Triceratops horridus...
A Tyrannosaurus rex után az egyik leghíresebb dinoszaurusz. Gyerekkorunkból úgy emlékszünk rá, mint a 3 szarvú dínó aki csordákban legelészve rója a Kréta kori tájat, miközben a nagy gonosz T.rextől védi meg utódait.
Azonban ez a kép igen könnyen megváltozhat ha eszünk be jut, hogy a csontok nem feltétlenül árulnak el mindent az állat igazi mivoltáról. A napokban ugyanis megnéztem egy az Entelodontákról szóló dokumentumfilmet, s érdekes következtetéseket vontam le. A hatalmas Ceratopsiák igazából a mindenevő Entelodonták mezozoikumi megfelelői lehettek! És még mielőtt anyámat szidva bezárnátok ezt az oldalt, azért olvassátok el az érveimet....
Nos az Entelodonták hatalmas opportunista patások voltak, amik valószínűleg rokonságban álltak az ősi húsevő patásokkal (pl. Andrewsarchus), bálnákkal és napjaink vízilovaival. Állkapcsuk hihetetlenül erős harapást tudott kifejteni, köszönhetően rendkívül kiugró"járomcsontjuknak" amelyekhez gigászi izmok tapadtak. Viszont ez még nem lenne elég ahhoz hogy ragadozók is legyenek, hisz ma a vízilovak is inkább többnyire növényevők. Ám az Entelodonták tépőfogai a növényevőkkel ellentében inkább kifelé állnak, melyekkel kicsiphették a húst, és ez napjaink ragadozó emlőseire is igaz. Azt se feledjük el, hogy dokumentáltak már eseteket, amikor víziló dögökből lakmározott.
Daeodon, az egyik legnagyobb húsevő Entelodonta, melynek kiugró járomcsontjához kapcsolódhattak az állkapocs izmai.
A nagy Ceratopsiák (jelenesetben a Triceratops) rendelkeztek egy rendkívül kiugró arc csonttal, a "jugal-al", ami a hüllőknél (és persze az Archosauriáknál) az emlősök járomcsontjának felel meg. Ezt többnyire a művészek úgy ábrázolják, hogy alig borítja bőr és ugyanolyan tövisszerű nyúlvány áll ki belőle, mint amilyenek a gallér szélét tarkítják, annak ellenére, hogy erre nincs semmilyen bizonyíték.
A zöldel jelölt rész a "jugal", ami a Daeodon járomcsontjának felelt meg.
Szerintem sokkal valószínűbb, hogy a Ceratopsiák kiugró jugal-ja az Entelodonták járomcsontjának felelt meg, s jókora rágóizmok tapadhattak hozzá. Ez persze még nem igazolja a húsevő életmódot, hisz a krétakorban sok kemény ágú fa volt, amikhez jól jött az erős állkapocs.
Viszont ha ránézünk az állkapocs elejére, akkor egy erős, kampós csőrt látunk, mely felépítésben inkább a ragadozómadarakéhoz hasonló, pont mint ahogy az Entelodonták tépőfogai a húsevő emlősökéhez.
Nagyjából így kapcsolódhattak a jugal-hoz az állkapocs izmok. Nézzétek el, ha elkövettem némi anatómiai pontatlanságot, a kép pusztán szemléltető eszköz, hogy megmutathassam mégis mire gondolok.
És ez nem pusztán Észak-Amerika nagy Ceratopsiáira lehetett igaz. Az Ázsiában élt Protoceratops a koponyájához viszonyítva (s ezzel az összes Ceratopsiához képest) aránytalanul kiugró jugal-al rendelkezett, ami a testméretéhez képest iszonyatos harapóerővel ruházhatta fel a gazdáját, s ez megis magyarázná, hogy az ominózus "Velociraptor vs. Protoceratops" csatában a ceratopsia miért is használta erős állkapcsát. Ki tudja, talán a csata nemis úgy zajlott, mint ahogy azt eddig hittük. Talán nemis a raptor támadt először, hanem a Protoceratops cserkészte a Velociraptort. Végul is a Protoceratopsnak szemfogai is voltak, amik jól jöhettek a hús feldolgozásához. Az sem lehetetlen, hogy talán a Triceratops és a T.rex a kacsacsőrű tetemek felett ugyanúgy rivalizáltak, mint ahogy azt az entelodonta Archeotherium és a Hyaenodon tehette vagy az óriás Daeodon és a medve-kutya Amphycion vagy ma a Barna medvék és Szürke farkasok.
A Ceratopsiák legelső képviselői is mindenevők voltak, és meglehet, hogy az étrendjük húsevő felőli oldaláról több millió év után se szoktak le.
Szerintem sokkal királyabbul néz ki, mint az előtt. A toll-tövisekre van bizonyíték, találtak fosszilis Triceratops bőrt, melyen megfigyelhető a toll-tövisek egykori helye (nem valószínűtlen, hisz a korai ceratopsián, a Psittacosauruson is találtak ilyen képleteket).
Bárhogy is volt, azért érdemes elgondolkodni arról, hogy mit is tudunk igazából gyerekkorunk kedvenc dínóiról, mert megeshet hogy amit eddig is tudtunk róluk, mind téves küllemüket és viselkedésüket tekintve egyaránt (lásd Edmontosaurus).
