Az eredeti, angol nyelvű cikk azt írja, hogy óriás ősszalamandrára bukkantak. Azonban a mai értelembe vett szalamandrák sokkal később, a jura időszakban jelentek meg. A felfedezői által Metoposaurus algarvensisnek elnevezett faj a Metoposauridae családba tartozott, és feltételezhetően a legnagyobb faja volt.
 |
Illusztráció: Joana Bruno
|
A maradványokra Portugália déli részén találtak rá. Az állatok csontjai 30-40 centiméter vastagságban halmozódtak egymásra egy 4 négyzetméteres területen. Innen eddig több száz maradvány és tíz koponya került elő. Ezek alapján az állat két méteres lehetett, a súlyát pedig 100 kilogrammra becsülték. Széles állkapcsukban tűszerű fogak sorakoztak, jellegzetesen lapos testűk segítségével pedig kiválóan rejtőzhettek a víz alatt zsákmányra várva.
Ennek a fajnak a csontjaiból összeálló csontfelhalmozódásokra bukkantak Marokkóban és az USA dél-nyugati részén is.
 |
| Illusztráció: Nobu Tamura |
A triász időszakban, mikor ez az állat és a rokonai éltek, gyakoriak voltak a hosszúra nyúló aszályok, amik egész tavakat száríthattak ki. Valószínűleg az állatok egy ilyen száraz időszakban egy helyre gyűltek, de annak a vize is elapadt, a kétéltűek elpusztultak. Az én teóriám szerint mint egyes mai békafajták, ezek a kétéltűek is nyári álomba vonultak, hogy túléljék az ilyen mostoha időszakokat. Belefúrták magukat a kiszáradt iszapba, és lecsökkentették az életműködésüket, talán a bőrükön lévő nyálka megkeményedett, védőburkot hozva létre. Ez, mint ma is elég rízikós, mivel már az állat azelőtt felhasználhatta a tartalékait, mielőtt az eső megjött volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése