjtöttem az általam legfontosabbnak tartott felfedezéseket az oldal fennállása óta. (Nem rangsor)

2015. június 10., szerda

Kritika: Nanotyrannus - a T.rex riválisa?


Most, hogy sikerült kiheverni az Ősállatok top 10-e okozta fáradalmakat, újult erővel vághatunk bele a legutóbbi felhozatalnak, melynek ez esetben (magam is meglepődtem, hogy ezt mondom) a magyar címe sokkal jobb, mint az eredeti! Az eredeti címe Dino Death Match, de mivel a Ceratopsidae szánalmasan háttérszerepet kapott, s inkább a ragadozó van előtérbe helyezve; logikusabb ha a cím is ezt a sémát követi.


2015. június 9., kedd

Kritika: Ősállatok top 10-e


Haaaaaaaaaaaaaajhhhhhhh.........................

Amilyen jól indult ez a "Dínók hete" a T.rex ízekre szedvével, most körülbelül akkora lejtőt vett ezzel a hatásvadász förmedvénnyel, melynek Ősállatok top 10-e (Top 10 Biggest Beasts ever) a címe. Én már a címét, ahogy megláttam tartottam tőle, hogy valami elfuserált fanboyisztikus ökörség lesz, mely tényleg csak arra lesz jó, hogy az ember elvesztegessen 2 órát az életéből. Mert igen, ez is 2 órás volt, ám az előző műsorral ellentétben itt ez nagyon nem ígényelte, hogy ennyire el legyen nyújtva a játékidő. Alig vártam, hogy már vége legyen és nem hiszem, hogy egy paleo-doksinak ezt kéne az emberből kiváltania.

Nem találtam semmilyen logot a műsorral kapcsolatban, szóval muszáj volt rögtönöznöm.

2015. június 8., hétfő

Kritika: T.rex ízekre szedve


Sziasztok!

Igen, végre valahára a "Dínók hete" is elérkezett a Nat Geo-ra! A National Geographic le se tagadhatná, hogy a hamarosan mozikba kerülő Jurassic World miatt készítették elő ezt a maratont, nem tizenakárhány éves archive műsorokkal, hanem új, friss nyalánkságokkal!
A héten minden napra jut egy dokumentumfilm paleo témában, este 20:00-kor, a pénteket kivéve egyértelműen, hisz akkor lesz a Jurassic World világpremierje. Ami érdekes, hogy ez nem csak a magyar Nat Geo válogatása az utóbbi 1-2 évből, hanem csakúgy, mint anno a Kozmosz: egy téridő odüsszeia (tudom hogy a magyar címe nem ez, de ennek kéne lennie az eredeti alapján) esetén, most is világszerte ugyanakkor adják le őket, előre leszinkronizálva az adott országoknak megfelelően.
Így hát úgy döntöttem, hogy mi lenne ha ezzel a maratonnal párhuzamosan haladva írnám meg róluk a kritikákat, s a többi szerkesztő bele is egyezett. Vágjunk is bele!


A Maastrichti Hellboya


Peter Hews körülbelül 10 évvel ezelőtt, 2005-ben a kanadai Alberta dél-keleti részén elhelyezkedő Oldman folyónál belebotlott néhány, a sziklákból kiálló csontmaradványba. Addig a raktárakban volt, míg nem aztán a tudósok laboratóriumi körülmények közt megkezdték kiszabadítani sziklabörtönéből és június 4-én közhírré nem tették a Current Biology folyóiratában. Az összeillesztett csontok által egy majdnem teljes koponya képe rajzolódott ki. Az állat egyértelműen dinoszaurusz volt, méghozzá egy Ceratopsia. A madármedencéjűek azon alrendje ahova az Aquilops, az Ajkaceratops, a Triceratops, illetve a Xenoceratops is tartozott.

Az új Ceratopsia koponyája. Érdekes, hogy egy Triceratops-hoz képest az ő csőre egyáltalán nem mutat kampós formát. Talán ez is azt jelentené, hogy a Triceratops és más kampósabb csőrű Ceratopsia-ák mindenevők voltak, míg a sokkal egyenesebb csőrkávájúak voltak a teljesen növényevők? Érdekes ezen elgondolkodni...

2015. június 3., szerda

Az első washingtoni dinoszaurusz!


Május 20-án a Burke Múzeum paleontológus csapata publikálta a Washingtonba először felfedezett dinoszaurusz maradványának leírásait! A fosszíliát Ammonites-ek (ammoniták) begyűjtése közben fedezték fel a Cedar District formációban. Ezt a formációt a San Juan-szigetek "Sucia" nevezetű szigetének állami parkjában tárták fel.


A csont és amekkora teljes valójában lenne.