2019. március 26., kedd

ARK: Survival Evolved – Tünet, nem pedig kór


Ha kimondom, hogy Ark Survival Evolved, vannak kik vérszemet kapnak és habzó szájjal kezdik szétverni a közelükben lévő berendezéseket. Míg én bennem csak vegyes érzelmek keringenek. Hol is kezdjem? Történet? Játék menet? Lény dizájn? Fandom idiotizmusa? Miért jó a játék koncepciója, de miért is lett velejéig megmérgezve? Hm. Van itt miről írni. Inkább egy érdekes anomáliára hívnám fel a figyelmet, minthogy játékbemutatót írjak. ARK egy elég ismert játék, talán nincs is őslények terén kinek be kellene mutatni. Vannak akik szeretik és vannak kik velőből utálják, ám én meglátásom szerint pont nem azért ami miatt jogos is lenne.


Gyorstalpaló aki nem tudná mi ez, némi sztori spoiler is van de nem sok.
Alapfelállás, hogy adott a játéktér (elpusztult Föld orbitális pályáján lévő „biodómok”), mi amolyan „túlélők” vagyunk. Minden cselekedetünkért jár XP, szintet lépünk, szintlépésnél egy tulajdonságot növelhetünk (életerő, állóképesség, de pl. így fejleszthető, hogy meddig tudjuk a lélegzetünket visszatartani), ezen felül kapunk „engram pontokat”. Ezekkel tudunk különböző általunk készíthető dolgokat „megtanulni”. Kőbaltától kezdve tutajon át plazmakarabélyig. Játék esszenciája természetesen a multiplayer mod. Fejlődünk, túl kell élni a mindenféle lényt, esetleg más játékosokat. Össze kell gyűjteni artifactokat és bizonyos lények testrészeit, ezekkel tudunk az obeliszkeknél bossokhoz teleportálni. Legyőzésükkel elementhez jutunk, ebből lehet TEK dolgokat készíteni, ezek a legerősebb és legfejlettebb dolgok. Ha eléggé felkészülünk, akkor irány az „end game” boss. Nagyobb kihívásért ott a Scorched Earth DLC, ahol sivatag/fél sivatagos környezetben kell meglennünk. Aki unja a sima szigetet, de nem akar sivatagban rohangászni, annak ott a The Center DLC. Aki szeretne az alapjáték és Scorched Earth tartalmaival is játszani, annak ott a Ragnarok. Sztorit (mert van) tovább viszi az Aberration, ahol egy tönkrement (lore szerint leállították az önmegsemmisítést) Arkon, illetve azon belül a „föld alatt” kell túlélni és legyőzni az „end game” bosst. Aki egyike azon embereknek akiknek a feljegyzéseit a játékban meg lehet találni. Ezután sztori szerint lekerülünk a Földre ahol meg kell állítani a kihalást (ami már megtörtént, de mindegy), meg kell szüntetni az element fertőzést. Kaijuk és mechák… Korrupció/fertőzés megszüntetve, arkok visszatérnek a Földre, hogy újra élet népesítse be… de ja, hogy az Aberration megrontott obeliszkje is visszatért. Szal lesz még egy utolsó utáni DLC. Ja meg ARK Park, ami ha minden igaz „előzmény”.



Problémák elkezdődnek, illetve csak egy részük
Lehetne írni, hogy a játék és összes DLC-je milyen sokba kerül, nem részletezem. Számomra a fő gond az animációk. Az emberi animációk úgyszólván baltával faragottak. Ezeken megjelenés óta nem javítottak, sőt a készítők új játéka az Atlas animációi is ilyenek. Bizonyos állatok animációi egészen jók, de csak addig, míg valami tereptárgy meg nem töri a szép koreográfiát. Ja igen, elég könnyen beakadnak az állatok a tereptárgyakba, révén mesterséges unintelligencia nem képes kikerülni ezeket, esetleg alternatív útvonalat keresni. Tehát a szakadék túloldalán lévő raptorokat nem érdekli, hogy köztem és ő köztük van egy szakadék. Igen, lezuhannak.
Ragadozók amint agro range-be kerül valami ami olyasmi, azt azonnal megtámadják. Ergó nem láthatunk olyat, hogy az Allosaurusok süttetik a hasukat, míg a növényevők kicsit távolabb legelnek. Azonnal rátámadnak a növényevőkre. Így az alapvetően szép környezetben sajnos kiábrándító azt látni, hogy mindig minden öli a másikat. Nincs az állatoknál csoportos viselkedés. Mármint valami ilyesmi van az allok, dilophok, raptorok, farkasok és Troodon-oknál, de erősen hiányolom a növényevőktől. Triceratops-nak nevezett valami esetén pl. az állat cselekvése egész nap, hogy megy, áll, nézelődik, megy, áll, nézelődik. Nincs legelési animáció se.
Jó is és nem is, hogy az állatok nagy színskálán mozognak. Jó, hogy kis vagy nagy kereséssel találhatunk olyat, ami tetszik nekünk. Rossz, hogy nem túl reális, hogy ilyen mértékű szín eltérés van egy populációban. Megint irreális, hogy a szelidítés az esetek többségében annyiból áll, hogy kiütjük az állatot és pakolunk neki kaját az inventory-ába. Vannak macerásabb esetek, pl. Chalicotherium eseten álcaruhában lopakodva kell neki sört adni. Persze értem én a sört kedvelő ló utalást. Ám van jobb is. Achát csigák csak tortát hajlandóak enni. TORTÁT. Vadonélők elvannak a gazon, de ha már meg van szelidítve, akkor csakis tortát hajlandó enni. Ezek azok a „gyökérségek”, amik alapvetően meg vannak magyarázva a lore-ban. Ugyebár minden mesterséges, ezért nem úgy néznek ki az állatok, ahogy ki kellene nézniük. Konkrétan genetikailag van bennük, hogy ha leütöd és aztán csinálod amit csinálsz, szal eteted és ezt X ideig így teszed, akkor engedelmeskedik és akár irreálisan is kezes lesz. Persze egy Tyrannosaurus esetén elfogadhat a nagymacska szintű intelligencia, de egy Sarcosuchus-nál ez a fajta engedelmesség a valóságban már nem. Szóval igen, ez az állatok genetikájában van. Ezek nem valódi őslények, sőt nem is biztos, hogy van egyáltalán közük azokhoz. Természetesen jó lenne, ha hitelesen néznének ki, vagy legalább kreatívabb dizájnjuk lenne. De szó sincs itt valódi dínókról.


Ha írógépet adunk egy csomó majomnak, akkor a nagy számok törvénye alapján írhatnak egy bestsellert
Sajnos ez a helyzet a játékkal. Vannak általam nagyon kedvelt játékok, amiket az AAA címeknél is jobban szeretek, de általánosságban középszerűek, vagy talán még azok sem. Tehát, hogy az ARK alapvetően egy középszerű játék, az nem azt jelenti, hogy sok ember számára ne lehetne jobb, mint a „többség” által sokkal jobbnak tartott darabok. Én esetemben talán a Gothic 3 és Witcher 3 jó példa. W3 végigjátszása után újra nekiültem a Gothic szériának és a G3-at sokadjára is sokkal jobban élveztem, mint a W3-at. Holott tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy sajnos messze elmarad a G3 a W3-tól. (Bár hozzátenném, hogy a Witcher játék fejlesztői a Gothic készítőit inkább dicsérik, míg az Elder Scroll-t már annyira nem. Sőt.) Sokat gondolkodtam rajta mért is tetszik jobban. Egy dologra rájöttem: avar. W3 készítői elfelejtették, hogy a sűrű lombozatú erdők talaján nincs dús vegetáció, ellenben a G3 esetén elég reálisan gyér a vegetáció. Ez csak egy ok. Főleg zavaró ez, hogy sorolni tudnám, hogy a G3 hol marad el a W3-tól, amire nem mentség, hogy 9 év van a két játék közt.
Ez a kis észrevétel az én esetemben számomra nyílván valóvá teszi: lehet egy más játékokhoz képest gyengébb játék valakinek sokkal jobb, mint a többi. Ez van az ARK esetén is. Nem igazán fogott el az „ARK hangulat”, ám be kell valljam meg van a játék varázsa. Játékmechanika és a játék lore nem mindig passzol. Természetesen a lore van, hogy választ ad bizonyos kérdésekre. Ilyen pl. hogy az ARK-ban ha meghalunk és újra éledünk, akkor az egy másik klón test, emlékek pedig az implantátum (bal alkarban található) révén maradnak meg. Természetesen a kovakő, kő és faszén egyvelegéből megalkotható puskaporra azért ne akarjunk lore magyarázatot. Ez szimplán játékmechanika. Ha a játékmechanika tükrözné a valóságot, akkor garantáltan nem játszana vele senki.


A fő gond a feljebb írt majmos írógép példa. Készítők megnyilatkozásai alapján nem tudom elhinni, hogy képesek volt ilyen játékot készíteni. Mármint a játék lore-ja kimondja, ezek nem valód dínók, ezek erősen módosítva vannak stb…stb… Rendben, de akkor mért is dínóznak le MINDEN állatot, ami nem ember? Az egy dolog, hogy a játékosbázis tele van „hülyékkel”, erre az Atlas a legjobb példa, amiben összesen KETTŐ nem madár dínó volt a megjelenésekor. Erre egy a játék állatait bemutató videó címében nem az animals, creatures szerepel. Nem. Dinosaurs. Zsiráf, párduc, farkas… Ezek mind Dinosauriák. Szóval emlősök, amik még nem is hüllők, azok dínók amik hüllők.
Tehát a játékos bázisban nagy számú nevezzük ostobának (Emlős ledínózása mi más lenne?) illetőség egy dolog. A gond, hogy a fejlesztők is, mint a Jurassic Park Builder és Jurassic World The Game (Ludia) esetén rájátszanak erre az idiótizmusra. Ha a játék lore részében el van minden különítve rendesen, hogy a vidra nem dínó, akkor mégis hogy képesek ilyen szellemi akrobatikus epicfailre?
Ő lenni ehte valódi hiteles hidegvérű alvás közben is üvöltő vérszomjas csak pikkelyes dinyoszavruvsz!
Nem legyinthetünk, erre, hogy csak egy játék. Szegedi dínó kiállításon a Jurassic World The Game-ből volt Tyrannosaurus. Az a kifogás, hogy csak egy játék, már régesrég nem működik, ez nem igaz. Múzeumban köszön vissza a játékok „idiótizmusa”. De akkor nem játékot mondok példának. Mért lett tollatlan a T. rex a Saurianban, mikor a fejlesztők is csak legyintettek a „tollakat cáfoló” tanulmányra? Mert a tanulmányon felbuzdultak az awesombrok. (Csak megjegyzem, hogy a tanulmány is kimondja, hogy nem cáfolja a tollakat. Ergó nem lehet vele érvelni, max, hogy nem volt tollbundája.) Több olyan ember is visszatért a „nem volt minden dínó tollas” dologra, akik ez ellen voltak. Miért? Mert a tömegek direkt vagy indirekt ráhatnak a paleontológiára és paleoszubkultúrára. Kicsit erős túlzás, de még előfordulhat az, hogy biztosan tollas dínókat is ismételten tollatlanul fognak ábrázolni a tömegek miatt. Amikor eme mondatokat írom, akkor a Jurassic World Evolution twitter oldalán volt egy videó, benne tollas dínókkal. Tehát tudják, hogy tollasak, akkor mért nincs lehetőség a játékban a tollakra?
Én sérelmezem, hogy a Prehistoric Kingdomban a sarki dínóknak nincs tollazata, az ő esetükben ama kifogás, hogy „tollpikkely” pedig nem működik. Tényleg, ARK esetén feltűnt, hogy eddig nem említettem a tollakat? Nem véletlen: Én felfogtam, hogy mesterséges élőlények, ergó hogy nem olyanok a tollak, mint kellene… Mert nem valódi dínók.


Tünet, nem pedig kór
Ahogy a cím is mutatja, az ARK nem egy fertő. Ha csak játékot nézem, tudom ajánlani bárkinek. Főleg, ha az ember veszi a fáradságot a háttér lore megismerésére. Mert a sokak által emlegetett hibákra itt van magyarázat. (nagy részt) Vagyis nem hiba. A gond akkor jön, mikor megnézzük a játékosbázist, sőt a fejlesztők megnyilatkozásait. Utóbbi esetén mint írtam, nem tudom felfogni, hogyan raktak össze egy ilyen játékot. Előbbi esetén viszont nagy gáz van.
Mivel elég nagy a játékosbázis, így sok tutorial video van, ahol rendszerint minden állatot Dinosaurusnak neveznek. Ez sajnos még több embert fog eltorzítani, még több ember fogja azt mondani, hogy a mamut dínó. (Ezért is volt cikk, hogy mi is az a Dinosaurus, mit nevezhetünk annak.) Ez pedig rá fog hatni a Paleontológiára. Ahogy a T. rex tanulmányból is az lett, hogy nem voltak tollai, mikor erről szó sincs benne.
Atlas ismét.
Cikk írása közben azért felmerült bennem, hogy a játék készítői nem feltétlen annyira hülyék, ahogy előzőleg írtam. Nem javítom át, ám a felmerülés oka az Atlasban keresendő. Két nem madár dínó van benne. Sok valós állat kinézete is fantazis, így talán ezért mertek a készítők a Jugaloceratops-ra (spekulatívbiológia szintjén létező Ceratopsia evolúciós irány) tollakat adni. Tény, hogy nem éppen ilyen tollak lennének reálisak, meg azért van pár probléma még, de… Lehetséges, hogy azért dínóznak le mindent a készítők, mert „kénytelenek” a játékosbázishoz igazodni? Megfelelési kényszer? Sajnos van rá esély. Ha nem is tudatosan.


Ragnarok DLC... Ha még az Aberration lényei is itt lennének és nem modként... hmmm


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése