2012. május 22., kedd

Primeval New World


A 13 részes sorozat forgatása nemrég fejeződött be Vancouverben, ami számos sci-fi sorozatnak - többek között az Odaátnak és a Csillagkapunak - szolgált már otthonául. Az anomáliákkal és dinoszauruszokkal megspékelt kalandok maradnak, azonban a csapat még fiatalabb és még szexibb szereplőkből fog állni.
És, hogy mikor is láthatjuk? A Primeval: New World címet viselő új sorozat, mely az ígéretek szerint még sötétebb, még félelmetesebb lesz elődjénél, elsőként az Egyesült Királyságban lesz látható még ebben az évben, majd nem sokkal később Kanadában indul hódító útjára.

Forrás: Blastr
Tavaly októberben az Őslények kalandorai társkészítője, Tim Haines a következőképp nyilatkozott az új sorozatról:
"Ez egy spin-off lesz. Vegyük például a CSI-t - az emberek megcsinálták a saját verziójukat Miamiban és New Yorkban is. Most mi is megcsináljuk a sajátunkat, ami az első epizódban egy kicsit talán crossovernek tűnhet, talán az is lesz, aztán majd meglátjátok, hogyan tovább..."
Tavaly májusban azonban Andrew Lee Potts  - aki az Őslények kalandorai című eredeti sorozatban Connort alakította - még a saját szerepének jövőbeli sorsával sem volt tisztában: "A sorozat megérdemli, hogy folytatódjon és remélem így is lesz. Azt, hogy mi lesz az én karakteremmel és Hannah Spearrittével (Abby), még nem tudjuk".


Forrás: AXN Sci-fi













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése