Észak-Amerika
miocén kori partközeli vizei és azok partvonalai számos
különösnek és egyben érdekesnek nevezhető őslénynek a fő
élőhelyeként szolgált. Ezeken az őskori partokon számos olyan
lény is élt, ami már magán viselte a vízi környezethez való
alkalmazkodás kezdetleges formáit, amit az általuk hátrahagyott
maradványokban fel is tudunk fedezni. A rokonaikhoz képest tömörebb
és áramvonalasabbnak mondható csontváz mellet a sokkal szélesebb kézfej is kiváló szolgálatot tudtak biztosítani ilyen téren. A
lágyrészekről ebben az esetben csak a csontokból tudunk
következtetni, mivel a tengeri környezetből adódó nedvesség, és
a különböző sók nagyon hamar kikezdik a tetemeket, nem is
beszélve a partoktól kezdve a tenger sötét fenekén élő
különböző fajta dögevők egész seregéig, akik ha tehetnék
akkor a csontokat is elfogyasztanák. A kora miocénben a
növényevőktől kezdve a ragadozókon át emlősök széles skálája
próbált szerencsét, hogy kihasználja a tengerek által nyújtott
hatalmas táplálékforrásokat. A ragadozók közül a mai fókák
elődei is ebben az időben kezdték birtokba venni a partközeli
területeket, azonban mellettük egyik náluk sokkal nagyobb rokonuk
is belevetette magát a tengerek habjaiba. Ennek a nemnek képviselői kis túlzással akár ,,tengeri medvéknek" mondhatóak is voltak, ők a Kolponomos-ok.
|
Kolponomos.Lucas Lima alkotása.
|