A tengerek óriáslajhárjai

Egy tanulmányban az egykor Dél-Amerikában élt tengeri óriáslajhárok csontjainak szeletjeit használták, hogy rájöjjenek hogyan alkalmazkodtak ezek az állatok a vízi életmódhoz. Mára a kihalás csak 6 fán élő lajhár fajt hagyott de ez előtt hatalmas, akár medve méretű földöi lajhárok is taposták Amerika földjeit körülbelül 35 millió éve. Az ikonikus Megatherium akár akkorára is nőhetett, mint a ma élő elefántok, viszont úgy néz ki egyes rokonai jobban érezték magukat a vízben, mint a szárazföldön.

A Thalassonocus-ok találkozhattak az Acrophyseter nemzetségbe tartozó cetekkel.

1995-ben egy tanulmány leközölte hogy nagy tömegben találtak lajhár fosszíliákat egy valószínűtlen élőhelyen Peruban. A maradványok egy egykori sivatagos partvidékű tengerparti területről kerültek elő  a Pliocén korból, a területen kizárólag vízi élőlények maradványait találták meg, szárazföldi állatok egyáltalán nem kerültek elő a közelben. A maradványok alapján ezek az óriás lajhárok a Thalassonocus natans-ok krokodilok és bálnák mellett éltek a területen.

A felfedezés óta négy másik Thalassonocus nemzetségbe tartozó óriás lajhár faj maradványait is megtalálták Chile és Peru partvidéki élőhelyein. Ezeknek a lajhároknak a csontjaiban olyan jellegzetességei is vannak, amelyek más vízi emlősöknél, például a hódoknál és a vidráknál szintén megfigyelhetők. Állkapcsuk jellegzetességei pedig arra mutatnak hogy táplálékuk vízi növényzetből, moszatokból és tengerifüvekfől állt, melyeket talán a sekély, kürülbelül egy-két méter mély vízből szereztek.

T.natans
Készítette: Velizar Simeonovski

Mikor egy szárazföldi állat a repüléshez vagy az úszáshoz alkalmazkodik, csontjaik tömörsége megváltozik. A repülő állatok csontozata ilyen esetben üreges lesz, belsejét levegő tölti ki hogy csökkentse az állat súlyát, míg a sekély vizekbe búvárkodó fajoknál ennek ellentéte megy végbe: a csont nehezebb, tömörebb lesz mint például a manátiknál, kacsacsőrű emlősöknél, vidráknál. Ezeknek az állatoknak tipikusan vastagabbak, tömörebbek a csontjaik mint szárazföldi rokonaiknak.

Hasonló a helyzet a vízi lajhároknál is, egy nem rég kiadott tanulmányban összehasonlították 3 faj (T.natans, T.littoralis, T.carolomartini) csontjainak vékony szeleteit és feltűnt hogy a csontok egyre megvastagodtak, tömörebbek lettek, még a koponya felső részén is mely kifejezetten feltűnő, ezzel kijelenthető hogy az ilyen típusú vízhez való alkalmazkodás során nem csak a végtagok csontszerkezete változik - legalábbis lajhárok esetében ez biztos.

Az evolúció folyamán csontozatuk egyre tömörödött, alkalmazkodva a vízi életmódhoz.

A sekély vizekben élő állatok, például a manátik és a vízi lajhárok csontjai sokkal tömörebbek és úgy funkcionálnak, mint a búvárok ólom övei. Érdekesség még, hogy a vízi lajhárok fejlődésük során egyre inkább alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, egészen kihalásukig, a leletekből ez deríthető még ki. Ez az alkalmazkodás azzal járt hogy egyre kevesebb levegővel kitöltött üreges rész volt az állat csontjaiban, ilyen alkalmazkodás megfigyelhető a bálnáknál is, de nem tudni, hogy ez pontosan hogy hatott ki az állat életmódjára.

Úgy néz ki, ezek a lajhárok elindultak azon az úton, amelyen egykor a cetek és végül belőlük is aktívan úszó, mélyre merülő állatok lettek volna. Kihalásuk után ezeknek a lényeknek a maradványai nagy mennyiségben maradtak meg és ez az ami elkülöníti őket a többi vízi emlőstől, egyik hasonló életmódú emlőstől sem származik ilyen részletes információ arról, hogy hogyan alkalmazkodtak a vízhez, de náluk is hasonlóképpen történhetett. Bár ma már sajnos nem láthatunk vízi lajhárokat, de örülhetünk annak, hogy evolúciójukat ilyen részletességgel megfigyelhetjük maradványaikon és ezzel egy kis betekintést nyerhetünk hogyan alkalmazkodnak az emlősök a vízben való élethez.

Thalassocnus
Készítette: Oliver Demuth

Forrás:

https://en.wikipedia.org/wiki/Thalassocnus
http://www.eartharchives.org/articles/the-giant-sloths-that-lived-in-the-sea/