2023. november 6., hétfő

"Rövid hírek" 50.

Kicsit elhúztam ezt az adagot, egyéb teendők miatt. 


Temnodontosaurus az Egyesült Királyságból. Kép a publikációjából.



Újabb adalékok a hiányzó megafaunákhoz

Szakmai képzésem alatt úgy tanították, hogy a termőtalaj pusztulás folyamatos és természetes dolog. Finoman szólva is kimaradt, hogy pl. hazánk esetében is ennek oka a megafauna hiánya. Igen a kárpát-medencei élővilág még mindig nyögi a jégkor végén kihalt állatok hiányát. Indiában még úgy ahogy megvan a megafauna, ennek egy tonnás illetve a fölötti tagjait vizsgálták. Ott helyben ezek állatok képesek kordában tartani az ember általi tájidegen és invazív növényfajokat. Ezt végig gondolva hazánkban is másabb lenne a helyzet, ha még meglennének a nagy növényevők.

Egy másik publikáció ismét megerősíti, hogy az ember miatt haltak ki a megafaunák. Számomra nagyon unalmas és irtózatosan szánalmasnak találom, hogy vannak akik próbálnak minket embereket felmenteni ezalól. Hát igen, emberi egosovinizmus.


Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41559-023-02181-y - Megaherbivores provide biotic resistance against alien plant dominance
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S221330542300036X - Megafauna extinctions in the late-Quaternary are linked to human range expansion, not climate change


Titanoboa számszerüsítve

Több száz zöld anakonda vizsgálata révén elég pontosnak tűnő adatok születtek. Bár ezek korántsem biztosak. 12,82 méteresre becsült Titanoboa cerrejonensis nőstény 1232 kg lehetett, vemhesen 1 465 kg. Szaporodni 4,8 méteres korában kezdhetett 95 kilósan. 1,81-2,15 méteresek lehettek az újszülöttek. 0,505 tonna lehetett az átlagos bevitt élelem, a maximális 1,799 tonna. Átalag napi növekedés 0,046 mm/nap lehetett, vizsgált mai fajé 0,036 mm/nap. Ez nem támogatja, hogy azért nőtt a Titanoboa ekkorára, mert annak idején melegebb volt a klíma.


Forrás:
https://www.thebhs.org/publications/the-herpetological-journal/volume-33-number-3-july-2023/3838-02-what-can-studying-anacondas-tell-us-about-i-titanoboa-cerrejonensis-i-exploring-the-life-of-an-extinct-giant-snake-using-an-extant-pretty-big-snake-1


Még korábbi mélytengeri hal nyomok

Akár milyen meglepő, mélytengeri gerincesek, leginkább halak fosszíliái finoman szólva is ritkák. Ezért nagy szám hogy mélytengeri hal nyomokat találtak. Ilyen nyomokat mai fajok is hagynak az aljzatban mikor közvetlenül felette úsznak és érintik azt. Szóval ez a 130 millió éves nyomfosszília a legkorábbi biztos lelett mélytengeri gerincesekre.


Forrás:
https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2306164120 - The earliest evidence of deep-sea vertebrates


Rendszertanból egyes, leülni

Elmondani is nehéz mennyire nehéz egyesekkel felfogatni, hogy a madarak azok dinoszauruszok. Vannak kikkel nem is lehet. Nem segít a helyzeten az auFNSL vagyis az Australian Fossil National Species List. Van róla publikáció, az alatt pedig az elérhető listák linkje a forrásnál. Teljesen oké, legyenek a kontinens fosszilisen ismert állatai összeírva.

Amikor megnéztem a honlapot, már rosszat sejtettem. Madarak külön listát kaptak. Akkor a nem madár dinoszauruszok hol lesznek? Előre is féltem. Természetesen a hüllők és kétéltűek listáján. Értem én, hogy bonyolult a hüllő rendszertan, mert nevük ellenére elég sok hüllő melegvérű volt például. De akkor is a Dinosauria íly módon való szétvágása paleontológusoktól baromi amatőr, Carl von Linné-től szagló magyar tananyagot idézi. Minimum egybe kellett volna minden Dinosauria-t listázni, de inkább úgy az Archosauria-kat. Esetleg az Archosauromorpha-t jobban kiterjesztve. Vagy minden Tetrapoda-t egy listára. Vagy földtörténeti korok alapján csoportosítani. Sajnos nem ismert olyan sok e kontinensről, mint máshonnan, nem lenne így sem olyan hosszú a lista.


Forrás:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2023.2228367 - An annotated checklist of Australian Mesozoic tetrapods
https://www.australasianpalaeontologists.org/databases


Krokodilok hidegvérűségének eredetéről

Olybátűnik, hogy a triász végén váltak a Crocodylomorpha-k hidegvérűvé, ennek oka nem tisztázott. Ugyanekkor a többi és egyben melegvérű pseudosuchia ág kihalt. Ellenben ez logikátlannak tűnik, mert a szintén melegvérű dinoszauruszok fenmaradtak. Triász végi kihalásnál nem az volt a döntő, hogy meleg vagy hidegvérű volt-e az állat.



Forrás:
https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(23)01137-5 - Origins of slow growth on the crocodilian stem lineage


Diverzebb életközösség

A kora krétai, kolumbiai Paja formáció életközösségének rekonstruálására tettek kísérletet. Elméleti szinten mai tengeri életközösségek szerkezetének kialakulása triásztól datálható. Van egy kis gond viszont. Az amoniteszek vagy betöltöttek olyan ökológiai fülkéket, miket ma a halak, vagy ma nem létező ökológiai fülkékkel bírtak. Az akkori csúcsragadozó tengeri hüllők pedig a mai tengeri csúcsragadozókhoz képest még magasabb szinten voltak. Szóval a táplálékpiramis szerkezete másabb és magasabb is volt.



Forrás:
https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad092/7275647 - Top of the food chains: an ecological network of the marine Paja Formation biota from the Early Cretaceous of Colombia reveals the highest trophic levels ever estimated


A rutlandi tengeri sárkány

Publikálásra került és besorolásra ez az alsó jurai Ichthyosauria. Temnodontosaurus trigonodon első példánya az Egyesült Királyságból, továbbá a példány a legnagyobb Ichthyosauria is az országból 10 méterével. Továbbá itt egy kép Dr. Dean Lomax Twitter oldaláról, mely valahol egy kedves kis történet, hogy a kiásott lelet helyén megáll a víz, oázist létrehozva. (Amúgy felszíni víz pár méterrel odébb is van.)



Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0016787823000767 - Excavating the ‘Rutland Sea Dragon’: The largest ichthyosaur skeleton ever found in the UK (Whitby Mudstone Formation, Toarcian, Lower Jurassic)
https://twitter.com/Dean_R_Lomax/status/1563207309928853505


Trilobita béltartalomról

Ordovíciumi Trilobita, a Bohemolichas incola béltartalma került vizsgálatra. Bél szakaszban végig jelen vannak meszes héj töredékek, lényegében tömve van. Ez alapján lúgos vagy semleges PH-jú volt a bélrendszer, mint a mai rákok vagy csáprágósoknak. Továbbá úgy tűnik, hogy a dögevők e miatt a beleket elkerülték táplálkozás közben.



Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41586-023-06567-7 - Uniquely preserved gut contents illuminate trilobite palaeophysiology


Újabb több millió éves DNS

Lepidochelys teknős genuszba tartozik az atlanti fattyúteknős. A panamai Chagres formációból előkerültek e ganuszba tartozó leletek. Miocén korú, tehát alsó hangon 5 millió évnél idősebb. Bizonyos részek nagyon jó állapotban maradtak meg és lehetségesen DNS-t is tartalmaznak mely nem szennyeződés. Ez az első alkalom, hogy nem dinoszaurusz fosszíliákból (Hypacrosaurus és Caudipteryx) kerül elő olyan korú DNS, ami elvben nem lehetséges.


Forrás:
https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2254356 - An Upper Miocene marine turtle from panama that preserves osteocytes with potential DNA


Anyám borogass!

Van gond a publikáció címével, hogy a “Megalodons” szót használja. Megalodon az egy kagyló genusz. Majd a fajnevet nagybetűvel írja. Szövegben viszont következetesen O. megalodon, kivéve mikor nem. Például mikor észlelésekről van szó. Ez már más terep, mivel a halász Megalodon-t látott. Akinek annyi esze sincs, hogy ne kagylónak nevezzen egy cápát. Kiemelnék egy mondatot: “In reality, O. megalodon is not ethnoknown and is thus not a cryptid, since there are no legitimate accounts that can be credibly tied to it.” Tehát az Otodus megalodon, vagy a igénytelenül “MEGALOOOOÓÓÓÓÓÓÓDÓÓÓÓÓN” még csak nem is kriptid, mivel nincsenek bizonyítékok. Fotó, videó, még csak hamis foggal sem igazán álltak elő. A holocéni o. megalodon fogak valójában nem elég diagnosztikusak e fajhoz rendelésükhöz. Rengeteg beszámoló tévesen azonosított más cápákat O. megalodon-nak. Sőt mint ahogy a fanyűvő esetén (mihez nekem, de legfőképpen jelenleg inaktív Orosz Istvánnak eléggé volt köze) itt is rengeteg a kamugép, akik szándékosan hazudnak.

Egy szó mint száz, a holocéni Otodus megalodon-ra annyi bizonyíték sincs, hogy kriptidnek lehessen nevezni.


Forrás:
https://www.journalofscientificexploration.org/index.php/jse/article/view/3041 - Of Megalodons and Men: Reassessing the ‘Modern Survival’ of Otodus Megalodon: Refuting the ‘modern survival’ of Otodus


Új adatok az utóhatásokról

Tanis révén új adatok és számítások alapján a meteor becsapódását követően 15 fokkal is csökkenhetett a globális átlaghőmérséklet. Légkéörbe került szilikátpor 15 év elteltével rakódhatott le. 2 évig olyan sűrű lehetett, hogy fotoszintetizálás szinte leállhatott.



Forrás:
https://www.nature.com/articles/s41561-023-01290-4 - Chicxulub impact winter sustained by fine silicate dust


Görcsösködnek a kis görcsök

Compsognathidae-k mibenléte régóta kérdéses. Felmerült, hogy fiatal állatokról van szó. Ausztrál kora krétai megaraptora leletek publikációjában viszont a Megaraptora-ba lettek elhelyezve. Megaraptora-k pedig Tyrannosauroidea-ba. Viszont a családfában egyértelmű hiba van, mivel a Maip nem közép maastrichti, hanem campania végi és maastrichti eleji. Engem mondjuk úgy, hogy sokkol, hogy a “compy” az Tyrannosauroidea. Bár ha fiatal példányokról van szó…. 



Forrás:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667123002975 - A megaraptorid (Dinosauria: Theropoda) frontal from the upper Strzelecki Group (Lower Cretaceous) of Victoria, Australia



Új fajok

https://bmcecolevol.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12862-023-02150-w - Rapid neck elongation in Sauropterygia (Reptilia: Diapsida) revealed by a new basal pachypleurosaur from the Lower Triassic of China

Chusaurus xiangensis új Sauropterygia mely alapján nyakuk elég gyorsan nőt meg.


https://www.scirp.org/journal/paperinformation.aspx?paperid=127412 - Geology and Mineral Deposits of Saraikistan (South Punjab, Koh Sulaiman Range) of Pakistan: A Tabular Review of Recently Discovered Biotas from Pakistan and Paleobiogeographic Link: Phylogeny and Hypodigm of Poripuchian Titanosaurs from Indo-Pakistan

Pakisztáni Saraikistan ásványlelőhelyről, annak széles időbeli spektrumú őslény leleteiről.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-28/issue-3/PR230002/Hatchling-and-Early-Juvenile-of-Early-Sauropod-from-the-Early/10.2517/PR230002.short - Hatchling and Early Juvenile of Early Sauropod from the Early Middle Jurassic Nam Phong Formation, Chaiyaphum Province, Northeastern Thailand

Thaiföldi alsó-közép jurai fiatal, sauropoda leletek vizsgálata. Meglepően hasonlítanak a felnőttekre.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2252443 - A new species of fossil lamprey (Petromyzontida: Petromyzontiformes) from Hebei, China

Új ingola Kínából.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-41471-0 - A probable koala from the Oligocene of central Australia provides insights into early diprotodontian evolution

Új koalához közel álló erszényesről.


https://www.app.pan.pl/article/item/app010752023.html - A new Early Devonian antiarch placoderm from Belarus, and the phylogeny of Asterolepidoidei

Új fehéroroszországi páncélos halról.


www.vertpala.ac.cn/EN/10.19615/j.cnki.2096-9899.230904 - New findings of Xiyuichthys (Xiushuiaspidae, Galeaspida) from the Silurian of Jiangxi Province and Tarim Basin

Xiyuichthys lixiensis új Galeaspida sziluri Kínából.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06513-7 - A new avialan theropod from an emerging Jurassic terrestrial fauna

https://www.sci.news/paleontology/fujianvenator-prodigiosus-12246.html

Fujianvenator prodigiosus egy 150-148 millió éve élt előmadár szokatlanul hosszú lábakkal. Lehetséges, hogy talajlakó volt vagy gázlómadár szerű életmódja volt. Chuang Zhao képe.



https://www.schweizerbart.de/papers/njgpa/detail/309/103125/On_the_occurrence_of_a_burrowing_lobster_Malacostraca_Decapoda_Axiidea_from_the_Upper_Cretaceous_Cedar_District_Formation_Little_Sucia_Island_Washington_State_with_a_description_of_a_new_genus

Új axiidea homár Washington államból.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-40804-3 - New theropod dinosaur from the Lower Cretaceous of Japan provides critical implications for the early evolution of ornithomimosaurs

Tyrannomimus fukuiensis új Ornithomimosauria alsó krétai Japánból.



https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/elongate-ediacaran-fronds-from-the-flinders-ranges-south-australia/1A0B292F3E59E0054E3E6D60E0B9A5AC

Akrophyllas új edikarai levélre hasonlító állat genusz megkülönböztetése.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002379 - A new Mesozoic record of the pseudoscorpion family Garypinidae from Upper Cretaceous (Santonian) Ajkaite amber, Ajka area, Hungary

Ajkagarypinus stephani új álskorpió ajkai borostyánból.


https://fundacionazara.org.ar/img/revista-historia-natural/tercera-serie-volumen-13-2-2023/HN_13_2_15-24.pdf - A NEW SPECIES OF THE FALCON GENUSThegornis (AVES) FROM THE MIOCENE OFNORTHWESTERN ARGENTINA

Thegornis új fajáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001598 - Papillaephyllum, a new genus of angiosperm foliage from the Cenomanian of the Czech Republic

Papillaephyllum labutae új faj pollen alapján leírva felső krétai Csehországból.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2023.1236222/full - The earliest belemnite linked with the Carnian Pluvial Episode

Sichuanobelus luxiensis új belemnitida fajról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002355 - Vectidromeus insularis, a new hypsilophodontid dinosaur from the Lower Cretaceous Wessex Formation of the Isle of Wight, England

Új Hypsilophodontidae a Wessex formációból. Noha fiatal példány, van fiatal Hypsilophodon foxii. Így el lehet különítheti az új fajt a Vectidromeus insularis-t a H. foxii-tól



https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article/doi/10.1093/zoolinnean/zlad100/7274985 - A large brush-footed trapdoor spider (Mygalomorphae: Barychelidae) from the Miocene of Australia

Új barychelidae pók miocéni Ausztráliából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004340 - Analysis of leaf economics sheds light on the heterophylly and ecological strategies of Paleocene Ginkgo leaves from Henan Province, China

Új paleocéni ginkó fajról.


https://peerj.com/articles/16048/ - A new gnathosaurine (Pterosauria, Archaeopterodactyloidea) from the Late Jurassic of Portugal

Lusognathus almadrava új szűrögető Pterosauria Portugáliából.



https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002392 - First Discovery of Large-bodied Dromaeosaurid Fossil Materials (Dinosauria: Theropoda) from the Upper Cretaceous Quantou Formation, Songliao Basin, Northeast China

Még el nem nevezett, nagy termetű, felső krétai Dromaeosauridae Kínából.


https://www.mdpi.com/2079-7737/12/9/1242 - first_pagesettingsOrder Article ReprintsOpen AccessArticleA New Chengjiang Worm Sheds Light on the Radiation and Disparity in Early Priapulida

Ercaivermis sparios új korai farkosféreg.



https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2023.2243268 - Mesozoic stem-group zoroasterid sea stars imply a delayed radiation of the crown group and adaptation to the deep seas

Zoroasteridae tenger csillag családról és új faj leírása.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25316 - Hwiccewyrm trispiculum gen. et sp. nov., a new leptopleuronine procolophonid from the Late Triassic of southwest England

Új leptopleuroninae hüllő késő triászi Angliából.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad105/7279405 - Description and evolutionary biogeography of the first Miocene jumping spider (Aranaea: Salticidae) from a southern continent

Új simaetha ugrópók fajról.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/early-eocene-fossils-elucidate-the-evolutionary-history-of-the-charadriiformes-shorebirds-and-allies/F48665E3D9BBF2B43E3E3D2716F75BED

Charadriisimilis essexensis új lilealakú.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1523 - The last Baru (Crocodylia, Mekosuchinae): a new species of ‘cleaver-headed crocodile’ from central Australia and the turnover of crocodylians during the Late Miocene in Australia

Baru krokodil új fajáról.


https://link.springer.com/article/10.1134/S003103012305009X - New Caddisflies (Insecta: Trichoptera, Necrotauliidae, Philopotamidae) from the Jurassic of Asia and Their Triassic Ancestors

Új jurai tegzesről.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030123050118 - Ovis gracilis sp. nov. (Artiodactyla, Bovidae) from the Lower Pleistocene of the Taurida Cave in the Crimea and History of the Genus Ovis

Új juh Krímről.


https://link.springer.com/article/10.1134/S003103012305012X - Small Ducks (Aves: Anatidae) from the Early–Middle Miocene of Eurasia. Part 2. The Fauna of Tagay Locality (Baikal Region; Eastern Siberia)

Tagayban talált új récefélékről.


https://kmkjournals.com/journals/REJ/REJ_Index_Volumes/REJ_32/REJ_32_3_261_270 - The first known fossil hygropetric beetle larva related to Myxophaga (Coleoptera) from the Permian of European Russia

Közép permi phoroschizidae lárváról.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad124/7281765 - New sauropod dinosaur from the Lower Cretaceous of Morella (Spain) provides new insights on the evolutionary history of Iberian somphospondylan titanosauriforms

Garumbatitan morellensis új Sauropoda alsó krétai Spanyolországból.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00288-0 - Early Pliocene otolith assemblages from the outer-shelf environment reveal the establishment of mesopelagic fish fauna over 3 million years ago in southwestern Taiwan

Taiwani 3 millió évvel ezelőtti halakról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002471 - A new species of Halisaurus (Mosasauridae: Halisaurinae) from the lower Maastrichtian (Upper Cretaceous) of the Western Desert, Egypt

Halisaurus új fajáról.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article/doi/10.1093/zoolinnean/zlad118/7287306 - ‘Dawn’ hexapods in Cenozoic ambers (Diplura: Campodeoidea)

Új Campodeoidea dominikai borostyánból.



https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700709 - A New Species of Hapalodectes (Hapalodectidae, Mesonychia) from the Paleocene of Mongolia

Haplodectes új fajáról.


https://link.springer.com/article/10.1186/s13358-023-00290-6 - A new giant nautilid species from the Middle Jurassic of Luxembourg and Southwest Germany

Cenoceras rumelangense új nagy méretű nautilusz fajról.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2252021 - Implications of discoveries of the shovel-tusked gomphothere Konobelodon (Proboscidea, Gomphotheriidae) in Eurasia for the status of Amebelodon with a new genus of shovel-tusked gomphothere, Stenobelodon

Amebelodon ormányos szétszedéséről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2023.2250778 - A new tanystropheid (Diapsida: Archosauromorpha) from the Middle Triassic of SW China and the biogeographical origin of Tanystropheidae

Új hosszú nyakú Archosauromorpha közép triászi kínából.


https://www.researchgate.net/publication/374367617_A_new_species_of_extinct_rhinoceros_from_the_late_Oligocene_of_South_Dakota

Diceratherium új fajáról.


https://www.researchgate.net/publication/374350178_FORMAL_DESCRIPTION_OF_VALENTINASPIS_PROFUNDUS_GEN_ET_SP_NOV_A_PLACODERM_FISH_AND_ZONE_FOSSIL_FROM_THE_EMSIAN_OF_BELARUS_AND_ESTONIA

Valentinaspis profundus új devoni páncélos halról.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/20707 - EOCENE RHAMPHOSIDAE (TELEOSTEI: SYNGNATHIFORMES) FROM THE BOLCA LAGERSTÄTTE, ITALY

Új eocéni rhamphosidae hal Olaszországból.


https://www.mapress.com/zt/article/view/zootaxa.5352.3.6 - Discovery of a new extinct spider wasp (Hymenoptera, Pompilidae) from Eocene Rovno amber

Új pompilidae darázs rovnoi borostyánból.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230904 - Little bits of dragonfly history repeating exemplified by a new Pennsylvanian family

Új odonatoptera-ról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001720 - A new conifer stem, Yiwupitys elegans from the Yiwu Jurassic Forest, Hami, Xinjiang, Northwest China

Új tűlevelű jurai Kínából.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2253292 - A new typothoracine aetosaur (Archosauria, Pseudosuchia) from the Upper Triassic of India with insights on biostratigraphy, diversification, and paleobiogeography

Új Aetosauria Dharmaram formációból.


https://europeanjournaloftaxonomy.eu/index.php/ejt/article/view/2295 - Re-appraisal of thylacocephalans (Euarthropoda, Thylacocephala) from the Jurassic La Voulte-sur-Rhône Lagerstätte

Eddig nem vizsgált thylacocephala anyagot vizsgáltak, új faj is leírásra került.



https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-023-00672-8 - Diversity and variability of grylloblattidan insects (Grylloblattida) from the early Permian Meisenheim Formation of the Saar-Nahe Basin (SW-Germany)

Grylloblattidae rovarok kora permi, német Meisenheim formációból. Új fajt is leírtak.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277379123003906 - Insular aurochs (Mammalia, Bovidae) from the Pleistocene of Kythera Island, Greece

Bos primigenius thrinacius új alfaj görögországi Kíthira-szigetről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002720 - The youngest and first Gondwanan representative of the anisopteran family Aktassiidae from the Upper Cretaceous of Lebanon (Odonata, Petalurida)

Lebanoaktassia curiosa új szitakötő felső krétai Libanonból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2261955 - A new Early Pleistocene North American prairie vole from the Java local fauna of South Dakota, USA

Új préri pocokról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2257238 - The first small-bodied ornithopod dinosaur from the Lewisville Formation (middle Cenomanian) of Texas

Ampelognathus coheni új és első kis Ornithopoda Lewisville formációból.


www.vertpala.ac.cn/EN/10.19615/j.cnki.2096-9899.231013 - A small-sized dinocephalosaurid archosauromorph from the Middle Triassic of Yunnan, southwestern China

Austronaga minuta új Dinocephalosauridae Kínából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002458 - A new fossil Squamata from the Quiricó Formation (Lower Cretaceous), Sanfranciscana Basin, Minas Gerais, Brazil

Új brazil alsó krétai Squamata.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700497 - A New Species of Sandgrouse (Aves: Pteroclidae) from the Early Pleistocene of the Crimea

Új pusztaityúkféle Krímről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001847 - Early Marattiaceae from the late Permian Umm Irna Formation, Jordan

Új marattiapáfrány késő permi Jordániából.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2261957 - A new Liassophlebiidae (Odonata: Heterophlebioidea) from strata close to the Triassic-Jurassic boundary in Somerset, UK

Lehetségesen új szitakötő az Egyesült Királyságból.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-43015-y - The rise of macropredatory pliosaurids near the Early-Middle Jurassic transition

Lorrainosaurus keileni leírása.



https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad144/7319190 - A new basal ginglymodian fish (Holostei: Neopterygii) from the Middle Triassic (Anisian) Luoping Biota, Yunnan, China

Új újúszójú hal közép triászi Kínából.


https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2023.10.06.561267v1 - GIRAFFOIDS FROM THE SIWALIKS OF PAKISTAN

Giraffoidea-k Pakisztánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2255630 - A large, freshwater chanid fish (Ostariophysi: Gonorynchiformes) from the Upper Cretaceous of Madagascar

Új édesvízi chaninae hal madagaszkárról.


https://bioone.org/journals/paleontological-research/volume-27/issue-4/PR220018/A-New-Species-of-Fossil-Nymphalidae-Lepidoptera-Papilionoidea-from-the/10.2517/PR220018.short

Új tarkalepkeféle felső pliocéni Japánból.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(23)01289-7 - A 50-million-year-old, three-dimensionally preserved bat skull supports an early origin for modern echolocation

Vielasia sigei új denevérfaj és echolokáció eredetéről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2249063 - A new Rattus species and its associated micromammals from the Pliocene Yangyi Formation in Baoshan, western Yunnan, China

Új pliocéni patkány Kínából.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2023.1290063/full - Solutan echinoderms from the Fezouata Shale Lagerstätte (Lower Ordovician, Morocco): diversity, exceptional preservation, and palaeoecological implications

Új marokkói, ordovíciumi tüskésbőrűről.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/comptes-rendus-palevol/22/29 - A new species of possible archipolypodan millipede from the Carboniferous of the Netherlands with unusually long tergites

Lehetségesen új karboni ikerszerlvényesről.


https://sbpbrasil.org/publications/index.php/rbp/article/view/327 - A new symmoriiform shark and other chondrichthyan teeth from the earliest Permian of southern Brazil

Brazil Lontras-palában talált cápa fogakról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03115518.2023.2262083 - Taxonomic review of the genus Dasycercus (Dasyuromorphia: Dasyuridae) using modern and subfossil material; and the description of three new species

Dasycercus áttekintése, új fajok leírása.


https://jhr.pensoft.net/article/105494/ - At the dawn of megadiversity – Protoitidae, a new family of Chalcidoidea (Hymenoptera) from Lower Cretaceous Lebanese amber

Új fémfürkész-alkatú libanoni borostyánból.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2271506 - An updated taxonomic revision of the species of Mourasuchus (Alligatoroidea, Caimaninae)

Mourasuchus fajokról, van mely érvénytelen, de vannak példányok melyek újabb fajt jelenthetnek.


https://escholarship.org/uc/item/6jk04749 - Two new plioplatecarpine mosasaurs (Mosasauridae; Plioplatecarpinae) of the genus Ectenosaurus from the Upper Cretaceous of North America

Új felső krétai Mosasauridae.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230387 - A new archosauriform species from the Panchet Formation of India and the diversification of Proterosuchidae after the end-Permian mass extinction

Új Proterosuchidae Indiából.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0292636 - Earliest known ophiuroids from high palaeolatitude, southern Gondwana, recovered from the Pragian to earliest Emsian Baviaanskloof Formation (Table Mountain Group, Cape Supergroup) South Africa

Új kígyókarúak dél-afrikából.


www.vertpala.ac.cn/CN/10.19615/j.cnki.2096-9899.230710 - A giant bamboo rat from the latest Miocene of Yunnan

Potenciálisan új bambuszpatkány fogai Kínából.


www.vertpala.ac.cn/CN/10.19615/j.cnki.2096-9899.230927 - Micromammal fossils from the basal part of the Jiaozigou Formation in Yagou area, Linxia Basin, Gansu Province

Jiaozigou formáció mikro gerinces leleteiről.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/20032 - FIRST JURASSIC EVIDENCE OF A POSSIBLE SPINOSAURID PEDAL UNGUAL, FROM THE JAISALMER BASIN, INDIA

Első jurai Spinosauridae Indiából karom álta.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14772019.2023.2258370 - The origins of major sessile cirripede groups; a revision of Cretaceous Brachylepadomorpha and Verrucomorpha

Új kacslábú rákok és rendszertan módosítása.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002781 - An Aptian sponge-associated decapod crustacean assemblage from Cal Cassanyes (Catalonia, north-east Iberian Peninsula): taxonomy and palaeoecological implications

Új krétai, katalóniai rákokról.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/45/19 - The decapod crustacean fauna from the Late Jurassic of Cricqueboeuf, Normandy (France)

Felső jurai, normandiai, új rákokról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0753396923000472 - A new Palaeogene elasmobranch fauna (Tebessa region, eastern Algeria) and the importance of Algerian-Tunisian phosphates for the North African fossil record

Új paleocéni, algériai porcos halfaunáról.


http://www.dsjyj.com.cn//article/doi/10.11928/j.issn.1001-7410.2023.03.05 - Revision of the Late Cenozoic camelids from the Yushe Basin, Shanxi, with comments on Chinese fossil camels

Yushe-medence teveféléinek áttekintése.


http://www.dsjyj.com.cn//article/doi/10.11928/j.issn.1001-7410.2023.03.03 - New materials of rhinoceros from the Neogene basins of Western Yunnan, China

Új orrszarvú Kínából.


https://www.mapress.com/pe/article/view/palaeoentomology.6.5.8 - Cretaceous beetles of the Jinju Formation (Coleoptera): Archostemata

Asiania pax új bogár Jinju formációból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002823 - A rebbachisaurid-mimicking titanosaur and evidence of a Late Cretaceous faunal disturbance event in South-West Gondwana

Inawentu oslatus egy Rebbachisauridae utánzó Titanosauria.


https://digitallibrary.amnh.org/items/13b0485f-c73f-47f9-8d1d-0d4ab6aaedfb - Jormungandr walhallaensis : a new mosasaurine (Squamata: Mosasauroidea) from the Pierre Shale Formation (Pembina Member: Middle Campanian) of North Dakota (Bulletin of the American Museum of Natural History, no. 464)

Jormungandr walhallaensis új Mosasaurinae.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-42251-0 - The rise of predation in Jurassic lampreys

Új jurai ragadozó ingolák.



https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712300277X - A new mid-Cretaceous hermit crab (Crustacea, Anomura) from Central Russia sheds new light on paguroid evolution

Új közép krétai remeterák.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2261505 - A saw-toothed eel †Serrivomer glehni sp. nov. from the Miocene of Sakhalin Island, north-western Pacific

Új miocéni angolna Szahalin szigetről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2255236 - A new kannemeyeriiform dicynodont (Synapsida) from a Late Triassic vertebrate assemblage in west Texas, U.S.A.

Új Dicynodontia Texasból.


https://academic.oup.com/jcb/article-abstract/43/4/ruad058/7331264 - A new species of Austropotamobius Skorikov, 1907 (Decapoda: Astacidae: Astacidae) from the late Miocene (Messinian) of Slovenia, with remarks on the evolution of European crayfishes

Új felső miocéni astacidae rák Szlovéniából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002987 - A quantitative analysis of leaf life span reveals the Mesozoic boreal gymnosperm Xenoxylon as evergreen: First evidence from the Lower Cretaceous in Liaoning, northeastern China

Xenoxylon alsó krétai, lombhullató fa új fajáról.


https://deepblue.lib.umich.edu/handle/2027.42/178289 - Didelphodus Caloris, New Species (Mammalia, Cimolesta), from the Wasatchian WA–0 Fauna of the Paleocene-Eocene Thermal Maximum, Clarks Fork Basin, Wyoming

Didelphodus új fajairól.




Egyéb

https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/45/15 - New remains of Neotropical bunodont litopterns and the systematics of Megadolodinae (Mammalia: Litopterna)

Megadolodus és Neodolodus új leleteiről.


https://www.nature.com/articles/s41561-023-01243-x - High-elevation Tibetan Plateau before India–Eurasia collision recorded by triple oxygen isotopes

Tibeti-fennsík fennsíká válása előtt.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S003101822300425X - Trilobites showed strong resilience capacity through the Late Devonian events despite an inexorable decline

Trilobiták révén kihalási hullámról, mit nem kezelünk tömeges kihalásként.



https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016787823000627 - A marine microvertebrate fauna from a temporary exposure of the Atherfield Clay Formation, Reigate, Surrey

Lower Greensand tengeri mikrogerinces leleteiről.


https://app.pan.pl/article/item/app010382022.html - Biomechanical analysis and new trophic hypothesis for Riojasuchus tenuisceps, a bizarre-snouted Late Triassic pseudosuchian from Argentina

Riojasuchus tenuisceps fejéről, harapási erejéről.


https://peerj.com/articles/15776/ - High phenotypic plasticity at the dawn of the eosauropterygian radiation

Eosauropterygia-k áttekintése.


https://palaeo-electronica.org/content/2023/3943-fossil-beaver-morphology - Comparison of Miocene to early Pleistocene-aged Castor californicus (Rodentia: Castoridae) to extant beavers and implications for the evolution of Castor in North America

Castor californicus összevetése más hódokkal.


www.vertpala.ac.cn/EN/10.19615/j.cnki.2096-9899.230901 - Reappraisal of Bothriolepis sinensis Chi, 1940 from the Tiaomachien Formation, Hunan, China

Bothriolepis sinensis páncélos halról és további eddig nem vizsgált leleteiről.


https://www.science.org/doi/full/10.1126/sciadv.adg7679 - Why the Early Paleozoic was intrinsically prone to marine extinction

Tengeri tömeges kihalásokról.


https://academic.oup.com/nsr/advance-article/doi/10.1093/nsr/nwad237/7264266 - Theory and classification of mass extinction causation

Tömeges kihalásokról, szabályszerűségükről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002112 - In situ-preservation of jaws in the upper Turonian acanthoceratid ammonite Prionocyclus germari (Reuss, 1845): palaeobiological and taphonomic aspects

Prionocyclus germari ammonitesz új példányáról.


https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(23)01877-1 - Reproduction of a fossil rhinoceros from 18 mya and origin of litter size in perissodactyls

Plesiaceratherium gracile csontszövet vizsgálat. Ez a 18 millió éve élt orrszarvú 2-3 éves korig szopott, 5 éves korában vált ivaréretté, de még nem teljesen felnőtt. Vizsgált példány nőstény volt. Kép a publikációból.



https://www.nature.com/articles/s41559-023-02167-w - Rules of teeth development align microevolution with macroevolution in extant and extinct primates

Főemlősök alsó örlőfogainak átfogó vizsgálata.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-40554-2 - 110-million-years-old fossil suggests early parasitism in shrimps

110 millió éves garnéla parazitáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12673 - Rise and fall of the phacopids: the morphological history of a successful trilobite family

Phacopidae trilobita családról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1521 - A description of the palate and mandible of Youngina capensis (Sauropsida, Diapsida) based on synchrotron tomography, and the phylogenetic implications

Youngina capensis újra vizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2023.2252445 - A new record of saltasaurids in Africa; new evidence from the Middle Campanian, Western Desert, Egypt

Új felső krétai saltasauridae leletek Egyiptomból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277379123003347 - A window into a late Pleistocene megafauna community: Stable isotopes show niche partitioning among herbivorous taxa at the Arroyo del Vizcaíno site (Uruguay)

Uruguayi, pleisztocéni megafaunáról.



https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2309084120 - Phanerozoic flooding of North America and the Great Unconformity

Észak-amerika áradásairól, mikor a kontinens bizonyos részei víz alá kerültek.


https://www.mapress.com/zt/article/view/zootaxa.5343.1.6 - Identification of ancient Cladocera-like fossils requires homologies: The Jurassic Kuqaia is not a Waterflea

Kuqaia újra értékelése, nem vízibolha.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001537 - Unveiling the evolution of the Kungurian (Cisuralian) flora in the paleotropics (Southern Alps, Northern Italy)

Dél-alpoki, jégkori növényzet változásról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-023-09680-6 - Dental anatomy, phylogenetic relationships and paleoecology of Orhaniyeia nauta (Metatheria, Anatoliadelphyidae), a Gondwanan component of the insular Eocene mammal fauna of Balkanatolia (north-central Turkey)

Orhaniyeia új leleteiről, állat déli eredetéről.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06411-y - Amniote metabolism and the evolution of endothermy

https://www.nature.com/articles/s41586-023-06412-x - Reply to: Amniote metabolism and the evolution of endothermy

Fossil biomolecules reveal an avian metabolism in the ancestral dinosaur” 39-esben szerepelt. Annak valamije, mivel még az abstract se olvasható, fizetős kapu mögött van.


https://www.schweizerbart.de/papers/njgpa/detail/309/103130/A_revision_of_Mastodonsaurus_from_the_Anisian_of_G - A revision of Mastodonsaurus from the Anisian of Germany, and the evolutionary history of mastodonsaurid temnospondyls

Mastodonsaurus újraértékelése.


https://www.schweizerbart.de/papers/njgpa/detail/309/103124/Alopias_grandis_Leriche_1942_from_the_Miocene_of_Italy_insights_on_a_rare_species_of_giant_thresher_shark

Alopias grandis (rókacápa) fogak miocéni Dél-Olaszországból.


https://bioone.org/journals/bulletin-of-the-british-ornithologists-club/volume-143/issue-3/bboc.v143i3.2023.a8/The-provenance-of-the-only-known-egg-of-the-extinct/10.25226/bboc.v143i3.2023.a8.full - The provenance of the only known egg of the extinct Tristan Moorhen Gallinula nesiotis

Gallinula nesiotis egyetlen elveszettnek hitt, de megkerült tojásáról.


https://riviste.unimi.it/index.php/RIPS/article/view/19942 - SIDELINED SEASHELLS: REAPPRAISAL OF THE MIDDLE TRIASSIC AMMONOIDS OF SAMOBOR AND ŽUMBERAK MTS. (NORTH-WESTERN CROATIA) AND THEIR SYSTEMATICS AND BIOSTRATIGRAPHIC IMPLICATIONS

Zsumberki-hegységi, közép triászi amonitesz gyűjteményről.



https://www.science.org/doi/full/10.1126/sciadv.adh9502 - Deglacial volcanism and reoxygenation in the aftermath of the Sturtian Snowball Earth

Hógolyó Föld időszak végi vulkanizmusról és oxigén növekedésről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002331 - The problem of landscape evolution across the Cretaceous/Paleogene boundary revisited at Madrid East, southeastern Colorado, U.S.A.

Újabb coloradói geológiai torzulásról, mit a kréta végi meteor okozhatott.


https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/not-the-first-leech-an-unusual-worm-from-the-early-silurian-of-wisconsin/2AB9EDAF214C38A8EE93C260BAC9878D

Korábban piócának indolt sziluri féreg újraértékelése, levedlett bőr lehet.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2253257 - Osteohistology of Uberabatitan ribeiroi (Dinosauria, Sauropoda) provides insight into the life history of titanosaurs

Uberabatitan ribeiroi vizsgálatáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2250109 - The Archijassidae from the Jurassic of China (Hemiptera, Cicadomorpha, Membracoidea) and its palaeoecological significance

Kisa fasciata 17 új példányáról.


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/38/8/331/627985/NOT-ENTIRELY-ICHTHYOSAUR-A-MYSTERIOUS-LAMNIFORM - NOT ENTIRELY ICHTHYOSAUR: A MYSTERIOUS LAMNIFORM AND ICHTHYOPTERYGIAN-FALL ASSOCIATION FROM THE ABYSSAL UPPER CRETACEOUS OF THE NORTHERN APENNINES (ITALY)

Észak-olaszországi Appenninekben talált “cápa-ichthyosauria” páros leletről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123003978 - The Camacho Formation of Uruguay (late Miocene): New vertebrate findings, biostratigraphic update, associated environments, and chronostratigraphic remarks

Camacho formáció új leleteiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002100 - Paleobiology of Rinconsaurus caudamirus and Muyelensaurus pecheni (Sauropoda, Titanosauria) from the Neuquén Group, Upper Cretaceous of Argentina: inferences from long bone histology

Rinconsaurus caudamirus és Muyelensaurus pecheni vizsgálata.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad071/7260715 - Cranial osteology of the Brazilian dinocephalian Pampaphoneus biccai (Anteosauridae: Syodontinae)

Új pampaphoneus biccai leletről.



https://2dgf.dk/publikationer/bulletin/bulletin-volume-72-2023/

Dansk Geologisk Forening Geological Society of Denmark” dániai geológiai közlöny új anyagai.


https://actapalrom.geo-paleontologica.org/Online_first/Yun_Spinosaurs.pdf - SPINOSAURS AS PHYTOSAUR MIMICS: A CASE OF CONVERGENT EVOLUTION BETWEEN TWO EXTINCT ARCHOSAURIFORM CLADES

Spinosauridae és phytosauria koponyák összehasonlítása.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-41358-8 - Bayesian analyses indicate bivalves did not drive the downfall of brachiopods following the Permian-Triassic mass extinction

Pörgekarúak és kagylók nem voltak versenytársak a triász folyamán, noha változott a két klád aránya.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/brv.13014 - Decline and fall of the Ediacarans: late-Neoproterozoic extinctions and the rise of the modern biosphere

Edikarai élővilág eltűnéséről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0037073823001719 - Paleoenvironmental reconstruction of late cretaceous rivers, Dinosaur Park Formation, Alberta, Canada

Dinosaur Park formáció vízrajzáról.


https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.56.3.2 - Is there any evidence for the presence of extensive fibrolamellar complex in Notosuchia? New data on Araripesuchus wegeneri

Araripesuchus wegeneri csontszövet vizsgálata.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00276-4 - Revision of the Middle Triassic coelacanth Ticinepomis Rieppel 1980 (Actinistia, Latimeriidae) with paleobiological and paleoecological considerations

Ticinepomis bojtosúszójú felülvizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2253273 - The Priabonian fish from Leghia (Transylvanian Basin, Romania)

Physogaleus alabamensis első feljegyzése Európából.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-023-09682-4 - New interpretation of dentition in Early Cretaceous docodontan Sibirotherium based on micro-computed tomography

Sibirotherium rossicum fog számáról.


https://www.app.pan.pl/article/item/app010582023.html - A comparison of teeth in Tithonian, Late Jurassic, predatory actinopterygi and fishes from Owadów- Brzezinki Lägerstatte and its palaeoecological implications

Owadów- Brzezinki Lägerstatt halairól.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00282-6 - From fossil trader to paleontologist: on Swiss-born naturalist Santiago Roth and his scientific contributions

Santiago Roth-tól és általa gyűjtött leletekről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1524 - First report of silicified wood from a late Pennsylvanian intramontane basin in the Pyrenees: systematic affinities and palaeoecological implications

Pireneusokból fosszilis, viszonylagos rendszerezésre alkalmas fa fosszíliákról.


https://nph.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/nph.19254 - Dating the evolution of the complex thalloid liverworts (Marchantiopsida): total-evidence dating analysis supports a Late Silurian-Early Devonian origin and post-Mesozoic morphological stasis

Telepes májmohák vizsgálata fosszíliákat is belevonva.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001574 - Characterization of a pyritized fossil pollen cone from Clarkia, Idaho

Idahoi, miocéni, piritizált pollenekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004042 - Annual isotopic diet (δ13C, δ18O) of Notiomastodon platensis in the Brazilian Intertropical region during the Last Glacial Maximum

Brazil notiomastodon példány izotópos vizsgálata.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12549-023-00588-w - Where’s dinner? Variation in carnivoran distributional responses to the mid-Vallesian faunal turnover

Katalóniai leletek alapján emlős fauna változásáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s41513-023-00217-7 - New teeth of a basal Macronarian (Sauropoda) from the Jurassic–Cretaceous transition of Spain

Jura-kréta átmeneti időből spanyolországi sauropoda fogak vizsgálata.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article/doi/10.1130/G51352.1/628097/A-unique-record-of-prokaryote-cell-pyritization

Piritizált baktériumok a Crato formációból.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsbl.2023.0314 - No phylogenetic evidence for angiosperm mass extinction at the Cretaceous–Palaeogene (K-Pg) boundary

Zárvatermők diverzitását úgy tűnik a kréta végi kihalás nem igazán érintette.


https://www.cambridge.org/core/journals/paleobiology/article/growth-rate-affects-blood-flow-rate-to-the-tibia-of-the-dinosaur-maiasaura/87CA9766CD7449CEFE8958F6451409BF

Maiasaura csontok vérellátásának vizsgálata. Egy éves fiatalnak a csontanyagcseréje több, mint négyszerese volt egy 6-11 éves példányénak.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2252648 - Kansastega, nom. nov., a replacement name for Microstega Hooks, preoccupied by Meyrick

Microstega átnevezése Kansastega-ra.


https://www.nature.com/articles/s41559-023-02185-8 - Ancient DNA reveals genetic admixture in China during tiger evolution

Tigrisek genetikai vizsgálata, alfajok keveredéséről.



https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/brv.13016 - The fossil record of freshwater Gastropoda – a global review

Fosszilis édesvízi csigák áttekintése.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1464343X23000390 - Identifying local vs. regional drainage using multiproxy provenance tracers – Tracking the Moroccan Late Triassic fluvial system

Marokkói, felső triászi folyamrendszerről.


https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/45/16 - Nouvelles données géologiques et biostratigraphiques du gisement paléontologique à vertébrés de Mauvières, à Marcilly-sur-Maulne (Miocène inférieur et moyen ; Indre-et-Loire, France)

Új francia miocéni gerince lelőhelyről.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00284-4 - Variations in preservation of exceptional fossils within concretions

Konkretizáció (betonosodás) vizsgálata Konservat-Lagerstätten-eknél.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/jmor.21636 - Predicting body mass in Ruminantia using postcranial measurements

Kérődzők testtömeg becsléséről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25323 - Function of revolute zygapophyses in the lumbar vertebrae of early placental mammals

Méhlepényesek derék csigolyáiról.


https://deepblue.lib.umich.edu/handle/2027.42/177659 - Phylogeny and Evolution of North American Notharctinae (Mammalia, Primates) in the Early Eocene of Wyoming

Wyomingi, eocéni Notharctinae-król.


https://www.cambridge.org/core/journals/paleobiology/article/abs/frog-limbs-in-deep-time-is-jumping-locomotion-at-the-roots-of-the-anuran-bauplan/AC8EC495E05D51667CAAE5B18FAD1E67

Békák ugrásáról, eredetéről. Nem biztos, hogy közös ősre vezethető vissza.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/mms.13047 - Convergent evolution of skim feeding in baleen whales

Szűrő táplálkozás konvergenciája a szilásceteknél. (Többször alakult ki.)


https://www.nature.com/articles/s41598-023-42483-6 - Organic walled microfossils in wet peperites from the early Cretaceous Paraná-Etendeka volcanism of Brazil

Kora krétai Paraná-medence vulkanizmusáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004066 - A new specimen of Camelops hesternus (Artiodactyla, Camelidae) from Valsequillo, Puebla, Mexico, with comments about their dietary preferences and the population density of the species

Camelops hesternus új példányáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/joa.13951 - The virtual brain endocast of Trogosus (Mammalia, Tillodontia) and its relevance in understanding the extinction of archaic placental mammals

Három tillodontia emlős agy vizsgálata.


www.vertpala.ac.cn/EN/10.19615/j.cnki.2096-9899.230917 - Reassessment of Trilophodon connexus Hopwood, 1935 and attributing it to the Choerolophodontidae

Új trilophodon példányról, változó rendszertanról.


https://archives.datapages.com/data/mountain-geologist-rmag/data/060/060003/103_rmag-mg600103.htm - Geological Assessment of Turonian–Coniacian Terrestrial Sedimentation Records during Climatic Recovery, Moreno Hill Formation, Zuni Basin

Moreno Hill formáció összetételéről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004273 - Late Permian to early Middle Triassic palaeoenvironmental reconstructions of the High Atlas, Morocco: Geodynamic and climate implications in the intertropical western Peri-Tethyan domain

Késő permi és kora-közép triászi Atlasz hegységről.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2304152120 - Millennial-scale variability of the Antarctic ice sheet during the early Miocene

Kora miocéni jégtakarókról.


https://www.mdpi.com/2076-3263/13/9/279 - Ochotopteris—An Endemic Fern of the Mid-Cretaceous Arctic

Ochotopteris páfrányról, mely közép kréta idei sarki endemikus növény lehetett.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10914-023-09683-3 - Deinotherium levius and Tetralophodon longirostris (Proboscidea, Mammalia) from the Late Miocene hominid locality Hammerschmiede (Bavaria, Germany), and their biostratigraphic significance for the terrestrial faunas of the European Miocene

Deinotherium levius és Tetralophodon longirostris Hammerschmiedeből.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004364 - A chronostratigraphic and biostratigraphic framework for the Yanliao Biota of northeastern China: Implications for Jurassic terrestrial ecosystems and evolution

Yanliao biótáról, koráról.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700680 - Mustela strandi (Mustelidae, Carnivora) from the Early Pleistocene of Crimea

Mustela strandi leletek kora pleisztocéni Krímről.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700692 - Mid-holocene Brown Bear (Ursus arctos) from the Bolshoy Lyakhovsky Island (New Siberian Islands)

Közép holocéni barnamedve leletek Bolshoy Lyakhovsky szigetről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25319 - An unusually robust specimen attributed to Buriolestes schultzi (Dinosauria: Sauropodomorpha) from the Late Triassic of southern Brazil

Buriolestes schultzi új példányáról, ez új sauropodomorpha példány csontozata vaskosabb, mint az eddigieké a fajában.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2023.2246963 - A new species of Plohophorus Ameghino (Cingulata, Glyptodontidae) from the latest Pliocene–earliest Pleistocene of the Pampean Region (Argentina): the last survivor of a Neogene lineage

Új plohophorus példányról.


https://genome.cshlp.org/content/early/2023/09/08/gr.277663.123 - Historical RNA expression profiles from the extinct Tasmanian tiger

Tasmán tigris RNS vizsgálata.


https://palaeo-electronica.org/content/2023/3958-two-exceptional-balaenomorpha - Two exceptional Balaenomorpha (Cetacea: Mysticeti) from the Biemenhorst Subformation (middle/late Miocene) of Bocholt (W Münsterland, Germany) with a critical appraisal on the anatomy of the periotic bone

Két németországi balaenomorpha leletről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25312 - The fossil record of appendicular muscle evolution in Synapsida on the line to mammals: Part I—Forelimb

https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25310 - The fossil record of appendicular muscle evolution in Synapsida on the line to mammals: Part II—Hindlimb

Végtag izomzat fejlődése a Synapsida-k emlős ágán.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2258891 - Evidence of palaeo-wildfire during the Early Cretaceous: macro-charcoal from the Chijinpu Formation (early Aptian) of northwestern China

Kora krétai Chijinpu formáció erdőtüzeiről.


https://ameghiniana.org.ar/index.php/ameghiniana/article/view/3577 - REASSESSMENT OF UQUIASAURUS HEPTANODONTA, AN IGUANIAN LIZARD FROM THE LATE PLIOCENE (UQUÍA FORMATION) OF NORTHWESTERN ARGENTINA

Uquiasaurus heptanodonta leleteinek újra vizsgálata.


https://ameghiniana.org.ar/index.php/ameghiniana/article/view/3556 - SYSTEMATIC REVISION OF PRE- AND POST-SANTACRUCIAN SPECIES OF PROTYPOTHERIUM (INTERATHERIIDAE, NOTOUNGULATA)

Interatheriidae-k áttekintése fajok közti rendtétel.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2023.1333 - The origins of colour patterns in fossil insects revealed by maturation experiments

Fosszilis rovarok szín és mintázatáról. Korábbi feltételezések megerősítése.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230950 - Principal component and linear discriminant analyses for the classification of hominoid primate specimens based on bone shape data

Mesterséges intelligenciát előbb mai főemlősökön tanították, jól rendszerezi őket. Ugyan ezt fosszilliák esetén is megtették.


https://www.nature.com/articles/s43247-023-00981-5 - Taphonomy of non-biomineralized trilobite tissues preserved as calcite casts from the Ordovician Walcott-Rust Quarry, USA

Walcott-Rust kőbánya Trilobita-inak megörződéséről.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06538-y - The oldest three-dimensionally preserved vertebrate neurocranium

Legkorábbi 3D-ben megmaradt agykoponyáról.


https://www.mdpi.com/2813-6284/1/1/4 - The Hydrodynamics of Ammonoid Swimming: Equations of Motion and Rocking Resonances

Ammoniteszek vízmeghajtásos úszásáról, matematikájáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s12542-023-00671-9 - New occurrence of the Late Jurassic Xenoxylon wood in the Sichuan Basin, southern China: wood anatomy, and paleobiodiversity implications

Xenoxylon fa új leleteiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248423001045 - New specimens of middle Eocene omomyines (Primates, Omomyoidea) from the Uinta Basin of Utah and the Tornillo Basin of Texas, with clarification of the generic status of Ourayia, Mytonius, and Diablomomys

Új omomyoidea leletekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016699523000839 - New lizard material from two Early Miocene localities in France: Montaigu-le-Blin (MN 2) and Crémat (MN 3)

Új francia gyík leletekről.


https://www.nature.com/articles/s41559-023-02177-8 - Preservation of corneous β-proteins in Mesozoic feathers

Mezozoikumi tollak vizsgálata, tollak megörződése elég ritka.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0291687 - A review of Coelostegus prothales Carroll and Baird, 1972 from the Upper Carboniferous of the Czech Republic and the interrelationships of basal eureptiles

Coelostegus rendszerezéséről.


https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1029/2023GC011014 - New Geochronological Age Constraint and Chemostratigraphy for Aptian Lacustrine Strata, Cedar Mountain Formation, Utah

Cedar Mountain formáció kormeghatározása.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002422 - Bite traces of a large, mosasaur-type(?) vertebrate predator in the lower Turonian ammonite Mammites nodosoides (Schlüter, 1871) from the Czech Republic

Ammonitesz ház feltehetően mosasauroidea harapás nyommal.


https://www.journals.uchicago.edu/doi/10.1086/726082 - Additional Evidence for the Diversification of Taiwanioid Conifers in the Upper Cretaceous Based on a New Species from the North Slope of Alaska

Ciprusféle felső krétai Alaszkából.


https://www.journals.uchicago.edu/doi/10.1086/726183 - Araucarioides: A Polar Lineage of Araucariaceae with New Paleogene Fossils from Tasmania, Australia

Új araucarioides leletekről.


https://www.cambridge.org/core/journals/earth-and-environmental-science-transactions-of-royal-society-of-edinburgh/article/predatorprey-interactions-based-on-drillholes-a-case-study-of-turritelline-gastropods-from-the-pleistocene-szekou-formation-of-taiwan/382F326D1BEC106D9652E71A7A08E2D6

Pleisztocéni Taiwanról olyan csigaházak melyeken ragadozók általi fúrás nyomok vannak.


https://link.springer.com/article/10.1007/s42991-023-00373-4 - Assessing the identity of rare historical museum specimens of the extinct blue antelope (Hippotragus leucophaeus) using an ancient DNA approach

További 200 éve kihalt kék lóantilop példányok genetikai vizsgálata.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article/doi/10.1093/zoolinnean/zlad112/7281581 - Bone histology of the Late Pleistocene Prolagus sardus (Lagomorpha: Mammalia) provides further insights into life-history strategy of insular giant small mammals

Szardíniai pika csontszövet vizsgálat.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1525 - Evolutionary process of extremely twisted heteromorph ammonites from the Upper Cretaceous of Japan

Japán ammoniteszek rokonságáról.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25320 - Mandibular anatomy of the paracryptodire Glyptops ornatus supports active hunting behavior in a Jurassic turtle

Glyptops ornatus jurai teknős táplálkozás módjáról.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-42571-7 - Fluctuation in the diversity of mayflies (Insecta, Ephemerida) as documented in the fossil record

Kérész leletekről, kérészek elterjedségéről.



https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2023.1232612/full - Early developmental stages of a Lower Ordovician marrellid from Morocco suggest simple ontogenetic niche differentiation in early euarthropods

Fiatal Euarthropoda-król, 430 millió éves marokkói leletekről.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2306492120 - The rise of New Guinea and the fall of Neogene global temperatures

Új-guineai erdőségekről a neogénben.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2301128120 - Changes in parrot diversity after human arrival to the Caribbean

Karibi papagáj diverzitásról az ember érkezése utánról. Míly meglepő, hogy csökkent.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030123050015 - On the Evolution of Some Groups of Marine Bony Fishes in the Cenozoic of the Tethys and Paratethys

Tethys és Paratethys csontos halairól a kréta végi kihalás utánról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0921818123002278 - Temporal duration and preservation mechanism of the Middle Triassic Luoping biota from South China constrained by geochronology and cyclostratigraphy

Luoping-bióta kormeghatározása.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S089598112300411X - Taphonomy of the fish fauna of the Tremembé formation (Oligocene of the Taubaté basin), Southeastern Brazil

Tremembé formáció halfaunájáról.


https://bmcecolevol.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12862-023-02168-0 - Ancient mitogenomes reveal a high maternal genetic diversity of Pleistocene woolly rhinoceros in Northern China

Kínai gyapjas orrszarvú genetikai vizsgálatról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/21564574.2023.2251502 - A new anuran genus from the fossil sites of Langebaanweg and Cooper’s Cave, South Africa

Új dél-afrikai békáról.


https://www.mapress.com/zt/article/view/zootaxa.5351.2.4 - On the systematic placement of the fossil crab Lathahypossia aculeata (Busulini, Tessier & Visentin, 1984) (Crustacea: Decapoda: Brachyura)

Lathahypossia aculeata rák újra rendszerezése.


https://www.zin.ru/journals/trudyzin/eng/publication.html?id=521 - Paleogene turtles of Eastern Europe: new findings and a revision

Kelet-európai, paleogéni teknős leletekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002434 - New evidence on the previously unknown gynoecium of Araripia florifera (Araripiaceae, fam. nov.), a magnoliid angiosperm from the Lower Cretaceous (Aptian) of the Crato Konservat-Lagerstätte (Araripe Basin), northeastern Brazil.

Araripia florifera zárvatermő vizsgálatáról, helyzetéről a családfán.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230795 - Reduced strength and increased variability of extinction selectivity during mass extinctions

Tengeri fajoknál kihalást befolyásoló tényezőkről, mint testméret, elterjedség.


https://www.researchgate.net/publication/374152947_THE_PLATYSOMIFORMES_AND_THE_ORIGINS_OF_THE_PYCNODONTIFORMES

Pycnodontiformes és Platysomiformes rokonságáról.


https://www.researchgate.net/publication/374152944_Stuctural_anatomy_of_some_Pycnodont_eyes

Pycnodont hal szeméről.


https://www.researchgate.net/publication/374163464_DID_POST-EOCENE_PYCNODONTS_ACTUALLY_EXIST

Pycnodontiformes halak lehetséges eocén utáni jelenlétéről.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06552-0 - Earth’s early continental crust formed from wet and oxidizing arc magmas

Korai kontinentális réteg kialakulásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004170 - Mammalian diversity and age of the Salicas formation (Late Miocene–early Pleistocene), Northwestern Argentina: State of knowledge and new contributions

Salicas formáció emlős faunájáról.


https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.adi6888 - Reconstructing the origin and early evolution of the snake brain

Kígyók agyának eredetéről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1528 - Newly discovered morphology of the Silurian sea spider Haliestes and its implications

Haliestes tengeri skorpióról és lehetséges sexuális dimorfizmusáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712300246X - Paleoenvironmental changes recorded in the Santa Marta Formation (Santonian—Campanian, Upper Cretaceous), James Ross Island, Antarctica, inferred from palynofacies analyses

Santa Marta formáció idő keretében történt változásokról.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00285-3 - ‘Arm brains’ (axial nerves) of Jurassic coleoids and the evolution of coleoid neuroanatomy

Jurai belső vázas fejlőbúakról.


https://www.science.org/doi/full/10.1126/science.adh3875 - A Bayesian inversion for emissions and export productivity across the end-Cretaceous boundary

Kihalás előtti légköri szén- és kén-dioxid növekedésről. Itt a dekkáni vulkanizmust kihalást előidéző tényezőként kezelik, míg mások nem.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2258907 - Early Pliocene fauna from the Lower Laetolil Beds, Laetoli, Tanzania

Kora pliocéni Lower Laetolil Beds faunájáról.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25317 - New information on the mandibular anatomy of Agudotherium gassenae, a Late Triassic non-mammaliaform probainognathian from Brazil

Agudotherium gassenae vizsgálata.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25326- Comparative cranial biomechanics reveal that Late Cretaceous tyrannosaurids exerted relatively greater bite force than in early-diverging tyrannosauroids

Tyrannosauroidae-k harapási erejéről. Itt 6 tonna fölötti harapást mértek a T. rex-nek.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/gto.12447 - The Waukesha Biota: a wonderful window into early Silurian life

Szilúri Waukesha biótáról.


https://app.pan.pl/article/item/app010672023.html - The holotype of the basal archosauromorph Prolacerta broomi revisited

Prolacerta broomi holotípusának újravizsgálata.



https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad121/7285756 - Phylogenetic history of golden moles and tenrecs (Mammalia: Afrotheria)

Aranyvakondfélékről és tanrekfélékről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004169 - On the presence of a carnivore archosaur in the São Luiz site, an iconic late triassic fossiliferous locality from Brazil

Késő triászi São Luiz lelőhelyen talált fogakról.


https://www.app.pan.pl/article/item/app010572023.html - New records of marsupials from the Miocene of Western Amazonia, Acre, Brazil

Amazóniai Solimões formációban talált miocéni erszényes fogakról.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00283-5 - Pampean megamammals in Europe: the fossil collections from Santiago Roth

Santiago Roth által gyűjtött pampai nagy növényevő leletekről.


https://bmcecolevol.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12862-023-02161-7 - Phylogenetic analysis of museum specimens of houting Coregonus oxyrinchus shows the need for a revision of its extinct status

Coregonus oxyrinchus vagyis hegyesorrú maréna úgy tűnik, hogy azonos a C. lavaretus-szal tehát a nagy marénával.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1342937X23000497 - Discussion on “Stinging News: ‘Dickinsonia’ discovered in the Upper Vindhyan of India not worth the buzz” by Meert, et al. (2023)

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1342937X23000503 - Reply to the comment by Retallack et al. (2023) on “Stinging News: ‘Dickinsonia’ discovered in the Upper Vindhyan of India not worth the buzz”

Új Dickinsonia” példányról, mely valójában méh fészek. 


https://link.springer.com/chapter/10.1007/978-3-031-35651-3_4 - Cetacean Evolution: Copulatory and Birthing Consequences of Pelvic and Hindlimb Reduction

Cetek medence övének leépüléséről szaporodás függvényében.


https://www.researchgate.net/publication/374350544_EARLY-MIDDLE_MISSISSIPPIAN_STETHACANTHUS_CHONDRICHTHYES_SYMMORIIFORMES_FROM_THE_LAVENDER_SHALE_MEMBER_OF_THE_FORT_PAYNE_FORMATION_NORTHWESTERN_GEORGIA

Fort Payne formációban talált stethacanthus fogról.


https://www.mapress.com/zt/article/view/zootaxa.5351.5.8 - Redescription of Plecia borussica Meunier, 1907 from Baltic amber (Diptera, Bibionidae)

Plecia borussica újra leírása.


https://www.researchgate.net/publication/374331864_Systematics_of_the_long-nosed_Floridatraguline_camels_Artiodactyla_Camelidae

Floridatragulus új koponyájáról.


https://link.springer.com/article/10.1007/s10336-023-02117-0 - Oldest fossil record of Sulidae from New Zealand

Legrégebbi új-zélandi szulaféle leletekről.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2023.1270429/full - New perspectives on the evolutionary history of xiphosuran development through comparison with other fossil euchelicerates

Tőrfarkú rákok áttekintése. Nem igaz, hogy változatlanok, ám a változások más csoportokhoz képest minimálisak.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0277379123003797 - Late Pleistocene paleoenvironments and megafauna from the Sierra Madre del Sur flanks and the Central Depression of Chiapas (Southern México)

Közép mexikói Chiapas késő pleisztocéni környezetéről és megafaunájáról.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-41290-x - The evolution of same-sex sexual behaviour in mammals

Homosexualitás jelenléte emlősöknél.


https://www.researchgate.net/publication/374367309_Allometric_change_in_the_limbs_of_the_Pliocene_goat-like_camel_Capricamelus_gettyi

Capricamelus gettyi teveféle végtagjai hasonlóak a Myotragus balaericus-hoz, feltehetően hegyvidéki állat volt.


https://www.researchgate.net/publication/374367597_Dietary_modifications_in_the_teeth_of_early_Miocene_stenomyline_camels

Stenomylinae tevefélék fogairól.


https://www.researchgate.net/publication/374331768_Allmoetric_trends_in_limb_reduction_of_the_Pleistocene_mountain_goat_Oreamnos_harringtoni_Artiodactyla_Bovine

Oreamnos harringtoni pleisztocéni példányainak kisebb testméretéről.


https://www.researchgate.net/publication/374367606_Hypsodonty_in_Ustatochoerus_the_last_of_the_oreodonts

Ustatochoerus áttekintése.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002501 - Evolution of the upper Jurassic and lower Cretaceous VULCANO-sedimentary record - Southeast portion of the Paraná basin, Brazil

Paraná-medence felső jurai - kora krétai vulkanizmusáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004510 - Volcanism-driven lacustrine redox fluctuations were responsible for the formation of the Jehol Lagerstätte: Evidence from a high-resolution Aptian sedimentary core, Northeast China

Jehol biótáról, egykori vulkanizmusáról így kövületek jó minőségű megörződéséről.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06603-6 - A continuous fish fossil record reveals key insights into adaptive radiation

Viktória-tó bölcsőszájú halairól.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-41812-z - Skeletal convergence in thunniform sharks, ichthyosaurs, whales, and tunas, and its possible ecological links through the marine ecosystem evolution

Ichthyosauria-knál, bálnáknál, tonhalaknál és heringcápaféléknél lévő hasonlóságokról, pl. gerinc csigolyáknál.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230725 - The biogeographic history of neosuchian crocodiles and the impact of saltwater tolerance variability

Neosuchia-k eredetéről, felső jura - alsó krétában jelenhettek meg.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25334 - Braincase and neuroanatomy of the lagerpetid Dromomeron gregorii (Archosauria, Pterosauromorpha) with comments on the early evolution of the braincase and associated soft tissues in Avemetatarsalia

Dromomeron gregorii agyáról, noha kezdeleges az agya, nagyon hasonló a Pterosauria-kéhoz.



https://www.science.org/doi/full/10.1126/science.adh7943 - Deep-time paleogenomics and the limits of DNA survival

50 000 évnél régebbi DNS-ekről, vizsgálatukról és technológia fejlődéséről.


https://www.nature.com/articles/s41559-023-02200-y - Derived faunivores are the forerunners of major synapsid radiations

Synapsida-k “alapmódja” (mely mindig fennmaradt és az fejlődött tovább, diverzálódott) kis testméretű és húsevő volt.


https://link.springer.com/article/10.1186/s13358-023-00289-z - Ontogenetic variation in the cranium of Mixosaurus cornalianus, with implications for the evolution of ichthyosaurian cranial development

Különböző korú mixosaurus példányok közti különbségekről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/03036758.2023.2256681 - A Pliocene boxfish (Tetraodontiformes, Ostraciidae) from New Zealand – a preview of future environmental change?

Tangahoe formációban talált bőröndhalféléről, környezeti változás indikátor mivoltáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S2352409X23003899 - Big cats from prehistoric İzmir: A paleontological approach to zooarchaeological material

Izmirnél talált párduc leletekről. Publikáció azt írja, hogy Anatóliában ma is élnek még párducok.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002653 - Campanian conifer woods from Estancia La Aurora, Cañadón Asfalto Basin, Patagonia Argentina

Felső krétai, patagóniai tűlevelű fákról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2259409 - The fossil distribution of two pelagic lamniform sharks Alopias vulpinus and Lamna nasus, from South America

Rókacápa és heringcápa fosszíliák Dél-Amerikából.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/gsabulletin/article-abstract/doi/10.1130/B36807.1/628505/Concurrence-of-Late-Triassic-lithostratigraphic - Concurrence of Late Triassic lithostratigraphic, radioisotopic, and biostratigraphic data support a Carnian age for the Popo Agie Formation (Chugwater Group), Wyoming, USA

Popo Agie formáció kormeghatározása.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1527 - The Late Miocene mammals from the Humahuaca Basin (northwestern Argentina) provide new evidence on the initial stages of the Great American Biotic Interchange

Maimará formáció új emlőseiről és faunaforgalomról.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-40570-w - Taphonomic experiments reveal authentic molecular signals for fossil melanins and verify preservation of phaeomelanin in fossils

Szín anyagok megörződéséről.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00291-5 - Pleistocene South American native ungulates (Notoungulata and Litopterna) of the historical Roth collections in Switzerland, from the Pampean Region of Argentina

Kaspar Jacob Roth dél-amerikai patás gyűjteményéről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0195667123002689 - A second specimen of the pterosaur Thapunngaka shawi from the Lower Cretaceous (upper Albian) Toolebuc Formation of North West Queensland, Australia

Thapunngaka shawi új példányáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2263866 - New remains of Dinocrocuta (Percrocutidae; Carnivora) from Markhal, Dhok Pathan Formation, Pakistan

Új Dinocrocuta maradványokról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002677 - First report of the genus Thorectichthys (Ellimmichthyiformes) in America, from the Cenomanian deposits of the Cintalapa Formation, Chiapas, southeastern Mexico

Thorectichthys hal első lelete Dél-Amerikából.


https://pubs.geoscienceworld.org/jgs/article-abstract/doi/10.1144/jgs2023-106/628383/The-lower-Cambrian-Cranbrook-Lagerstatte-of - The lower Cambrian Cranbrook Lagerstätte of British Columbia

Cranbrook Lagerstätte-ről, ott talált leletekről, konzárválódásukról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002690 - Discovery of the rove beetle subfamily Trichophyinae (Coleoptera: Staphylinidae) in Upper Cretaceous Taimyr amber, Siberia, Russia

Felső krétai, szibériai borostyánban talált holyvaféléről.


https://palaeo-electronica.org/content/2023/3968-bioerosion-traces-on-turtles - Bioerosion traces on the Campanian turtle remains: New data from the lagoonal deposits of the Quseir Formation, Kharga Oasis, Egypt

Bothremydidae teknős páncélokon lévő nyomok alapján egyiptomi, felső krétai Quseir formáció környezetének és változásának becslése.



https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article/doi/10.1093/zoolinnean/zlad089/7301002 - Finding the world’s oldest mammals: sieving, dialectical materialism, and squabbles

Emlősök, pontosabban Mammaliaformes-ek legrégebbi leleteiről.


https://palaeo-electronica.org/content/2023/3978-forelimb-function - Forelimb motion and orientation in the ornithischian dinosaurs Styracosaurus and Thescelosaurus, and its implications for locomotion and other behavior

Styracosaurus és Thescelosaurus mellső végtag mozgásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001732 - A detailed stratigraphic and taphonomic reassessment of the late Paleozoic fossil flora from Promontory Butte, Arizona

Felső karboni arizóniai növényzetről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2095383623000810 - A synthesis of the Cretaceous wildfire record related to atmospheric oxygen levels?

Krétai erdőtüzek és magasabb oxigén szintről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012825223002763 - The Fremouw Formation of Antarctica: Updated vertebrate fossil record and reevaluation of high-latitude Permian–Triassic paleoenvironments

Antarktiszi Fremouw formációról, perm-triász átmeneti, dél-afrikai Karoo-medencéhez hasonló az élővilág.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-42936-y - Increase on environmental seasonality through the European Early Pleistocene inferred from dental enamel hypoplasia

Kora pleisztocéni európai viziló fogak vizsgálata.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-44112-8 - The better to eat you with: morphological disparity and enamel ultrastructure in odontocetes

Fogascetek fog, pontosabban zománc vizsgálata. Kihalt fajoknál alacsonyabb a diverzitás.


https://www.jstage.jst.go.jp/article/kaseki/114/0/114_37/_article/-char/en - A new Pleistocene physeterid specimen from the Kazusa Group in the western part of Kanto Plain and a review of the fossil cetaceans from the Pleistocene of Japan

Fukushima formációból 1,6-1,7 millió éves feltehetően ámbráscet leletről.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2303964120 - Miocene surface uplift and orogenic evolution of the southern Andean Plateau (central Puna), northwestern Argentina

Miocéni felszín emelkedés, mai Altiplano területén.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2023.1276816/full - First results of the biostratigraphy and geochronology of the classic Nihewan Fauna, China

Kínai Nihewan faunáról.


https://academic.oup.com/nsr/advance-article/doi/10.1093/nsr/nwad258/7303309 - Exceptional early Jurassic fossils with leathery eggs shed light on dinosaur reproductive biology

Jurai bőrhéjú tojásokról.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-41685-w - Impact of global climate cooling on Ordovician marine biodiversity

Ordovíciumi hőmérséklet csökkenésről.


https://pubs.geoscienceworld.org/gsa/geology/article-standard/doi/10.1130/G51725.1/628547/Ice-rafted-dropstones-at-midlatitudes-in-the - Ice-rafted dropstones at midlatitudes in the Cretaceous of continental Iberia

Kréta első felében a mai Ibériai-félszigeten voltak gleccserek.


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/38/9/353/628520/FRESHWATER-STROMATOLITES-FROM-AN-EARLY-PERMIAN - FRESHWATER STROMATOLITES FROM AN EARLY PERMIAN WETLAND (MANEBACH, THURINGIAN-FOREST BASIN, GERMANY): STRUCTURE, DEVELOPMENT, AND PALEOENVIRONMENTAL CONTEXT

Sztromatolitok kora permi németországból.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2023.1803 - Musculature of an Early Cambrian cycloneuralian animal

Kora kambriumi Cycloneuralia izomzatáról.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230968 - The affinities of the Late Triassic Cryptovaranoides and the age of crown squamates

Cryptovaranoides nem “elő” Squamata, inkább Archosauromorpha.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1529 - Evaluating growth in Macrospondylus bollensis (Crocodylomorpha, Teleosauroidea) in the Toarcian Posidonia Shale, Germany

Macrospondylus bollensis egyedfejlődéséről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2259444 - Patterns and function of pneumaticity in the vertebrae, ribs, and ilium of a titanosaur (Dinosauria, Sauropoda) from the Upper Cretaceous of Texas

Titanosauria-knál megfigyelhető pneumaticitásról.


https://www.nature.com/articles/s42003-023-05377-x - Rhabdopleurid epibionts from the Ordovician Fezouata Shale biota and the longevity of cross-phylum interactions

Ordovíciumi lábasfejű házra települt telepes állatokról. Franz Anthony képe a publikációból.



https://www.cambridge.org/core/journals/journal-of-paleontology/article/abs/transfer-of-the-cretaceous-fossil-vertebrate-collection-from-columbus-state-university-to-the-smithsonians-national-museum-of-natural-history/43EF8A5650A8B5117AD4D92B03E01902

Egyetem és múzeum közti fosszília átadásról.


https://www.researchgate.net/publication/374474949_SKULL_AND_JAW_SHAPE_AS_INDICATORS_OF_TROPHIC_GUILD_ASSOCIATION_IN_TEMNOSPONDYL_AMPHIBIANS_AND_OTHER_AQUATIC_PREDATORS

Temnospondyli kétéltűek vadászati módjáról koponya alapján.


https://www.mdpi.com/2075-1729/13/10/2029 - Origin of Angiosperms: Problems, Challenges, and Solutions

Vitaindító a zárvatermők körüli problémákról. Pl. lehet nem közös őstől erednek.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2268617 - Isolated freshwater pliosaurid teeth from the Middle Jurassic Xintiangou Formation of Chongqing, China

Pliosauridae fog édes vizi környezetből.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0031018223004613 - Low predator competition indicates occupation of macro-predatory niches by giant Miocene reptiles at La Venta, Colombia

https://sciencepress.mnhn.fr/en/periodiques/geodiversitas/45/18 - A sabre-tooth predator from the Neotropics: Cranial morphology of Anachlysictis gracilis Goin, 1997 (Metatheria, Thylacosmilidae), based on new specimens from La Venta (Middle Miocene, Colombia)

A kolumbiai La Venta fauna ragadozóiról, hüllők által uralta volt. Lásd ezt. Ellenben került elő innen Thylacosmilidae is, nem csak hüllő ragadozók voltak.


https://www.schweizerbart.de/papers/njgpa/detail/309/103289/New_records_of_Equus_and_Hippidion_Mammalia_Perissodactyla_from_the_Late_Pleistocene_of_the_Salado_River_Buenos_Aires_province_Argentina

Argentinai Salado Rivernél talált új lóféle leletekről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2950117223000146 - A multidisciplinary approach to resolving the end-Guadalupian extinction

Közép permi kihalásról, melyet földrajz változása válthatott ki.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0016787823000809 - New small reptile remains from the Late Cretaceous of Patagonia increase morphological diversity of sphenodontids (Lepidosauria)

Új hidasgyíkféle leletek felső krétai Patagoniából.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2307520120 - Evolution and environment of Caribbean coastal ecosystems

Karibi tengeri életközösség közelmultban.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2249964 - Rare osteohistological evidence of skeletal maturity in the early diverging traversodontid Scalenodon angustifrons, with comments on histological sampling coverage in Cynodontia

Scalenodon angustifrons szövettani vizsgálatról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12675 - Taxic and morphological diversification during the early radiation of Clupeomorpha (Actinopterygii, Teleostei)

Felső krétai heringalakúakról.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(23)01286-1 - The geologic history of primary productivity

Élő szervezetek által megkötött szénről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0012821X23003825 - The Ferrar Continental Flood Basalt: A ∼1.6 Ma long duration evidenced by high-precision 40Ar/39Ar ages suggest a potential role in the Pliensbachian-Toarcian extinction event

Ferrar 184-183 millió évvel ezelőti vulkanikus tevékenységéről.


https://www.researchgate.net/publication/374698536_STRATIGRAPHY_SEDIMENTOLOGY_AND_PALEOCLIMATIC_PROXIES_OF_THE_UPPER_JURASSIC_MORRISON_FORMATION_OF_CENTRAL_MONTANA

Morrison formáció rétegtana, egykori klímája.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001835 - Devonian to Triassic paleobotanical record from Chile: An overview of the micro- and macrofossil record and fossil localities

Chilei növényzetről devon - triászi átmenetkor.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700552 - Metacercariae in Coprolites of Seals of the Genus Pachyphoca (Cystophorinae, Phocidae) from the Late Miocene of the North Caucasus

Metacercariae parazita fóka koprolitban.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700540 - New Materials on the Morphology of the Teeth of the Three-Toed Horse (Hipparion houfenense) from the Pliocene of Western Transbaikalia (Russia)

Hipparion houfenense fogairól.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0012496623700503 - Mustela palerminea (Mustelidae, Carnivora) from the Early Pleistocene of Crimea

Kora pleisztocéni, krími menyétről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/mec.17159 - Ancient DNA is preserved in fish fossils from tropical lake sediments

Trópusi tavak ősi, hal DNS vizsgálatai.


https://link.springer.com/article/10.1007/s41513-023-00219-5 - Palaeobiodiversity of Sauropoda in the Blesa Formation (Lower Cretaceous) at northeast Spain

Alsó krétai, spanyol, Blesa formáció Sauropoda-iról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S003101822300473X - The cost of living in Notosuchia (Crocodyliformes, Mesoeucrocodylia)

Notosuchia-k mennyire voltak aktívak, oxigén igényük alapján. Krokodiloknál több oxigént fogyasztottak, ám kevesebbet, mint az emlősök. Mai krokodiloknál aktívabb életet éltek.


https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2218778120 - The reconstructed cranium of Pierolapithecus and the evolution of the great ape face

Pierolapithecus agykoponyájáról.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad142/7319343 - Evolutionary origins of the lampriform pelagic radiation

Tündöklőhal-alakúak diverzálódásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004716 - Ephedra-like Cones from Serra do Tucano formation (Lower Cretaceous), Takutu Basin, Roraima

Serra do Tucano formációban talált Ephedra-szerű növényekről, egykori klímára való következtetésről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ar.25335 - The osteology of the Late Triassic reptile Scleromochlus taylori from μCT data

Scleromochlus taylori CT vizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/08912963.2023.2269404 - First record of Macrocollum itaquii (Dinosauria: Sauropodomorpha) outside the type locality and its biostratigraphic significance

Macrocollum itaquii új leleteiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2259970 - The fossil assemblage from Pontils, a middle Eocene primate-bearing locality from Northeastern Spain

Pontlis közép eocéni majmairól.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2023.2250117 - The Tapirus from Camp dels Ninots (NE Iberia): implications for morphology, morphometry and phylogeny of Neogene Tapiridae

Tapír neogéni Ibériáról.


https://www.mdpi.com/2077-1312/11/10/1990 - The Palaeobiology of the False Mako Shark, Parotodus benedenii (Le Hon, 1871): A View from the Pliocene Mediterranean Sea

Parotodus benedenii új leleteiről.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fevo.2023.1284482/full - Significant floral changes across the Permian-Triassic and Triassic-Jurassic transitions induced by widespread wildfires

Perm-triász és triász-jura átmenet erdőtüzeiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S019566712300263X - Fossil Vertebrates From The Cerro Fortaleza Formation (Upper Cretaceous), Santa Cruz Province, Argentina

Cerro Fortaleza gerinces leleteiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2258172 - Reassessment of Tegehotherium burmeisteri Ameghino 1903–1904 (Notoungulata, Hegetotheriidae) and a new phylogenetic analysis of Hegetotheriidae

Hegetotheriidae-k hosszú ideje nem voltak vizsgálva, ez került bepótlásra.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004509 - Ecosystem recovery after the Early Jurassic T-OAE in the Châabet El Attaris section of the Tunisian Atlas

Kora jurai Châabet El Attaris ökoszisztémájának helyreállásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S092181812300228X - Partial paleobathymetric restriction from the local North Sea Dome in the Viking Corridor during the Early-Middle Jurassic

Viking corridori minta alapján a kora-közép jurai felmelegedésről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004583 - Crustacean microcoprolites from the Middle Triassic Luoping Biota, China: Evidence for primary producers in the first Modern-type marine ecosystems

Lophogastrida rák koprolitok közép triászi Kínából.


https://www.cambridge.org/core/journals/radiocarbon/article/new-insights-into-late-pleistocene-cave-hyena-chronology-and-population-historythe-case-of-perspektywiczna-cave-poland/3C04979F7E19F87A3AFB72516F8619EB

Lengyelországi barlangi hiéna leletekről és DNS vizsgálatukról.


https://egusphere.copernicus.org/preprints/2023/egusphere-2023-2266/ - The optimum fire window: applying the fire-productivity hypothesis to Jurassic climate states

Jurai (erdő)tüzekről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/pala.12677 - Quantifying the gastral mass in Early Cretaceous ornithuromorphs (Aves, Ornithothoraces) from the Jehol avifauna

Jehol biótai előmadarakról, általuk lenyelt kövekről.


https://virginianaturalhistorysociety.com/wp-content/uploads/sites/28/2023/10/Banisteria_57_Stout_S_striatus_SW_Virginia.pdf - SAIVODUS STRIATUS (CHONDRICHTHYES, CTENACANTHIFORMES) FROM THE LOWER CARBONIFEROUS OF SOUTHWESTERN VIRGINIA

Új saivodus striatus fogról.


https://www.lyellcollection.org/doi/10.1144/sjg2023-012 - A revision of the ‘coelophysoid-grade’ theropod specimen from the Lower Jurassic of the Isle of Skye (Scotland)

Liliensternus liliensterni mégsem Coelophysoidea.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rstb.2022.0541 - Using salamanders as model taxa to understand vertebrate feeding constraints during the late Devonian water-to-land transition

Kezdeti szárazföldhöz szokó gerincesek táplálkozás módjairól.



https://www.nature.com/articles/s41559-023-02220-8 - Freshwater fish diversity in the western Amazon basin shaped by Andean uplift since the Late Cretaceous

Amazonaszi édesvízi halakról.


https://academic.oup.com/zoolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/zoolinnean/zlad130/7324795 - Fossil frogs (Eleutherodactylidae: Eleutherodactylus) from Florida suggest overwater dispersal from the Caribbean by the Late Oligocene

Floridai béka diverzitásról, eddig mellőzték a fosszilis nyilvántartást.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/first-confident-evidence-of-moulting-in-eodiscid-trilobites-from-the-cambrian-stage-3-of-south-china/66202D58B6DB30F063394D3A513F9D70

Trilobita vedlés Kínából.


https://www.mdpi.com/2075-1729/13/10/2085 - The Deep Past of the White Shark, Carcharodon carcharias, in the Mediterranean Sea: A Synthesis of Its Palaeobiology and Palaeoecology

Földközi tengeri fehér cápa leletekről.


https://sciencepress.mnhn.fr/fr/periodiques/comptes-rendus-palevol/22/30 - Histovariability and lifestyle in Proterochampsidae Romer, 1966 (Archosauriformes) from the Chañares Formation (Late Triassic), northwestern Argentina

Proterochampsidae Archosauriformes-ekről.


https://sbpbrasil.org/publications/index.php/rbp/article/view/404 - A new specimen of whip scorpion (Arachnida; Thelyphonida) from the Crato Formation, Lower Cretaceous of Brazil

Crato formációból új skorpió példány.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2264886 - Reidentification of Wayaosaurus bellus and the conservative trunk and tail shape of Thalattosauria

Wayaosaurus bellus újra áttekintése.


https://www.nature.com/articles/s41561-023-01288-y - Emergence of the modern global monsoon from the Pangaea megamonsoon set by palaeogeography

Panaeai monszunokról.


https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.56.3.5 - Deep origin of the long root tuft: the oldest stalk-bearing sponge from the Cambrian Stage 3 black shale of South China

Kínai, kambriumi szivacsokról.


https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.56.3.7 - Cambrian and Ordovician diversity fluctuations could be resolved through a single ecological hypothesis

Kambriumi és ordovíciumi diverzitásról, eltérésükről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0031018223004947 - Modern-type reef in ancient time - Palaeoecology of a Middle Devonian coral community from Madène el Mrakib (Anti-Atlas, Morocco)

Modern típusú, közép devoni korallzátonyról.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230935 - Large euarthropod carapaces from a high latitude Cambrian (Drumian) deposit in Spain

Nagy Euarthropoda kambriumi Spanyolországból.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2023.1882 - Colonial green algae in the Cambrian plankton

Kolóniás kambriumi zöld algáról.


https://www.researchgate.net/publication/366685931_The_Mesozoic_vertebrate_fossil_record_of_Sardinia_Italy_state_of_the_art_and_new_data

Lehetséges Ophthalmosauridae és Hybodontoidea fogak Szardíniáról. Kép a publikációból.



https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2268638 - Exploring rebbachisaurid hind-limb anatomy on the basis of a new articulated specimen from the Huincul Formation (upper Cenomanian) of Neuquén Basin, Patagonia, Argentina

Új rebbachisauridae leletről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1464343X23002704 - First record of the rare dicynodont Colobodectes from the southern Karoo Basin of South Africa has implications for middle permian continental biostratigraphy

Colobodectes leletek a Karoo-medencéből.


https://peerj.com/articles/16326/ - Five new malformed trilobites from Cambrian and Ordovician deposits from the Natural History Museum

Újabb sérült trilobita példányok publikálása.


https://peerj.com/articles/16182/ - Morphology and ontogeny of carpus and tarsus in stereospondylomorph temnospondyls

Stereospondylomorpha-k csontozatáról, annak fejlődéséről.


https://link.springer.com/article/10.1007/s41513-023-00220-y - A new vertebrate assemblage from the matute formation of the Cameros Basin (Ágreda, Spain): implications for the diversity during the jurassic/cretaceous boundary

Új gerinces lelőhely jura-kréta határáról, Spanyolországból. Egykori tó mind vízi, mind környékbeli szárazföldi állatok maradványait megőrizte.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/famrs.2023.1217025/full - Updating the fossil record of the alligatoroid crocodylian Diplocynodon from the late Eocene of Transylvanian Basin

Diplocynodon aligátorféle új leletei Erdélyből.


https://www.lyellcollection.org/doi/10.1144/jgs2023-138 - Age of the basal ‘Lower Old Red Sandstone’ Stonehaven Group of Scotland: The oldest reported air-breathing land animal is Silurian (late Wenlock) in age

Pneumodesmus newmani legelső légkörből lélegző állat lelőhelények késő szilura datálása.


https://www.lyellcollection.org/doi/10.1144/SP544-2023-70 - The dinosaur boom in the Cretaceous

Dinoszauruszok krétai diverzálódásáról, elvileg kréta végi diverzáció csökkenésről. Összefüggés a zárvatermőkkel. Allosauroidea-t kréta legvégig értelmezik itt.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2272682 - Taphonomic analysis of microfossil bonebeds from Western Gondwana: a case study from the late Permian Corumbataí Formation (Paraná Basin, Brazil)

Corumbataí formáció vihar által létrejött csontágyáról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/pala.12674 - The dentary of hadrosauroid dinosaurs: evolution through heterochrony

Hadrosauroidea-k rágási képességéről.


https://www.nature.com/articles/s41467-023-42606-7 - Middle ear innovation in Early Cretaceous eutherian mammals

Közép krétai emlősök közép füléről.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02724634.2023.2265445 - A new Middle Triassic vertebrate assemblage from Miedary (southern Poland)

Új közép triászi lengyel gerinces együttesről.


https://www.nature.com/articles/s41559-023-02223-5 - Genetics re-establish the utility of 2-methylhopanes as cyanobacterial biomarkers before 750 million years ago

Cianobaktérium gének használatáról.


https://www.mdpi.com/2076-3263/13/11/325 - A Middle Permian Oasis for Vertebrate and Invertebrate Life in a High-Energy Fluvial Palaeoecosystem of Southern Gondwana (Karoo, Republic of South Africa)

Közép permi karoo-medence oázisokról.



https://academic.oup.com/nsr/advance-article/doi/10.1093/nsr/nwad273/7330192 - The great catastrophe: causes of the Permo-Triassic marine mass extinction

Perm-triászi tengeri tömeges kihalásról.


revista.macn.gob.ar/ojs/index.php/RevMus/article/view/825 - Oldest azhdarchid (Pterosauria) record from South America

Legrégebbi azhdarchidae leletekről Dél-Amerikából.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004960 - Re-Os geochronology of the Middle to Upper Jurassic marine black shales, Agardhfjellet Formation, Central Spitsbergen, Svalbard: A cornerstone for global faunal correlation and Os isotopic change

Agardhfjellet formáció fekete palájáról.


https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0293614 - Reappraisal of the thalattosuchian crocodylomorph record from the Middle-Upper Jurassic Rosso Ammonitico Veronese of northeastern Italy: Age calibration, new specimens and taphonomic biases

Észak-olaszországi Thalattosuchia-król.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/new-ediacaran-biota-from-the-oldest-nama-group-namibia-tsaus-mountains-and-redefinition-of-the-nama-assemblage/6794D8CBE4BA23E81D29D67CE624D9C3

Új ediakarai biótáról.


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/38/10/407/628881/A-FOSSIL-FOREST-FROM-ITALY-REVEALS-THAT-WETLAND - A FOSSIL FOREST FROM ITALY REVEALS THAT WETLAND CONIFERS THRIVED IN EARLY PERMIAN PERI-TETHYAN PANGEA

Permi olaszországi erdőről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25341 - Redescription and phylogenetic affinities of the Early Cretaceous enantiornithine Dapingfangornis sentisorhinus

Dapingfangornis sentisorhinus újraleírása.


https://www.lyellcollection.org/doi/10.1144/SP544-2023-76 - A 40Ar/39Ar and U-Pb time scale for the Cretaceous Western Interior Basin, North America

Felső krétai alkorszakok kormeghatározása. Igen még mindig nem gránitszilárdságúak.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsbl.2023.0343 - The first European woolly rhinoceros mitogenomes, retrieved from cave hyena coprolites, suggest long-term phylogeographic differentiation

Németországi, barlangi hiéna koprolitból kinyert gyapjas orrszarvú DNS vizsgálata.


https://www.cambridge.org/core/journals/geological-magazine/article/prevalence-of-invertebrate-bioerosion-on-mesozoic-marine-reptile-bone-from-the-jurassic-and-cretaceous-of-the-united-kingdom-new-data-and-implications-for-taphonomy-and-environment/07553701B8357C772CC25F7455356E1D

Mai Brit szigetek helyen lévő jurai és krétai tengeri életközösségekről. Krétaiak gazdagabbságáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0895981123004911 - The Eocene SANUs from the Chubut river valley (Cerro Pan de Azúcar and Bryn Gwyn, Chubut, Argentina)

Santiago Roth által Chubut folyónál gyűjtött leletek vizsgálata.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0016699523001006 - Skeletal elements controlled soft-tissue preservation in echinoderms from the Early Ordovician Fezouata Biota

Stylophora-k teljes rekonstrukciója.



https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/jmor.21648 - Reconstructing the subcephalic musculature in Pucapampella and Ichthyostega

Pucapampella és Ichthyostega subcephalicus izomzatáról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/11035897.2023.2251538 - Pore-canal network (“wrinkles”) in ammonoid shell wall (Cephalopoda)

Ammonitesz házak pólusairól.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2264341 - The first articulated skull roof and braincase of Melvius chauliodous (Amiidae, Vidalamiinae) from the Upper Cretaceous Kirtland Formation, San Juan Basin, New Mexico

Melvius chauliodous új kritland formációi leleteiről.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2254360 - Revision of the Late Miocene hornless rhinocerotids from Samos Island (Greece) with the designation of neotypes and implications for the European chilotheres

Görög Samos szigeten talált szarvatlan orrszarvúkról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/02724634.2023.2256812 - Gorgonops and Endothiodon (Synapsida: Therapsida) from the Madumabisa Mudstone Formation: evidence of a previously unreported tetrapod biozone in the Mid-Zambezi Basin of southern Zambia

Madumabisa Mudstone formációban talált Gorgonops-ról és Endothiodon-ról.


https://www.nature.com/articles/s41586-023-06702-4 - Fossil evidence for a pharyngeal origin of the vertebrate pectoral girdle

Mellöv így mellső végtagjainak eredetéről. Kopoltyúból alakulhatott ki.



https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0290459 - Big boned: How fat storage and other adaptations influenced large theropod foraging ecology

31-es hírösszefoglalóban felvetett gondolatmenet folytatása. Ha az Allosaurus inkább volt dögevő, a bőséges élelemforrások ellenére is gyakori lehetett mikor nem volt táplálék, szóval hogy raktározott táplálékot, mennyir ebefolyásolta a testtömegét.


https://www.mdpi.com/2813-6284/1/1/6 - The First Dinosaur from the Kingdom of Cambodia: A Sauropod Fibula from the Lower Cretaceous of Koh Kong Province, South-Western Cambodia

Kambodzs első dinoszaurusz (Sauropoda) leleteiről.


https://meridian.allenpress.com/australian-zoologist/article-abstract/doi/10.7882/AZ.2023.034/496635/An-exploration-of-the-evidence-surrounding-the?redirectedFrom=fulltext - An exploration of the evidence surrounding the identity of the last captive Thylacine

Utolsó élt erszényes farkas dokumentációinak áttekintése.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/sed.13146 - New insights into the palaeoenvironmental–palaeoclimatic significance and sedimentary dynamics of carbonate Lagerstätten: The Lower Albian of Pietraroja (Southern Italy)

Pietraroja Lagerstätten-ről.


https://www.mdpi.com/2076-3263/13/11/337 - New Lizard Specimens from the Campanian Wapiti Formation of Alberta, Canada

Wapiti formáció új gyík leleteiről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223005199 - Back-reef and lagoonal communities, Givetian (Middle Devonian) in Guangdong, Southeast China: Their role in global Devonian reef development

Új devoni zátony és lagúnai életközösség leírása Tangjiawan formációból.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14772019.2023.2267553 - Gujaratia indica, the oldest artiodactyl (Mammalia) from South Asia: new dental material and phylogenetic relationships

Gujaratia indica új leleteiről.


https://academic.oup.com/biolinnean/advance-article-abstract/doi/10.1093/biolinnean/blad131/7334594 - A cetacean limb from the Middle Eocene of Ukraine sheds light on mammalian adaptations to life in water

43-42 millió éves cet hátsó végtag Ukrajnából.


https://academic.oup.com/jcb/article-abstract/43/4/ruad060/7334408 - Remains of decapod crustaceans from the late Cenomanian and early Turonian of the Czech Republic mistakenly assigned to crayfishes (Astacoidea)

Két krétai, csehországi rák érvénytelenítéséről.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1530 - Elucidating the morphology and ecology of Eoandromeda octobrachiata from the Ediacaran of South Australia

Eoandromeda octobrachiata vizsgálata. Nem volt lapos életében.


https://ojs.uv.es/index.php/sjpalaeontology/article/view/27543 - Flight Performance of the Early Cretaceous Bird Confuciusornis sanctus: Evidence from an Exceptionally Preserved Fossil

Confuciusornis sanctus nem csak rövid távú repülésre lehetett képes.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2950117223000195 - Late Miocene paleoecology and paleoclimate in the central High Plains of North America reconstructed from paleopedological, ichnological, and stable isotope analyses of the Ogallala Formation in western Kansas, USA

Ogallala formáció korárol, egykori környezetről.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0034666723001872 - Palm fruits from the Oligocene of west coastal Peru

Pálma termés oligocéni Peruból.



Emberi evolúció

https://www.nature.com/articles/s41598-023-40793-3 - Long-term behavioral adaptation of Oldowan toolmakers to resource-constrained environments at 2.3 Ma in the Lower Omo Valley (Ethiopia)

Etiópiai Shungura formáció új eszköz leleteiről.


https://www.mdpi.com/2073-445X/12/9/1683 - Glacial–Interglacial Cycles and Early Human Evolution in China

Kína területén élt korai emberekről.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.230671 - The limestone spheroids of ‘Ubeidiya: intentional imposition of symmetric geometry by early hominins?

Elődeink által készített mészkő labdákról. Céljuk ismeretlen, láthatóan törekedtek a tökéletes gömb forma elérésére.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0003552123000511 - New Hominin calvaria discovery from Grenzbank Layer of Sangiran Dome (Java, Indonesia): The last archaic Homo erectus lived in Java

Új jávai homo erectus leletről.


https://www.nature.com/articles/s41576-023-00643-4 - More than a decade of genetic research on the Denisovans

Denisovai ember kutatásáról. (Génjei megtalálhatóak mai napig.)


https://elifesciences.org/articles/89054 - Broca’s area, variation and taxic diversity in early Homo from Koobi Fora (Kenya)

Broca régióban talált homo agy vizsgálat.


https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/feart.2023.1230707/full - A new assemblage of late Neanderthal remains from Cova Simanya (NE Iberia)

Cova Simanya eddig nem vizsgált neandervölgyi leleteiről.


https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2023.07.03.547326v1.full - Enamel proteins reveal biological sex and genetic variability within southern African Paranthropus

Paranthropus egyedek közti eltérésről.


https://www.science.org/doi/full/10.1126/sciadv.adi4099 - Neanderthal coexistence with Homo sapiens in Europe was affected by herbivore carrying capacity

Neandervölgyiek és a mi fajunk olyan helyeken élt együtt hosszasan, ahol gazdag vadállomány volt.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248423001057 - Taxonomic attribution of the KNM-ER 1500 partial skeleton from the Burgi Member of the Koobi Fora Formation, Kenya

KNM-ER 1500 Paranthropus leletről.


https://www.facebook.com - Computer simulation of scavenging by hominins and giant hyenas in the late Early Pleistocene

Elődeink, kardfogú macskafélék és hiénák kapcsolatáról. A kardfogúak által elejtett és hátrahagyott tetemek segíthették elődeinket, feltéve, ha képesek voltak a hiénáktól elorozni.


https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0047248423001069 - Did Early Pleistocene hominins control hammer strike angles when making stone tools?

Őseink pattintott eszközök készítésénél mennyire terveztek előre.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0047248423001161 - Implications of outgroup selection in the phylogenetic inference of hominoids and fossil hominins

Hominini és Hominoidea-k közti különbségekről.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-43011-2 - Palaeoenvironments and hominin evolutionary dynamics in southeast Asia

Elődeink Dél-Ázsiában való megtelepedéséről, “cudarságáról”.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajpa.24843 - The diploic venous system in Homo neanderthalensis and fossil Homo sapiens: A study using high-resolution computed tomography

Neandervölgyiek és kortárs mai emberek diploic véna rendszeréről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25331 - Main morphological characteristics and sexual dimorphism of hominin adult femora from the Sima de los Huesos Middle Pleistocene site (Sierra de Atapuerca, Spain)

Sima de los Huesos-ben talált neandervölgyiek előtti emberek combcsontjairól.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.adh5007 - Independent age estimates resolve the controversy of ancient human footprints at White Sands

White sandsi emberi lábnyomok korbecsléséről.


https://sjpp.springeropen.com/articles/10.1186/s13358-023-00293-3 - On Roth’s “human fossil” from Baradero, Buenos Aires Province, Argentina: morphological and genetic analysis

Santiago Roth általt talált emberi lelet vizsgálata.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-42764-0 - First direct evidence of lion hunting and the early use of a lion pelt by Neanderthals

Neandervölgyiek vadásztak barlangi oroszlánra és hasznosították is azok bundáját.


https://www.science.org/doi/10.1126/science.add9115 - Early Homo erectus lived at high altitudes and produced both Oldowan and Acheulean tools

Homo erectus életteréről és általa készített eszközökről.


https://www.cell.com/current-biology/fulltext/S0960-9822(23)01315-5 - Diverse African genomes reveal selection on ancient modern human introgressions in Neanderthals

Neandervölgyiek DNS-ről, behatásokról.


https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.adg9817 - Past human expansions shaped the spatial pattern of Neanderthal ancestry

Fajunk volt hatása a neandervölgyiek elterjedésére.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2023.1446 - A comparative approach for characterizing the relationship among morphology, range-of-motion and locomotor behaviour in the primate shoulder

Főemlős váll anatómia és használata közti kapocsról.


https://www.nature.com/articles/s42003-023-05431-8 - Morphological and evolutionary insights into the keystone element of the human foot’s medial longitudinal arch

Talpunk eredetéről.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2023.1129 - Large-scale application of palaeoproteomics (Zooarchaeology by Mass Spectrometry; ZooMS) in two Palaeolithic faunal assemblages from China

Kínai hominini csontok vizsgálata. Itt zooarcheológia és nem paleontológia van említve.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/evan.22005 - Homo heterogenus: Variability in early Pleistocene Homo environments

Fajunk terjedéséről, ismert lelőhelyek egykori környezetéről.


https://anatomypubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/ar.25344 - Fusion of the occipitomastoidal synchondrosis as a developmental marker in the Sima de los Huesos Crania (Atapuerca, Spain)

Homo fajok koponya varratairól.



Nyomfosszíliák

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1464343X23002212 - Morphometric and biomorphic variability of theropod footprint characters from imilchil tracksites (mid-? LateJurassic, central high Atlas, Morocco).

Marokkói közép?-felső jurai theropoda nyomokról.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2252444 - Insect herbivory on early angiosperms from the lower cretaceous of Northwest China

Zhonggou formációban talált zárvatermő leveleken talált rovar táplálkozás nyomokról.


https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/spp2.1526 - A review of the glacial environment arthropod trace fossils Umfolozia and Warvichnium with the description of new ichnotaxa

Az Umfolozia és a Warvichnium felülvizsgálata.


https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/08912963.2023.2256751 - The first dinosaurs in Iberia: a new dinosaur tracksite from the Sinemurian (Lower Jurassic) of Portugal

Új alsó jurai lábnyom lelőhely Portugáliából.


https://link.springer.com/article/10.1134/S0031030123050106 - The First Arthropod Trackways in the Lower Triassic of Eastern Europe from the New Mansurovo Locality, Orenburg Region

Orenburgból alsó triászi arthropoda nyomok.


https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rsos.231091 - New Middle to ?Late Jurassic dinosaur tracksites in the Central High Atlas Mountains, Morocco

Új marokkói dinoszaurusz nyomokról.


https://peerj.com/articles/15970/ - Basal sauropodomorph locomotion: ichnological lessons from the Late Triassic trackways of bipeds and quadrupeds (Elliot Formation, main Karoo Basin)

Felső triászi Sauropodomorpha nyomokról és az állatok járásáról.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0195667123002483

- Farlowichnus rapidus new ichnogen., new ichnosp.: A speedy and small theropod in the Early Cretaceous Botucatu paleodesert (Paraná Basin), Brazil

Új ichnofaj került leírás kora krétai Brazíliából. Feltehetően Noasauridae hagyta a nyomokat.



https://www.researchgate.net/publication/374475052_ELONGATED_NON-AVIAN_THEROPOD_TRACKS_PES_SCRAPES_IN_THE_CRETACEOUS_OF_COLORADO_MAY_REPRESENT_FAILED_ATTEMPTS_AT_NEST_BUILDING

South Platte formáció theropoda nyomairól.


https://giw.utahgeology.org/giw/index.php/GIW/article/view/128 - The John Wesley Powell Fossil Track Block—theropod tracks with ornithopod-like morphology from the Early Jurassic Navajo Sandstone, Glen Canyon National Recreation Area, Utah-Arizona

Kora jurai nagy eséllyel theropoda nyomokról Glen Canyon National Recreation Area-ból.


https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0031018223004558 - Palaeoenvironmental reconstruction of a lower to middle Permian terrestrial composite succession from the Catalan Pyrenees: Implications for the evolution of tetrapod ecosystems in equatorial Pangaea

Alsó-közép permi, pireneusoki tetrapoda fauna változásról.



https://www.schweizerbart.de/papers/njgpa/detail/309/103290/A_new_arthropod_resting_trace_from_the_middle_Cambrian_of_Texas

Új, nyugalmi helyzetű arthropod nyom kambriumi Texasból.


https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/10420940.2023.2271125 - The paleoichnofauna in bones of Brazilian Quaternary cave deposits and the proposition of two new ichnotaxa

Brazíliai Quaternary-barlangból két új ichnotaxon.


https://sbpbrasil.org/publications/index.php/rbp/article/view/387 - Coneroichnus marinus ichnogenus et ichnospecies nov., a fossil trackway of marine reptile in the Maiolica Formation (Upper Jurassic–Lower Cretaceous) from Monte Conero, Marche, Italy

https://novataxa.blogspot.com/2023/10/coneroichnus.html

Úszási nyom által leírt új fajról.



https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.56.3.3 - Environmental interpretation of giant trace fossils from the lower Kimmeridgian (Upper Jurassic) of the Iberian Chain (Spain) from lithofacies, microfossil and ichnofossil assemblages

Spanyolországban talált felső jurai üreg fossszíliákról és bennük talált tengeri állat maradványokról.


https://www.idunn.no/doi/10.18261/let.56.3.8 - Insights into mineral composition and ultrastructure of Jurassic sabellid tubes (Annelida, Polychaeta): the evolution of sabellid calcification and its palaeoecological implications

Glomerula gordialis, megkövesedett “csövek” anyagi elemzése.


https://pubs.geoscienceworld.org/sepm/palaios/article-abstract/38/9/395/628880/TAPHONOMY-OF-TINY-TETRAPOD-TRACKS-IN-AN-EXAMPLE - TAPHONOMY OF TINY TETRAPOD TRACKS IN AN EXAMPLE FROM THE LOWER PERMIAN (CISURALIAN) SŁUPIEC FORMATION (SW POLAND)

Słupiec formáció kis tetrapoda nyomairól.


https://nph.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/nph.19266 - Endophytic ancestors of modern leaf miners may have evolved in the Late Carboniferous

Rhode Island formációból mégkorábbi levél bányászati nyom… igen ez szó szerinti fordítása. Szóval olyan rovar táplálkozási nyom, mely alapján az állat belülről táplálkozott.


https://www.nature.com/articles/s41598-023-43771-x - First terror bird footprints reveal functionally didactyl posture

Terror madár lábnyomokról. Volt sarlós karmuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése