A liverpooli John Moores Egyetem és a frankfurti Senckenberg Természetrajzi Múzeum negyedidőszaki őslénykutatással foglalkozó kutatóközpontjának kutatói megvizsgálták két egykor Európában élt rinocéroszfaj táplálkozási szokásait, ezzel új képet kaptak ezen állatok életmódjáról.
A vizsgálatok folyamán két akkoriban élt orrszarvúfaj, a Stephanorhinus kirchbergensis és a nála kisebb unokatestvérének, a Stephanorhinus hemitoechus fogait tették ki a vizsgálatoknak. Az úgynevezett mesowear módszert alapul véve megfigyelték a fogak zománcán lévő kopási mintázatot. Eddig az őslénykutatók azt gondolták, hogy az erdőkben élő S. kirchbergensis levélevő életmódot folytatott, míg a hatalmas nyílt területeken élő S. hemitoechus a fűféléket részesítette előnyben. Erre elsősorban a koponyájuk és a gerincük csatlakozási pontja alapján jöttek rá. A S. kirchbergensis sokkal fentebb tartotta a fejét, míg a S. hemitoechus közelebb hajolt a talajhoz.
A 30 és 100 ezer éves fogakon lévő kopási mintázatok azonban azt mutatták, hogy ha szükséges volt, akkor az erdei orrszarvúak átállhattak fűevő életmódra, vagy fordítva, a pusztai rokonaik térhettek át a fák leveleinek legelésére.
Ez a túlélési stratégia segíthette az orrszarvúaknak túlélni a pleisztocén viharos éghajlati viszonyait. Mindkét faj egy két jégkorszak közötti jégmentes, interglaciális időszakban élt kontinensünkön. Azonban attól, hogy még nem volt jég, még ezen állatok életét megkeseríthették a hosszú, száraz vagy éppen nagyon csapadékos nyarak és a rendszertelenül beköszöntő kemény telek. A következő, Visztulainak elnevezett eljegesedésig (Kr. e. 25 000. - 13 000.) fennmaradtak, míg az Ázsia felől bevándorló, a tundrai életmódhoz jobban alkalmazkodott gyapjas orrszarvú lassan ki nem szorította őket.
 |
| Stephanorhinus hemitoechus (Dmitry Bogdanov) |
A vizsgálatok folyamán két akkoriban élt orrszarvúfaj, a Stephanorhinus kirchbergensis és a nála kisebb unokatestvérének, a Stephanorhinus hemitoechus fogait tették ki a vizsgálatoknak. Az úgynevezett mesowear módszert alapul véve megfigyelték a fogak zománcán lévő kopási mintázatot. Eddig az őslénykutatók azt gondolták, hogy az erdőkben élő S. kirchbergensis levélevő életmódot folytatott, míg a hatalmas nyílt területeken élő S. hemitoechus a fűféléket részesítette előnyben. Erre elsősorban a koponyájuk és a gerincük csatlakozási pontja alapján jöttek rá. A S. kirchbergensis sokkal fentebb tartotta a fejét, míg a S. hemitoechus közelebb hajolt a talajhoz.
 |
| Stephanorhinus kirchbergensis (Zdenék Burian) |
A 30 és 100 ezer éves fogakon lévő kopási mintázatok azonban azt mutatták, hogy ha szükséges volt, akkor az erdei orrszarvúak átállhattak fűevő életmódra, vagy fordítva, a pusztai rokonaik térhettek át a fák leveleinek legelésére.
Ez a túlélési stratégia segíthette az orrszarvúaknak túlélni a pleisztocén viharos éghajlati viszonyait. Mindkét faj egy két jégkorszak közötti jégmentes, interglaciális időszakban élt kontinensünkön. Azonban attól, hogy még nem volt jég, még ezen állatok életét megkeseríthették a hosszú, száraz vagy éppen nagyon csapadékos nyarak és a rendszertelenül beköszöntő kemény telek. A következő, Visztulainak elnevezett eljegesedésig (Kr. e. 25 000. - 13 000.) fennmaradtak, míg az Ázsia felől bevándorló, a tundrai életmódhoz jobban alkalmazkodott gyapjas orrszarvú lassan ki nem szorította őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése