Sziasztok! Ebben a cikkemben most nem egy paleo hírről, hanem egy már régóta a szürkeállományomat nyomkodó gondolatról fogok beszélni. A gondolat alanya az erszényesek válasza a méhlepényesek kardfogú nagymacskáira. A Thylacosmilus.
A Thylacosmilus atrox egy a Pliocénben élt erszényes kardfogú ragadozó volt, mely az erszényesek "Thylacosmilidae" családjának legnagyobb tagja. Dél-Amerika csúcsragadozójának számított az olyan óriás Phorusrachidae gyilokmadarak mellett, mint a Kelenken. Ő és rokonai felépítésben meglepően hasonlítottak az egyébként többi kontinensen elterjedt kardfogú nagymacskákra, a Machairodontákra és az ugyancsak macskaalkatú, ám nem macskaféle Nimravidae és Barbourofelidae családokra. Leginkább szembetűnő hasonlóságot képeznek a hatalmas "szemfogak", melyek a Thylacosmilus esetében a koponya tetejéből kezdtek el nőni.
CT által látható, hogy milyen mélyen is helyezkednek el a szemfogak gyökerei.
Az olyan kardfogú macskákhoz, mint a Smilodon fatalishoz képest a Thylacosmilus szemfogai specializáltabbak voltak. Ha megnézzük az alsó állkapcsot, azt látjuk, hogy az állcsontok rendkívűl megnyúltak, vájatot képezve a fellső állcsont szemfogainak.
Na és itt szeretnék rámutatni egy "paleo klisére". Eddig ha interneten keresgéltem, vagy belenéztem valamelyik régi őslényes könyvembe, mindig azt tapasztaltam, hogy a paleoművészek a Thylacosmilus szemfogait ugyanúgy szabadon ábrázolják, mint a Smilodonét. Ezzel azonban az a probléma, hogy az állatnak semmi értelme nem lett volna az állcsontjait megnyújtani, ha a szemfogai ugyanúgy szabadon vannak hagyva, mindenféle külső tényezőnek kitéve.
Az a meglátásom, hogy a legelső Thylacosmilus illusztrációkat követően a későbbi paleoművészek csak azokat meglévő illusztrációkat használták alapnak, és meg se próbáltak saját ötletekkel előrukkolni. A végeredmény egy "zsugorfóliás" ábrázolás lett, mely idővel ortodox módon ellett fogadva, és legfeljebb az állat bundájának mintázatán változtattak az idők során.
Csak néhány példa a zsugorfóliásan ábrázolt Thylacosmilus "paleo klisére".
Az én saját (és nagy valószínűséggel az első) elméletem a Thylacosmilus ábrázolásával kapcsolatban az, hogy az alsó állcsontok azért nyúltak meg, mert a rajtuk lévő lágyrészekkel (pl. ajkakkal) együtt egyfajta védőtasakokat képeztek a felső állcsont szemfogainak. Tehát ha látnánk egy élő, lélegző Thylacosmilust, az nagy valószínűséggel nem egy zsugorfóliás fejű állat lenne, hanem egy olyan, aminek halálos fegyverei rejtve vannak és csak vadászatkor lehetne ezeket munka közben megfigyelni.
Ezt követően bátorkodtam elméletemet papírra vetni festés formájában. Kérlek nézzétek el, hogy ha enyhén szólva trágya munkát végeztem, a festést még csak nem rég kezdtem el gyakorolni. Ha felnéztek a deviantart profilomra, akkor láthatjátok, hogy eddig inkább a ceruzával és tűfilccel gyakoroltam a részletes rajzolást.
A festményemen a Thylacosmilusnak izmokon kívül egyéb lágy részei is vannak, valamint bundája is kevésbé macskaféleszerű. A szőr és hús alatt a csontok anatómiája ugyanaz maradt, viszont ezekkel az új elemekkel az állat sziluettje teljesen más képet mutat, mint amit a zsugorfóliás ábrázolásokon megszoktunk.
Ugyanezt, vagy legalább is ehhez hasonló dizájnt az olyan kardfogú ragadozóknál is ellehet képzelni, mint a Barbourofelidae Barbourofelis és egyébb megnyúlt állcsontú kardfogúak.
Persze az olyan nem megnyúlt állcsontúaknál, mint a Smilodon fatalis ez a "védőtasakos" dizájn már kevésbé tűnik valószínűnek.
FORRÁS:
ANGOL WIKI
A festményeden úgy néz ki a thylacosmilus,mintha szakálla lenne.
VálaszTörlés