Oldalak

▼

2019. október 20., vasárnap

Megy a gőzös, megy a gőzös… az ősi tengerben. Vonatozó trilobiták

Talán kicsit szerencsétlen cím. Mai korban a patkó rákoknak vagy tőrfarkú rákoknak van ilyen viselkedés formájuk melyről ez a cikk szólni fog. Ez a fajta csoportos viselkedés nem a tőrfarkú rákok sajátossága, egykori kortársaik is rendelkeztek már ezzel a tulajdonsággal. Pontosabban a tőrfarkú rákfélék vagyis a Limulidae család kortársai. És a cikkből kiderül, milyen huncutság lapul még az egész kis történetben. Ami kicsit aranyossá teszi az egészet.
Igen, nem csak tőrfarkú rákok vonatoznak. A languszták és még jó pár más ízeltlábú is.

2011-es publikáció a Synophalos xynos csoportos viselkedésével foglalkozik. Nagy vonalakban egy garnélarákhoz hasonló tengeri élőlény, melynek azóta sincs Wikipedia cikke. Angolul se.
Xian-Guang Hou, Derek Siveter, Richard Aldridge és David Siveter paleontológusok 2008-ban írta le a fajt Chengjiang (Kína) területéről. Ekkor keveset tudtak ezekről a lényekről. Még csak nem is volt rendes tudományos nevük. Összehasonlítva a kanadai Burgess-pala lelőhely egyik lényével, Hou és kollégái egyszerűen „Waptia-szerű ízeltlábúnak” nevezték el, bár ez az állatkák körülbelül 20 millió évvel idősebbek voltak. Viszont az összes megtalált egyed (egy kivételével), láncot alkotott, és az egyes állatok farkukat a mögöttük lévő állat „mellkasához” (tor) helyezték. Tehát lényegében egymáshoz rögzítették magukat, így úszva a kambriumi tengerben. E viselkedési forma célja nem ismert, feltehetően így növelhették túlélési esélyeiket, mivel több ilyen láncot is találtak (min 2 egyedesek max. 20 egyedesek) és csak egy magányos egyedet.

Synophalos-ok és Waptia, Stanton F. Fink alkotása
Synophalos xynos vagyis „akik együtt utaznak a tenger alatt”. Rokonítható a Waptia fieldensis-szel, mely a Burgess-pala területéről került elő, ahogy facebookos oldalunkon megosztott két rövid hírben szereplő két frissen leírt lény is. A Cambroraster falcatus és a Mollisonia plenovenatrix.


2009-ben Andrzej Radwanski írt le egymást követő trilobitákat, a Trimerocephalus chopini-t. 365 millió éves leletet Szent Kereszt Hegyen találták Lengyelországban. Úgy szintén 2009-es publikáció az Arouca Geopark (észak Portugália) talált hasonlóan csoportos viselkedést írja le Bathycheilus castilianus fajról. És ezen túl voltak más hasonló leletek pl. Kanadából. (Bár a cikk alapját képző publikáció hivatkozik erre a kanadai publikációra, nem sikerült fellelnem az interneten.)
Trimerocephalus chopini, languszták és a lelet.

Újabb lelet pedig mi a bejegyzés gerincét adja, Marokkóból került elő (Tremadocian Fezouata-pala), közel 480 millió éves. Ampyx priscus trilobita faj egyedei követték egymást az aljzaton. Feltehetően egy vihar miatt hirtelen sűrű üledék temette be őket és haltak így meg. Hosszú tőrszerű kinövésük feltehetően receptorokkal bírt és segíthették egymás követését. Révén vakok voltak. Konzerválódási körülmények nem tették lehetővé a maradványok megfelelő megőrződését. Tehát ha voltak receptorok, azok megőrződhessenek. Lehetséges, hogy feromonokat bocsájtottak ki, melyeket a fejen lévő tőrön lévő receptorok érzékeltek.
A. priscus láncok 3-22 egyedik terjednek, de a kevés egyedes láncok feltehetően töredékesek. Láncokban hasonló méretű egyede vannak, feltehetően felnőtt vagy fiatal felnőtt egyedekről van szó. Viszont egy fiatal egyed felbukkan az egyedek közt. Egyedek közti távolság ritkán haladja meg a(z átlag) testhossz kétszereset, ideális esetben fizikai kontaktus is van. (Eltérések valószínűleg a konzerválódási körülményeknek köszönhetőek, a gyors üledék lerakódásnak, mi megölte őket.) Marokkói leletek nagy hasonlóságot mutatnak (vagy inkább egyezést) a dél franciaországi Montagne-Noire-ban találtakkal melyek pár millió évvel idősebbek. (Faj is egyezik.)
Viszont meglepő módon az A. priscus láncok közel felében van egy vagy két nem oda illő trilobita, ezek  Asaphellus fajilag pegig jujuanus lehet, Parabathycheilus sp. és Toletanaspis sp.. Ezek viszont szemekkel rendelkező trilobiták. Az lelett együttesekben talált ilyen más genusba tartozó egyedek egy része láthatóan beépült a láncokba és az A. priscus-okkal tartott. Ennek oka nem tisztázott, hogy véletlenül így őrződött meg, vagy szánt szándékkal csatlakoztak a láncolatokhoz. Nagyobb biztonság mellet az is lehetséges, hogy ezek a láncok a párzás miatt alakulnak ki, mint a mai patkó rákoknál. Így lehetséges, hogy az eltérő fajú trilobiták valójában a frissen lerakott petékből akartak táplálkozni.
Viszont Bahamáknál élő tüskés homárok nem csak párzási célból verődnek össze és vándorolnak, hanem, ha megváltoznak a környezeti feltételek, ideálisabb területekre csoportosan vonulnak el. Pl. időjárás változás is ilyen lehet. És hát vihar intézte el a cikkben szereplő trilobiták sorsát. Természetesen mindkét opció lehetséges, nem zárják ki egymást.
Az ízelt lábúaknál az összetett csoportos viselkedés tehát tényleg több száz millió éves. 480 millió éves leletekről van szó, de ez a viselkedés előbb alakult ki. Egészben az aranyos, azt elképzelni, ahogy egy sornyi Ampyx halad és körülöttük lévő más fajú trilobitákból néhány lohol utánuk, hogy ők is menni akarnak. Meg persze jó pár ember reakciója, a leletekre. Nos üde kis színfolt ez a trilobiták szürkének és egyhangúnak tartott világában.


Forrás:
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése